Battaplébánia

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36

Elmélkedés

Láttam a fényt!

Még a lélegzetem is elakadt, annyira elcsodálkoztam, amikor néhány évvel ezelőtt elsőáldozása után pár héttel egy kisfiú lelkesen mondta nekem: „Olyan szép ünnep volt! Láttam a fényt! Egészen közel jött hozzám.” Csodálkozásom annak szólt, hogy ő egy vak kisfiú volt, s nem volt okom kételkedni abban, hogy valóban látta a fényt. A példát azért említem, mert a mai vasárnap evangéliuma meghív bennünket, hogy lássuk Jézus isteni dicsőségét és az ő fényének, világosságának közelébe kerüljünk.

Urunk színeváltozásának külön ünnepe van augusztus 6-án, de nagyböjt 2. vasárnapján is ezt az eseményt idézzük fel. Milyen mondanivalója van nagyböjtben a színeváltozásnak? Milyen sajátos üzenete van idén a Hit évében?

Jézus színeváltozása lezárja az ő galileai működését és annak betetőzése. Amikor Jézus tanítja az embereket és meggyógyítja csodáival a betegeket, akkor többet tesz, mint hogy bizonyos igazságokra és életvezetési szabályokra tanítja őket, illetve jelenvalóvá teszi Isten irgalmát. Tanításának és gyógyításainak hátterében azt is észre kell vennünk, hogy mindezekkel feltárja az emberek előtt, hogy ki is ő valójában. Szavait hallgatva az emberek azt érzik, hogy Isten szól hozzájuk. Csodáit látva az emberek azt gondolják, hogy Isten tesz velük jót. Jézus tehát megmutatja, feltárja, hogy ő az Isten Fia. Tevékenységére különfélék a reakciók, az elutasítás és az elfogadás egyaránt megjelenik. Az evangélista mindkettőt lejegyzi. A visszautasítást azzal a szándékkal, hogy folyamatosan bemutassa az olvasóknak, hogy mi vezetett Jézus halálra ítéléséhez, az elfogadást pedig azért, hogy vezesse őket a hitben, a hit útján. Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter apostol foglalja össze az apostolok, a tanítványok és a Jézust szívesen hallgató tömegek nevében az emberek hitvallását, amikor „Isten Felkentjének”nevezi az Urat (vö. Lk 9,20).

Ezután következik a színeváltozás elbeszélése. A Péter által – isteni sugallat alapján – megfogalmazott emberi hitvallást múlja felül ekkor a mennyei Atya szózata: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Lk 9,35). Most az Atya nyilatkoztatja ki, hogy ki valójában Jézus: az ő szeretett Fia. A színeváltozás eseménye tehát nem független a korábbi cselekményektől, hanem annak csúcspontja.

A történet másik mondanivalója, hogy bepillantást enged abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadását követően. Korábban már beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedések és halál vár rá, és a feltámadás is említésre kerül. A színeváltozás alkalmával a három kiválasztott apostol a hegyen egy rövid időre megláthatja Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erőt ad majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas arcát látják. Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az ő feltámadása lesz az apostolok számára, amikor megdicsőült testben látják őt újra.

Egy befejező gondolat erejéig figyeljünk még a három apostolra, pontosabban arra, hogy „elnyomta őket az álom” (Lk 9,32), és amikor felébredtek, akkor láthatták Jézus isteni dicsőségét. Elalvásuk oka egészen természetes is lehetett, hiszen éjszaka volt, álmosak lettek. De az is lehet, hogy jelképes ez az alvás, s azt jelzi, hogy még nem értenek mindent egészen, nem fogják fel a megjelenő személyek beszélgetését.

A színeváltozás eseményének felidézése idén, a Hit évében segítsen minket abban, hogy megértsük és elfogadjuk a Jézusról szóló emberi és isteni tanúságtételeket, s magunk is igyekezzünk megfogalmazni személyes hitvallásunkat. Ha felébredünk „a hitetlenség álmából,” megláthatjuk Jézus isteni dicsőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Kereszted jele olykor árnyékként, máskor fényként vetül életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed, máskor kezdem megérteni, hogy megváltásomért haltál meg. Néha oly megerőltető felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek téged. Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg engem arra, hogy ne fordítsam el tekintetemet rólad akkor sem, amikor szenvedéstől gyötört arcodat mutatod nekem, s add, hogy meglássam dicsőségtől ragyogó arcodat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

Jézus magasra helyezi a mércét, amikor a szeretet parancsáról beszél, és azt mondja, hogy még ellenségeinket is szeretnünk kell. Az Isten iránti és az embertársak iránti szeretetet értjük és elfogadjuk. Ha megtapasztalom Isten szeretetét és minden jót, ami ér életem során ennek tulajdonítok, akkor szívemben felébred a vágy, hogy szeretettel viszonozzam jóságát. Az is világos számunkra, hogy az embertársainkkal való kapcsolatokat nem mérgezhetjük meg a szeretetlenséggel, csak úgy juthatunk egymáshoz közelebb, ha szeretetben élünk.

De miért szeressük azokat, akik ellenségesek velünk? Kétségtelen, hogy Jézus tanításának egyik valódi újdonságával állunk itt szemben: a szeretet gyakorlásában nem állhatunk meg félúton, hanem itt is a tökéletességre kell törekednünk. Nem zárhatunk ki tehát senkit a szeretetből. Még az sem lehet erre ok, hogy valaki gyűlölettel, ellenségesen viselkedik velünk. Isten lényege a szeretet, ez köti össze és élteti az isteni személyeket, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Ez a tökéletes szeretet árad ki felénk, emberek felé. Isten nem zárja ki szeretetéből a bűnösöket. Nem tagadja meg szeretetét azoktól, akik elfordulnak tőle, és azt képzelik, hogy életük Isten nélkül és az ő szeretete nélkül is boldog lehet.

Az ellenség szeretete tanúságtétel részünkről, amely sokszor érthetetlen a világ számára, de talán gondolkozásra késztet sokakat. Törekedjünk a tökéletességre a szeretet gyakorlásában mindenki iránt! Törekedjünk arra, hogy Isten szeretetének tanúi legyünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istennek Igéje, én Uram taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek: hogy úgy szolgáljak, mint megérdemled, adjak számolgatás nélkül, harcoljak, nem törődve a sebekkel, dolgozzak, nem keresve pihenést, teljesen megfeledkezve magamról, nem várva más jutalmat, mint hogy tudom: akaratodat teljesítem.

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mk 16,13-19

Elmélkedés

Szent Péter apostol székfoglalásának napján erről az ünnepről vesszük az evangéliumot és nem a soros nagyböjti köznapról. Az ünnep a Szent Péter apostolra alapozott Egyház egységét hivatott kifejezni. Péter elsőségét a Tizenkettő testületében az Úr ezen szavai alapozták meg: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat” (Mt 16,18).

Péterről tett kijelentését megelőzően Jézus arról kérdezi tanítványait, hogy mit gondolnak róla az emberek, akik látják gyógyításait és hittel hallgatják tanítását. A válaszok sokfélesége jelzi, hogy Jézus személye körül sok a találgatás. Majd ugyanezt a kérdést a tanítványoknak teszi fel, akik közelebbről ismerik őt, s akiktől talán joggal várható, hogy a találgatások helyett komolyabb dolgokat fogalmazzanak meg. Ekkor szólal meg Péter, aki saját nevében és apostoltársai nevében a következőket mondja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16).

Ha azt állítanánk, hogy ez a hitvallás teszi Pétert alkalmassá arra, hogy az apostoli testület és az Egyház vezetője legyen, túlértékelnénk emberi szerepét, hiszen maga Jézus állítja azt, hogy Péter nem a maga bölcsességével jött rá erre, hanem Isten nyilatkoztatta ki neki ezt az igazságot. Pétert Jézus Krisztus teszi sziklává. Jézus és az ő kegyelme teszi őt alkalmassá arra, hogy vezetője legyen a krisztusi közösségnek. A vezetés nem hatalmat, hanem szolgálatot jelent számára, illetve azok számára, akik az évszázadok során Péter utódaként, a római pápaként vezették az Egyház közösségét.

A pápa feladata a hit őrzése és az emberek megerősítése a hitben. A Hit évében különösen is fontos, hogy rendszeresen imádkozzunk a Szentatyáért, hogy e feladatát Isten szándéka szerint tudja teljesíteni és megerősítse szerte a világon a keresztényeket hitükben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, tégy méltóvá minket, hogy az egész világon szolgálhassuk azokat az embertársainkat, akik szegénységben élnek és halnak meg. Add meg nekik a mai napon a mi kezünk által mindennapi kenyerüket, és a mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömet.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
Mt 7,7-12

Elmélkedés

„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek” (Mt 7,7) – kezdődik Jézus tanítása a mai evangéliumban. De ki fog adni? Ki fog ajtót nyitni? Ki fogja a kéréseket teljesíteni. A magyar nyelvű szövegből ez nem derül ki. A Biblia nyelvezetét és az egykori héber-arám kifejezésmódot kutató és jól ismerő szentírástudósok szerint ezeket a kérdéseket az egykori zsidó emberek a következőképpen hallották, értették: „Kérjetek, és ad nektek az Isten; keressetek, és Istennél találni fogtok; zörgessetek, és ajtót nyit nektek az Isten.”

Kérjetek, és adnak nektek! – bátorít minket Jézus. E szavakat a nagyböjti időszakban bátran vonatkoztathatjuk arra, hogy kérjük Isten bocsánatát, és ő megbocsát nekünk. Az Egyháznak az a feladata, hogy az embereket elvezesse az irgalmas Atyához. Jól ismerjük ezt az utat, a bűnbocsánat útját, a szentgyónás lehetőségét, amelyet szeretettel ajánlunk azoknak, akik szívük mélyén érzik Isten ölelésének hiányát. Ahogyan a Jézus példabeszédében szereplő jó pásztor utána megy az egyetlen eltévedt báránynak, ugyanúgy az embereket egyenként kell elvezetnünk az Atyához. Bár mindenkinek más az élethelyzete, más bűnök nehezítik életét, az isteni megbocsátás megtapasztalásához egyetlen út vezet, a szentgyónás útja, amelyen egyenként kell vezetnünk a megtérőket.

Kész vagyok-e elfogadni az Egyháznak ezt a szolgálatát, amely számomra is megmutatja a rám váró Istenhez vezető utat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Jézus a hallgatóság számára jól ismert ószövetségi próféta, Jónás alakját idézi fel, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy Ninive városának lakóit figyelmeztesse bűnös életmódjukra és megtérésre szólítsa fel őket. Jónásnak annyira nem tetszett a feladat, húzódozott tőle, de végül engedelmeskedik. Mert mit is tehetne mást Isten embere, aki küldetést kap? A niniveiek számára Jónás szava jel volt, amelyben felismerték Isten figyelmeztetését. Bűnbánatot tartott az egész város, s ezzel megmenekültek a pusztulástól. A dolognak annyi szépséghibája van csupán, hogy inkább az őket fenyegető büntetést akarták elkerülni bűnbánatukkal és nem tisztán az Isten iránti szeretetből fakadt buzgóságuk.

Jónás próféta példáját azért hozza elő Jézus, hogy szembeállítsa az egykori niniveiek megtérését saját korának nemzedékével, akik számára ő a jel, de mégsem hajlandók bűnbánatot tartani.

Ki vállalja napjainkban Jónás szerepét? Az igehirdetők számára nem tűnik hálás feladatnak a megtérésre való felszólítás. Kiállni a nagyvárosokban és kis falvakban az emberek elé és figyelmeztetni őket bűneikre, nem tartozik a könnyű feladatok közé. Egy dolog viszont könnyebbséget jelent számukra: az ószövetségi időkhöz viszonyítva sokat fejlődött az emberek vallásos gondolkozása és Istenről alkotott képe. A megtérésre hívó szóhoz nem elsősorban a fenyegető isteni büntetés párosul, hanem az Isten irgalmáról szóló örömhír. Nincs okunk a félelemre, mert Isten megbocsát. Ezt mutatja mindennél világosabban Krisztus földi küldetése, aki nem azért jött, hogy elítélje az embereket, hanem hogy üdvözítsen minket. Őszinte bűnbánatunk fakadjon abból, hogy szeretjük az irgalommal felénk forduló Istent!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A nagyböjti időszak számunkra ajánlott gyakorlatai közül tegnap a jócselekedetekről olvastunk az evangéliumban, ma pedig az imádság kérdése kerül elő. Jézus imádkozni tanítja az embereket és minket is. Arra bíztat minket, hogy Istent nyugodtan szólítsuk Atyánknak, tekintsünk úgy rá, mint igazi Atyára, aki gondoskodik rólunk. Az ószövetségi vallásossághoz képest, amely a teremtő, az ember számára törvényeket adó és ítélkező Istent tisztelte, forradalmi újításnak számít, hogy az embert szerető és róla gondoskodó, az ember megváltásán és üdvösségén állandóan munkálkodó, az életüket megszentelő Istent egyáltalán megszólíthatjuk és Atyánknak tekinthetjük. Jézus kifejezetten azt kéri, hogy gyermeki bizalommal forduljunk Istenhez, bátran kérjük őt, hiszen figyel kéréseinkre. Isten nem egy tőlünk távoli világban, s főként nem egy tőlünk teljesen idegen létmódban él. A saját hasonlatosságára teremtett meg bennünket, és mivel ő maga a szeretet, azért arra kér minket, hogy szeretetben éljünk. Szüntelenül keresi a kapcsolatot velünk, szól hozzánk, vezet minket.

Az imádság személyes kapcsolatot teremt Istennel, aki szeretetközösségben akar élni velem. Minden szavam, fohászom, kérésem, dicsőítésem mögött ott húzódik, hogy Istenre, az ő szeretetére, jóságára, irgalmára bízom magamat. Tanítson a rendszeres ima arra, hogy azzal a szeretettel és megbocsátással forduljak embertársaim felé, amellyel Isten fordul felém.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, aki teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált üdvösségünkért, tégy minket és a világ minden emberét keresztáldozatod részesévé, hogy létünk és cselekedeteink szabad és tudatos részesedés legyenek üdvözítő művedben. Boldog II. János Pál pápa

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

A hamvazószerdai elmélkedésben már szó volt arról, hogy a keresztény ember számára a nagyböjti időszak az imádság, a böjt és az adakozás jegyében telik. A szegények pénzbeli vagy más adománnyal való megsegítésén túl az adakozást ki kell szélesítenünk arra a körre, amit az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk. Ezeket sorolja fel Jézus a mai evangéliumban: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, befogadni az idegeneket, felöltöztetni a ruhátlanokat, felkeresni és vigasztalni a betegeket, meglátogatni a börtönben sínylődőket.

A felsorolt cselekedeteket Isten fogja számon kérni tőlünk. Ezek megtétele az üdvösséget, elmulasztásuk a kárhozatra jutást jelenti. A számonkérés jövőben ránk váró eseménye hatással van jelen életünkre, hiszen e cselekedetek buzgó gyakorlására ösztönöz minket, legalábbis akkor, ha hiszünk az örök életben és szeretnénk az üdvösségre jutni.

A mai evangéliumi szakaszt nem csak az utolsó ítélet és a számonkérés eseményeként értelmezhetjük, hanem úgy is olvashatjuk, mint Jézus szeretetről szóló tanításának összefoglalását. Miként az ítélet mindenkit érinteni fog, ugyanúgy a szeretet gyakorlása mindenkinek kötelessége. Nem lehetőség, hanem kötelesség. Kissé talán meglepődünk azon, hogy a számonkérésnél nem szerepel a hit. Nem kérdezik meg senkitől, hogy hívő volt-e, hitt-e Istenben. Ez igaz, de rögtön adódik a kérdés: Hit nélkül törekszünk-e az irgalmasság gyakorlására? Hit nélkül képes-e bárki is a szeretet mindennapi megélésére? Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása valójában a hit nélkül elképzelhetetlen, mert mindez a hitre épül, s abból fakad. A hit szerinti élet teljessége a szeretet cselekedeteiben ölt testet. Törekedjünk arra, hogy hitünkből jócselekedetek fakadjanak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható örök Isten, Mennyei Atyánk, tekints végtelen irgalmasságoddal nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre! Könyörülj minden keresztény hívőn, hiszen egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus önként a bűnösök kezébe adta magát, s a szent keresztfán vérét hullatta értünk!

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13

Elmélkedés

Istent keressük

Váratlanul ért bennünket a hír, hogy XVI. Benedek lemond pápai hivataláról, lemond legfőbb pásztori hatalmáról. A tény fényesen bizonyítja, hogy a Szentatya nem ragaszkodik hatalmához, mert a hatalomhoz való ragaszkodás kísértés lehet. A gonosz egykor azzal kísértette meg Jézust, hogy ragadja magához a hatalmat, de ő visszautasította ezt. Döntésének bejelentésekor a Szentatya hangsúlyozta, hogy teljesen szabadon hozta meg döntését, tehát semmi okunk nincs ebben kételkedni. Bátor cselekedetével a Szentatya új utat akar nyitni az Egyház számára. Hogy e lemondás és annak következtében az új pápa milyen jót hoz az Egyház és a világ számára, ezt bízzuk a jó Isten gondviselésére!

Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma Krisztus megkísértéséről szól. A gonosz, a sátán, aki arra törekszik, hogy hazugságaival a maga szolgálatába állítsa, Istennel pedig szembefordítsa az embert, még Jézust sem kíméli. A kísértés az ő számára is ugyanazt jelenti, mint mindenki más számára: Az igaz Isten helyett szolgáld a „hazugság atyját!” Isten szeretete helyett válaszd az önszeretetet! Ne engedd, hogy Isten uralkodjék fölötted, hanem vedd kezedbe sorsodat! Az a tény, hogy a bűnt soha el nem követő Krisztust is megkísértette a gonosz, azt jelzi, hogy nem panaszkodhatunk amiatt, hogy életünkben kikerülhetetlen a rossz elleni küzdelem. Ez emberi életünk velejárója. Ha nem volna ez a küzdelem, mert nem volna rossz és mindig csak jót tehetnénk, akkor meg a szabad akaratot hiányolnánk. Isten megengedi a rosszat, hogy mi szabad akarattal felelős döntést tudjunk hozni mellette vagy ellene. Jézus megkísértésének története megerősít minket abban, hogy a rossz mindenféle csábításának ellent lehet mondani. A kísértések – bár sok esetben valóban nehezen – felismerhetők, és visszautasíthatók. Jézus is visszautasította a kísértéseket, nem engedelmeskedett a gonosznak, nem követett el bűnt, mert a bűn nem összeegyeztethető Isten szentségével. A bűn ugyanakkor nem csak Isten természetével ellentétes, hanem emberi természetünkkel is. Nincs helye a bűnnek az életünkben, ha valóban komolyan vesszük az életszentségre való törekvést, amelyet Isten kér tőlünk.

A gonosz módszere a megtévesztés. Ez megnyilvánul például abban, hogy a jó látszataként tünteti fel azt, ami valójában rossz. Olyanra ösztönöz, ami első pillanatban jónak tűnik, s nem is gondolom, hogy a gonosz csapdájába kerülök. A megtévesztés másik megnyilvánulása, ha valaki túlzottan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus megkísértésének példája figyelmeztet: sebezhető vagyok, megkísérthető vagyok, könnyen a bűn csapdájába eshetek.

Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés hátterében az húzódik meg, hogy eltérítse őt küldetésétől. Ebből a szempontból nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt történik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. Még az utolsó pillanatban is erre törekszik a gonosz, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt is el akarja téríteni őt a megváltás végrehajtásától, ahogyan erről az Olajfák hegyén történt jelenet tanúskodik (vö. Lk 22,39-46).

Mi a célja a kísértésnek az emberek esetében? Hasonló, mint Jézusnál. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet útjától.

Uram, Jézus Krisztus! A gonosz azt akarja elhitetni velem, hogy magamra hagytál, egyedül vagyok, nem törődsz velem. A gonosz azt sugallja nekem, hogy nincs kiút, felemelkedés bűneimből. Hiszem, hogy te mindig velem vagy. Hiszem, hogy irgalmas vagy és megbocsátasz nekem. Emelj fel engem irgalmaddal és szereteteddel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

A vámos Lévi meghívását olvassuk az evangéliumban, aki a későbbiekben Máté apostolként szerepel. Jézus odalép hozzá és megszólítja: „Kövess engem!” (Lk 5,27). Ő pedig nem gondolkozott, nem kérdezett, hanem társai és a jelenlévők csodálkozására azonnal indult, „mindenét otthagyva, követte Jézust” (Lk 5,28).

Késlekedés nélküli indulása azt jelzi, hogy kész szakítani korábbi életével, kész feladni mindazt, ami számára a megélhetést jelentette. A megszólítás és meghívás életében olyan fordulatot hozott, amire korábban biztosan nem gondolt. Jól megélt foglalkozásából, a biztos haszon miatt eltűrte, hogy megvetik az emberek amiatt, hogy egy idegen hatalom érdekeit kiszolgálva szedi a vámot. Lelkiismeretét már nem zavarta, hogy becsapja az embereket, és saját hasznát növelve többet kért mindenkitől a megszabottnál. Ebből a helyzetből szólítja ki őt Jézus váratlan hívása. Miért indul mégis, amikor mindene megvan, a biztos megélhetés és jövedelem? Ez az evangélium titka marad. Talán a szíve mélyén mégsem volt elégedett. Vagy az őt megszólító személy szavában, tekintetében volt oly különleges erő, aminek nem tudott, nem akart ellenállni. Máté történetében mindenesetre azt látjuk, hogy egy bűnös ember életét hogyan változtatja meg gyökeresen a Jézussal való személyes találkozás.

„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” (Lk 5,32) – mondja Jézus a történet végén. Meghallom-e most, a nagyböjt idején Jézus hívó szavát? Meghallom-e megtérésre felszólító szavát? Belátom-e, hogy bűnös vagyok és egyedül Isten kegyelme tisztíthat meg?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem Te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a Téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15

Elmélkedés

Keresztelő János tanítványai azt kérik számon Jézustól, hogy miért nem figyelmezteti tanítványait a böjt megtartására, ami a korabeli vallásos zsidóság számára a vallásosság egyik megnyilvánulása volt. E szavakat olvasva fogalmazódik meg bennünk a kérdés: Mire való a böjtölés? Mi a böjtölés helyes módja? Miért ajánlja az Egyház különösen is figyelmünkbe a böjtöt a húsvéti előkészület idején?

A gyerekek – akikre még amúgy sem vonatkoznak a böjt előírásai – szokták mesélni, hogy milyen nehéz volt számukra lemondani valamilyen finomságról. Egy kisfiú mondta például, hogy édesanyja arra kérte, hogy ne egyen fagyit, mert a testvére sem ehet megfázásos betegsége miatt, és biztosan rosszul esne neki, ha családtagjait finom fagyival látná. Történetét nagyot sóhajtva így fejezte be: „Hát én lemondtam a fagyiról! Ugye milyen nagy hőstett volt, atya?”

Ha a gyermekek így is tekintenek a lemondásra, a felnőttek azért vegyék komolyabban a böjtöt és a lemondásokat! Nem hőstett ez, amivel büszkélkedni kell mások előtt. Főként nem Isten előtt. A helyes böjtölés alapmagatartása az Isten előtti alázat és az Isteni Gondviselésre való ráhagyatkozás. A táplálkozásban való mértékletesség azt a célt szolgálja, hogy Istenre éhezzünk és testünk fegyelmezése közben jobban töltekezhessünk a lelki javakkal. A nagyböjti időben Istenre vágyakozom, aki lelkemet táplálja igazságával.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, add meg nekem, hogy mindig elégedett legyek azzal, amit te adsz nekem, s adományaidban felfedezzem az életemet boldogító kegyelmet. Segíts nekem, hogy ne a földi kincsek felé fordítsam szívemet, hanem egyedül feléd, aki tudod, mire van szükségem az örök élethez. Nyisd meg szememet, hogy észrevegyem a körülöttem élő nélkülözőket és szegényeket, hogy önzetlenül, szeretettel segítsem őket. Köszönöm Jézusom, hogy megóvsz engem attól, hogy a földi gazdagság miatt megtagadjam szereteted és szegénység sem kényszerít tisztességtelen vagy becstelen cselekedetre.