Battaplébánia

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

Ismét a szombati nyugalomra vonatkozó előírások helyes értelmezése kerül elő az evangéliumban. Most egy béna embert gyógyít meg Jézus szombati napon. Megengedett volt-e cselekedete? Megszegte-e a törvényt a gyógyítással?

Jézus szombati gyógyításait nem szabad úgy néznünk, mintha azok csak a pihenőnap megszegését jelentenék. De azt se gondoljuk, hogy szombaton végzett cselekedeteivel csak a szokásokhoz és törvényekhez ragaszkodó írástudókat és farizeusokat akarja bosszantani. Bár valóban megtehette volna, hogy csak más napokon gyógyít, de ő mégsem ezt az utat választotta. Miért gyógyít akkor Jézus szombaton, ha világosan látja, hogy ezzel kiváltja a farizeusok és írástudók ellenszenvét és nyílt haragját?

A csodás gyógyítások az isteni irgalmasság megnyilvánulásai. Az emberek iránt irgalmas Isten megszánja a szenvedőket és a betegeket és segít rajtuk. Jézus azért gyógyítja meg a bénát, mert az irgalmasság erre indítja őt. Az irgalmasság jócselekedete ugyanis fontosabb egy törvény megtartásánál. Jézus még annak ellenére is jót tesz a rászoruló emberekkel, ha emiatt vád éri őt. Ha számára ennyire fontos az irgalom kifejezése, akkor az irgalmasság gyakorlását nekünk kötelességünknek kell tartanunk. Nem lehetőségnek, hanem kötelességnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28

Elmélkedés

A böjtről szóló vitát követően a farizeusok új témát találnak. Most azt nehezményezik, hogy Jézus tanítványai kalászokat szedtek szombati napon. Cselekedetükkel olyat tettek, amit a farizeusok munkának értékeltek, mert szombaton nem lett volna szabad a törvény szerint ilyet tenniük. Jézus természetesen jól ismeri a szombat megtartására vonatkozó mózesi törvényeket, mégsem ad igazat a farizeusoknak, hanem kijelenti, hogy az Emberfia ura a szombatnak, azaz felette áll a törvénynek.

Jézus arról tesz tanúságot, hogy a szombati napra vonatkozó emberi törvények felett áll, hiszen ő Isten. Ez azonban nyilvánvalóan csak az ő személyére vonatkozik. A tanítványok parancsszegésével kapcsolatban ugyanakkor rávilágít a szombati törvények eredeti értelmére, vagyis arra, hogy ezek az embert szolgálják, a heti pihenőnap nyugalmát biztosítják. Világos, hogy nem a törvények önkényes felülbírálásáról van szó, és nem is erre bátorít Jézus, hanem arról, hogy bizonyos esetekben, ha az ésszerűség ezt diktálja, az emberi szükségletek elébe kerülnek a törvények szószerinti megtartásának. Főként akkor igaz ez, amikor valakinek segítenünk kell. Keresztényként például a vasárnapi pihenőnapra hivatkozva nem tagadhatjuk meg senkitől sem a segítséget. Kövessük mindig lelkiismeretünk szavát! A helyes lelkiismeret az Isten által szívükbe írt törvény!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

A mai evangéliumban a régi törvények megtartásával kapcsolatban kérdezik Jézust. Ide tartozik a böjt, amelyet mind Keresztelő János, mind a farizeusok tanítványai megtartanak, de nem tartják meg a Jézushoz tartozók. A vitát eredményező kérdés háttere az, hogy a zsidó vallásban a hagyományok tisztelete elsőrendű. Egyes vallási hagyományok azonban az évszázadok alatt kiüresedtek, elveszítették lelki tartalmukat. Jézus új tartalommal szeretné megtölteni ezeket a kiüresedett hagyományokat.

A böjttel kapcsolatos kérdésre adott válaszában Jézus egyértelművé teszi, hogy személyével az üdvösségtörténetnek egy új időszaka kezdődött el. A régi törvényt tökéletesítve már új törvények vonatkoznak erre az időre. A régi vallásosság helyébe egy új lelkület lép. Ezt szemlélteti a régi és az új dolgok összehasonlítása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jézus megszünteti a régi törvényt. Erre utal, hogy a foltról és a borról szóló hasonlatokban a régi szövetet, illetve a régi bort is kár volna tönkretenni vagy veszni hagyni, azokat is meg kell menteni. Jézus új törvénye már nem az emberi előírásokon alapszik, hanem a szereteten, amelyet közvetlenül tőle tanulhatunk meg, és amely minden Istentől származó törvény hátterében felfedezhető. Nem csupán tanítja nekünk a szeretet új törvényét, hanem önmagát állítja annak példájaként és mértékeként.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Megbízható tanú

Meglepő ismertetést olvasok arról, hogy a bírósági tárgyalásokon meghallgatott tanúk mennyire megbízhatatlanok. Nem arról van szó, hogy szándékosan hazudnának vagy félre akarnák vezetni az igazságszolgáltatást, hanem arról, hogy néhány hét vagy hónap után már nem tudnak visszaemlékezni az eseményekre. Valószínűleg meg sem figyelték pontosan, az idő múlása pedig tovább homályosítja, torzítja a bennük kialakult képet. A tanúk sok esetben még az olyan alapvető dolgokra sem emlékeznek, hogy például milyen színű volt egy autó, nem is beszélve az apróbb részletekről, amelyek fontosak lehetnek az esetek megítélésekor. Az egymással gyökeresen ellentmondó vallomásokból nehéz kideríteni az igazságot, s a bíróknak komoly feladatot jelent az egyes tanúvallomásokból szerzett ismeretek mérlegelése, annak megállapítása, hogy melyiket milyen súllyal vegyék figyelembe. Nehéz eldönteniük, hogy melyik tanú emlékei állnak közelebb az igazsághoz. Ilyenkor az a kérdés, hogy ki a megbízható tanú? Ki állítja a valóságot?

Tanúskodásról olvasunk a mai evangéliumban, Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételéről. Bátran állíthatjuk, hogy János tanúskodása megbízható és igaz. Pontosan emlékszik arra, hogy mi történt Jézus keresztelésekor, nem színezi ki a történteket, nem felejt el belőle semmi lényegeset, és nem tesz hozzá semmit. Arról tanúskodik, hogy amikor a Jordán folyó vizében megkeresztelte a hozzá érkező Jézust, látta az égből galamb alakjában ráereszkedő Szentlelket. Az elmúlt vasárnap, Krisztus megkeresztelkedése ünnepén erről szólt az evangélium, de akkor a megnyíló égből leereszkedő Szentlélek említése mellett az is szerepelt, hogy a mennyei Atya szózata hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,17). Keresztelő János ugyan nem állítja, hogy ő hallotta ezt az égi hangot, de a mennyei Atya szavaival megegyező tartalmú az ő tanúskodása: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,34).

És ha már megbízhatóságról és igazságról beszélünk a Keresztelő szavaival kapcsolatban, akkor ne menjünk el azon kérdés mellett, hogy vajon mennyire megbízható János evangélista, aki évtizedekkel később írja le mindezeket az eseményeket? Vajon ő jól emlékezik vissza a történtekre? Hosszú idő elteltével is pontosan emlékezik a részletekre? Könnyen megkerülhetnénk ezt a kérdést azzal, hogy a Szentírás minden könyve, így János evangéliuma is sugalmazott írás, tehát a Szentlélek ügyelt arra, hogy a szerző csak az igazságot jegyezze le. A sugalmazásnak köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy igaz mindez. De most mégse elégedjünk meg ezzel a válasszal és firtassuk nyugodtan a kérdést! Nézzünk csak egy kicsit mélyebbre a szövegben! János evangéliumának ez a szakasza (Jn 1,19-51) a kereszteléstől a kánai csodáig írja le az eseményeket. Először szó van a papok küldöttei előtt tett tanúságról, majd a Jézus jelenlétében tett második tanúskodásról. A következő jelenetben János tanúságtételének hatására két tanítványa követni kezdi Jézust, tanítványai lesznek, majd pedig újabb személyek csatlakoznak hozzá. E részeket a „másnap” időhatározóval köti össze az evangélista. A kánai menyegzőn történtek elbeszélése így kezdődik: „Harmadnap menyegző volt a galileai Kánában” (Jn 2,1). Tehát a megkeresztelkedést követő harmadik napon történt a lakodalom. János evangélista napra pontosan emlékezik vissza a történtekre és így írja le őket. Sőt! A részletekre órára pontosan emlékszik. Ezt igazolja, hogy amikor a két tanítvány követi Jézust és nála maradnak, akkor így zárul a leírás: „Körülbelül tíz óra volt” (Jn 1,39). Hihetetlen precizitás! Hihetetlen pontosság! A kereszteléstől a kánai csodáig napra pontosan, szinte óráról órára követhetjük az eseményeket. Éppen az a hihetetlen precizitás és határozottság igazolja, hogy János evangélista írása megbízható. Nem hímel-hámol, nem fecseg össze-vissza, kijelentéseiben nyoma sincs a bizonytalankodásnak. Ehhez jön még, hogy nem mástól, nem bizonytalan tanúktól szerzi be információit, hanem ő is ott van ezeknél az eseményeknél, ő az egyik tanítvány, aki követni kezdi Jézust. Pontosan emlékezik e számára is sorsdöntő eseményekre.

E gondolatok folytatásaként próbáljunk személyes választ adni a következőkre: Hiszek-e a Jézusról szóló tanúságtételben? Hiszem-e, hogy az evangélium az igazságot tárja fel előttem? Tanúságot teszek-e mások előtt hitemről és Jézusról?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az okos és a balga szüzekről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit napján olvasunk, rávilágít arra, hogy a keresztény bölcsesség nem elméleti, hanem igenis gyakorlatias. Az üdvösségre jutásnak ugyanis elsősorban egészen konkrét feltételei vannak, Isten a szeretet jócselekedeteit kéri majd tőlünk számon. Nem múlhat el életünkben egyetlen nap sem, hogy ne tennénk valakivel valamilyen jót. Nem elégedhetünk meg tehát Isten szavának hallgatásával, hanem azt meg is kell valósítanunk életünkben. Nem elégedhetünk meg azzal, ha szívünkben részvétet érzünk valaki iránt, hanem vigasztaló szavakkal kell segítenünk őt. Nem elégséges az sem, ha szánalommal nézzük mások nyomorát, hanem az irgalmasság jócselekedetét kell végeznünk velük. A szóban kifejezett szeretethez a gyakorlatban megtett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. A keresztény bölcsesség és okosság tehát egészen gyakorlatias. Cselekszik, mert tudja, hogy a végső ítéletkor erről kell majd számot adnia.

És itt jön elő az örök élet, az üdvösség szempontja, amelyről a szentek, így a ma ünnepelt Szent Margit, soha nem feledkeztek el. Lemondott a királyi méltóságról, hogy Istent szolgálhassa. Lemondott a királyi koronáról, hogy elnyerhesse a mennyei koronát. Szent Margit önfelajánlása és életáldozata Istennek tetsző volt. Én mit teszek földi hazámért? És mit teszek Isten országáért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Mk 2,1-12

Elmélkedés

A béna meggyógyításának csodája egy testi betegségtől való szabadulást ír le, de annál tovább is mutat. Jézus ugyanis azt mondja a meggyógyított embernek, hogy bűnei bocsánatot nyertek. Tehát nem csak a testét, hanem a lelkét is meggyógyította. A testi gyógyulás szinte csak a lelki gyógyulást igazolja és bizonyítja. Jézusnak hatalma van a test és a lélek betegségei felett. Bár nyilvános működése során számos beteget meggyógyított és az evangélium szerint nem ment el a testi bajban szenvedők mellett anélkül, hogy ne segített volna, mégis ennél fontosabb küldetésének az az eleme, hogy az embereket a bűntől akarja megszabadítani. Ha bűnbánatot tartunk, eltörli bűneinket, amelyek távol tartanak minket Istentől. Meggyógyítja lelkünket, hogy újra Istennel éljünk. A lelki egészség és tisztaság legyen legalább olyan fontos számunkra, mint a testi egészség!

A csoda ebben az esetben kettős hatású. Egyrészt az emberek többsége elcsodálkozott a történteken, és Istent dicsőítették érte. Másrészt az írástudók ellenállását váltja ki a csoda, akik nem a gyógyításon, hanem inkább Jézus szavain döbbennek meg, amit a bűnök megbocsátásáról mond. Az elfogadás és az elutasítás mindvégig megtapasztalható Jézus nyilvános működése során. A kérdés mindig az, hogy az emberek elfogadják-e azt, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, aki az isteni irgalmasságról tesz tanúságot szavaival és tetteivel egyaránt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az evangéliumokban a Jézus csodás gyógyításairól szóló elbeszélések általában három részből állnak. Először az evangélista bemutatja a beteget és a betegséget, amely során a beteg részéről megjelenik a gyógyulás vágya és a hit kifejezése, hogy Jézus tud rajta segíteni. Ezt követi Jézus cselekedete, ami a legtöbb esetben a beteg testrész megérintése, de sokszor még erre sincs szükség. A harmadik mozzanatban az evangélista a gyógyulás tényét rögzíti, amelyet mind a korábbi beteg, mind a környezetében lévők megtapasztalhatnak.

A mai evangéliumban szereplő leprás beteg gyógyítása is ezt a sorrendet követi. A leprás ember bizonyára hallott már Jézus csodás gyógyításairól, ezért kéri segítségét, és egyúttal kifejezi hitét, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani, ha akarja. A kérést Jézus gyógyító mozdulata, érintése és gyógyító szava követi. Miután a beteg megtisztul a leprától, Jézus elküldi őt a paphoz és áldozat bemutatására kéri. Ennek hátterében az áll, hogy a törvények előírása szerint a papnak kellett hivatalosan megállapítania egy-egy gyógyulás tényét leprások esetében, illetve a gyógyult személynek szintén a törvények szerinti áldozatot kellett felajánlania, s csak ezt követően térhetett vissza a közösségbe.

Jézus a test és a lélek gyógyítója. Engedem-e, hogy megtisztítson, megszabadítson bűneimtől?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Taníts, Uram, elfogadni a békességre vezető út melletti nehézségeket. Úgy venni ezt a bűnös világot, ahogy Jézus tette, és nem úgy, ahogy én tenném. Bízni abban, hogy Ő mindent jóra fordít, ha elfogadom az Ő akaratát és valóban boldog legyek ebben az életben, főleg pedig boldog lehessek majd Vele az örök életben.

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium. Az első szűkebb, családias környezetben történik, a második már nagyobb nyilvánosság előtt. Péter anyósának meggyógyításakor csak néhányan lehettek jelen, de aztán kitágul a kör, s mindjárt azzal találkozunk, hogy mindenki Jézust keresi, betegeket hoznak hozzá.

Az embereket lenyűgözte Jézus hatalommal teli tanítása és a csodás gyógyításai. Ne csodálkozzunk azon, hogy mindenki őt keresi, őt akarja hallgatni, és tőle várják a testi betegségtől való szabadulást. Jézus mégsem tartózkodik hosszabb ideig sehol, hanem tovább indul, hogy fáradhatatlanul végezze küldetését, amit az Atya bízott rá. Az üdvösség tanítása és a gyógyulások kegyelme ugyanis nem csupán egyeseknek szól, hanem mindenkinek. Hirdeti az evangéliumot a szegényeknek, akikkel a gazdagok nem törődnek, és meggyógyítja a kitaszított leprásokat, sántákat, vakokat és más betegségben szenvedőket, olyanokat, akiken senki más nem segít. És kiűzi a gonosz lelkeket, amelyre senki ember nem képes. Jézussal valóban Isten országának megvalósulása kezdődött el a földön. Ennek az országnak a tagjai vagyunk, mert az üdvösség örömhíre mindenkinek, nekünk is szól.

A két jelenetet az zárja, hogy Jézus visszavonul és imádkozik. Imájában az Atyához fordul, aki elküldte őt az igazság tanításával az emberekhez és akinek irgalmát jelenvalóvá teszi gyógyításaival.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, erősíts meg minket hivatásunkban, az imádásban és a hűségben. Isteni szavadnak és szent törvényednek szenteljük magunkat ma és minden nap, amikor eléd járulunk.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Jézus úgy tanította az embereket, mint akinek hatalma van – olvashatjuk a mai napon az evangéliumban. Mi volt ez a titokzatos hatalom? Honnan volt szavainak ekkora ereje? – kérdezzük mi, miként ugyanez a kérdés járhatott számos kortársa fejében is.

Jézus Krisztus az ő nyilvános működése éveiben legfőbb küldetésének a tanítást és Isten országa hirdetését tartotta. Nem csupán szavakat mondott, hanem ő volt a mennyei Atya megtestesült Igéje, kimondott szava. Az igazság tanítását hirdette, de semmit sem mondott önmagától, hanem csak azt, amit az Atyától hallott. Ez az isteni háttér az az erő és hatalom, amit észrevesznek az emberek, illetve az, hogy szavait tettei és csodái megerősítették. Még a gáncsoskodó kérdésekre is mindig a legtökéletesebb választ tudta adni. De ha kellett, akkor nem szólt, néma maradt. Ezzel a szótlansággal tűrte a bántalmakat is, amelyeket keresztútján elszenvedett. Nem fecsegett, mert aki sokat beszél, mindig rejteget valamit az emberek elől. Neki nem volt titkolnivalója, nyilvánosan cselekedett és tanított.

Jézus boldogoknak nevezte azokat, akik hallgatták tanítását. E kijelentése nem csupán egykori hallgatóságára vonatkozik. Mi is boldogok vagyunk, ha nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanít nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni kell szavain, hanem követni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

A következő napokban Jézus nyilvános működését tárják elénk az evangéliumi szakaszok. Amikor elkezdi hirdetni az Isten országáról szóló örömhírt, azonnal tanítványokat gyűjt maga köré és közösséget hoz létre. Ahol Jézus megjelenik, s ahol elhangzik tanítása, ott rögtön közösség formálódik, melynek középpontja Jézus személye. Ő élteti e közösségeket s azok minden tagját.

Abban az időben a zsidóknál az volt a szokás, hogy a tanítvány keresett magának egy mestert, egy kiváló tanítót, akihez csatlakozott, s akitől tanulni akart. Jézus esetében ez éppen fordítva történt. Ő választott magának olyan személyeket, akikről úgy gondolta, hogy jó tanítványai lehetnek: először két testvérpárt, Pétert és Andrást, valamint Jakabot és Jánost. Meghívásuknál észrevesszük, hogy nem hagy nekik gondolkodási időt. E halászok nem mérlegelnek, nem kérdeznek jövőbeli feladataikkal kapcsolatban semmit, hanem azonnal döntést hoznak. Jézus meghívó, megszólító szavának oly ereje van, ami azonnali követésre indítja őket.

Miként egykor meghívta az Úr a halászokat, ugyanúgy ma is hív embereket, akiket új feladattal szeretne megbízni. Ha meghalljuk hozzánk szóló szavát, ne késlekedjünk, hanem örömmel csatlakozzunk hozzá, s mi magunk is vigyük hozzá azokat, akik az igazságot keresik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, mindig az Atya kedves gyermeke maradjak. Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok.