Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

Gondviselés és megbocsátás

A mai vasárnapon az isteni gondviselésről tanít Jézus az evangéliumban. Nézhetnénk önmagában is a gondviselés témáját, de kössük most mégis az ellenségszeretethez, amelyről egy héttel ezelőtt elmélkedtünk. Egy kis történettel kezdjük. A szerzetes egyszer a kolostor vezetőjéhez fordul: „Megsértett egy szerzetestestvér és most bosszút akarok állni.” „Hagyd ezt inkább Istenre és felejtsd el a dolgot” – válaszolta az apát. De ő erősködött: „Nem nyugszom addig, amíg bosszút nem állok a sérelemért.” Mire az apát: „Rendben. Akkor most imádkozzunk együtt! Istenünk, nincs szükségünk arra, hogy gondunkat viseld, mert magunk fogunk bosszút állni.” A szerzetes megértette a rövid ima mondanivalóját és lemondott szándékáról. A példázatból semmiképpen se vonjuk le azt a téves következtetést, hogy a szerzetes annak reményében mondott le a bosszúról, hogy majd Isten helyette kellőképpen megbünteti az illetőt és azt se higgyük, hogy Isten bosszúálló.

Ez a kis történet nem csak azt tanítja, hogy a minket bántalmazóknak bocsássunk meg szívből, hanem rávilágít arra is, hogy nem érdemes sorsunkat kezünkbe vennünk, mert ezzel kizárjuk életünkből a gondviselést. A megbocsátás mellett életünk más területeire is igaz: nem tudunk mindent az irányításunk alá vonni. Nem tudunk mindent a magunk erejéből elérni. Nem tudunk minden helyzetben igazságot szolgáltatni. Bizonyos területeket át kell engednünk Istennek. Ez történhet azért, mert kényszerűen elismerjük tehetetlenségünket, gyengeségünket, de történhet annak belátása eredményeként is, hogy életünknek Isten kezében van a legjobb helye. Ezt nevezzük a gondviselésbe vetett bizalomnak. Hisszük, Isten jól tudja, mire van szükségünk a földi és az örök boldogsághoz s mindezt megadja, biztosítja számunkra. Nem csupán megteremtett, életre hívott minket, hanem megad mindent, ami az élethez szükséges. A gondviselésben való hit azt jelenti, hogy Isten szeretetére bízzuk magunkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezentúl nem kell semmit tennünk, nem kell dolgoznunk, mert majd Isten minden este betol hozzánk egy jól megrakott bevásárlókosarat és rendezi villanyszámlánkat. És nem is azt jelenti, hogy mostantól nyugodtan lehetünk vakmerőek a közlekedésben, nem kell óvatosnak vagy elővigyázatosnak lennünk, mert Isten akkor is megóv bennünket minden balesettől és bajtól, ha felelőtlenül viselkedünk. Az ilyen vélekedések a gondviselés félreértéséből fakadnak.

Mit értsünk tehát gondviselés alatt? Jézus szavaiból érdemes kiindulnunk, aki ezt mondta: „Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok. Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket” (Mt 6,25-26). A gondviselésben való hit azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy Isten figyel ránk, nem hagy magunkra, főként akkor nem, amikor megpróbáltatások érnek minket. Azt jelenti, hogy a nehézségek ellenére is hűségesek maradunk Istenhez, aki védelmezi életünket, erősít minket a kísértések idején, nem engedi, hogy a kárhozatra jussunk, hanem az üdvösség biztos útján vezet minket. A gondviselés Isten irántunk való szeretetének mindennapi megnyilvánulása. A gondviselés jel számunkra, hogy keressük és megtaláljuk Istent. A gondviselés gyógyszer számunkra a bajban és betegségben. A gondviselés támasz számunkra, amikor erőnket gyengülni érezzük. A gondviselés vigasztalás, amikor elveszítjük szeretteinket. A gondviselés ajándék, hogy élni tudjunk. A gondviselés forrás, amely hitünket táplálja. A gondviselés megnyugvással tölt el minket, ha saját halálunkra és örök életünkre gondolunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus korában a gyerekekkel való mindennapos törődés az anyák feladata volt. A gyermekek a Bibliában a legtöbbször úgy jelennek meg, mint akik gondoskodásra, törődésre szorulnak. A gyermek magatehetetlen, erőtlen. Már pusztán életben maradásához is segítségre van szüksége. Az ószövetségi gyermekképet gazdagítja, hogy Isten úgy tekint választott népére, mint gyermekére. Vezeti, védelmezi, tanítja népét. Olykor a gyermekek különleges szerepet kapnak Istentől, gondoljunk csak Sámuelre, aki kisgyermekként meghallotta az Úr szólítását. Figyelemreméltó, hogy a messiási jövendölésekben is feltűnik a gyermek alakja.

A rövid evangéliumi beszámoló szerint az apostolok visszautasítanák, elküldenék azokat a kisgyermekeket, akiket áldásért visznek Jézushoz. Jézus felindultsága érthető, hiszen miért kellene megtagadni az áldást tőlük? Szeretettel magához hívja, megáldja őket és példaként állítja kicsinységüket az apostolok elé. A kisgyermekek természetes tulajdonsága, hogy megbíznak szüleikben és biztonságban érzik magukat mellettük. Ezért kívánkozik vissza a csecsemő az idegen kezek közül édesanyja karjaiba. A gyerek a játék közben, amikor édesapja a magasba emeli, biztonságban érzi magát. Isten gyermekeiként ilyen bizalommal legyünk mennyei Atyánk iránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12

Elmélkedés

Jézus ellenfelei, akik többször is vitába szállnak vele, jól ismerik a mózesi törvényeket, és sokszor ezek megtartását kérik számon tőle és tanítványaitól. Természetesen Jézus is jól ismeri a törvényt, s éppen ennek köszönhetően tud válaszolni az írástudóknak. De ő nem csak a törvény írott betűjét ismeri, hanem a mögötte húzódó isteni szándékot is. Ebből következik, hogy tanítása nem korlátozódik a törvények értelmezésére, hanem azok lényegére mutat rá. Az írástudók emberi okoskodását és értelmezését felülmúlja Jézus megközelítése, aki a törvény hiteles értelmezőjének tartja magát.

Így van ez a házasság és a válás ügyében is. Az írástudók és Jézus véleménye gyökeresen különbözik. Az írástudók a törvényre hivatkozva megengedik a válást, pontosabban megadják a férjnek a jogot, hogy elbocsássa feleségét. A válás ilyen módon csak a férj részéről volt kezdeményezhető, a feleségnek nem volt ilyen joga. A mózesi törvény meglehetősen homályosan fogalmaz, amikor arról van szó benne, hogy ha a férj valamilyen „szégyenteljes dolgot talál” feleségében, elbocsáthatja őt. Nem csoda, hogy e megfogalmazást kényük-kedvük szerint értelmezték sokan.

Ezzel szemben Jézus mindenféle válást határozottan elutasít és arra az egységre hivatkozik, ami a Teremtő Isten szándéka szerint létrejön a férfi és a nő között a házasság által. Ez az egység Isten akarata szerint sérthetetlen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és testvérek minden néppel!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
Mk 9,41-50

Elmélkedés

Jelképes, ugyanakkor meghökkentő mondásokat olvasunk a mai evangéliumban. „Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! … Ha a lábad csábít bűnre, vágd le!” (Mk 9,43-45) – mondja Jézus. Vajon szó szerint kell értenünk a kéz és a láb levágásáról szóló kijelentéseket? Mit jelentenek tulajdonképpen ezek a mondások?

E furcsa kijelentéseket Jézus a bűnnel és annak elkerülésével kapcsolatban mondja. A túlzás, a túlzó kifejezésmód szándékos. Azt akarja tanítani a mi Urunk, hogy minden akadályt el kell hárítanunk magunk elől az üdvösség útján. Ez az akadály Jézus szerint a bűn. A kísértéseket nem tudjuk minden alkalommal messze elkerülni, de az Úr segítségével képesek vagyunk mindenkor visszautasítani azokat. Helytelen az a gondolkodásmód, amely szerint valaki azzal megy bele a bűnbe, hogy majd később meggyónja és Isten meg is fog neki bocsátani. Az isteni megbocsátásban mindenképpen bízhatunk, de ne akarjuk mindenáron próbára tenni Istent. Jó érzés, ha az ember kimosakszik a piszokból, de még jobb, ha tiszta marad.

A kijelentések helyes értelmezéséhez hozzátartozik az is, hogy az első keresztények idejében a „test” magát a közösséget jelentette. Ebben az értelemben itt arról van szó, hogy a másokat megbotránkoztatókat és a bűnben élőket el kell távolítani a közösségből.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, lelkem Pásztora, vedd el tőlem minden bűnömet kereszted és szereteted erejében! Tiéd akarok lenni! Gyönge vagyok és a bűn sokszor fogva tart, de szeretném őszinte szívvel és teljes erőmből ismét megkísérelni, hogy mindennel szakítsak, ami Tőled távol tart. Életem egyetlen Pásztora, segíts ebben!

Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.”
Mk 9,38-40

Elmélkedés

Mennyire különbözően tudunk megítélni eseményeket! Ugyanarról a dologról sok esetben az egyik ember elítélően, a másik pedig elismerően nyilatkozik. Az új dolgokkal szemben sokszor tartózkodóak vagyunk, mások persze nyitottak az újdonságok iránt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bizonyos idő elteltével és a körülmények jobb megismerésével megváltozhat a véleményünk; amit korábban jónak tartottunk azt később elutasíthatjuk és fordítva. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a dolgok sokszor nem engedik megkülönböztetni magukat, nem engedik, hogy eldöntsük róluk, hogy pozitív vagy negatív hatásúak hosszútávon, sőt sokszor ugyanaz a külső hatás egyszer építő, máskor romboló ránk nézve.

Erre példa a mai evangélium. A Jézus nevében jót tevő emberről nem tudunk meg sokat, de az apostolok megtiltanák tevékenységét. Mesterük viszont megengedő e tekintetben, türelmet tanúsít. Abban bízik, hogy aki az ő nevében tesz jót, az biztosan nem fog szembefordulni vele.

A történet azt tanítja nekünk, hogy Jézus szemével nézzünk, és az ő lelkületével közeledjünk az újdonságok felé. Előítéletek helyett legyünk bizalommal mindenki felé! Ne alkossunk elhamarkodott ítéletet, hanem legyünk türelmesek! Gyümölcséről ismerhető fel a jó, illetve a rossz. Imáinkban kérjük a Szentlelket, hogy segítsen a jó és a rossz megkülönböztetésében, és indítson minket mindenkor a jó választására!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Te időt ajándékozol nekünk. és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk Tebenned váljék gazdaggá.

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy az első jövendölés után (vö. Mk 8,31-33) Jézus immár másodszor jövendöli meg szenvedését, halálát és feltámadását. Tanítványai azonban még mindig nem értik szavait és azok lényegét. Sőt, mondhatjuk, hogy teljesen érzéketlenek a problémára, hiszen maguk között inkább arról tanakodnak, hogy ki a nagyobb közülük.

Ezután Jézus a tanítványi élet fontos elemére mutat rá, amikor egy gyermeket állítva eléjük példaként, értésükre adja, hogy nem az uralkodás, a hatalom vagy a felemelkedés a fontos, hanem a szolgálat. Nem véletlen, hogy Jézus a szolgálatot hangsúlyozza, hiszen szenvedését és halálát, tehát azt, amiről éppen előzőleg beszélt nekik, ő is szolgálatnak fogja fel. Olyan szolgálat ez Jézus részéről, amelyet az Atya vár tőle az emberek üdvössége érdekében. Isten szenvedő szolgája lesz, hogy megváltásunkat szolgálja engedelmes halálával és feltámadásával.

A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni? Napjainkban sokan legfőbb értéknek tekintik az érvényesülést, az ambíciót, a karriert. Ha nem másokat akarunk szolgálni a ránk ruházott hatalommal, önzéssé fajul mindez. Ha nem másokat akarunk segíteni vezető helyzetből, csupán hatalomvágy ég bennünk. Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálat szellemét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

Elmélkedés

Miközben Jézus a hegyen tartózkodott három kiválasztott apostolával, többi tanítványa azzal próbálkozott, hogy egy fiúból kiűzzék a gonosz lelket. Ami Jézusnak korábban többször sikerült, az apostoloknak most nem. A történteket a fiú apja meséli el Jézusnak, s immár az ő segítségét kéri. Jézus válaszából úgy tűnik, hogy a hitetlenséget jelöli meg a sikertelenség okaként, bár ez inkább a tömegeknek szól és nem az apostoloknak. Miután az apa kifejezi hitét, azaz kinyilvánítja, hogy hisz abban, hogy Jézus képes csodát tenni isteni erejével, megtörténik a gyógyulás. Megtapasztalja annak igazságát, hogy minden lehetséges annak, aki hisz.

Mivel az apostolok korábban megbízást kaptak Jézustól a gonosz lelkek kiűzésére és missziós útjuk alkalmával ezen a területen sikereik voltak, ezért jogosan várnák most is az eredményt. Meglepődnek saját tehetetlenségükön, s ezért kérdezik meg Mesterüktől, hogy most miért nem tudtak gyógyítani? Jézus válasza azt sugallja, hogy a gyógyítás feltétele az isteni hatalomra való teljes és feltétlen ráhagyatkozás, amelyet az imádság jelképez. A csoda tehát nem az emberi erőfeszítés eredménye, hanem azt mindig Isten teszi. Ha imádságainkban képesek vagyunk teljesen Istenre hagyatkozni, megtapasztalhatjuk Isten csodáit. A történet figyelmeztessen arra is, hogy a gonosszal szembeni küzdelmeimben Isten nem hagy magamra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Mt 5,38-48

Elmélkedés

Új parancs

Az elmúlt vasárnapi elmélkedésben már utaltunk arra, hogy a szeretet Jézus által hozott új törvénye felülmúlja az ószövetségi törvényt, és visszavezet minket a törvények eredeti szándékához, tehát ahhoz, amiért Isten megteremtette a világot és az embert. A mai evangélium ezt a gondolatot viszi tovább. Jézus minden emberre, még az ellenségre is kiterjeszti a szeretet törvényét. Az ószövetségi törvény az egyenlőség és az arányosság elvét tiszteletben tartva megengedte az ellenség bántalmazását. A jót jóval, a rosszat rosszal lehetett viszonozni. Ezt fejezte ki a „szemet szemért, fogat fogért” elv, amelyet Jézus említ. A gyakorlatban ez az jelentette, hogy aki barátságosan közeledik, ahhoz szeretettel közeledünk, aki viszont rosszat tesz nekünk, azzal nem szükséges jót tennünk. Ezt a régi szemléletmódot és gyakorlatot írja felül a szeretet mindenkire kiterjedő törvénye. Jézus így fogalmaz: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat” (Mt 5,39). Majd így folytatja: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket” (Mt 5,43-44). E szavaihoz kapcsolódik még, amit az Úr az utolsó vacsorán mondott: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Ez utóbbi kijelentés fényében értjük meg igazán, hogy Jézus nem csupán beszélt a tökéletes szeretetről, arról, hogy ne viszonozzuk a minket bántalmazók erőszakát, hiszen ő éppen ezt a tökéletes szeretetet valósította meg, amikor vállalta a szenvedést és a kereszthalált.

A bántalmazások esetén – legyenek azok csupán szóbeliek vagy súlyosabb esetben tettlegesek – sok emberből azonnal feltör az indulat. Nem csupán ösztönösen védekezünk, és ehhez természetesen jogunk is van, hanem mindjárt felébred bennünk a vágy, hogy viszonozzuk a támadást, szembeszálljunk azzal, aki bánt minket. Komoly próbatétel, kihívás számunkra, hogy ezt az ösztönös viselkedést legyőzzük magunkban, és a későbbiekben se kezdjük el azon törni a fejünket, hogy majd alkalomadtán miként tudunk bosszút állni. Így érthetjük meg, hogy az ellenségszeretet alapja a megbocsátás, mégpedig a tökéletes megbocsátás. Elfelejtem a sérelmeket, kitörlöm emlékezetemből a bántásokat, nem gondolok arra többé, hogy milyen rosszindulatból fakadó cselekedetet kellett elszenvednem. A tökéletes megbocsátás a kiindulópontja annak, hogy ne viszonozzam a rosszat, hanem jót tegyek azzal is, aki ellenségének tekint engem. Sokan arra hivatkoznak, hogy ez nehéz, sőt lehetetlen. Igen, lehetetlen annak, aki nem tud megbocsátani. De lehetséges annak, aki valóban megbocsát.

Érdemes elgondolkoznunk azon, mennyiféle okot szoktunk felsorolni arra, hogy miért nem viselkedtünk valaki iránt szeretettel. Kitalálunk mindenfélét, felhozunk vélt és valós sérelmeket egyaránt. Százféle, ezernyi magyarázatot kitalálunk, hogy igazoljuk magunkat, miért viselkedtünk közömbösen vagy bántóan. A végtelenségig tudjuk sorolni, hogy miért nem tartunk valakit méltónak a szeretetünkre. Felejtsük el mindezt! Hiszen a mérleg serpenyőjébe ugyanannyi okot tudnánk elhelyezni, hogy miért kötelességünk a szeretet gyakorlása. De mégse soroljuk ezeket, hanem csak egyet tegyünk oda: Jézus úgy szeretett minket, hogy meghalt értünk. Mi okunk lehet ezek után arra, hogy bárkitől is megtagadjuk a szeretetet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te a tökéletes szeretetre adtál példát, amikor nem ütöttél vissza annak, aki megütött téged, nem köpted le azokat, akik leköpdöstek. Még szavakkal sem viszonoztad a téged gúnyolók rosszindulatát. Nem bántottad azokat, akik megostoroztak, fejedre töviskoszorút nyomtak, a kereszt hordozására kényszerítettek és a keresztre szegeztek. Az Atyához imádkoztál értük és szívből megbocsátottál nekik. Taníts minket, Urunk a tökéletes szeretetre és a megbocsátásra! Életed és halálod adjon erőt, hogy senkit ne tekintsünk ellenségnek és a szeretetet mindenkivel szemben gyakoroljuk.

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mk 16,13-19

Elmélkedés

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe az Egyház egységét jeleníti meg. Annak az Egyháznak az egységét, amelyet maga Jézus Krisztus alapított, s amelynek vezetését elsőként Péter apostolra bízta. Péter és az ő utódai, a római pápák mindenkor Krisztusnak, a Jó Pásztornak példája szerint vezették Isten rájuk bízott nyáját, mindenkor arra törekedve, hogy megőrizzék Isten népének egységét.

A történelem folyamán az Egyház számára minden bizonnyal a szakadások, az egység sérülése jelentették a legfájdalmasabb sebeket. Ebből következik, hogy talán éppen a hitbeli egységre való törekvés és a szeretetbeli egység megvalósulása lehet a leghitelesebb jel korunkban a világ számára, hogy Egyházunkban felismerje azt a közösséget, amelyet napjainkban is maga Krisztus éltet. Ez a Krisztusra alapozott belső egység valóban hitelessé teszi az evangélium hirdetését, amely Krisztus földi helytartójának, a pápának, a vele egységben lévő püspököknek és az ő munkatársainak, a papoknak és a szerzeteseknek, valamint a világi híveknek egyaránt feladata.

Az evangéliumban Jézus először arról kérdezi tanítványait, hogy mit gondolnak róla az emberek, akik hallgatják tanítását és látják csodáit, majd ugyanazt a kérdést a tanítványokhoz intézi, akik állandóan vele járnak. Ez a kérdés ma a mi szívünket érinti meg, bennünket is arra ösztönöz, hogy válaszoljunk rá. Kinek tartom én Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Nem tudom, hogy milyen megpróbáltatások és nehézségek várnak ma rám, de azt tudom, hogy minden a Te akaratodból történik, Uram, s ez elég nekem. Kérlek, adj erőt, türelmet és alázatot, hogy a rám váró nehézségekkel szeretetedhez méltón nézhessek szembe, s így áldozatomat egyesíthessem Szent Fiad Krisztusi áldozatával.

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Mk 8,34-9,1

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus pontosan megmagyarázta Péternek és az apostoloknak, hogy mit is jelent az, hogy ő a Messiás. Péter egy dicsőséges királyságra gondolhatott, de Jézus a Messiás szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról beszél.

A mai evangéliumi részben pedig mindennek a tanítványokra vonatkozó következményeiről beszél az Úr. A Krisztus-követő emberek számára is kereszthordozást jelent az élet, amelynek végső célja az örök élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a Jézus iránti hűségünkből fakad és nem az üdvözülés a célja. Életünk értelmét és célját Krisztus életében ismerhetjük fel, aki lemondott életéről és meghalt értünk. Vallási életünkben az elsődleges szempont mindig a saját lelkünk üdvössége. De mégsem marad a vallásosság „magánügy,” hiszen késznek kell lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ előtt. E tanúságtétel lehet az egyik mércéje annak, hogy mennyire vesszük komolyan Jézus követését és mennyire köteleztük el magunkat mellette. Az örök élet dicsőségébe a hűségesek juthatnak el.

A tanítványok ugyanazt a keresztutat járják végig, mint Mesterük. Ahogyan Jézus az emberek megváltásáért odaadta életét, ugyanígy az ő követői az evangélium hirdetésére szentelik életüket. Jézusnak adják életüket, hogy aztán halálukat követően Jézustól nyerjék el az örök életet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!