Battaplébánia

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

A tömeg nem elégszik meg a csodákkal, hanem jelet vár Jézustól, olyan jelet, amely igazolja messiási mivoltát. Jézus viszont nem ad ilyen jelet, hanem azt mondja, hogy ő maga a jel e nemzedék számára. Ahogyan Jónás jel volt kortársai számára, ugyanúgy jel az Emberfia is – írja Lukács evangélista. Jónás azt a küldetést kapta, hogy hirdesse Ninive lakóinak a megtérést. Isten bűnbánatot adott a város lakói szívébe, akik a próféta szavára megbánták bűneiket. Jónás ugyan azt várta, hogy az isteni büntetés majd bekövetkezik, Isten azonban megbocsátott a bűnbánóknak.

Ugyanezt a történetet Máté is leírja (vö. Mt 12, 38-42), de ő azzal magyarázza ennek a jelnek a lényegét és a két személy összehasonlítását, hogy miként Jónás három napig volt a hal gyomrában, ugyanúgy lesz majd Jézus is három napig a „föld szívében,” utalva ezzel Jézus halálára és feltámadására.

Lukácsnál azonban más az összehasonlítás alapja. Ninive lakói számára Jónás próféta Isten igéjét hirdette, s ez volt az a jel, amelynek hatására bűnbánatot tartottak. Bűnbánattartásuk kieszközölte a város megmenekülését. Ugyanígy, a bűnbánatot hirdető Jézus is jel, hiszen aki meghallja és megszívleli szavait, az Isten irgalmának köszönhetően megmenekülhet a büntetéstől. Jézus jel volt kortársai számára és a mi számunkra is. Meghallom-e Jézus bűnbánatra indító szavát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A mai szentírási szövegben Jézus a Miatyánkot tanítja meg tanítványainak, majd annak egyik mondatát részletesebben így fejti ki: „Ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket” (Mt 6,15). Bár a hívő ember számára a nagyböjti időszak egyik fontos jellemzője az imádság, mégis talán éppen e mondat és annak magyarázata miatt kerülhetett a nagyböjti evangéliumok közé ez a szövegrészlet.

A húsvéti előkészület célja a bűnbánattartás. A szentgyónásban töredelmesen és őszintén megvalljuk Isten előtt bűneinket. A feloldozás azt jelzi, hogy Isten megbocsátott nekünk, eltörölte vétkeinket. A bűnbocsánat Isten irgalmának köszönhető. Aki kész tiszta szívből megbocsátani embertársainak, maga is számíthat Isten bocsánatára. A megtérés tehát nem csupán az Istennel, hanem az embertársainkkal való kapcsolatunkat is megújítja.

És egy másik gondolat a Miatyánkhoz: Jó lenne, ha ezt az imát megtanulnák azok is, akik önmagukat képzelik Istennek. Megtanulnák olyanok, akik mindenhatónak képzelik magukat, s azt hangoztatják, hogy nincs szükségük Istenre vagy az ő segítségére. Talán nem is szükséges az egész imát megtanulni, hanem elég az első sorban szereplő megszólítást. Ezen a héten tanuljuk meg mi is a megszólítást! Szólítsuk meg Istent! Nevezzük Istent Atyánknak! Bátran megtehetjük, hiszen Jézus tanította, kérte ezt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Imádunk téged, Jézus Krisztus! Letérdelünk előtted. Nem találunk olyan szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot, mellyel a te kereszted eltölt bennünket, mellyel a megváltás ajándéka átjár minket, melyet te az egész emberiségnek, az egynek és a sokaságnak egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te akaratodat az Atya akaratának.

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

A végső ítéletről szóló mai evangéliumi részben arról van szó, hogy egyesek az embertársaiknak nyújtott irgalmas tetteik jutalmaként elnyerik az üdvösséget, míg mások, akik nem ismerték fel a szükséget szenvedőkben Krisztust és elmulasztották a segítségnyújtást, nem jutnak be az örök életre.

A Katolikus Egyház liturgikus rendje azért tárja elénk most, a nagyböjtben ezt a szakaszt, mert emlékeztetni akar bennünket arra, hogy ez az időszak nem csupán a böjtölésről, az önmegtagadásról és a lemondásokról szól, hanem arról is, hogy gyakorolnunk kell a felebaráti szeretetet. Az alamizsna adás ugyan régies kifejezésnek tűnik, de ma is időszerű cselekedet. Nem csupán sajnálatból való adakozás ez, hanem vallásos cselekedet, amely a szegényben és a rászorulóban magát Krisztust látja meg, s amely mindig nagylelkű és tapintatos. A szegények iránti rokonszenvünk és segítőkészségünk gyakorlati megnyilvánulása ez. Az alamizsnálkodást Jézus az imádság és a böjt mellett a vallásos élet harmadik pillérének nevezi (vö. Mt 6,1-18), amelyet önzetlenül, sosem kérkedve vagy hivalkodva az emberek előtt, és viszonzást nem várva kell gyakorolnunk.

A nagyböjti időben talán ne menjünk el minden koldus mellett üres kézzel. Vagy próbáljunk meg olyan valakinek segíteni, aki valóban rászorul. Adományunkat Krisztusnak adjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkünk megtisztítását kérjük tőled. Mi sokszor megelégszünk a felületes bűnbevallással, de te gyökeres megújulást vársz tőlünk. Te képes vagy alapjaiban megtisztítani lelkünket, hogy egyedül Istennek éljünk. A lelki megújulás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy evangéliumod hirdetői legyünk a világban azok számára, akik még keresik megtisztító irgalmadat és felemelő szeretetedet.

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.
Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.
Mt 4,1-11

Elmélkedés

A puszta csendje

Legnagyobb ünnepeinkre, a karácsonyra és a húsvétra úgy készülünk, hogy lélekben a pusztába vonulunk. A karácsonyi előkészületként szolgáló adventi időszakban Keresztelő Jánoshoz megyünk a pusztába, aki a megtérést és bűnbánatot hirdeti, ezzel készítve fel bennünket a megváltó érkezésére. A húsvéti előkészület, a nagyböjt pedig azzal kezdődik, hogy Jézussal vonulunk ki a pusztába. A puszta csendje kiválóan alkalmas arra, hogy csendet teremtsünk lelkünkben. Olyan csendet, amelyben megszólal Isten. Csendet, amelyben meghalljuk Istent. Csendet, amely elnémítja személyes szándékainkat, akaratunkat és vágyainkat, és teret enged annak, hogy megismerjük Isten szándékát, átadjuk neki akaratunkat és az ő vágya, terve valósuljon meg életünkben. Kivonulunk a pusztába, hogy megtaláljuk a csendet. Azt a csendet, amelyben Isten van jelen és ő munkálkodik. Az életünket átalakító csendet. A lelki megújulást, újjászületést nyújtó csendet. Az imádságra ösztönző csendet. A lemondásra és a böjtre nevelő csendet. A nagylelkű adakozásra buzdító csendet. Az élet értelmére rámutató csendet. A szenvedés elfogadására tanító csendet. A halálba szenderülés csendjét. A feltámadást váró csendet. Mennyi csodát rejt számunkra a puszta! Mennyi titkot őriz! Mennyi új felfedezés vár minket ebben a csendben! A puszta megszólaló csendjében. A puszta bűnbánatra indító csendjében. A pusztaság Isten felé irányító csendjében.

Ez a jelképes puszta az, amelyben meghallhatjuk a krisztusi örömhír lényegét: Isten megbocsát. Isten irgalommal fordul hozzánk. Nincs okunk a félelemre, nem kell tartanunk az isteni büntetéstől, ha felélesztjük magunkban az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatot. Isten kész eltörölni bűneiket, megbocsátani nekünk.

Hol jelentkezik számunkra mégis a kísértés? Először is ott, hogy nincs bűn. Nem érezzük azt, hogy egyes cselekedeteinkkel szembefordulunk Istennel. És itt még nem is minősítettem e cselekedeteket rossznak, károsnak vagy vétkesnek. Ezzel azt akarom mondani, hogy bizonyos helyzetekben nem érezzük, nem tudatosul bennünk, nem vesszük észre, hogy rosszat teszünk, kárt okozunk a másik embernek, megszegjük az emberek közötti kapcsolatok alapszabályait, azaz egyszóval bűnt követünk el. A bűn nem létezik számunkra. Nem minősítjük tetteinket sem jónak, sem rossznak, hanem megtettük és ennyi. Ez a teljes felelőtlenség. Nincs bűn, tehát nincs szükség bűnbánatra sem.

A kísértés második területe az, hogy nincs bűntudatunk. Nincs meg bennünk az őszinteség és alázat, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy felismerjük, belássuk bűneinket. Jónak, szentnek, igaznak tartjuk magunkat, s azt hisszük, hogy Isten tetszését leli bennünk. De ezzel csak ugyanolyan farizeusok vagyunk, mint akiket éppen kétszínűségük miatt ostorozott egykor Jézus. Csak egy farizeus gondolhatja azt, hogy neki nincs bűne! A bűntudat hiányának hátterében egyértelműen az húzódik meg, hogy nem akarjuk vállalni cselekedeteinkért a felelősséget, s nem gondolunk arra, hogy azoknak következményei lesznek.

A harmadik kísértés pedig akkor ér minket, amikor nem hiszünk Isten irgalmában. Nem akarjuk elhinni, hogy Isten irgalma nagyobb a bűneinknél. Azt gondoljuk, hogy bűneink és engedetlenségünk miatt olyan távol vagyunk Istentől, hogy már sosem tudunk visszatérni hozzá és ő sem talál meg bennünket. Olyannyira kiszakítottuk magunkat Isten szeretetéből, hogy sosem lehetünk újra méltók arra. Úgy bemocskoltuk vétkeinkkel lelkünk ruháját, hogy még Isten sem képes lelkünket új, ragyogó ruhába öltöztetni. Olyan bűnöket követtünk el, amelyek miatt nincs többé helyünk mennyei Atyánk házában. E mondatokkal a tékozló fiúról és az ő irgalmas atyjáról szóló példabeszédre (vö. Lk 15,11-32) utalok, amely egyértelműen tanítja, hogy az irgalmas Isten mindig vár bennünket.

Segítsen bennünket a nagyböjti időszak e kísértések legyőzésében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Atyánk! Te a nagyböjt során időt adsz nekünk, hogy a pusztába menjünk és annak csendjében meghalljuk bűnbánatra való felszólításodat. Az egyetlen út, amely hozzád vezet: bűneink beismerése. Adj bölcsességet, hogy felismerjük a bűnt, felismerjem bűneimet! Adj alázatot, hogy bűnbánat ébredjen szívemben! Adj irántad való bizalmat, hogy higgyek irgalmadban és szeretetedben! Isten, bocsásd meg bűneimet! Add szívembe újra az engedelmességet, akaratod teljesítését, hogy méltó legyek arra, hogy gyermekednek nevezz!

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” (Lk 5,32) – mondja Jézus a mai evangéliumban, mintegy megindokolva, hogy miért választotta Lévit, a mások által lenézett vámost tanítványának. Az Úr nem zár ki senkit barátságából, szeretetéből. A megtérés mindenkinek szól, de akik igaznak és bűntelennek tartják magukat, azok nem képesek meghallani a bűnbánatra hívó szót. Mert minden megtérés azzal kezdődik, hogy elismerjük vétkeinket, s felismerjük mindazt, amivel megszegtük Isten parancsait. Őszinteségre és alázatra van szükségünk mindehhez. Szükséges továbbá, hogy meglegyen az emberben a készség, hogy életét gyökeresen megváltoztassa, új irányba állítsa. Erről tett tanúságot Lévi, a későbbi Máté apostol, aki mindenéről lemondott a meghívást követően.

A bűn könnyen lelkileg vakká tesz bennünket, s egy idő után már észre sem vesszük, hogy rossz úton járunk. A hosszú ideig a bűnben való megmaradás pedig elhiteti velünk, hogy nincs szükségünk változtatásra. Ebből az állapotból ráz fel bennünket a nagyböjti időben Jézus szava: Térjetek meg! Nézzetek magatokba, vizsgáljátok meg életeteket, értékeljétek cselekedeteiteket! De legyen őszinte ez az önvizsgálat! Legyen bátorságunk beismerni és megvallani bűneinket a szentgyónásban, hogy részesülhessünk a bűnbocsánat kegyelmében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15

Elmélkedés

E héten hamvazószerdán elkezdődött a nagyböjt, amely a böjtölés, az irgalmasság gyakorlásának, a bűnbánattartásnak és a megtérésnek az ideje. Jó ilyenkor tudatosítanunk, hogy a böjtölés nem koplalás vagy fogyókúra, hanem testünk fegyelmezése, a mértékletesség gyakorlása, amelynek az a vallási célja, hogy segítsen bennünket a bűnbánatban és az Istenhez való közeledésben.

Keresztelő János tanítványai a böjtöléssel kapcsolatban kérdezik Jézust a mai evangéliumban: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” (Mt 9,14). Jézus egyértelmű választ ad nekik: még nem jött el a böjtölés időszaka számukra. A mi számunkra viszont eljött, hiszen arra készülünk, hogy elviszik tőlünk a mi Urunkat. Erőszakkal viszik el, s ő nem ellenkezik. Megalázzák, de ő nem akar bosszút állni. Elítélik, pedig ő a legártatlanabb minden ember közt. Kegyetlenül viselkednek vele, pedig ő mindenkin megkönyörült. Jézus tudta, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor odaadja életét a megváltásunkért. Ez az ő ideje, a megváltás ideje, az önfeláldozás órája, a szenvedés ideje, az engedelmesség ideje. Ez a kegyelem ideje minden ember számára. Az én számomra pedig a bűnbánat és a megtérés ideje. Milyen jó volna megtanulni és életem minden napján elmondani Jézussal együtt az egyszerű fohászt: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni! Add, hogy feladatainkat készséggel vállaljuk!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!” (Lk 9,23) – olvastuk a mai evangéliumban. Jézus felszólítása nem csupán Péternek és a többi tanítványnak szól, hanem a mai keresztényeknek is, nekem is. Ismerős ez a mondat, hiszen gyakran találkozunk vele. E mindannyiunkat érintő felszólítás időhatározó szaván talán könnyen átsiklik tekintetünk és értelmünk. Az Úr ugyanis azt kéri, hogy ezt mindennap tegyük meg. Krisztus követése, a kereszt felvétele mindennapos feladatot jelent számunkra. Nem arról van szó, hogy időnként, gyakran vagy néha Krisztussal járjuk életünk keresztútját, hanem nap mint nap hozzá csatlakozunk. Ez az elköteleződés. Butaság volna azt mondani, hogy most kihagyok egy napot vagy hetet, pihenek egyet, élvezem az életet, aztán újra felveszem a keresztemet, mert ez bizony veszélyes játék volna, amire rámehet az üdvösségünk.

Földi életünk egyetlen napján sem mondhatjuk, hogy már eljutottunk a kereszthordozás teljességére, nincs hová tovább vinnünk a keresztet, már célhoz értünk. Vegyük fel keresztünket ma, holnap és mindennap, egészen addig, amíg halálunkban Krisztussal találkozunk. Vegyük fel keresztünket, hogy megértsük a szenvedőket! Vegyük fel keresztünket és hordozzuk türelemmel, hogy szenvedéseinket Isten szeretetté alakítsa át!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

„Emlékezz ember, porból lettél és visszatérsz a porba” – mondja a pap, amikor ma, hamvazószerdán homlokunkra hamuval kis keresztet rajzol. A szertartás emberi életünk végességére, a halál kikerülhetetlen tényére, kicsinységünkre, bűnre hajló gyenge emberi természetünkre figyelmeztet bennünket. Ma elindulunk nagyböjti utunkon, a bűnbánat és a megtérés útján, az Istennel és az emberekkel való kiengesztelődés útján, az önmegtagadás és a lemondás útján. A nagyböjti időben a böjtöléssel testünket fegyelmezzük a lelki javak elnyerése érdekében. Elindulunk, hogy társai legyünk Krisztusnak a szenvedés útján, a megváltó halálba vezető keresztúton.

Amikor ma, a húsvéti előkészület első napján megtesszük első lépéseinket nagyböjti utunkon, érdemes ennek az útnak a végére, végcéljára is gondolnunk. A cél, ahová szeretnénk megérkezni, a húsvéti szent háromnap, amikor Krisztus megváltó halálára és üdvözítő feltámadására fogunk emlékezni. A hamvazkodás szertartása során megtapasztalhatjuk emberi esendőségünket, s átérezhetjük, hogy visszatérünk a porba. A feltámadás húsvéti ünnepekor pedig annak örvendezhetünk majd, hogy Isten feltámaszt bennünket a halálból, életre kelt a porból és új életet ad nekünk.

Legyen Krisztus a mi nagyböjti útitársunk, aki végigjárta az emberi élet útját, s akinek keresztútja a halálon át a feltámadás dicsőségébe vezetett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. Egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”
Mk 10,28-31

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban szereplő gazdag ifjú hiába kapta meg Jézustól a választ arra, hogy mit kell tennie üdvössége érdekében, a vagyona megakadályozta abban, hogy elinduljon ezen az úton. Megtudta, hogy mit kellene tennie, de mégsem merte életét Jézusra bízni, mert jobban bízott saját gazdagságában.

Vele ellentétben az apostolok mindenről lemondtak annak érdekében, hogy mindig Mesterükkel lehessenek. Erről szól a mai történet. De az ő gondolkodásukban van valami nagyon is emberies: itt a földön várják a jutalmat lemondásukért. Péter apostol a többiek nevében is szól: „Mindent elhagytunk és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” (Mk 10,28). Jézus nem marad adósa azoknak, akik érte mindenről lemondanak. Örök életet ígér nekik, amelynél nagyobb jutalom, ajándék nem létezik.

Ha Krisztus követéséért kész vagyok a lemondásra, a legnagyobb jót, az üdvösséget kapom Istentől. Az Úr által ígért „százannyit” nehéz észrevennünk, mert sokszor más formában kapjuk, mint azt elképzeljük. Az örök élet elnyerésének mégis ez az egyetlen útja. Az apostolokhoz hasonlóan nekem is meg kell értenem, hogy nem elég hallgatnom a krisztusi tanítást, nem elég engedelmeskednem egy parancsnak, hanem Krisztus személyéhez kell ragaszkodnom, osztoznom kell vele életében és sorsában. Ez a tanítvány útja: követni őt mindenben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott,
mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: ,;Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

Az evangéliumi gazdag ifjú mindannyiunk nevében fogalmazza meg kérdését és fordul Jézushoz: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). A kérdés hátterében annak ismerete áll, hogy földi életünk, cselekedeteink és az örök élet között szoros kapcsolat van. Életünk során tennünk kell azért, hogy annak végén átléphessünk az örökkévalóságba. Krisztushoz kell fordulnunk ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, s tőle kapjuk meg az erőt az előbbi megtételéhez és az utóbbi elkerüléséhez. A kérdést nem elég egyszer, például életünk egy sorsdöntő pillanatában feltennünk, de az sem, ha akár naponta feltesszük Jézusnak. Az üdvösséghez az is szükséges, hogy Jézus válaszát naponta megtegyük.

Az ifjú és Jézus párbeszédének legérdekesebb mozzanata, amikor kiderül, hogy a fiú a maga számára nem tartja elegendőnek a parancsok megtartását. Valami többet szeretne. Jézus is megérzi az ő elégedetlenségét, s a történet ekkor vesz fordulatot. Az Úr ekkor előáll azzal, hogy mindenéről lemondva kövesse őt.

Sok fiatallal találkozom, akik érzik magukban az elégedetlenséget, a nyugtalanságot, és valami igazán jót szeretnének tenni. Szívesen állítanák életüket egy nagyobb jó szolgálatába, de egy ponton visszarettennek, mert félnek mindenükről lemondani. A vagyon nyújtotta biztonságban bízom vagy Istenben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.