Battaplébánia

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A vihar lecsendesítésének története nem csupán egy természeti csodát ír le. Nem csak arról van itt szó, hogy az isteni szónak akkora ereje van, hogy a természeti erők rögtön engedelmeskednek neki, hanem arról, hogy Jézus tanítványai mindenkor számíthatnak az ő segítségére.

Amikor napjainkban a tengeri szökőárak vagy más természeti csapások pusztításáról hírt kapunk, sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna, ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi erőt messze felülmúló természeti erőket. Talán azt érezzük, hogy miközben mi aggódunk és félünk, nem szól az Isten, hanem mintha némán pihenne, ahogyan Jézus is nyugodtan aludt, miközben az apostolok attól rettegtek, hogy életük odavész. Amikor pedig Jézushoz fordulnak segítségért, az Úr azonnal csodát tesz, mégpedig olyat, amire talán nem is számítottak. Az isteni gondviselés akkor is törődik velünk, ha mi ezt nem vesszük észre. Jézus mindig velünk van. Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában is velünk utazik. Kérjük bátran és csodát tesz velünk!

És egy szinte már vakmerő gondolat befejezésként: A tökéletes bizalom jele lehet, ha Jézust „hagyom aludni,” hiszen ha velem van, álmában is vigyáz rám s baj nem érhet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében. Erre világít rá a mai evangélium két példázata. Isten országának növekedése nem a mi emberi tevékenységünknek köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának a jele. Isten meghív, hogy együttműködjünk ővele országa további építésében. Meghív minket, hogy hallgassuk szavát és továbbadjuk azt. Ez a szolgálat csak akkor lehet hiteles részünkről, ha magunk is e tanítás szerint élünk.

Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet sürgetni vagy siettetni. Talán már előfordult velünk, hogy minden évben elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb hatással, nem érintett meg bennünket, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom üzenetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25

Elmélkedés

Jézus újabb példabeszéde szintén az Isten országáról szól. A lámpás hasonlata azt szemlélteti, hogy az országról szóló tanítás minden ember előtt ismertté válik. Az emberi élet értelméről és céljáról szóló isteni akaratot és szándékot mindenki megismerheti. Isten Jézus által és az ő személyében gondoskodott arról, hogy a tanítást emberközelből ismerjük meg, s ne érezzük azt, hogy ez egy felsőbb hatalom által ránk kényszerített életelv. Ugyanakkor az ember részéről is mindig megtapasztalható volt a vágy, amely az isteni fény, világosság, igazság megismerésére törekedett. Mivel Jézusban Isten egészen közel került hozzánk, ezért megismerhetővé vált, hogy miként kell emberként élni. Ezt Isten mutatta meg nekünk.
Jézus hasonlata a sötétben világító lámpáról egy másik gondolatot is elindít bennünk: Akarunk-e a fény hordozói lenni? Akarjuk-e Krisztust, a világ világosságát elvinni a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében élőknek? Akkor állok készen erre a feladatra, ha lemondtam minden kényelmességről, elhagytam a középszerűséget és a Szentlélek meggyújtotta bennem a lelkesedés tüzét, lángját. Akarok-e az Ige hallgatójából az Ige hirdetőjévé válni? Ahogyan engem, ugyanúgy másokat is formál, alakít és éltet Isten szava. Akarom-e magamban ezt a változást?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20

Elmélkedés

A mai nappal kezdődően azt a sorozatot kezdjük meg Szent Márk evangéliumában, amelyben Jézus példabeszédekben szól az Isten országáról. Az első példázat a legtöbb szentírásfordításban a magvető címet viseli, de ez kissé félrevezető, hiszen nem a magot elvető személy és nem is az ő munkája áll a jézusi hasonlat középpontjában, hanem a magok. A mi Urunk arról beszél, hogy ezek a magok különféle talajba hullnak, s ennek megfelelően hoznak több vagy kevesebb termést. Az elhintett magok a tanítást, az isteni üzenetet, az örömhírt jelentik, a talaj pedig a hallgatóság lelkületét. Természetes, hogy a magvető a magokat a jó talajba hinti, de azt nem tudjuk meg, hogy miért szór magokat az útfélre, a sziklák és a tövisek közé. Ez talán arra utal, hogy amikor Isten az emberekhez eljuttatja tanítását, akkor nem válogat, hanem bőkezűen adja igazságát, hogy abból senki ne legyen kizárva. Ezt követően pedig az emberen múlik, hogy az ő szívében fog-e termést hozni a tanítás.

Az Egyház egyik legfőbb feladata az igehirdetés. Ha az igehirdető lelkiismeretesen elvégezte szolgálatát, akkor nyugodt lehet, hiszen kötelességét megtette. Az eredmény már nem tőle, hanem Istentől függ, illetve attól, hogy a hallgatóság jó szívvel elfogadja-e azt vagy visszautasítja. Vajon az én szívemben növekedésnek indul-e Isten nekem szóló szava?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva számunkra, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Mk 3,31-35

Elmélkedés

Jézus anyja és rokonai nem hagyományos rokonlátogatásra érkeznek. A történet tegnapi előzményéből kiderül, hogy Jézus ellenfelei azt gondolják, hogy az ördögűzéseiről híres Mester az ördögök fejedelmével szövetkezik. Feltételezésük juthatott el Jézus családjához, akik azonnal indulnak, hogy hazavigyék őt. Szavaival Jézus nem akarja megtagadni rokonait, akik felültek a hamis vádaskodásnak, de kifejezésre juttatja, hogy azokat tartja családjának, akik odaadóan figyelnek tanítására és megvalósítják azt életükben. Jézus tehát a családi és baráti kapcsolatok körét kiszélesíti tanítványaira. Mindenkit testvérének tekint, aki hozzá csatlakozik és hisz benne, illetve aki az Atya akarata szerint él. Ki az én testvérem? – kérdezhetjük. A válasznak nem szabad leszűkítőnek lennie, hanem lehetőleg mindenkit testvérünknek és barátunknak kell tekintenünk.

Könnyen megtudhatjuk, hogy mit érezhetett Jézus, amikor családtagjai megérkeznek hozzá és elmondják jövetelük okát. Gondoljunk csak arra, hogy amikor idegenek vannak rólunk rossz véleménnyel, akkor ezen hamar túltesszük magunkat. De amikor közvetlen családtagjaink részéről tapasztalunk meg nem értést, akkor elcsodálkozunk ezen, az ilyen különösen is rosszul esik. Legyünk őszinték és csak jót feltételezzünk másokról!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30

Elmélkedés

Nem mindenki fogadja szívesen Jézus tanítását. Először az a szóbeszéd járja róla, hogy „eszét vesztette,” majd azt kezdik el híresztelni egyesek, hogy az „ördög szállta meg,” és a gonosz lelkek fejedelmével működik együtt. E vélekedésre az ad okot, hogy Jézus „ördögtől megszállottakat” gyógyított meg. Manapság a tudósok az epilepsziával vagy más, rohamokkal együtt járó pszichés betegségekkel azonosítják azt a betegségtípust, amit egykor ördögtől való megszállottságnak neveztek. Ne csodálkozzunk az egykori elnevezésen, hiszen abban az időben semmit nem tudtak az ilyen jellegű bajokról és gyógyításuk is elképzelhetetlen volt. Mivel nem ismerték a betegség eredetét, ezért gonosz szellemi erők emberek feletti uralmának tartották azt. Amikor Jézus úgynevezett ördögűzést végzett, az emberek nem tudták, hogy jó vagy rossz erők birtokában képes-e erre. A mi Urunk visszautasítja a képtelen vádakat.

De nem csak Jézus kortársainak okoz gondot a jó és a rossz megkülönböztetése, hanem sokszor nekünk is. Számtalan esetben nehéz eldöntenünk, hogy az események mögött milyen erők és szándékok állnak. Jézus szava ad útmutatást az ilyen helyzetekben, aki azt mondta, hogy minden cselekedet vagy szó valódi természetét a „gyümölcséről ismerhetjük fel.” Legyünk türelmesek, és várjunk, amíg a Szentlélek megvilágosítja értelmünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje,
a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.
Mt 4,12-23

Elmélkedés

Mindennapok

Közel egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották Ferenc pápát, a világsajtó nagy érdeklődést mutatott az iránt, hogy mivel telnek az új egyházfő első napjai. Beszámoltak a vatikáni hivatalokban dolgozó egyházi személyekkel való találkozásairól, valamint az államfők és más diplomaták fogadásáról. Olyan érdekességnek számító dolgok is nyilvánosságra kerültek, hogy például telefonon felhívta Buenos Aires-i cipészét és megkérte, hogy a legutóbb javításra hozzá vitt lábbelijét küldje a Vatikánba. Úgy tűnik, hogy az embereket érdekli, mivel telnek egy pápa hétköznapjai. A hittanórákon a gyerekek is számtalanszor tesznek fel ezzel kapcsolatos kérdéseket.

Érdekes kérdés lehet: Mivel telhettek 2000 esztendővel ezelőtt Jézus napjai? Mit tudunk meg erről a Szentírásból? Jézus nyilvános működésének kezdetét beszéli el a mai evangéliumi szakasz. Máté nem törekszik olyan pontos időmeghatározásra és sorrendiségre, mint amit megfigyelhettünk az elmúlt vasárnapon János evangélista leírása kapcsán, mert őt más szándék vezeti. Ő mintegy Jézus egyetlen napjába sűríti mindazt, amit az Úr nyilvános működésének három esztendeje alatt mindennap tenni fog: tanít, tanítványokat gyűjt (közösséget hoz létre) és gyógyítja a betegeket. Ezzel teltek az ő mindennapjai.

Vegyük sorra e tevékenységeket! Jézus tanít. Tanítja az embereket a zsinagógákban, a hegyen, a síkságon vagy a tenger mellett. Mindegy, hogy éppen hol tartózkodik, tanítja azokat, akik hozzá mennek. Hirdeti Isten országának örömhírét, hiszen ezt tartja küldetésének, ezért jött a világba. Tanítása egyszerű, bárki megértheti. Tanítása közérthető, gyakran alkalmazza a példabeszédeket, azaz olyan hasonlatokkal világítja meg mondanivalóját, amelyek témája az emberek hétköznapi életéhez kapcsolódik. A hallgatóság könnyen a példabeszédekben szereplő személyek helyzetébe tudja képzelni magát, s így könnyebben magára tudja vonatkoztatni a tanítás mondanivalóját. A csodálatos kenyérszaporítást megelőzően, illetve a hegyi beszéd alkalmával sok ezer ember hallgatja őt, más alkalmakkor pedig csak szűkebb tanítványi körének tagjait vagy a kiválasztott apostolokat oktatja. A szavaiban rejlő erőt hamar észreveszik az emberek, mert „úgy tanított, mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). Tanítványai és apostolai szintén felfedezik szavainak igazi értékét, amelyet Péter apostol egy alkalommal így foglal össze: „Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68).

Jézus mindennapjainak másik fontos része, hogy együtt van tanítványaival. Ne csupán az apostolok kiválasztásának vagy a tanítványok meghívásának egyszeri eseményeire gondoljunk, hanem arra, hogy az Úr megosztja velük életét. Mindennap együtt van velük, s ők mindenhová követik őt. Hallgatják tanítását, részesei életének, hogy feltámadását követően a Mesterüktől kapott parancsnak megfelelően tanúi legyenek. A tanítványok közösséget alkotnak, amely közösség valamennyi tagja végezni fogja a Krisztustól kapott küldetést. Nem mai értelemben használt „bizalmi állásról” van szó, de a bizalom mindkét részről elengedhetetlen. Jézus megbízik tanítványaiban, rájuk bízza tanítását és ők rá bízzák életüket.

Harmadikként a betegek gyógyítását kell megemlítenünk, amelyek különleges jelei annak, hogy elkezdődött az Isten országa. Csodáival Jézus nem látványosságot akar, nem az érdeklődést akarja felkelteni, hanem megerősítő jelként szolgálnak arra vonatkozóan, hogy Isten irgalma jelen van a világban és minden ember részese lehet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

Tavaly, a Hit éve kapcsán arról elmélkedtünk Szent Pál apostol megtérésének ünnepén, hogy mi indította őt a hit terjesztésére és miért szentelte egész életét arra, hogy megerősítse testvéreit a hitben. Idén szenteljük figyelmünket kifejezetten arra az eseményre, amely gyökeresen megváltoztatta életét és egészen új irányba állította személyét. Ez az esemény a Krisztussal való találkozás.

Az Apostolok Cselekedetei szentírási könyv 9. fejezete írja le Saul, azaz a későbbi Szent Pál apostol megtérését. Saul egy megbízólevél birtokában Damaszkuszba indul, hogy az ottani keresztényeket elfogja. Útközben Jézus jelenik meg neki, aki megkérdezi: „Saul, Saul miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,4). Ettől kezdve élete megváltozik, a keresztényüldöző Saulból Szent Pál a népek apostola lesz. A látványos külső eseménynél fontosabb a belső átalakulás, a szív megtérése, amelyről maga Szent Pál a következőket írja a galatákhoz írt levelében: „Úgy tetszett Istennek, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak” (Gal 1,16). Megtérése után három évi felkészülést követően indul csak el, hogy ezt a küldetést teljesítse. Megérti Krisztus szavát, és az igehirdetés szolgája lesz. Tudja, hogy nem elegendő a rendkívüli megtérés eseményével dicsekedni, hanem elkötelezetten és hűségesen hirdetnie kell Krisztus evangéliumát, aki meghívta őt erre a szolgálatra.

Az Egyházban minden korban akadnak megtérők. Sokan talán bizalmatlanul és gyanakodva tekintenek rájuk. De vigyázzunk! Ne vonjuk kétségbe megtérésük őszinteségét! Az évek majd megmutatják, hogy a megtérés kegyelme mennyire mélyen ivódik lelkükbe s hogyan alakítja át életüket. Inkább imádkozzunk értük, hogy megerősödjenek és kitartsanak Krisztus mellett! Isten egy adott pillanatban meghatározó módon, sorsdöntően beleszólhat életünkbe. Lehetőséget ad mindenkinek, még a legnagyobb bűnösöknek is arra, hogy megtérjenek. Ha nem is Szent Páléhoz hasonló megrázó módon, de Isten kegyelme a mi lelkünket is lassan, folyamatosan alakítja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Pál apostol! Segíts, hogy életünket olyan becsülettel, tisztaságban és ártatlanságban éljük meg, hogy Isten trónja előtt ujjonghass, amikor imáidban ránk gondolsz. Mélyítsd el szeretetünket, növeld ismereteinket és élesítsd tisztánlátásunkat! Imáid támogassák Isten bennünk megkezdett művét, hogy napról napra növekedhessünk a kegyelemben, és hívő társainkkal egyetemben Isten szeretetének üzenetét terjeszthessük a földön.

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Mk 3,13-19

Elmélkedés

A korábban meghívott tanítványok közül Jézus kiválaszt tizenkettőt. E kiválasztást és nevük felsorolását tartalmazza a mai evangélium. Ők alkotják ettől kezdve az apostolok testületét. A Jézus által történő kiválasztás célját az evangélista abban jelöli meg, hogy Jézussal legyenek és hirdessék a tanítást, amit ő rájuk bíz. Emellett hatalmat kapnak a gyógyításra is.

E kiválasztás történetéből kiderül, hogy Jézus tanítványának lenni azt jelenti, hogy a meghívott személy életében szorosan összetartozik a Jézussal való állandó kapcsolat és az igehirdetés. Az utóbbi nyilvánvalóan az előbbiből táplálkozik. A Jézussal való közösség teszi lehetővé, hogy valaki hatékonyan és gyümölcsözően vegyen részt az igehirdetés szolgálatában. Amikor ugyanis Krisztus evangéliumát hirdetjük, nem a magunk igazságát próbáljuk népszerűsíteni, hanem azt az igazságot adjuk tovább, amelynek hirdetésére személyesen Jézustól kaptunk megbízást. A Jézussal való kapcsolatunk mélységét mutatja, hogy merjük-e bátran hirdetni azt a tanítást, amit tőle hallunk. A mi Urunk minden nap arra bíztat minket, hogy menjünk, hirdessük mindenkinek az evangéliumot, és tegyük az ő tanítványaivá az embereket. Keresztényként ez mindannyiunk apostoli feladata, amit Krisztustól kapunk. Ne féljünk vele élő és evangéliumát hirdető tanítványai lenni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés

A Jézushoz igyekvő emberek létszámára vonatkozóan Márk evangélista a következő kifejezéseket használja a ma olvasott szakaszban: „nagy tömeg követte,” „nagy sokaság csatlakozott hozzá,” „mind ott tolongtak körülötte.” A leírás szerint tehát tömegesen érkeznek Jézushoz az emberek. Vajon mi vezeti ezt a nagy tömeget? A betegekkel tett csodák híre hamar elterjedt, és egyre többen keresik őt emiatt. Bizonyára sokakat a különleges tetteket végrehajtó személy iránti kíváncsiság, a csodavárás visz Jézushoz. Nyilvánvalóan azt szeretné, ha az emberek elsősorban tanítása, az üdvösség örömhíre miatt közelednének hozzá, de megengedi azt is, ha ennél kevésbé nemes szándék, például a gyógyulás vágya vezesse őket. Úgy tűnik, hogy nyilvános működésének kezdetekor a mi Urunk még nem engedi, hogy az evilági dolgokban remélő tömegek megismerjék személyének titkát, isteni származását, ezért azoknak, akik felismerik, hogy ő az Isten Fia, megtiltja, hogy elmondják ezt.

Jézust igazán megismerni, s benne felismerni az Isten Fiát, nem adatik meg mindenkinek, csak keveseknek. Ha csak a kíváncsiság vezet minket hozzá, a tömeghez tartozunk, amely csak a külső cselekedeteket látja. Ha az örök élet vágyával közeledünk hozzá, és mennyei Atyánkat szeretnénk megismerni általa, megtapasztalhatjuk a keveseknek megadatott belső kegyelmeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol Jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!