Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42
Jn 8,31-42

Elmélkedés

A zsidók vallási és nemzeti öntudatból az Ábrahámtól való származásukra hivatkoznak, de Jézus arra irányítja figyelmüket, hogy a választott nép és Isten közötti kapcsolat sem csupán e vérségi köteléken nyugszik, hanem azon a lelki háttéren, amelyet a szövetségkötés jelképez.

Az Egyház, az újszövetség népe Krisztust követi. Az ő megváltó halála törli el a bűnt és tesz bennünket Isten gyermekeivé. Tehát nem vérségi kapcsolatról van szó, amikor Istennel való viszonyunk alapjait keressük, hiszen e lelki kapcsolatot Krisztus biztosítja, akiben megtaláljuk az igazságot.

Mivel az evangéliumban szó esik az „igazságról,” fontos tisztázni, hogy János apostol teológiájában kulcsfontosságú az igazság fogalma, amely elsősorban nem magát Istent jelöli, hanem Isten kinyilatkoztatott Igéjét, Jézus Krisztust. Jézus egyrészt hirdeti az embereknek azt az igazságot, amelyet az Atyától hallott, s amelynek közvetítése az emberek felé küldetésének eleme, másrészt, ő maga az igazság. János szerint éppen abban rejlik az ószövetség és az újszövetség különbsége, hogy az előbbi a mózesi törvényt közvetítette az embereknek, az utóbbi pedig a kegyelmet és az igazságot Krisztusban és Krisztus által. Jézus azért nevezte magát igazságnak, mert a kinyilatkoztatás teljességét hordja magában. Általa, a teljes igazság által ismerhetjük meg az Atyát és azt az utat, amely az Atyához vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés

A farizeusoknak azt mondja Jézus, hogy azért fognak bűneikben meghalni, mert nem hisznek benne, majd pedig az is kiderül, hogy értetlenségüket a hitetlenség okozza. János evangéliumának ebben a részében tehát a hit és a hitetlenség, a hívők és a hitetlenek állnak egymással szemben. Amikor Jézus beavatja hallgatóit küldetésének titkába és az Atya üdvözítő tervébe, akkor lehetőséget ad az állásfoglalásra. Miként egykori hallgatóinak, ugyanúgy nekünk is választanunk kell, hogy hittel elfogadjuk-e, hogy ő a Megváltó vagy elutasítjuk őt. Döntésünknek azonban következményei vannak, hiszen a hitetlenek bűnben halnak meg, a hívők viszont elnyerik a feltámadást és az örök életet.

Amikor az Úr a mennyei Atyától kapott küldetéséről tanítja a népet, sokan hinni kezdenek benne. Ki valójában Jézus és honnan jött? – tették fel egykor a kérdést. Egyesek azt gondolják, hogy tisztában vannak Jézus származásával: Názáretből való, ismerik családját. Ez igaz ugyan, de mégsem a teljes igazság. Aki csak azt tudja Jézusról, hogy melyik városból való, az még nagyon keveset értett meg abból, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Aki csak Jézus emberi származását ismeri, még nem érti, hogy Istentől jött. Jézus igazi kilétére nagypénteken, az ő kereszthalálakor fog fény derülni. Ő a mi megváltónk, aki az Atya iránti engedelmességből vállalja megváltásunk szolgálatát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én Uram, keresztre feszített Jézus Krisztus, a boldogságos Szűz Máriának Fia, nyisd fel szemeidet és tekints reám, amint a kereszt fájáról tekintettél fájdalmas és szomorú édesanyádra! Én Uram, keresztre feszített Jézus Krisztus, a boldogságos Szűz Máriának fia, nyisd meg a te áldott ajkaidat és szólj hozzám, amint Szent Jánoshoz szóltál, mikor őt anyádnak fiául adtad!

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés

Bűnösnek kikiáltva olyan emberek taszítják Jézus elé a porba a házasságtörő nőt, akik magukat bűntelennek gondolják. Véleményük szerint a nő bűne megbocsáthatatlan, ezért a törvény szerint halálbüntetés, megkövezés jár érte. Egyedül Jézus tudja, hogy minden bűn, még ez a bűn is megbocsátható. Úgy tűnik, hogy a jelenlévők közül egyedül ő ismeri az irgalmasságot. De tudja azt is, hogy ezeknek az embereknek hiába mondana bármit, ezért most inkább a hallgatást választja. Most nem szól semmit, csak ír a porba. Némán közli mondanivalóját, tudatva, hogy a nő vádlói ugyanúgy bűnösök. S csak amikor már mindenki távozott, szólítja meg az irgalom és a megbocsátás szavával a nőt. Irgalmával felemeli a porból, kiemeli a bűnből. Új úton indítja el az üdvösség felé. A vádlók nem részesülnek ebben az irgalomban.

A szentírástudósokat mindig is foglalkoztatta, mit írhatott Jézus a porba. A közismert magyarázat szerint talán az ott állók bűneit, akik – látván, hogy Jézus jól ismeri minden bűnüket – sorban eltávoznak. Átvitt értelemben mondhatjuk, hogy Jézus új törvényt írt. A kegyetlen régi törvény helyett a megbocsátás új törvényét. Egy olyan törvényt, amely szerint az embernek nincs joga ítélkezni a másik ember felett. A szeretet új törvényét írta le, amely nem akarja a bűnös vesztét, hanem megtérését tűzi ki célul. Mennyire ismerem és élem Jézus parancsát, amely szerint mindenkor meg kell bocsátani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, a te tanításod hallgatása és megtartása üdvösséget jelent minden ember számára a világon. Add nekünk a Szentlélek erejét, és küldj minket is, hogy lelkesen és bátran hirdessük az evangéliumot! Erősítsd bennünk a tudatot, hogy az emberek üdvösségének szolgálata mindannyiunk feladata, hivatása és küldetése. Add, hogy az evangélium hirdetése szerte a világon megteremje gyümölcsét és ezáltal megdicsőüljön a te neved a világon!

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

Jézus a hitre hív

Mai elmélkedésünket kezdjük azzal, amivel az evangélium befejeződik: „A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett” (Jn 11,45), azaz látták Lázár feltámasztását a halálból. Mintha János evangélista csak azért írná le hosszasan azt, hogy Jézus értesül barátja, Lázár betegségéről és haláláról, ezt követően beszélgetését Mártával és találkozását Máriával, majd végül a sírnál történteket, hogy a végén leírhassa ezt az egyetlen mondatot. Mintha Jánost az a cél ösztönözné, hogy az olvasókat vezesse a hit útján. Igen, egyértelműen felfedezhető az evangélista e szándéka, s ennek fényében érdemes részletesebben elmélkednünk Lázár feltámasztásáról.

Az eset jelentőségét mutatja annak folytatása. A zsidó főtanács összeül és megvitatják a helyzetet. Korábban is rossz szemmel nézték Jézus csodáit, amelyek miatt egyre többen keresték őt, de ez a halottfeltámasztás minden korábbi csodát felülmúlt. Félelemként fogalmazódik meg bennük, hogy ha engedik tovább menni az eseményeket, akkor mindenki hinni fog Jézusban. Ha végérvényes döntés nem is született ekkor, az egyetértés nyilvánvaló abban a kérdésben, hogy Jézust megölik (vö. Jn 11,46-54). János evangéliumában tehát Jézus halálra ítélésének okaként, előmozdítójaként jelenik meg Lázár feltámasztása.

Ha ilyen jelentőséggel, illetve következménnyel bír az esemény, akkor miért nem tesz róla említést a másik három evangélium? – merül fel bennünk a kérdés, de ennek megválaszolását hagyjuk a szentírástudósokra. Azt viszont ne feltételezzük, hogy csupán János találta ki az egészet, hiszen a konkrét helyek (Betánia, Jeruzsálem) és személyek (Lázár, Márta, Mária, Tamás apostol) arra utal, hogy az eset valóban megtörtént.

A hit témájával először a betegségről való értesüléskor találkozunk. Jézus ezzel a kijelentésével ébreszti fel tanítványaiban a hit utáni vágyat: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni” (Jn 11,4). Hasonlóval találkoztunk a vakon született meggyógyításánál is. Ezt követően a két nővér szavaiban ismerhető fel a hit. Először Márta, majd pedig Mária szájából hangzik el ugyanaz a mondat Jézus megérkezésekor: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21 és 11,32). A Mártával folytatott beszélgetés ettől kezdve kifejezetten a Jézusba vetett hitről szól. Jézus kinyilatkoztatást ad arról, hogy aki benne hisz, élni fog. Szavaira Márta szívében felébred a hit, de Jézus odáig vezeti a beszélgetést, hogy ezt szavaival is ki kell mondania. Itt mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy a hittel kapcsolatban a szavaknál jelentősebb a cselekedet, az élet, a hit szerinti élet. Márta nem egyszerűen Jézus szavának hisz, hanem Jézusban, az élet forrásában, az élet Urában, az Üdvözítőben, a Messiásban, az Isten Fiában hisz, pontosan ezt fejezi ki hitvallása.

Befejezésként a történet számomra legmegindítóbb mozzanatára figyeljünk, amely felett szemünk könnyen átsiklik és sajnos az evangélium rövidebb változatát olvasva a szentmisén nem is halljuk: „Márta elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: Itt a Mester, és hívat” (Jn 11,28). Mennyi gazdagságot rejt a jelenet. A hitvallást követően megjelenik a hit továbbadásának vágya, mások Jézushoz vezetése. A halk szó jelzi, hogy a hittel kapcsolatban nincs szó erőszakosságról. Mária azonnali Jézushoz indulása a hit iránti készség jele. Jézus magához hívja és a hitre hívja Máriát. Engem is a hitre hív és engem is kér, hogy vezessek másokat hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te meghívsz minket, hogy akaratod szerint éljünk, s engedjük, hogy te vezesd életünket. Nem ragaszkodunk tovább a magunk akaratához és elképzeléseihez, hanem átlépünk a te világodba, a hit világába. Te vagy az élet és a halál Ura. Te adod nekünk a lelki újjászületést a szentgyónásban és a testi újjászületést a feltámadásban. Hiszem, hogy megbocsátod bűneimet, és hiszem, hogy megajándékozol az örök élettel.

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53

Elmélkedés

A mai evangélium a tegnapi rész folytatásaként arról szól, hogy Jézus tanítását mindenki ámulattal hallgatja a templomban a Sátoros-ünnep alkalmával. A főtanács tagjai szolgákat küldenek érte, hogy elfogják és a tanács elé vezessék. Jézus tanítása a szolgákat teljesen lenyűgözi, s nem merik bántalmazni. A szolgák védelmére felhozható, hogy bizonyára a Jézust szívesen hallgató nép ellenkezett volna, ha el akarják fogni.

János evangélista leírása szerint Jézus személyének megítélésében teljes a zűrzavar a nép körében. Egyesek prófétának, mások a Messiásnak tartják. De még a főtanácsban is megoszlás van, hiszen Nikodémus például a védelmére kel, míg mások ellene vannak.

Ezek mind emberi vélekedések. Jézus személye valójában a kereszten fog kiderülni. Ott igazolódik be mindaz, amit mondott arról, hogy ő az Isten Fia. A kereszten teljesíti be küldetését, amit az Atya bízott rá. Türelmesen viselt szenvedése és kereszthalála érdemelte ki a megváltást, s hirdeti minden korban, hogy Krisztus a Megváltó. Aki felmegy a Golgota hegyére és feltekint a szenvedő Jézusra, elmondhatja személyes hitvallását, mint a százados, aki halálát látva ezt mondta: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). Ha most még vannak is homályos részletek, a kép nagypéntekre és húsvétra teljesen kitisztul. Minden bizonytalanságom és tanácstalanságom megszűnik, amikor a keresztre nézve megértem, milyen áldozatot hozott üdvösségemért és minden ember megváltásáért az Úr.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában nyolc napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt, amelyben mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát, a zsidó vezetők halálra keresik. Arra nem érdemes gondolnunk, hogy félt volna, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.

Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Jézus szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tartotta vissza. Bár a nép nem tudja honnan származik, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Erre figyel, hiszen az emberi elvárások csak hátráltatnák küldetése teljesítésében.

A történet tanulsága az lehet, hogy Krisztus örömhírét akkor is hirdetnem kell, ha alkalmatlannak tűnik és még fenyegetések ellenére is ragaszkodnom kell hitemhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Végtelen Szentség, Jézus Krisztus, az én üdvözítőm érdeme, szent vére és halála árán jutok elődbe önmagamban, s vetem bele magamat a lángodba: az ő feltámadása és mennybemenetele által vezesd el akaratomat magadhoz, sajátítsd ki egészen, tégy vele, amit akarsz, mentsd meg a hamis gyönyörtől, törd meg hatalmát, hogy csak terád tekintsen.

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában nyolc napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt, amelyben mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát, a zsidó vezetők halálra keresik. Arra nem érdemes gondolnunk, hogy félt volna, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.

Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Jézus szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tartotta vissza. Bár a nép nem tudja honnan származik, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Erre figyel, hiszen az emberi elvárások csak hátráltatnák küldetése teljesítésében.

A történet tanulsága az lehet, hogy Krisztus örömhírét akkor is hirdetnem kell, ha alkalmatlannak tűnik és még fenyegetések ellenére is ragaszkodnom kell hitemhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Végtelen Szentség, Jézus Krisztus, az én üdvözítőm érdeme, szent vére és halála árán jutok elődbe önmagamban, s vetem bele magamat a lángodba: az ő feltámadása és mennybemenetele által vezesd el akaratomat magadhoz, sajátítsd ki egészen, tégy vele, amit akarsz, mentsd meg a hamis gyönyörtől, törd meg hatalmát, hogy csak terád tekintsen.

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus az Atya róla szóló tanúságtételéről beszélt, amelyet a zsidó vezetők nem értettek meg. A mai napon ennek folytatásaként három konkrét tanúságtételről szól, hogy eloszlassa azok kételyeit, akik azzal vádolják, hogy csak önmagáról tanúskodik.

Elsőként Keresztelő János tanúságtételét említi, akit a zsidók maguk is tiszteltek, hiszen nagy tömegek jártak hozzá, hogy részesüljenek a bűnbánat keresztségében a Jordán folyónál. Másodszor a saját cselekedeteiről beszél Jézus. Olyan tettek ezek, amelyekre ember nem képes. Ő ugyanis isteni erővel műveli csodáit, s ezért azokban az Atya cselekedeteit lehet észrevenni, ez tehát az Atya tanúskodása. Harmadszor pedig a Szentírás róla szóló jövendöléseit hozza fel tanúságtételként. E szövegeket pontosan ismerték az írástudók, akikhez beszédét intézte. De hiába vannak e tanúságtételek, ha valaki megkeményíti szívét és semminek sem akar hinni.

A benne nem hívőknek ezt mondja Jézus az Atyáról: „Ti sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok” (Jn 5,37). Isten arcát szeretnénk látni, csendben szemlélni a nagyböjt folyamán. Az üdvösségünket akaró Isten jóságos és megbocsátó arcát fedezhetjük fel a kereszten szenvedő Jézus arcában. Ezt az arcot szeretnénk megmutatni a világnak, amelyben ma is oly sok a hitetlen ember. De csak akkor tudom megmutatni Krisztus igazi arcát, ha a szívemben hordozom azt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Tekints a sok aratnivalóra, mindazokra, akik szomjazzák az evangélium igaz tanítását és küldj munká­sokat, hogy mindenkihez eljusson Jézus Krisztus örömhíre! Táplálj minket, Urunk, Igéddel és Testeddel! Gyűjtsön össze és formáljon minket egy közösséggé az igazság tanítása és támogasson bennünket a szentségek ereje, hogy előbbre jussunk az üdvösség és a szeretet útján!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

Elmélkedés

Szent János evangéliumának az a részlete, amit ma olvasunk, bepillantást enged az Atya és a Fiú kapcsolatába és e két isteni személy egységébe. Azzal, hogy az örökké élő Fiú a megtestesüléskor időbeli létezést vállalva emberi testet vesz fel és belép emberi világunkba, nem szakad el az Atyától és nem szűnik meg vele a kapcsolata. Egységük egymással és a Szentlélekkel sosem bomlik fel, s szeretetük szüntelenül kiárad az emberek felé.

Az igaz Istent és a Szentháromság belső életét Krisztus által ismerjük meg. Tőle tudjuk, hogy az isteni szeretet megnyílik az emberek felé. Isten nem zárkózik önmagába, hanem meghívja az embert, meghív minket, hogy lépjünk az ő életébe, s fogadjuk el szeretetét. A felkínált szeretetet az ember – kiszakítva önmagát az Istennel való életből – bűneivel megsérti és visszautasítja, ám ekkor megnyílik felé Isten irgalma, amely újra visszahívja az Istennel való boldog szeretetközösségbe. Bűneink megvallása részünkről és azok megbocsátása Isten részéről helyreállítja a vele való kapcsolatunkat.

Egyetlen erő, a szeretet határozza meg a mennyei Atya és a Fiú közös cselekvését, mindazt, amit a mi üdvösségünk érdekében tesznek. E szeretet legszebb megnyilvánulása Jézus keresztáldozata, amely az Atya iránti engedelmességből fakad. Készen állok-e, hogy belépjek e szeretetközösségbe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Istennek tüzes szeretete, Te összetörted emberségünkben a halált, leromboltad a poklot, és lelkünknek győzelmet szereztél Krisztusban a halálon. Pünkösd szent ünnepén tüzes láng alakjában ezt öntötted az apostolok ajkára és szívébe, ez gyújtotta lángra szentjeidet, ezáltal művelted csodatetteidet. Hozzád jövök és egészen átadom magam neked, aki szereted és megtartod az egész világot és minden teremtményt.

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Jézus csodás gyógyításainak többségénél a betegek keresik fel őt és kérik segítségét. Abban a hitben és reményben fordulnak hozzá a gyógyulni vágyók, hogy részesedhetnek az irgalmas Isten segítségében s meg is kapják ezt. A mai evangéliumban Jézus fordul oda a beteghez, ő kínálja fel számára a gyógyulás lehetőségét. A beteg az „irgalmasság házában” nem kapott irgalmat egyetlen embertől sem évtizedeken keresztül, most viszont rátalál az isteni irgalom.

A történet egyik mondanivalója az lehet, hogy Isten felkínálja nekünk is a gyógyulás lehetőségét. Ennek kapcsán felteszem magamnak a kérdést: Szeretnék-e meggyógyulni? Szeretném-e, hogy bűneimet eltörölve meggyógyítson? Mit válaszolok, amikor engem kérdez, hogy meg akarok-e gyógyulni?

Az evangéliumban szereplő bénához hasonlóan napjainkban is sok beteg van, akik azt mondják, hogy „nincs emberük,” aki segítene nekik. Magukra vannak hagyatva, senki nem törődik velük. A másik oldalon pedig mi állunk, akik talán azt mondjuk, hogy nincs betegünk, nem ismerünk senkit, akinek segíteni tudnánk. A nagyböjthöz hozzátartozik az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása. Keressünk magunknak tehát beteget vagy más rászorulót! Keressünk magunknak olyan személyt, akinek segíteni tudunk! Keressek olyan embert, akinek én lehetek az embere. Elsősorban ne a részvét vagy szánalom indítson a segítésben, hanem az, hogy mindenkiben Jézusnak szolgálok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten, aki alkottad a mennyet és a földet, aki annyi jót adtál az embereknek, adj nekem kegyelmedben igaz hitet és jóakaratot, bölcsességet, okosságot és erőt, hogy ellen tudjak állni az ördögöknek, kerülni tudjam a rosszat, és tehessem a te akaratodat.