Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Jn 4,43-54

Elmélkedés

A nagyböjti evangéliumokban sokszor találkozunk olyan emberekkel, akik eljutottak a Jézusban való hitre. Általában egy csoda vagy egy csodás gyógyítás segíti őket abban, hogy előbbre jussanak a hit útján. Pontosan ez történt a tisztviselővel is, aki halálos beteg fia gyógyulása érdekében kereste meg Jézust. A nagyböjtben mi is mindannyian a hit útját járjuk. Vajon milyen jelet szeretnénk? Milyen jel képes hitet ébreszteni bennünk? Sokakat csak a tragédiák, a halálesetek gondolkoztatnak el vagy még azok sem. Mi lenne, ha nem várnánk a tragikus eseményekre? Mi lenne, ha most kérnénk Jézustól az élő hit ajándékát?

A húsvét ünnepéhez közeledve a nagyböjti evangéliumok fokozatosan felkészítenek minket Jézus feltámadásának csodájára. Ebbe a sorba illeszkedik a halálos beteg fiú meggyógyítása. Az eset azt mutatja, hogy Istennek hatalmában áll életet, új életet adni az embernek. A tisztviselő fia már halálán van, amikor az Úr segít rajta apja kérésére. Jézus csupán egyszerű mondattal válaszol a kérésre: „Fiad él” (Jn 4,50). Az apát megnyugtatja ez a kijelentés. Amikor pedig személyesen tapasztalja meg Jézus szavának igazságát, akkor hit ébred benne. A húsvéti beszámolókban és tanúságtételeknél majd látni fogjuk, hogy az új életet kapott, a halálból feltámadt Jézussal való találkozások is hitet ébresztenek.
Jó volna, ha eljutnék erre a húsvéti hitre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vedd le rólam bűnös életem terheit, amelyek megakadályoznak abban, hogy egészen neked adjam magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz engem az elkötelezett életre, amely középszerűségem feladását jelenti, hogy érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád, a biztos alapra, aki szolgálatot kérsz tőlem, hogy jócselekedeteimben a te jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Jn 4,43-54

Elmélkedés

A nagyböjti evangéliumokban sokszor találkozunk olyan emberekkel, akik eljutottak a Jézusban való hitre. Általában egy csoda vagy egy csodás gyógyítás segíti őket abban, hogy előbbre jussanak a hit útján. Pontosan ez történt a tisztviselővel is, aki halálos beteg fia gyógyulása érdekében kereste meg Jézust. A nagyböjtben mi is mindannyian a hit útját járjuk. Vajon milyen jelet szeretnénk? Milyen jel képes hitet ébreszteni bennünk? Sokakat csak a tragédiák, a halálesetek gondolkoztatnak el vagy még azok sem. Mi lenne, ha nem várnánk a tragikus eseményekre? Mi lenne, ha most kérnénk Jézustól az élő hit ajándékát?

A húsvét ünnepéhez közeledve a nagyböjti evangéliumok fokozatosan felkészítenek minket Jézus feltámadásának csodájára. Ebbe a sorba illeszkedik a halálos beteg fiú meggyógyítása. Az eset azt mutatja, hogy Istennek hatalmában áll életet, új életet adni az embernek. A tisztviselő fia már halálán van, amikor az Úr segít rajta apja kérésére. Jézus csupán egyszerű mondattal válaszol a kérésre: „Fiad él” (Jn 4,50). Az apát megnyugtatja ez a kijelentés. Amikor pedig személyesen tapasztalja meg Jézus szavának igazságát, akkor hit ébred benne. A húsvéti beszámolókban és tanúságtételeknél majd látni fogjuk, hogy az új életet kapott, a halálból feltámadt Jézussal való találkozások is hitet ébresztenek.
Jó volna, ha eljutnék erre a húsvéti hitre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vedd le rólam bűnös életem terheit, amelyek megakadályoznak abban, hogy egészen neked adjam magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz engem az elkötelezett életre, amely középszerűségem feladását jelenti, hogy érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád, a biztos alapra, aki szolgálatot kérsz tőlem, hogy jócselekedeteimben a te jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

Lelki világosság

A korábbi századok folyamán a felnőttek keresztelése főként a húsvéti vigília szertartás keretében történt. A hittanulók felkészülésének utolsó szakasza a húsvétot megelőző nagyböjt volt, amely időszakra az Egyház olyan szentírási szövegeket választott, amelyek segítik a keresztség felvételére készülőket a hit útján, rámutatva a hit ajándék jellegére, értékére és a hit szerinti élet jelentőségére. A szamariai asszonnyal való beszélgetést (múlt vasárnap), a vakon született ember meggyógyítását (mai nap) és Lázár feltámasztását a halálból (jövő vasárnap) ennek tükrében érdemes szemlélnünk.

Ennek megfelelően a testi látás és a lelki világosság, valamint a szemüket eltakarók és a lelki vakság témái kerülnek elő a mai evangéliumban. Az egyik oldalon azok állnak, akik megkapják a látást és elfogadják az általa jelképezett hitet, a másikon pedig a lelkileg elvakultak, akik elutasítják a hitet. János evangélista részletesen írja le a vakon született meggyógyítását. Az elbeszélés a gyógyítás leírásával kezdődik, ezt követi a történtekre való magyarázatkeresés a farizeusok részéről, majd pedig az immár látó személy visszatér Jézushoz, aki tanítást ad a hitbeli látásról és a lelki vakságról.

A gyógyítás eseménye egyszerű. Jézus sarat csinál, azt a vak szemére keni, megparancsolja neki, hogy mossa le, s mire ezt megteszi és visszatér, arra lát. Ezt az egyszerű csodát János evangélista egy nagyobb keretbe foglalja, amelyben a tanítás a lényeges. Jézus cselekedete mellékes csupán, ezt jelzi, hogy tanít, beszél, miközben a néhány mozdulatot megteszi. Az elbeszélésben több olyan kérdés is előkerül, amelyek nem csupán a korabeli vallásos zsidóságot foglalkoztatták, hanem az első keresztény közösségek között is felmerültek. Kettőt említsünk ebből mai elmélkedésünkben.

A korabeli felfogás szerint minden testi betegség vagy fogyatékosság hátterében az emberi bűn áll. Aki bűnös, azt Isten valamilyen betegséggel sújtja, még akkor is, ha bűne rejtve marad más emberek előtt. Még azt is elképzelhetőnek tartották, hogy valaki nem a saját, hanem például a szülei bűne miatt kénytelen elszenvedni testi baját. E felfogásra utal a tanítványok kérdése: „Ki vétkezett? Ő vagy a szülei?” (Jn 9,2). Válaszában Jézus elutasítja ezt a feltételezést, s kifejezi, hogy a bűn és a betegség között nem áll fenn ilyen kapcsolat. Ne gondoljuk, hogy az egykori zsidó nézet nincs jelen napjaink keresztényeinek gondolkodásában! Amikor valakit betegség vagy baleset ér, hányszor hallani kérdését: „Mit vétettem, hogy az Isten ezzel ver?” Két szempontból is helytelen ez a gondolkodásmód. Egyrészt, mert nincs feltétlenül kapcsolat a bűn és a betegség között, másrészt pedig azért, mert Isten nem könyörtelen, aki minden pillanatban azt lesi, hogy ki vétkezett és bűnét azonnal megtorolja azzal, hogy ráhozza a bajt. Jézus új összefüggésbe helyezi a betegséget: a vak betegségén és gyógyulásán keresztül Istent akarja megmutatni, kinyilvánítani jóságát. A minket érő betegségeket, tragédiákat ennek fényében érdemes inkább jelnek és figyelmeztetésnek tartanunk, mintsem büntetésnek.

A történet választ ad arra a sokszor hangoztatott kérdésre, hogy miért nem történnek napjainkban is nagyszámban látványos gyógyulások. Látnunk kell, hogy nem minden beteg gyógyult meg Jézus korában. Értelemszerűen az evangélisták azokat az eseteket jegyezték le, amikor Jézus csodákat tett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárkitől is megtagadta volna a segítséget Jézus, hiszen mindenkit meggyógyított, aki hittel, a gyógyulás reményében fordult hozzá. De ne feledkezzünk el arról, hogy a sikertelen názáreti tanítás története így zárul: „Nem tett ott sok csodát hitetlenségük miatt” (Mt 13,58). Napjainkban is történnek orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulások például a Mária-kegyhelyeken, igaz, kevés számban. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy ahol igaz hit, Istenbe vetett bizalom, iránta való őszinte szeretet van, ott történnek csodák. Miért várnánk csodákat ott, ahol a hitetlenség és Isten elutasítása uralkodik?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Köszönjük neked a hit ajándékát! Köszönjük, hogy a hit által világosságot gyújtottál életünkben! Köszönjük, hogy megadtad nekünk a hit ajándékának elfogadását, a neked való engedelmességet és az irántad való bizalmat. Tudjuk, hogy a hitetlenség nem azért uralkodik a világban, mert bárkitől is megtagadnád a hit ajándékát, hanem azért, mert egyesek nem fogadják el azt és szembefordulnak szereteteddel. Értük imádkozunk, hogy elvakultságuk börtönéből kilépve meglássák a hit világosságát és elfogadják azt! Vezess minden embert a hit és az üdvösség útján!

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14

Elmélkedés

Jézus példabeszéde arra ösztönöz minket, hogy valamelyik szereplő helyébe képzeljük magunkat. Nem kell sokat gondolkoznunk, melyiket válasszuk, mert Isten előtt az egyetlen helyes magatartás a bűnbánat. Külső cselekedetüket szemlélve mindkét személy, a farizeus és a vámos ugyanazt teszi: Istenhez fordul. Ezt fejezi ki, hogy a templomba mennek és imádkoznak. A vámos azzal kezdi az Isten felé fordulást, hogy elfordul a bűntől, elfordul bűnös önmagától. A farizeus viszont erről megfeledkezik. Nem ismeri be bűnösségét, s éppen ez akadályozza meg abban, hogy Istenhez fordulása kedves legyen s elfogadást nyerjen.

A „nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam” kijelentéssel kezdődő gyóntatószéki jelenetek gyakran azzal fejeződnek be, hogy a gyóntató pap egy árva bűnöcskét sem tud kihúzni az illetőből. Szentgyónásnak nehezen lehetne nevezni az ilyet és a gyóntatószékben térdeplő emberre sem illik, hogy ő a bűnbánó vagy megtérő. Úgy tűnik, hogy az ilyen ember csak dicsekedni akar a pap vagy Isten előtt. Pontosan úgy viselkedik, mint az evangéliumban szereplő farizeus.

A nagyböjtben elvégezzük szentgyónásunkat. Remélhetőleg nem csak szokásból. Remélhetőleg nem csak azért, mert ezt kéri, ajánlja Egyházunk. Remélhetőleg azért, mert valóban bánjuk bűneinket. Legyünk őszinték! Legyen őszinte az alázatunk és őszinte a bűnbánatunk! Legyünk őszinték magunkhoz és őszinték Istenhez!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és testvérek minden néppel!

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A bibliai teremtés-elbeszélés azt tanítja, hogy Isten szeretetből hozott létre mindent, s az ember is az ő szeretetének köszönheti létét. A bűnbeeséssel az ember ezt az isteni szeretetet utasította vissza. Amikor Kain megöli testvérét, Ábelt, akkor az emberek közti szeretetkapcsolat sérül meg. Az Istennel való szembefordulás következményeként megromlott az emberek egymás közti kapcsolata is. Isten jósággal, irgalmassággal siet az emberek megmentésére, amely Jézus megváltó halálában éri el tetőpontját. Ezáltal az ember új lehetőséget kap Istentől, hogy szeretetben éljen vele. Ennek mintájára kell nekünk is a szeretetre alapozva újjáépítenünk emberi kapcsolatainkat. Erről szól az Isten- és emberszeretet parancsa.

Senki sem állíthatja, hogy nem tud a szeretet kötelességéről, hiszen Isten törvénye a szívünkbe van írva. Az ember annak az Istennek a képmására lett teremtve, aki maga a szeretet. S miként Isten minden tevékenységét a szeretet vezérli, úgy a szeretetnek kell irányítania minden érzésünket, gondolatunkat és cselekedetünket. Az igazi szeretet mindig egy másik személy felé fordul: Isten felé vagy az embertárs felé. Az önzetlen szeretet nem zárkózik önmagába, hanem megnyílik a másik felé, hogy őt gazdagítsa. Természetesen nem elég csupán tudnom ezt, hanem minden nap gyakorolnom kell, hogy szeretetem által növekedjen Isten országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható örök Isten, Mennyei Atyánk, tekints végtelen irgalmasságoddal nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre! Könyörülj minden keresztény hívőn, hiszen egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus önként a bűnösök kezébe adta magát, s a szent keresztfán vérét hullatta értünk!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

A sikeres ördögűzések láttán egyesek azt állítják, hogy a gonosszal szövetkezve teszi ezeket a csodákat. E gondolkodás belső ellentmondására világít rá Jézus, amikor visszautasítja e képtelen vádat. Az ördögűzések azt mutatják nekünk, hogy Isten felveszi a harcot az emberi lelket fogva tartó sötét erőkkel és képes ezeket legyőzni. Jézus miértünk is küzd és azt szeretné, ha bűneink nem tartanának minket fogva, hanem szabadon szeretnénk Istent. A küzdelmet nem csupán neki kell megvívnia lelkünk üdvösségéért, hanem nekünk is. Isten segítségével képes vagyok legyőzni magamban a rosszat.

Sokan elkeserednek időnként, amikor a bűn és a gonosz elleni küzdelmüket hiábavalónak ítélik. Úgy gondolják, hogy fölösleges az erőfeszítésük, hiszen a rossz erősebb felettük. E reménytelen gondolkodás is nemde a gonosz műve?

A bennünk lakó gonosz állandóan arra kísért, hogy bűnt kövessünk el. Arra kísért, hogy tagadjuk meg Isten szeretetét, forduljunk el a Teremtőtől s a teremtett dolgokat istenítsük. A gonosz teljesen leköti gondolkodásunkat és gúzsba köti cselekedeteinket, leszűkíti energiáinkat, megbéklyózza akaratunkat. A gonosz elveszi emberi szabadságunkat, és a bűn rabszolgájává tesz minket. Isten képes arra, hogy megszabadítson bennünket a gonosz hatalmától. Visszaadja erőnket, akaratunkat és energiánkat, hogy azokat szabadon a jó szolgálatába állíthassuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Az Isten országába jutás feltételeként beszél Jézus a mai evangéliumban a parancsok megtartásáról és azok tanításáról. A mózesi törvény az ószövetségi választott nép és Isten kapcsolatát szabályozta. Évszázadokon keresztül e parancsok megtartása jelentette az Isten népéhez való tartozást. Értelemszerű, hogy Jézus nem akarja ezt a biztos alapot eltörölni, hanem tökéletessé szeretné tenni. Új törvényt ad az újszövetség népének, az Egyháznak, hogy e tökéletesebb törvény, a szeretet legfőbb parancsa határozza meg a kapcsolatot az ember és az Isten, valamint az emberek között.

A legtöbb embernek nincs gondja Isten törvényeinek ismeretével, a megtartásukkal azonban igen. Könnyen adunk magunknak felmentéseket vagy találunk olyan okot, ami miatt valamit nem tartunk bűnnek. Ez a gondolkodásmód igencsak felelőtlen és az üdvösség szempontjából kockázatos. Ha belátjuk, hogy Isten törvényei valóban az üdvösség felé segítenek minket, akkor talán könnyebbé válik azok megtartása. Az az érvelés szintén hiábavaló volna részünkről, hogy Isten törvényei túl nehezek számunkra és megtartásuk lehetetlen. Isten parancsai szerint élni sokszor valóban nehéz, de nem lehetetlen. Örök sorsunk függ attól, hogy készek vagyunk-e engedelmeskedni Istenünknek. Ha a szeretet törvénye szerint élek és azt tanítom másoknak, az üdvösségre jutok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai ünnep evangéliuma azt az eseményt írja le, hogy az angyal hírt hoz Máriának gyermeke, Jézus születéséről. Bár kezdetben kissé zavarban van, s nem érti, hogyan valósulhat meg mindez, de Mária vállalja különleges küldetését.

Ahhoz, hogy elkezdődhessen a megváltás művének megvalósulása és emberré lehessen a második isteni személy, a mindenható Isten egy embernek, Máriának a beleegyezését kéri. „Történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38) – mondja a názáreti leány, s ezzel igent mond Isten akaratára. Mária különleges kiválasztása és üdvtörténeti szerepének hittel való betöltése arra indít bennünket, hogy észrevegyük: Isten minket is kiválaszt, nekünk is feladatot ad, amelyet hittel kell elfogadnunk és elvégeznünk. Ha felismerjük életünkben a Mindenható akaratát, Mária szavaival kell mondanunk: „Történjék velem szavaid szerint!” Amikor tiszta szívvel elimádkozzuk e szavakat, átérezhetjük, hogy Jézus az életünk részévé válik és Isten megajándékoz bennünket Fiával, Jézussal.

A szenvedés órájában Jézus azért imádkozik, hogy ne az ő akarata teljesedjen be, hanem a mennyei Atyáé. Beleegyezik Isten akaratába, elfogadja azt még akkor is, ha ez részéről életének feláldozását jelenti. Az Atya akaratát mindenben és mindenkor elfogadó Jézus joggal tanította övéinek, hogy imádkozzanak azért, hogy az Atya akarata valósuljon meg. Mindkét példa, azaz Máriáé és Jézusé, arra ösztönöz minket, hogy életünk vezérelvévé váljon Isten akaratának szüntelen keresése és megvalósítása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istennek Igéje, én Uram taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek: hogy úgy szolgáljak, mint megérdemled, adjak számolgatás nélkül, harcoljak, nem törődve a sebekkel, dolgozzak, nem keresve pihenést, teljesen megfeledkezve magamról, nem várva más jutalmat, mint hogy tudom: akaratodat teljesítem.

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30

Elmélkedés

Názáretben, ahol nevelkedett, Jézus a következő kijelentést teszi: „Egy próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk 4,24). Ezt hallván a názáretiek rögtön haragra lobbannak ellene és az életére törnek. Ellenséges magatartásuk Jézus szavainak igazát bizonyítja. Mi állhat a kedvezőtlen fogadtatás hátterében? Miért viselkedtek így Jézussal? Feltehetően egyszerűen nem akarták elhinni, hogy az a személy, aki a szemük láttára nevelkedett fel városukban, most Istentől kapott küldetésére hivatkozva tanítja őket. Úgy látszik, hogy könnyebb nekik okot találni az elutasításra, mint megtérni és magukra vonatkoztatni a hallottakat.

Jézus az ószövetségi időkből hoz fel két példát arra, hogy a nép sok esetben elutasította a prófétákat. Illés és Elizeus prófétákat említi, akik Istentől egy-egy pogány személyhez kaptak küldetést.

A próféták esetében az elutasítás legfőbb oka az volt, hogy ha valaki felismeri benne az Isten emberét, akkor meg kell változtatni az életét. Ez pedig a megszokott, kényelmes élet feladását jelentette volna, amelyről az ember nem szívesen mond le, s könnyebb megoldásnak tűnik elhallgattatni azokat, akik Isten törvényeire figyelmeztetnek. Jézus is a próféták sorsára jut abban a tekintetben, hogy elutasításban lesz része s az életére törnek. Küldetése azonban éppen így teljesedik be, s halála örök figyelmeztetés marad azok számára, akik letérnek Isten útjáról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te egykor a kiválasztott apostoloknak megmutattad isteni dicsőségedet. Mutasd meg most nekünk is, hogy életünk nehéz óráiban, a szenvedések és a betegség közepette új erőt nyerjünk a kereszthordozáshoz. Mutasd meg számunkra, hogy milyen sors, milyen dicsőség vár ránk a feltámadást követően, ha kitartunk veled a szenvedésben. Segíts bennünket az üdvösség útján!

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Jn 4,5-42

Elmélkedés

A kút mellett

Nagyböjt 1. vasárnapján lélekben a pusztába vonultunk, hogy a csendet keressük és a csendben meghalljuk Isten üzenetét. A következő vasárnap lélekben egy hegyre kapaszkodtunk fel, hogy Jézus isteni dicsőségét szemlélhessük. Ma, a harmadik nagyböjti vasárnap pedig leülünk egy kút mellé, s várjuk, hogy Jézus odaérjen, vizet kérjen tőlünk, s felélessze bennünk az örök élet utáni szomjúságot.

Az evangélium részletesen beszéli el Jézus találkozását a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál. Annyira életszerű a jelenet leírása János evangélista részéről, hogy semmiképpen sem gondolhatjuk, hogy kitalált történetről van szó. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ha útja során egy vándor odaér egy kúthoz, akkor kölcsönkéri az ivásra vagy vízhordásra szolgáló edényt attól, aki éppen vizet merít a kútból. Abban az időben a vizet agyagkorsóban tárolták, vagy bőrből készült tömlőben vitték magukkal útjuk során. Mivel útközben a víz elfogyott, ezért a következő kúthoz érve megtöltötték újra. A történet Jézus kérésével indul: „Adj innom!” (Jn 4,7). Semmi meglepő nem volna abban, hogy Jézus vizet kér, inni kér a kútból vizet merítő személytől, ha Jézus nem volna zsidó és az illető nem volna egy szamariai asszony. Mivel azonban a több évszázados ellenségeskedés miatt a zsidók nem érintkeztek, nem beszéltek a Szamaria területén élőkkel, meglepő Jézus kérése, s az asszony mindjárt ki is fejezi csodálkozását: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” (Jn 4,9).

Miért lépi át Jézus az érintkezési tilalom által húzott láthatatlan határt? Természetesnek tartanánk a magyarázatot, hogy szomjas volt, nem volt nála ivásra alkalmas edény, ezért segítséget kért. Csakhogy a hosszúra nyúlt beszélgetés során nem iszik. Azt várnánk, hogy az „Adj innom!” kérésre az asszony merít a vízből és odanyújtja Jézusnak. Ehelyett hosszasan beszélgetnek, de Jézus nem iszik. Valószínűleg csupán azért kér inni, hogy megszólíthassa az asszonyt és taníthassa őt. Inkább ő akarta megkínálni a hit forrásából az asszonyt. Az Úr módszere sikerrel jár. Az élő vízről mondott kijelentésével nem csupán az asszony érdeklődését kelti fel, hanem felébreszti hitét is.

Talán gyakrabban kellene keresnünk az élő víz forrását. Talán gyakrabban kellene leülnünk Jézus mellé, s engednünk, hogy tanítson minket az üdvösség igazságaira. Jézus nem mondja azt, hogy nem áll velünk szóba bűneink miatt. A szamariai asszony egy bűnös nő. Jézus tapintatosan és nem sértően jelzi, hogy ismeri múltját, ismeri bűnét. Az asszony is tudatában van bűnének, s tudja, hogy az emberek kiközösítették bűne miatt. Nem is akar érintkezni, találkozni velük. Azért megy a legnagyobb déli forróság idején a kúthoz, mert biztos benne, hogy ilyentájt senkivel sem kell találkoznia, senki nem fog rá megvetően nézni. A találkozásban észre kell vennünk az irgalmas Isten és a bűnös ember találkozását. A történetnek az a nagyböjti üzenete, hogy Isten ugyanilyen tapintattal, szeretettel, irgalommal közeledik hozzánk. Ismeri életünket, gyengeségeinket, hibáinkat, bűneinket. Van hatalma ahhoz, hogy eltörölje vétkeinket, megbocsásson nekünk. Keressük Jézust, mert nála megtaláljuk az irgalom forrását, a megbocsátás új életre fakasztó vizét.

Az elbeszélés tehát arról szól, hogy Jézus elindítja az asszonyt a hit útján és folyamatosan vezeti őt. Az asszony részéről a hit útján való előrehaladás annak köszönhető, hogy Jézus lépésről lépésre feltárja, kinyilatkoztatja magát előtte. Megvan benne a tanulás alázata, a nyitottság és a hit engedelmessége. Ezekre van nekünk is szükségünk ahhoz, hogy a hit útján haladjunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A veled való találkozás hitet ébreszt bennünk. A találkozás élményéről és hitünkről szeretnénk tanúságot tenni az emberek előtt, hogy hozzád vezessük őket. Benned minden ember megtalálhatja az igazság forrását, mert az örök élet igéi nálad vannak. Te mondtad egykor: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon!” (Jn 7,37). Add, hogy szomjazzuk igazságodat, s tanításoddal oltsd szomjunkat! Vezess bennünket az üdvösség útján!