Battaplébánia

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7,1-13

Elmélkedés

Napjainkban, amikor sokan nem tartják tiszteletben a törvényeket és azokban csupán személyes szabadságuk korlátozását látják, bizonyára szívesen felhasználnák egyesek érvként Jézus példáját, hiszen a farizeusok megítélése szerint ő sem tartotta meg a törvényeket. A mai evangéliumban éppen ezt vetik Jézus szemére ellenfelei, akik egyébként arra törekszenek, hogy mindent pontosan betartsanak, amit a törvény előír számukra. Jézus valójában nem a mózesi törvényt, hanem azt a farizeusi hagyományt utasította el, amelyet a törvényben megjelenő isteni szándék elébe helyeztek. A farizeusok jól tudhatták, hogy nem csupán bizonyos előírások megtartásáról vagy nem megtartásáról van szó, hanem arról, hogy kinek van joga a törvények magyarázatához. Jézus, mint Isten jogot formál arra, hogy a törvény hiteles értelmezőjeként lépjen fel, s azt kéri tőlünk, hogy az emberi hagyományoknál tartsuk fontosabbnak az isteni törvények megtartását.

Jézus tehát nem törli el az előírásokat, hanem rávilágít azok értelmére. Az isteni parancsokat állítja az első helyre, amelyek az emberi törvények alapját képezik. A vallási előírások pontos megtartása teljesen hiábavaló, ha nem az Isten iránti szeretetből fakad vagy ha erre hivatkozva valaki nem segít embertársának. A kétszínűség és a látszatra törekvés mindannyiunkat megkísért. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben, a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és örömben.

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 6,53-56

Elmélkedés

Jézus gyógyító érintését hamar felfedezték az emberek. A betegek megérezték érintésében Isten jóságát is. Ez az érintés újra reményt adott nekik. Jézus nem fordítja el arcát a betegségektől és szenvedésektől szabadulni vágyóktól és mindenkin segít, de keresztútján majd megtapasztalja, hogy az ő szenvedéseit szinte senki sem akarja enyhíteni. Ő, aki mindig részvéttel fordult a szenvedőkhöz, saját szenvedéseiben csak részvétlenséggel találkozik. Isten képes meggyógyítani az embert, de az ember nem volt képes segíteni az Isten Fián. A gyógyításainak híre hamar elterjed. Márk evangélista nagyon egyszerűen írja le az eseményeket, de sejthetjük, hogy nem jelentéktelen eseményről van szó. A következő három szempontra érdemes odafigyelnünk.

A gyógyítások egyrészt azért kulcsfontosságúak az evangéliumban, mert Isten országának a jelei, és megerősítik mindazt, amit Jézus tanít az embereknek. Ahol jelen van az Isten országa, ott gyógyulás, irgalom tapasztalható. Másodsorban azért jelentősek a gyógyítások, mert mindig hitet igényelnek, azaz a gyógyulásra vágyakozó betegek hisznek Jézusban, az ő isteni erejében és abban, hogy képes meggyógyítani őket. Harmadszorra pedig azért fontosak, mert előrevetítik az üdvösséget. A testi gyógyulást ugyanis a lélek gyógyulása kíséri. És ez a legfőbb jó, amit Jézus adni tud nekünk. Megszabadulhatunk bűneinktől és eljuthatunk az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet, irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által akarsz, csak te légy az én mesterem.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16

Elmélkedés

Időszerű példázat

A II. Vatikáni zsinat dokumentumait vagy más, hivatalos egyházi megnyilatkozásokat olvasva könnyen észrevehetjük ezen írások nyitott jellegét. Nem kívánnak végérvényes definíciókat adni. Nem zárnak le véglegesen nyitott kérdéseket. Nem döntenek el régóta vitatott teológiai kérdéseket. Inkább irányt mutatnak. Ebben az értelemben az évszázadok óta tartó párbeszéd folytatásai, mert a valódi párbeszédnek nem lehet az a célja, hogy bizonyos kérdések eldöntésével lezárják magát a párbeszédet is. Az isteni kinyilatkoztatás megértése terén, Isten titkainak felfedezésekor szintén nem lehet cél, hogy örökre megváltoztathatatlan módon fogalmazzunk meg igazságokat. Nem arról van szó, hogy az igazság megváltoztatható, torzítható vagy elferdíthető, hanem a nyitottságról, hogy a későbbiekben még jobban megismerhetünk valamit. A természettudományok területén szintén megfigyelhető ez a nyitottság, mert az újabb kutatások új titkokat tárnak fel az ember számára és ezeknek köszönhetően a korábbi elméleteket esetleg módosítani szükséges.

A Szentírás, az evangélium és Jézus kijelentéseinek magyarázatával kapcsolatban ugyanígy szükség van a nyitottságra. Furcsa volna, ha olyan megállapításokat tennénk, hogy Jézusnak egy kijelentése ezt jelenti és minden más nézet helytelen. Nagy hiba volna ilyen módon szűk korlátok közé szorítani a krisztusi tanítás gazdagságát. Főként az ő példabeszédeire, hasonlataira igaz ez. Az értelmezési lehetőségek a korok és az emberi környezet változásával, a kultúra fejlődésével kiszélesednek, ezért hasznos, ha az adott kor embere számára próbálunk igazságokat, tanulságokat megfogalmazni belőlük.

Néha meglepődünk azon, hogy Jézus példázatai mennyire időtállóak, évszázadokon, évezredeken keresztül változatlanok. A só íze nem változik. Jézus korában is ugyanolyan lehetett, mint manapság és ugyanilyen lesz a jövőben is. Régen is és ma is ugyanarra, az ételek ízesítésére, illetve tartósításra használták. A lámpa régen is és ma is azt a célt szolgálta, hogy világítson. Nyugodtan eltekinthetünk attól a formai különbségtől, hogy 2000 évvel ezelőtt olajlámpást használtak, ma pedig energiatakarékos izzókat. Jézus időtálló példázatai megkönnyítik számunkra a helyes értelmezést.

Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ti vagytok a föld sója. … Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13-14). A világ olykor szinte hihetetlenül gyors változását, az értékek leértékelését és eközben a maradandó igazságot keresőket látva tesszük fel a kérdést: mi az Egyház feladata napjainkban? Ha megelégszünk szokásos figyelmeztetéseink újbóli hangoztatásával, aligha tesszük azt, amit az Úr kér tőlünk. Ha kisajátítjuk magunknak az üdvösség útjának felügyeletét és előírásokkal akarjuk kényszeríteni az embereket arra, hogy az általunk célba vezetőnek tartott úton maradjanak, beleesünk egy farizeusi csapdába, amiből nincs kiút. Jobb volna tehát a magunk igazsága helyett Krisztus igazságához ragaszkodnunk. Jobb volna újra felfedezni a krisztusi igazság gazdag tartalmát és azt, mint világító fényt felmutatni a világnak. Nemde így tudunk fényes, világító, megvilágosító példát mutatni? Nem a magunk példáját, hanem Krisztus példáját! Talán itt az idő, hogy újfajta módszereket alkalmazzunk az emberekkel való kommunikáció, a párbeszéd, az igehirdetés és az evangelizáció terén. Talán eljött az idő, hogy új utakat keressünk a más vallási közösségekkel és felekezetekkel való egység megvalósítása területén. Talán eljött annak az ideje, hogy ne csupán azt hangoztassuk, hogy ki, miért van kizárva a szentségek vételéből, hanem megkeressük annak lehetőségét, hogy az isteni kegyelem az ő életüket is megújítsa a szentségek által. Talán itt az ideje, hogy a szegények felé új formában mutassuk ki önzetlen szeretetünket.

Talán ezt jelenti, hogy a föld sójává és a világ világosságává kell válnunk. Talán így tudjuk keresztényként Isten országát építeni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te örömhíred nem csupán helyes emberi magatartást sugalló bölcsesség, hanem az üdvösségre vezető igazság. Ezt az igazságot szeretnénk mind jobban megismerni, s erre akarjuk nevelni a következő generációkat. Elfogadjuk örömhíredet, amelyet az Egyház közvetít számunkra és ahhoz igazítjuk életünket. Segíts, hogy hűségesek legyünk hozzád és örömhíredhez! Adj bizalmat az emberek szívébe, amikor igazságodat jószándékkal hirdetjük nekik! Segíts, hogy hitelesen tegyünk rólad tanúságot a világban és szeretetedet sugározzuk mindenki felé! Te légy bennünk a fény, hogy világosság legyünk az emberek számára!

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

Az apostolok Jézustól, a Mestertől indultak el és hozzá térnek vissza. Ő bízta meg őket, hogy nevében tanítsanak, gyógyítsák a betegeket és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. Nem a maguk igazságát hirdetik, s nem a maguk emberi erejével cselekszenek, hanem Jézus isteni szava szólal meg bennük és az ő irgalmassága jelenik meg tetteikben. Jézus figyelmességének két jeléről számol be a mai evangélium. Először is észreveszi, hogy missziós útjukról visszaérkező tanítványai elfáradtak a munkában és pihenésre van szükségük, mint mindenkinek, aki odaadással fáradozik munkája során.

Jézus azonban nem csupán a testi igényeket figyeli, hanem látja azt is, ha lelkileg hiányzik valami. Figyelmességének második jele, hogy észreveszi az igazság tanítása után vágyakozók lelki igényeit. Nem menekül el az őt kereső emberek elől, hanem rendelkezésükre áll és tanítja őket, azt nyújtva nekik, amire valóban szükségük van.

Jézus figyelmes szeretete a mi irányunkba is megtapasztalható, amikor hétről hétre egy kis pihenésre és lelki feltöltődésre hív minket. A vasárnapi szentmise jó alkalom arra, hogy erőt gyűjtsünk. Ugyanakkor pedig lelkünket is táplálja tanításának igazságával, az evangéliummal, valamint Szent Testével, az Oltáriszentséggel. Jézustól indulok, hogy teljesítsem heti feladataimat és hozzá térek vissza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk, irgalom Istene! Nagy alázattal és bűneink beismerésével indulunk feléd. Tudatában vagyunk annak, hogy megbántottunk téged, s csak tenálad lelhetünk irgalomra. Irgalmad a te végtelen szeretetednek a jele. Taníts meg minket arra, hogy mindig meg tudjunk bocsátani embertársaimnak, így fejezve ki szeretetünket feléjük. Tégy minket a szeretet és az irgalmasság hirdetőivé, hogy mindenki elindulhasson feléd, az irgalomban gazdag Atya felé. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János halálának történetét olvassuk ma. Az evangélista célja kettős lehetett. Egyrészt János példájával azt akarta bemutatni, hogy a tanítványok sorsa akár a vértanúság is lehet, hiszen nem mindenki fogadja jó szívvel a tanítást. Másrészt János sorsát párhuzamba állítja Jézus eljövendő sorsával, előrevetítvén, hogy az emberi gonoszság és féltékenység nem retten vissza semmitől. Heródes jól tudta, hogy János „igaz és szent ember,” s ez az életszentség félelmet keltett benne, mert saját bűnére figyelmeztette. Jézus szentsége engem is figyelmeztet bűneimre, de az Úr egyúttal a megbocsátást is felkínálja.

Keresztelő János vesztét az igazság kimondása okozta, amit az érintettek nem hallgattak szívesen. Korábban már a pusztában hozzá járuló vámosoknak és katonáknak is kimondta az igazságot, de ők szívesen hallgatták ezt, s mivel a megtérés szándékával fordultak hozzá, útmutatásai szerint cselekedtek. Heródesből viszont hiányzott a megtérésnek és a bűnbánatnak a szándéka. Amikor az ő személyes bűne került terítékre és a rosszindulatú női ügyeskedésnek nem tudott ellenállni, kivégeztette Jánost. Érdemes megszívlelnünk az embertársainktól kapott figyelmeztetéseket, hiszen lehetséges, hogy Isten éppen általuk hív minket a megtérés útjára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm Neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek Téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek Téged mindenek fölött!

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumi szakaszai Jézus tevékenységét és annak fogadtatását mutatták be. Tanítása és csodái miatt nagy tömegek keresték, sokan hittel elfogadták örömhírét és hittel szemlélték csodáit. De az evangélisták azt sem hallgatják el, hogy egyesek elutasították és szembefordultak vele, erre volt példa a názáreti eset.

A mai evangélium arról szól, hogy Jézus elküldi a tanítványait, hogy az ő nevében folytassák mindazt, amit ő is tett. Vajon milyen érzésekkel indultak útra a tanítványok, akiket Jézus küldött? Talán egyrészt bizonytalanság és félelem lehetett bennük, hiszen semmit sem vihettek magukkal az útra. Legalábbis ezt gondoljuk mi, akik szinte mindent könnyebben megoldunk valamilyen eszköz segítségével. A Jézus által adott küldetés azonban más jellegű, a tanításhoz és a gyógyításhoz nem volt szükség eszközökre. Másrészt mindenképpen valamiféle magabiztosság lehetett a tanítványokban, hiszen látták, hogy milyen erő rejlik a Mester szavaiban és cselekedeteiben. S most ők Mesterük küldetésében indulnak el, hogy ugyanezt tegyék. Krisztus küldetésében járva az ő szavaiknak és tetteiknek is különleges hatása van. Missziós szolgálatuk nem hozott mindenkinél eredményt. Ugyanolyan elfogadással és elutasítással találkoztak útjuk során, mint Mesterük. Önmagamat teljesen Istenre bízva érdemes hirdetnem az örömhírt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

A hívő ember sokszor magától értetődőnek tartja a hitet, és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül, hit nélkül élni. Aki a hitből, mint Isten ajándékából meríti erejét a mindennapokban és aki a hitben él, elcsodálkozik, amikor egyesek mindezt elutasítják. A tavalyi év, a Hit éve többek között azt szolgálta, hogy a hit ajándékát megismertessük azokkal, akik számára még mindig földbe rejtett kincs, s még nem találtak rá.

Jézus is elcsodálkozott, amikor látta az emberek hitetlenségét – olvassuk az evangéliumban. Mégpedig azoknak a názáretieknek hitetlenségét, akik jól ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel. Hiába beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van, és hiába erősítik meg isteni hatalommal véghezvitt cselekedetei mindazt, amit mond és tanít, mégis vannak olyanok, akik nem hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség nem csupán közömbösség vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos elutasítása.

Távol álljon tőlünk, hogy elítéljük a hit nélkül élőket! Milyen magatartást tanúsítsunk akkor irántuk? Isten türelméből, amelyet a hitetlenek iránt tanúsít, mi is példát meríthetünk. Hiába próbálnánk valakit erőszakkal vagy hosszas rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Mert ahogyan a hitetlenség szándékos és szabad elutasítás, ugyanúgy a hit tudatos és szabad elfogadás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Jairusnak, a zsinagóga elöljárójának meghozzák szolgái a hírt, hogy kislánya meghalt. Ezt követően hangzik el Jézus kijelentése: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). Jairus tehát az egyik oldalról a szolgákat hallja, akik azt mondják, hogy nincs semmi értelme annak, hogy a Mester az ő házába menjen, mert életében még tudott volna segíteni a beteg kislánynak, de ha már meghalt, akkor ő sem tud tenni semmit. A másik oldalról pedig elhangzik a bátorító szó Jézus részéről. Az elöljáró ott áll a halál könyörtelen ténye és a jézusi ígéret között. Melyiknek higgyen? Kinek higgyen? Kinek a szava az igazság? Kié lesz a végső győzelem? A halálé vagy az életé? Döntését meghozza, nem hallgat a szolgákra és nem vonja vissza kérését. Jézus a házába megy, feltámasztja a leányt és visszaadja őt családjának. Mit érezhetett Jairus ebben a pillanatban? Ahogyan korábban hite legyőzte félelmét, most az öröme győz a szomorúság felett.

Milyen nehéz nekünk elhinnünk, hogy az élet győz a halál felett. Milyen nehéz elhinnünk, hogy a végső szó a feltámadásé. Milyen nehéz elhinnünk, hogy ahol az ember már nem lát reményt, Isten ott is talál kiutat, megoldást. Vajon elég erős-e a hitünk ahhoz, hogy legyőzze félelmeinket és aggodalmainkat? Csak akkor volna okunk a haláltól való félelemre, ha Jézus nem ígérte volna meg nekünk a feltámadást és az örök életet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasható ördögűzési történetben hangsúlyos helyet kap az embert megszállva tartó gonosz lélek, akivel Jézus hosszasan elbeszélget. A párbeszéd minden mozzanatában érződik a feszültség és ellentét az embernek ártani akaró gonosz hatalom és az embert megmenteni szándékozó isteni erő között. A szavak harca mögött e két hatalom küzdelme húzódik meg az ember lelkéért. A gonosz lélek jól ismeri Jézust és hatalmát. Ez derül ki abból, hogy azonnal felismeri kivel találkozott és Jézust az Isten Fiának nevezi. Azt is tudja, hogy az ő hatalma gyengébb Jézus erejéhez képest, mégis erejét akarja fitogtatni, amikor megmondja nevét és azt állítja, hogy sokan vannak. De bármennyien is vannak, nem képesek ellenállni a megváltó, megszabadító erőnek, amelyet Jézus birtokol.

És ha már előkerült a gonosz személye és hatalma, érdemes tisztáznunk a következőt: A gonosz lelket, a sátánt nem Isten teremtette. Isten csak jót teremtett. A szellemi lényeket, azaz az angyalokat, valamint az embert is jónak teremtette. A gonosz nem önálló, inkább a jó tagadásának mondható. Isten minden teremtményét szabadnak teremtette, s e szabadság teszi lehetővé, hogy akár szembe is szállhatnak teremtőjükkel, az Istennel. A gonosz létezése tükröt tart elénk, s megmutatja, hogy a szabadságunkkal való visszaélés milyen következményekkel jár, hová vezethet. Személyes döntésünk, hogy kinek engedelmeskedünk. A gonosznak vagy Istennek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

Ő a mi világosságunk

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Jézust negyven nappal születése után a vallási törvény előírásai szerint bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban. A gyermekek templomi bemutatása arra vezethető vissza, hogy az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidó elsőszülöttek megmenekültek és csak az egyiptomi családok elsőszülött gyermekeit érte halál. Az elsőszülöttek ettől kezdve Isten tulajdonának számítottak, ezért a szülőknek ki kellett váltaniuk gyermeküket. Az előírások szerint a szülés utáni negyvenedik napon kellett az édesanyának a tisztulási áldozatot bemutatnia. A Máriára vonatkozó tisztulási előírás és az elsőszülött gyermekre vonatkozó bemutatás kötelezettsége – mindkettőre utalás szerepel az evangéliumi szövegben – valójában nem kívánta azt, hogy Mária és József Jeruzsálembe menjen és azt sem, hogy a gyermek Jézust magukkal vigyék, hiszen ennek bárhol eleget tudtak volna tenni. Lukács evangélista minden bizonnyal arra akart rámutatni az esemény lejegyzésével, hogy a Fiúisten megjelenik Atyja házában, a templomban, és az Isten által előre kiválasztott személyek örömmel fogadják őt, és felismerik benne a megváltóra vonatkozó ígéret beteljesedését.

Az ünnep evangéliumának szövegében kulcsfontosságú a látás szó. Simeon ígéretet kapott, hogy „nem lát halált” egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert „látták szemei a Szabadítót.” Az idős Simeon arról beszél magasztos szavakkal, hogy e gyermekben, azaz Jézusban teljesültek be az egykor tett isteni ígéretek. Beteljesedett a választott népnek tett ígéret, hogy elérkezik majd a Megváltó, és teljesedik a Simeonnak tett ígéret, hogy halála előtt megláthatja a Megváltót. Jézus világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek. Mi magunk is a megváltottak közé tartozunk. Vajon az én szemeim meglátják-e Jézust? Vagy inkább eltakarom a szemem? Meglátom-e Jézusban a világ megváltóját?

Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, most nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat és a szemünket! Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel! Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzon nekünk. Ő a mi Megváltónk, ő a mi világosságunk!

Amikor az evangéliumban elolvassuk Simon ujjongó öröménekét és magunk elé képzeljük Anna asszonyt, akkor emberek állnak előttünk, akik örvendeznek Jézusnak. Az ő örömük az édesanya, Mária öröméhez kapcsolódik, aki a templomi bemutatás alkalmával örömmel ad hálát Istennek azért, hogy anya lehet. Meghatottan figyeljük az idős emberek, Simeon és Anna örömét, hiszen egy idős ember ritkábban mutatja ki örömét. És szemléljük Mária örömét, aki talán még mindig nem érti egészen, hogy mit is jelent az, hogy Isten őt választotta a Megváltó anyjának. Az öröm mellett szó van még a Máriára váró fájdalomról is, amelyet Simeon megjövendöl, s amely az Úr szenvedésekor és halálakor teljesedik be. A Megváltó édesanyjának életében ugyanúgy jelen van az öröm és a szenvedés, mint minden ember életében. Isten minket is kiválaszt, nekünk is hivatást ad, amelynek teljesítése fájdalmak és szenvedések közepette örömöt, boldogságot jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!