Battaplébánia

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!”
Mk 8,27-33

Elmélkedés

Te vagy a Messiás – olvassuk Péter apostol hitvallását Jézusról a mai evangéliumban. A héber messiás szó magyar jelentése: „fölkent” (személy). Ennek görög fordítása a Krisztus, ami szintén fölkentet jelent. Jézus esetében nem helyénvaló földi királyságra vagy uralomra gondolnunk, inkább lelki értelemben vett uralkodásról beszélhetünk. Jézus olyan Messiás, akit az Isten kent föl királlyá, pappá és prófétává. Messiásnak nevezte őt az angyal, amikor hírül hozta a pásztoroknak születését, és messiási fölkentsége a Jánostól vett keresztség felvételekor vált nyilvánvalóvá a nép számára. Messiási királyságának és küldetésének lényege nem az uralkodásból áll, hanem szenvedésének és megváltó halálának elfogadásából.

Amikor Jézus elfogadja Péter hitvallását, aki őt Messiásnak nevezi, éppen erről a szenvedésről jövendöl tanítványainak. A szenvedő Messiás képe azonban nem fér bele Péter gondolkozásába, Jézus viszont egyáltalán nem akar más messiás lenni. Könnyen megérthetjük tehát, hogy miért használt rendkívül kemény szavakat Péterrel szemben, hiszen ha elutasítaná a szenvedést, akkor egész messiási küldetését tagadná meg. Péternek, s valószínűleg a többi apostolnak is nehéz volt ezt megérteniük, s talán sokszor mi is értetlenül állunk, amikor a szenvedés értelmét keressük. Jézus az Atya iránti engedelmességből fogadta el szenvedését és halálát, amelynek jutalma a feltámadás lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk Szent Tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük. Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26

Elmélkedés

Szent Márk evangélista két olyan esetről számol be írásában, amikor Jézus vak embernek adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (vö. Mk 8,22-26), amelyről ma olvastunk, a másik pedig a jerikói vak meggyógyítása (vö. Mk 10,46-52). A két történet főbb elemei sokban különböznek. A jerikói vak esetében a világtalant, aki hangosan kéri Jézus segítségét, az emberek távol akarják tartani a Mestertől. A csoda, amely a történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik. Jézus a szavával gyógyítja meg, s ő azonnal visszanyeri látását és követni kezdi gyógyítóját.

A betszaidai vak esetében az emberek vezetik Jézushoz az embert, akit ő kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem játszik szerepet a csodánál, legalábbis erről nem tesz említést az evangélista. Ez esetben nem csupán szavakkal történik a gyógyulás, hanem Jézus rátette a kezét. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan nyerte vissza látását és nem indul el Jézus nyomában.

E kétféle elbeszélés a vakok meggyógyításáról a hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más utakon juthatunk el az igazság megismeréséhez és az Istenben való hithez. De ezen az úton mindig Jézus vezet bennünket! Ő veszi le rólunk a hitetlenség homályát, hogy a hit világosságában éljünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Elmélkedés

Miután Jézus határozottan elutasította a farizeusok azon kérését, hogy messiási mivoltának különleges jelét vagy bizonyítékát adja, tanítványai körében az általa korábban véghezvitt jelekről beszél, ezek közül is a kenyérszaporítás csodáiról. Olyan egyértelmű jelek voltak ezek, amelyek azt bizonyították, hogy Jézus a Messiás, hiszen ebben a korban elterjedt volt az a vélekedés, hogy az eljövendő Messiás megismétli az egykori manna-csodát, s kenyeret ad enni a népnek, miként a pusztában vándorló népet Isten táplálta a mannával.

A mai történetből úgy tűnik, hogy az apostolok sem értették meg a csodák láttán, hogy Jézussal a messiási idő érkezett el. A mindennapi földi gondokról Jézus a lelki, a mennyei dolgokra szeretné irányítani figyelmüket. Miután két esetben is látták, hogy Jézus megszaporítja a kenyeret és több ezer embernek ad belőle, az apostolok nem értik meg e cselekedetek jelentőségét. A bárkában arról vitatkoznak, hogy nincs kenyerük, nincs ennivalójuk. Úgy tesznek, mintha nem lenne ott velük Jézus, aki korábban két alkalommal bőséges kenyeret adott a népnek. Ne tudna most is táplálékot adni néhány apostolának?

A történetnek van még egy szintje, amely fontos tanulságot üzen nekünk. Jézus azt szeretné, ha nem csupán a földi eledel után vágyakoznánk, hanem az igazság tanítása után is. Ez az a lelki táplálék, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy előrehaladjunk az örök élet felé vezető úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy Te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk Neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a Te országod.

2014. február 17. – Hétfő
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés

Jézus csodái mind-mind Isten országának jelei voltak. Jézus gyógyításai azt jelezték, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban. Akik hittel tekintettek a csodákra és felismerték bennük a jóságos Isten működését, azok jeleknek tartották a csodákat. Olyan jeleknek, amelyek bűnbánatot és megtérést eredményeztek bennük. De nem csupán a tanítást hallgatni vágyó tömegek és a gyógyulás lehetőségét kereső betegek jönnek Jézushoz, hanem a farizeusok is megérkeznek. Talán ők is láthatták a csodás gyógyulásokat vagy legalábbis hallottak azokról, s hozzájuk is eljuthatott a tömegek véleménye arról, aki e csodákat tette. Mindez nem elég számukra, ezért égi jelet kértek tőle. Kérésük alatt azt kell értenünk, hogy Jézus mutasson bizonyítékot, jelet, hogy ő az Isten küldötte, ő a Messiás. Talán arra számítanak, hogy Jézus nem tud semmilyen jelet mutatni, s ezzel elveszti népszerűségét és az emberek bizalmát. Jézus megtagadja a farizeusok kérését, nem mutat jelet, és otthagyja őket, miként ezt a mai evangélium bemutatja.

Krisztus Urunk a világ számára csak később mutatja meg az istenségét bizonyító jelet: a kereszt és a feltámadás jelét. Ez a jel készteti az embereket állásfoglalásra, elfogadják-e hittel vagy sem? Krisztus kereszthalála és feltámadása a halálból számunkra is az üdvösség jele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is megszólítasz minket: Ne féljetek!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Majd így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”
„Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
„Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”
Mt 5,17-37

Elmélkedés

Isten törvénye

Arról olvasunk a mai evangéliumban, hogy Jézus a törvényekről, azok helyes értelmezéséről és megtartásukról tanít, valamint új törvényeket fogalmaz meg a régiek mellett. Kissé talányosan így vezeti be mondanivalóját: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni” (Mt 5,17). Annak érdekében, hogy ne értsük félre kijelentéseit, érdemes nagyobb távlatban szemlélnünk a törvények kérdését.

A teremtett világot szemlélve észrevesszük a benne rejlő rendet, rendezettséget. Törvények, szabályszerűségek irányítják az egész világot a parányi sejtektől az égitestek mozgásáig. A biológia, a fizika, a kémia és a többi természettudomány a természetben uralkodó törvényeket kutatja. A hívő ember úgy gondolja, hogy a természet szabályszerűsége nem önmagától alakult ki, hanem Isten határozta meg, – divatos mai kifejezést használva – kódolta bele a teremtett világ minden elemébe a rend alapjául szolgáló törvényeket. Az ember számára kiolvashatóak, megfejthetőek ezek a törvények. Sőt, a teremtő Isten szándékait, gondolatait is megismerhetjük a természettörvényből, azt, hogy miért teremtette a világot és benne az embert. A bibliai teremtéstörténet visszatérő kijelentése szerint minden jó, amit Isten alkotott.

Az Isten által teremtett jó világgal szembefordul az ember, aki saját világot akar építeni. A maga elképzelései szerint akarja átalakítani, átformálni a világot, s ezzel beavatkozik a törvények rendjébe, megváltoztatja azt. Elégedetlen a világgal és azt hiszi, hogy jobbat tud létrehozni, mint az Isten. Maga a bűnbeesés erről szól. Szabadságának köszönhetően az ember képes arra, hogy új törvényeket alkosson magának, amelyek azonban egyáltalán nem jobbak az isteni törvényeknél. Az emberi közbeavatkozás miatt felborul a rend, a teremtés rendje, a világ rendje.

A felborult egyensúlyt helyreállítandó Isten kinyilatkoztatja az ember számára törvényeit, amelyek irányítják az ember kapcsolatát Istennel, az emberekkel és a világgal. Ez a tízparancsolat, az ószövetség törvénye, amelyet Mózes által adott Isten a Sínai szövetségkötés alkalmával, ez a kőtáblákra írt törvény. Ez határozza meg az ember életrendjét, az imádság és az istentisztelet rendjét, az erkölcsi rendet. Aztán ismét az ember szembefordulása következik, mert megszegi a törvényt, nem engedelmeskedik a törvénynek, s végső soron nem engedelmeskedik Istennek.

A törvények helyreállítása, a teremtett világ újjáteremtése és az ember újjászületése érdekében Isten az ő Fia, Jézus Krisztus személyében új törvényt hoz a világba, a szeretet törvényét, az újszövetség törvényét, az örök törvényt, a szívünkbe írt törvényt, a szabadság törvényét. A szeretet törvénye nem külső kényszerítő erőként nehezedik ránk, hanem szívünk mélyéről feltörő vágy. Olyan törvény, amellyel szemben nem érdemes a benső ellenállást, ellenkezést felszítanunk, hanem arra kell törekednünk, hogy minél jobban felszínre hozzuk magunkból, ne csupán érzés maradjon bennünk, hanem cselekedetekben is megnyilvánuljon Isten és az embertárs felé. A Jézus életében és halálában megnyilvánuló tökéletes, önfeláldozó szeretet arra késztet bennünket, hogy mi magunk is a szeretet benső törvénye szerint éljünk.

E gondolatok fényében már könnyebben megértjük, hogy mit akar a mi Urunk mondani. Nem megszüntetni akarja az Isten által adott törvényeket, hanem azok eredeti szándékához akar visszavezetni minket. Tisztítsuk meg az eredeti isteni törvényt az évszázadok során ehhez kapcsolt emberi előírásoktól, amelyek félreértéseket okoznak, hogy újra felfedezzük Isten szándékát, rátaláljunk a szeretet mindent felülmúló parancsára! Így válik bennünk tökéletessé Isten törvénye, így tudunk akaratának engedelmeskedni, így valósítjuk meg a szeretetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten! Taníts minket a törvények helyes értelmezésére és azok Isten szándéka szerinti megtartására! Segíts, hogy ne csak ajkunkkal tiszteljük Istent, hanem a szívünk közel legyen hozzá! Segíts minket, hogy ne a külsőségekhez ragaszkodjunk, ne az emberek tetszését keressük, hanem a szeretet szívünkbe írt törvénye irányítsa életünket! A gonosz arra törekszik, hogy elfedje, elhomályosítsa vagy kitörölje szívünkből Isten törvényét. Ezért kérjük: adj bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, s adj erőt, hogy mindig a jót válasszuk!

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

A két csodás gyógyítást követően Jézus egy újabb csodát tesz a pogány vidéken, ezt írja le a mai evangélium. Most nem egyetlen beteg gyógyításáról, hanem egy egész népsokaság ellátásáról van szó. A napok óta Jézus közelében tartózkodó több ezer ember jóllakik az általa megszaporított hét kenyérrel és néhány hallal. Az ószövetségi időkben, az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás korában Isten égi kenyeret, mannát adott a választott népnek, hogy gondoskodjon róluk. A kenyérszaporítási csodánál pedig Jézus személye áll az emberek előtt, aki gondoskodva az emberekről szintén kenyeret ad. A betegeknél sokkal többen vannak azok, akiknek nincsen semmi testi bajuk vagy nyomorúságuk, de éhesek. A több ezer embernek Jézus kenyeret ad.

A történet csodás eleme a szaporítás, azaz a kevésből Jézus imádságára olyan sok lesz, hogy a hatalmas tömeg jóllakik belőle. De a csodánál fontosabb a cselekedet, hogy Jézus kenyeret ad az embereknek, mert mindez az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában ugyanis Jézus a kenyeret, mint saját testét adja nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. S erre a kenyérre, Krisztusnak az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő testére még a csodás gyógyulásoknál is nagyobb szüksége van az emberiségnek, hiszen ez az örök élet kenyere. Az Eucharisztia Isten gondoskodó szeretetének a jele. Fogadjuk el és éljünk vele!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

A két csodás gyógyítást követően Jézus egy újabb csodát tesz a pogány vidéken, ezt írja le a mai evangélium. Most nem egyetlen beteg gyógyításáról, hanem egy egész népsokaság ellátásáról van szó. A napok óta Jézus közelében tartózkodó több ezer ember jóllakik az általa megszaporított hét kenyérrel és néhány hallal. Az ószövetségi időkben, az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás korában Isten égi kenyeret, mannát adott a választott népnek, hogy gondoskodjon róluk. A kenyérszaporítási csodánál pedig Jézus személye áll az emberek előtt, aki gondoskodva az emberekről szintén kenyeret ad. A betegeknél sokkal többen vannak azok, akiknek nincsen semmi testi bajuk vagy nyomorúságuk, de éhesek. A több ezer embernek Jézus kenyeret ad.

A történet csodás eleme a szaporítás, azaz a kevésből Jézus imádságára olyan sok lesz, hogy a hatalmas tömeg jóllakik belőle. De a csodánál fontosabb a cselekedet, hogy Jézus kenyeret ad az embereknek, mert mindez az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában ugyanis Jézus a kenyeret, mint saját testét adja nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. S erre a kenyérre, Krisztusnak az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő testére még a csodás gyógyulásoknál is nagyobb szüksége van az emberiségnek, hiszen ez az örök élet kenyere. Az Eucharisztia Isten gondoskodó szeretetének a jele. Fogadjuk el és éljünk vele!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A pogányok lakta vidéken Jézus második csodája az, amikor egy süketnémát gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást, tehát a gyógyulás alapja nem az ő hite. Márk evangélista nem árul el semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vezették a gyógyulás reményében. Mivel még mindig pogány területen járunk, valószínűleg ez esetben is nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek a segítők és a beteg is. A tény, hogy e pogány emberek hisznek Jézus gyógyító erejében, azt jelzi, hogy csodás gyógyításainak híre, valamint tanítása gyorsan elterjedhetett távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált.

Érdemes követnünk az Úr tekintetét. Abban a pillanatban, amikor Jézus az égre tekint és a mennyei Atyához fohászkodik, már sejteni lehet, hogy hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig Jézus a betegre tekint, s ebben a tekintetben a süketnéma felfedezheti Isten emberszeretetét, amely segíteni akar. Miközben az Úrra emelem tekintetem, azért fohászkodom, hogy nézzen rám. Az én lelkemnek is szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre. Uram, tekints rám irgalmas szívvel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten Országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban folytatódik a gyógyítások sorozata, mégpedig egy nagyon érdekes csodával. Itt valójában nem a csoda megtörténte áll az elbeszélés középpontjában, hanem az asszony és Jézus párbeszéde. Jézus segítségét egy pogány, egy nem zsidó származású asszony kéri lánya érdekében, akit a gonosz lélek gyötör. Jézus válaszából olyasmi tűnik ki, mintha kizárná a pogányokat a csodákból. De az asszony nem adja fel, és visszautasítva ezt az értelmezést tovább könyörög, mert hiszi, hogy nem csupán egyesek kiváltsága a gyógyulás lehetősége, hanem az ő pogány lányával is megtörténhet az, ami másokkal. Ez a kitartó kérés meghozza eredményét. Jézus segít, s ennek köszönhetően megszabadul a lány a gonosztól.

Kérő imádságainkban mi is nagyon sokszor fordulunk hasonló módszerrel Istenhez. A kérő imának kitartónak kell lennie, de nem szabad erőszakosságba hajlania. A kettő között nehéz megvonni a határt, de úgy tűnik, hogy akkor imádkozunk helyesen, ha nem követelőzünk, hanem elfogadjuk Isten akaratát. Ne csupán abban higgyünk, hogy Isten minden kérésünket teljesíteni tudja, hanem abban is, hogy jól tudja mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében, és csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek valóban a javunkat szolgálják. A hit és a kitartó kérés Isten segítségét eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tegnapi evangélium a törvény megtartásáról szólt, ennek a folytatása a mai szakasz. A zsidó törvények jelentős részét alkották az ún. tisztasági szabályok. Ezen előírások a külső, a testi tisztaságot célozták meg, amelyek kötelezőek voltak a szertartások bemutatásához vagy az étkezések előtt. Ugyanakkor tulajdonképpen nem foglalkoztak a lelki tisztasággal, a szív tisztaságával, amely ugyanúgy elengedhetetlen, hogy valaki Isten elé álljon áldozatával vagy imádságával. Jézus szavai szerint a szívünket kell megőriznünk mindenféle rossz szándéktól, mert ezek akadályozzák meg azt, hogy istentiszteletünk kedves legyen.

Jézus azt állítja, hogy az ember szívéből, belülről származik minden rossz. Kijelentése azokra az emberekre vonatkozhat, akik nem ismerik fel a szívükbe írt isteni törvényt vagy nem vesznek róla tudomást. De ehhez hasonlóan a jó is a szívünk mélyéből fakad, ha a törvényeket belátjuk és megtartjuk. Isten a saját képmására alkotta meg az embert és belénk írta a jó képességét. Rosszra hajló emberi természetünk néha fellázad Isten ellen. E kísértéseket kell legyőznünk önmagunkban. A gonosz lélek által sugallt kísértések és az Isten által nekünk juttatott kegyelem között kell naponta választanunk szabad akarattal.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd el ó, isteni szeretet a kezemet, a lábamat, a nyelvemet, a szememet, minden érzékszervemet, egész testemet, akaratomat, emlékezetemet, értelmemet, vágyaimat, gondjaimat, szándékaimat és lelkem minden rezdülését. Fogadd el, ó, Uram, minden órámat, minden percemet, életem minden körülményét, egész belső és külső valómat.