Battaplébánia

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

Már most, a nagyböjt kezdetén világosan jelzi számunkra az evangélium, hogy ez az időszak a szenvedő Krisztussal való találkozás ideje. A szakasz első részében Jézus megjövendöli szenvedését, halálát és feltámadását, majd pedig a következő rész szerint arról beszél, hogy tanítványaira is ugyanez a sors vár, nekik is fel kell vállalniuk a kereszthordozást.

Jézus három alkalommal beszél előzetesen apostolainak és tanítványainak a rá váró szenvedésekről, amely azt jelzi, hogy felkészül minderre. A szenvedéseket nem utasítja majd el, hanem engedelmesen elfogadja azokat, de nem azért mert nem képes ellenállni az emberi gonoszságból fakadó erőszaknak, hanem mert ez az Atya akarata. Ennek az engedelmességnek lesz a viszonzása az Atya részéről az, hogy elfogadja a Fiú áldozatát az emberek megváltásáért. Jézus tehát készül a szenvedésekre, beszél erről tanítványainak, ők azonban aligha értik szavait, főként a feltámadás marad homályos számukra. Hiába igyekszik Jézus övéit is felkészíteni sorsára, az apostolokat oly váratlanul éri Jézus elfogása és keresztre feszítése, mintha sosem hallottak volna erről. Valójában csak Jézus feltámadását követően érthették meg, hogy miről is beszélt nekik korábban Mesterük.

A jövendölések után arra bíztatja Jézus követőit, hogy vegyék fel és hordozzák életük keresztjeit. Ezek a szavak éppen úgy vonatkoznak ránk is, mint az egykori tanítványokra. Mit jelent a kereszthordozás? Mindennapi életünk gondjait, valamint a betegségeket és szenvedéseket viseljük türelemmel, és fogadjuk el azt, mint a mennyei Atya akaratát. Nem beletörődés ez, hanem Isten akaratának elfogadása még akkor is, ha nem látom pillanatnyilag azok értelmét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, látva önnön nyomorúságunkat, és remélve a gyógyulás ígéretében, azonnal válaszolunk: Itt vagyunk, mert Te vagy a mi Urunk, Istenünk! Hívtál, s mi válaszoltunk: itt vagyunk! Tettekkel fogjuk bizonyítani, hogy a tieid vagyunk, és senki másnak nem vetjük alá magunkat, csak neked, és ezt mondjuk: te vagy, Uram, a mi Istenünk!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Ma, hamvazószerdán elkezdődik a 40 napig tartó húsvéti előkészület, a nagyböjt. Ez az időszak a bűnbánatra és a megtérésre ad lehetőséget. Krisztus társaiként indulunk el a szenvedés útján, amelyet egykor végigjárt, illetve elindulunk az Istennel való kiengesztelődés útján, amelyet az ő keresztáldozata hozott meg számunkra. A mai szentmisén különleges szertartás jelzi a böjti időszak kezdetét. A pap hamuval keresztet rajzol homlokunkra, ami emberi végességünkre emlékeztet, ugyanakkor bűnbánatra hív. Porból lettünk és visszatérünk a porba. Az ember számára kikerülhetetlen halál mégsem jelent számunkra teljes megsemmisülést, mert létezik a feltámadás. A Krisztus feltámadásába vetett hitünk azt is magába foglalja, hogy Isten minket is fel fog támasztani.

Az Egyház három dolgot ajánl a nagyböjtre, amelyek minden esztendőben a vallási életben való megújulást szolgálják: az imádságot, a böjtölést és az adakozást, amit régies magyar szóhasználattal alamizsnálkodásnak nevezünk. A mai evangéliumban e három dologról ad tanítást Jézus. Természetesen az év többi időszakában is fontos az imádság, de most még több figyelmet és időt kell szentelnünk erre. Máskor is érdemes mértékletességet tartanunk, de most azzal a szándékkal böjtölünk, hogy még inkább figyelhessünk a lelki javakra. A szegények segítése máskor is és nagyböjtben is kötelességünk, hiszen minden rászorulóban Krisztust kell látnunk.

Jézus kiemeli, hogy e cselekedeteinkkel ne az emberek előtt akarjunk hivalkodni, hanem inkább „titokban” végezzük őket, azt jelezvén ezzel, hogy egyedül Isten kedvét keressük általuk. Az elmúlást jelző hamu emlékeztessen bennünket ma és a nagyböjt napjaiban arra, hogy el nem múló és az örök üdvösséget biztosító érdemeket szerezhetünk az ima, a böjt és az adakozás által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, aki teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált üdvösségünkért, tégy minket és a világ minden emberét keresztáldozatod részesévé, hogy létünk és cselekedeteink szabad és tudatos részesedés legyenek üdvözítő művedben. Boldog II. János Pál pápa

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7,1-13

Elmélkedés

Az elmúlt napokban olyan emberekkel találkoztunk, akik jó szándékkal keresték Jézust, a gyógyítót. Ezzel ellentétes azok gondolkodása, akikről a mai evangéliumban olvasunk. Írástudók és farizeusok jönnek Jézushoz, hogy a mózesi törvényekről és azok értelmezéséről vitatkozzanak vele. Jézust tartják a felelősnek azért, hogy tanítványai nem tartják be a tisztasági előírásokat, mert bizonyára ő nem figyelmezteti őket e hagyományok megtartására. Most még nem Jézus személye áll kritikájuk középpontjában, hanem tanítványainak magatartása, amit ők helytelennek minősítenek. Később már kifejezetten Jézus ellen irányulnak vádjaik.

Jézus válaszában rávilágít arra, hogy a kérdezők magatartása valójában helytelen, hiszen ők az emberek által hozott szabályokat, mint például jelen esetben a tisztasági előírásokat, fontosabbnak tartották az isteni törvényeknél. Jézus mindig azzal érvel, hogy az Isten által adott törvényeknek a szándékát kell nézni és megérteni, mert ezek az alapjai az emberi szabályoknak, és nem fordítva. Hiába tartaná meg ugyanis valaki a vallási törvényeket, ha mindez nem Isten iránti szeretetből fakad. Hiába törekszik valaki a külső tisztaságra, ha lelkét bűnök terhelik. Jézus szavai szerint a látszatnál fontosabb a szív érzése és szándéka.

Ha állandóan csak a „tiltott gyümölcsre” vágyakozom, és nem értem meg, hogy Isten törvénye engem véd, az üdvösségemet kockáztatom. Ha nem értem meg, hogy a szeretet parancsa nekem szól, az üdvösségemet veszélyeztetem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és Hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek!

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 6,53-56

Elmélkedés

Lelkesedés, hit, csodálat, bizalom figyelhető meg azon események hátterében, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jézus csodáinak híre hamar terjed, emiatt betegeket hoznak hozzá. Márk evangélista ebben az esetben nem nevez meg egyetlen betegséget sem konkrétan és nem ír le egyetlen csodát sem pontosan, csupán azt említi, hogy hordágyon lévő, béna, mozgásképtelen embereket is hoznak Jézushoz. A rövid szakaszt így zárja le: „Aki csak megérintette (Jézust), meggyógyult” (Mk 6,56).

Az érintés kettős irányú. Egyrészt a betegek szeretnék megérinteni Jézust, másrészt ő érinti meg a betegeket. A testi bajban szenvedők az érintéssel azt fejezik ki, hogy Jézustól várják a segítséget. Jézus érintése pedig az irgalmas Isten érintését jelenti számukra. Isten nem fordul el senkitől, mindenkin segíteni akar. A betegségektől és szenvedésektől szabadulni vágyók számára gyógyulást eredményez Isten érintése.

A lelkemet is szeretné megérinteni, meggyógyítani Isten. Engedem-e, hogy irgalma megérintsen? A legfőbb jó, amit Jézus adhat, az üdvösség, az örök élet. Megszabadulhatok bűneimtől, mert az irgalomban gazdag Isten megérint, magához ölel, miként a tékozló fiút magához ölelte atyja. Irgalmas Atyám, ölelj magadhoz, hogy érezzem szereteted!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, lelkem Pásztora, vedd el tőlem minden bűnömet kereszted és szereteted erejében! Tiéd akarok lenni! Gyönge vagyok és a bűn sokszor fogva tart, de szeretném őszinte szívvel és teljes erőmből ismét megkísérelni, hogy mindennel szakítsak, ami Tőled távol tart. Életem egyetlen Pásztora, segíts ebben!

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Jó volna váltani

Idős beteghez hívtak gyóntatni, siettem is, amennyire lehetett. A házhoz érkezve egy szemmel láthatóan valóban rossz egészségi állapotban lévő férfi nyit ajtót. Köszönés után mondom is neki, hogy tényleg rosszul néz ki, jó, hogy időben hívott. Erre mentegetőzni kezd, hogy nem ő a beteg, hanem a mama, akihez sietve be is vezet egy szobába. A mama viszont jelentősen jobb állapotban volt, igaz, ágyban feküdt szinte mindig. Derűsen, mosolyogva köszöntött, és ugyanilyen hangnembe beszélgettünk még jó ideig a szentgyónása után. Elmondta, hogy egész nap csak imádkozik, televíziót nem néz, mert csak fárasztaná, s ebből megértettem, hogy miért ennyire jó kedélyű. Látogatásom után a már korábban említett férfi kísért ki, s mesélni kezdi, hogy milyen szörnyűségeket látott az imént a híradóban, mennyi katasztrófa, baleset történt megint. Így fejezi be mondandóját: „Szinte belebetegszem a sok rossz látványába.” Mondom neki: „Nem szinte, hanem biztosan. Jó volna csatornát váltani.” Íme, egy példa arra, amit a szakemberek oly régóta hangoztatnak, hogy a negatív hírek mennyire rossz hatással vannak az emberre, főként arra, aki nem veszi észre önmagán ezek káros hatásait és nem változtat időben.

Az elmúlt két vasárnapon Jézus sikertelen, eredménytelen názáreti fellépéséről olvastunk. Ezt a kudarcot követően küldte el tanítványait missziós útra, hogy tanítsanak. Mintha csak azt akarta volna nekik sugallni, hogy valójában nincs kudarc, nincs veszett helyzet. Bármilyen negatív élmény után el lehet indulni egy egészen új úton, ami aztán eredményt hozhat. Hányszor hallok papokat így panaszkodni: Belefáradtam a munkába. Évek óta küszködöm és alig van eredménye a szolgálatomnak. Vagy hányszor hallok hasonló negatív tapasztalatokat tanároktól: Minden jószándék ellenére semmi eredménye sincs a munkámnak. A tanulókat nem érdekli semmi. A szülők sem maradnak ki a hasonló csalódásokból: Mennyit kínlódom a gyerekek nevelésével, de nem hallgatnak rám.

De feladhatja-e egy pap, tanár vagy szülő a hivatását? Abbahagyhatja-e fáradozását csak azért, mert időnként kudarcok érik? Feladhatja-e hivatását, amire életét szentelte? A válasz egyszerű: semmiféle kudarc vagy sikertelenség nem adhat okot erre. A rossz tapasztalatok inkább ösztönözzenek arra, hogy új utat, új lehetőséget keressen az illető a hívek, a tanítványok, a gyerekek szívéhez! Ha valami eredménytelen volt, azt nem érdemes folytatni, de lehet helyette újat kitalálni.

Nem csak a názáreti kudarc utáni misszióba küldés hordozza ezt az üzenetet, hanem a mai evangélium is ezt a tanulságot közvetíti számunkra. Tanítását követően Jézus arra szólítja fel Pétert és halásztársait, hogy evezzenek ki és vessék ki a hálót halfogásra. Ők éppen arról beszélgettek egymással, hogy haszontalan erőfeszítés volt egész éjszakai munkájuk, mert semmit sem fogtak. Figyeljünk oda erre a „semmire!” Nem arról van szó, hogy kevés halat fogtak, többre számítottak és emiatt csalódottak voltak, hanem nem fogtak semmit. Egyetlen halat sem. Van-e ennél nagyobb kudarc egy halász számára? Okozhat-e bármi is ennél nagyobb csalódást? Ebben a helyzetben hangzik el Jézus részéről a kérés, hogy induljanak halászni. Amikor megtapasztalják emberi kicsinységüket és tehetetlenségüket, akkor szólítja meg őket Jézus. Milyen csodálatos Péter bizalma Jézus iránt! Így szól: „A te szavadra kivetem a hálót!” (Lk 5,5). Igaz, hogy fáradtak vagyunk és nem sok értelmét látom a további halászatnak a friss kudarc után, de engedelmeskedem, kivetem a hálót. Ez az engedelmesség, ez a bizalom, ez a hit meghozza a bőséges eredményt, s annyi halat fognak, hogy a háló már nem bírja a nagy súlyt és szakadozni kezd. Ez a bőség éppen az ellenkezője annak a „semminek,” amiről Péter az imént beszélt. Jézus szavát, kérését teljesítve a reménytelen helyzet ellenére is van eredménye a munkának, mégpedig olyan bőséges eredménye, amire senki sem számított.

A csodálatos halfogás történetét olvasva érdemes elgondolkoznom: Valóban van reményvesztett helyzet? Véglegesnek szabad-e tekintenem az időleges kudarcot? Tudok-e bízni Jézus szavában a kilátástalannak tűnő helyzetekben? Van-e bátorságom ahhoz, hogy a sikertelenségek után új erővel, lendülettel keressek más lehetőségeket? Miként egykor beszállt Péter hajójába, ugyanúgy Jézus ma beszáll életem csónakjába. És én még mindig félek elindulni? Milyen kudarcot ne tudnék túlélni, ha ő velem van? Milyen kudarc után ne tudnék bármit újrakezdeni, ha ő velem van? Egy kudarc nem veheti el kedvemet, legfeljebb figyelmeztet, hogy ideje váltani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Nagy öröm él szívemben, mert emberré lettél, beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. Emberi erőm sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz szerint az apostolok visszatérnek Jézushoz tanító útjukról és beszámolnak neki és egymásnak arról, hogyan fogadták őket. Jézustól indultak el és hozzá térnek vissza. Fontos megismételnünk, hogy nem a maguk nevében indultak el, nem saját tanításukat hirdették, hanem Krisztus követeként indultak, hogy az ő nevében gyógyítsák meg a betegeket, űzzék ki a gonosz lelkeket, és hirdessék az örömhírt. Milyen csodálatos érzés lehetett számukra Jézust képviselni! Milyen szép élmény lehetett számukra, hogy Jézust fogadták személyükben az emberek! Milyen jó érzés lehetett számukra abban a tudatban visszatérni, hogy hűségesen teljesítették küldetésüket, amire megbízást kaptak! Mekkora öröm tölthette el őket, amikor azt látták, hogy az általuk hirdetett tanítást ugyanúgy fogadhatták az emberek, miként Jézus szavait, s az általuk tett csodák is ugyanúgy hatékonynak bizonyultak, mint amikor Jézus gyógyított.

Visszaérkezésükkor Jézus rögtön észreveszi, hogy mennyire fáradtak. Ez annak a jele, hogy az elmúlt napok vagy hetek nem tétlen lustálkodással teltek számukra, hanem fáradhatatlanul azt tették, amire megbízást kaptak. Jézus azt javasolja nekik, hogy pihenjenek, és ez a pihenés az ő közelében történik. Elvonulnak egy kis időre a világtól, hogy Mesterüknél újra feltöltődjenek lelkileg. Hozzájuk hasonlóan napjaink igehirdetőinek szintén szükségük van arra, hogy munkájuk teljesítése közben időnként visszatérjenek Jézus közelébe. Jézus küldetést ad nekem, engem is a világba küld, hogy tanítását hirdessem, követségében járjak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Viselnem kell a keresztet, ha együtt akarok lenni Krisztussal dicsőségében! Gondolni akarok az utolsó dolgokra. A mindig közeli halált és Krisztus szenvedéseit nem felejtem el. Jótéteményeiért szüntelen hálát adok. A javak, barátok, szabadság, élet elvesztése miatt nem bánkódom, hogy elnyerjem Krisztust.

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

Szent Márk evangélista írásának hatodik fejezetét olvassuk ezen a héten az evangéliumban. A tegnapi szakaszban a tanítványok misszióba küldése szerepelt, holnap pedig az ő visszaérkezésük következik. E kettő közé illeszti be Márk Keresztelő Szent János vértanúságát, amellyel jelezni kívánja, hogy Krisztus tanítványának lenni akár vértanúságot is jelent. Aki Krisztus elkötelezett tanítványaként él, annak készen kell állnia arra, hogy Mestere sorsát mindenben vállalja.

Az emberi rosszindulat és gonoszság nem retten vissza semmitől. Isten olyan embereket küld a próféták személyében, akik a törvények útjára való visszatérést sürgetik és rávilágítanak a nép bűneire. Sokak számára egyszerűbbnek tűnik a próféták elnémítása, megölése, mintsem hogy változtassanak életmódjukon. Keresztelő János emiatt veszíti el életét, majd pedig Jézussal szemben is emiatt fokozódik az ellenállás.

Érdemes szót említenünk arról is, hogy a történet kezdetén a nép körében elterjedt vélekedésekről hallunk Jézus személyével kapcsolatban. Egyesek valamelyik korábbi próféta visszatérésére gondolnak, Heródes pedig azt hiszi, hogy az általa lefejeztetett Keresztelő János támadt fel a halálból, s ennek kapcsán mondja el az evangélista János halálának történetét. Ezek a félelemből fogant hiedelmek hamis képet rajzolnak Jézusról.

Milyen kép él bennem Jézusról? Mit hiszek róla?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted őt, hogy a legszegényebbek szolgálatára legyünk, ahogy te tetted, hiszen mindannyian Isten szegényei vagyunk!

Boldog Kalkuttai Teréz anya

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

Názáretben tett sikertelen fellépését követően Jézus missziós útra küldi apostolait. E küldés nem a tanítványok szélesebb körét érinti, hanem csak azt a tizenkét személyt, akiket az Úr kiválasztott. Az apostolokat Jézus küldi és nem saját elhatározásukból indulnak útnak. Ennek következtében nem a maguk igazságát, vagy igazságnak vélt gondolataikat tanítják, hanem azt hirdetik, amit Mesterük bízott rájuk. Az ő követségében járnak, róla tesznek tanúságot.

Az útnak induló apostoloknak Jézus egészen konkrét gyakorlati tanácsokat ad: vándorbotjukon kívül ne vigyenek magukkal semmit, sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt. Napjainkban talán szívesen értelmeznénk ezeket a tanácsokat korhoz kötött kéréseknek, amelyet mostanában már nem kell komolyan venni, de nem így áll a dolog. Napjaink igehirdetőinek ugyanúgy szólnak ezek a tanácsok, mint egykor az apostoloknak. Mi rejlik e kérések hátterében? Jézus teljesen eszköztelenül indítja útnak az apostolokat, akik egyedül az ő tanítását és csodatevő hatalmát vihetik magukkal. Mindkettő csak akkor hatékony, ha Jézus nevében tanítanak és az ő nevében tesznek csodát. Vajon napjainkban fel merjük-e vállalni a teljes eszköztelenséget? Rá merjük-e bízni magunkat Istenre? Hiszünk-e abban, hogy látványosságok nélkül is van ereje Krisztus tanításának? Vállalom-e minden tekintetben Jézus életformáját, hogy az örömhírt közvetítsem a világban? Vállalom-e mindenben Krisztus sorsát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre elvesszek. Add szívembe a megtalált bárány örömét, aki újra biztonságban érezhetem magam a te közeledben! Add, hogy őszintén megbánjam bűneim és megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Bár tanító útja során tömegek keresik Jézust, hogy tanítását hallgassák, illetve részesei legyenek csodáinak, nem mindenütt fogadják szívesen. Az evangélisták nem hallgatják el a visszautasításokat, s azon helyzeteket, amikor nyíltan szembefordulnak vele. Ezek ugyanis megmutatják, hogyan válik egyre ellenségesebbé a vallási vezetők reakciója, amely végül Jézus halálra ítéléséhez vezet.

A mai evangéliumot elolvasva mi is beállunk az apostolok és tanítványok közé, hogy elkísérjük Jézust Názáretbe, ahol felnevelkedett. Egy nagyszerű találkozásra számítunk, hiszen a názáretiek jól ismerik őt és bizonyára nagy öröm tölti el őket, amikor újra látják. Talán Jézusban is felfedezhető egy kis izgalom, hiszen újra találkozhat sok-sok ismerősével. Néhány napig vagyunk a városban. Ez idő alatt csak néhány beteget hoznak Jézushoz, hogy meggyógyítsa őket. Kicsit elcsodálkozunk az érdektelenségen, hiszen más helyeken tömegesen hozzák a betegeket és rengetegen érkeznek, hogy tanítását hallgassák. Majd szombaton, a zsinagógai istentiszteleten lesz a nagy találkozás a város lakosságával – gondoljuk magunkban. Elérkezik a szombat, Jézus tanít a zsinagógában, de a lelkesedés elmarad. Csak értetlenül csodálkozik mindenki, nem értik, hogy honnan van Jézus bölcsessége. A názáretiek nem jutnak e kérdésnél tovább, nem jutnak el odáig, hogy Jézusban felismerjék az Isten Fiát és higgyenek benne. Hitetlenségükön Jézus is elcsodálkozik.

Van-e egyáltalán magyarázat a hitetlenségre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mily nagy a te szereteted, Jézusom, testvérem, barátom és lelkem jegyese! Nekem, aki Júdásnál inkább oly sokszor elárultalak, nemcsak a béke és a szeretet csókját akartad adni, hanem eledelül adtad önmagad, és egyesültél velem, sőt, engem, a semmi és méltatlan teremtményt önmagaddá formálsz, mérhetetlen és végtelen Isten, én Teremtőm!

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Kilépni az adott probléma köréből és új lehetőséget keresni. Kilépni az emberi tehetetlenség területéről és Isten segítségét kérni, aki számára nincs lehetetlen. Talán ez a tanulsága a mai evangélium mindkét történetének: Jézus feltámasztja a zsinagóga elöljárójának, Jairusnak 12 éves kislányát és meggyógyítja a 12 éve vérfolyásban szenvedő asszonyt.

Útja során odalép Jézushoz egy Jairus nevű férfi, és azt kéri, hogy jöjjön el házukba meggyógyítani halálán lévő kislányát. Felcsattan belőlünk a kérdés: Miért nincs otthon ez az ember? Miért nincs ott kislánya halálos ágyánál? Miért nem marad az utolsó órákban lánya mellett? Mert illik ott lenni a haldokló mellett, hogy az utolsó pillanatig éreztessük vele szeretetünket és azt, hogy nem hagyjuk magára. Nagyon emberiek ezek a kérdések és gondolatok, van bennük igazság. Jairus azonban túllép ezen az igazságon. Azt világosan látja, hogy emberek, rokonok, családtagok már nem segíthetnek haldokló kislányán. Nyugodjon bele ebbe a helyzetbe? Dehogy, ő más lehetőséget keres, túllép az illendőségen, a szokásokon, és elmegy, megkeresi Jézust, hogy segítségét kérje, mert hiszi, hogy ő tud segíteni gyermekén.

A Jézus ruháját megérintő asszony esetében is hasonló kérdések jutnak eszünkbe. Ennek az asszonynak otthon kellett volna maradnia bajával és nem szabadott volna emberek közé mennie. De zárkózzon be ő is saját problémájának házába? Az orvosok nem tudtak rajta éveken keresztül segíteni, nem tudták meggyógyítani. Adja fel a reményt? Mondjon le végleg a gyógyulás lehetőségéről? Törődjön bele, hogy élete végéig szenvedni fog? Dehogy, ő is más lehetőséget keres. Megkeresi Jézust, mert hiszi, hogy ő tud rajta segíteni.

Gondjainkban, betegségeinkben, bajainkban nem érdemes bezárkóznunk és feladnunk a reményt, hiszen mindig van lehetőségünk Istenhez fordulni segítségért. Vagy van más ésszerű lehetőség?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és testvérek minden néppel!