Battaplébánia

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Két megszívlelendő felszólítást tartalmaz a mai evangélium: tartsuk meg hűségesen Isten törvényeit és erre tanítsunk másokat is. Ez utóbbi a szóbeli tanítás mellett a példamutatást is magába foglalja.

Miért tartsam meg Isten parancsait? –teszik fel sokan a kérdést. Magát a kérdést ne értékeljük feltétlenül Isten elleni lázadásnak, bár sokak esetében erről van szó. Sokan ugyanis jól megvannak Isten nélkül és szabadságuk korlátozásának tartanak mindenféle előírást.

Kérdezzük inkább így: Miért érdemes megtartanom Isten parancsait? Miért érdemes Isten törvényei szerint élnem? Mit fejezek ki azzal, ha elfogadom Isten akaratát? Annak belátásából kell kiindulnunk, hogy Isten szeretetből adja parancsait, amelyekkel utat mutat számunkra az örök élet felé. Nem kényszerít bennünket, hanem mindig meghagyja emberi szabadságunkat, szabad akarattal dönthetünk. Ha megtartom Isten parancsait, ezzel viszonzom az ő szeretetét. Engedelmességemmel azt fejezem ki, hogy elfogadom az általa felkínált utat, a hit útját, az üdvösség útját.

Választhatnám azt is, hogy függetlenítem magamat Isten szeretetétől. Érvelhetek azzal is, hogy Isten törvényei túl nehezek számomra és megtartásuk lehetetlen. Kereshetek kifogásokat és további kibúvókat, hogy miért nem élek Isten kérése szerint. Ez viszont nem vezet az üdvösségre. Hitem szerint az Isten törvényeinek való engedelmesség biztosítja számomra az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem Te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a Téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Elmélkedés

Péter a megbocsátás határait feszegeti kérdésével. „Hányszor kell megbocsátanom embertársamnak? Talán hétszer?” (Mt 18,21) – fordul Jézushoz. A kérdésből úgy tűnik, mintha a megbocsátásnak volna valamiféle határa, bizonyos számú sértések után már nem volna kötelesség. Válaszában Jézus ezzel az emberi méricskéléssel, szűkkeblűséggel állítja szembe Isten végtelen irgalmát. „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” (Mt 18,22) – feleli Péternek. Ezt természetesen nem azt jelenti, hogy 490 alkalommal kell megbocsátanom, és utána már nem. Jézus azért mondja sokszorosát annak a számnak, mint amit Péter említett, hogy senki ne álljon neki számolgatni, hogy hány alkalommal bocsátott meg felebarátjának.

A kicsinyesség és a nagylelkűség szembeállítása a példabeszédben is folytatódik. A király végtelenül irgalmas, nagylelkű, ezzel szemben a szolga végtelenül kicsinyes. A rendkívül nagy összegű tartozást (tízezer talentumot), a király bármiféle feltétel nélkül elengedte, pedig a szolga nem is ezt kérte tőle, hanem csupán annyit, hogy később fizethessen. Ezt követően ugyanez a szolga egy jelentéktelen összeget (száz dénárt) követel társától, és mivel nem tud fizetni, börtönbe vetteti. A király hamar értesül az esetről és megbünteti azt, aki ilyen kegyetlenül viselkedett.

Isten végtelenül irgalmas hozzám, eltörli bűnömet, ha bűnbánatot tartok és bocsánatát kérem, de ha nem követem őt az irgalom gyakorlásában embertársaim felé, akkor megbünteti kegyetlenségeimet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám. Boldog Kalkuttai Teréz

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30

Elmélkedés

A názáretiek azt gondolták, hogy jól ismerik Jézust, aki tanító útja során betér abba a városba, ahol felnevelkedett. Jézus is jogosan gondolta, hogy ismeri a názáretieket, akikkel éveken keresztül nap mint nap találkozott. Az evangélium szerint azonban mégis kölcsönös volt a csalódás. A názáretiek is mást vártak Jézustól, és ő sem számított részükről ilyen elutasításra, hitetlenségre.

Mi válthatta ki a názáretiek ilyen mértékű ellenszenvét? Először is az, hogy Jézus szemükre vetette, hogy ők sem különbek a korábbi nemzedékeknél, hiszen ugyanúgy elutasítják Isten küldötteit. Ők is semmibe veszik a prófétai figyelmeztetéseket, miként azt őseik is tették, sőt, meg is ölték a prófétákat. A másik ok pedig az lehetett, hogy Jézus arról tanított, hogy az üdvösség nem csak a választott népnek szól, hanem Isten más nemzeteknek is felkínálja. Ennek példájaként említi Illés és Elizeus esetét, akiknek az idejében egy-egy pogány származású személy részesülhetett a gyógyulásban, illetve menekült meg az éhhaláltól. Ez a tanítás, a korabeli zsidóság számára elfogadhatatlan volt. Jézus szavai hallatán a názáretiek azonnal haragra lobbannak és az életére törnek, amellyel mintegy rögtön igazolják a hallottak igazságát, azaz hogy egyetlen próféta sem talál elfogadásra a saját hazájában.

A názáretiek Jézussal szembeni ellenséges magatartásának van „ésszerű” oka, tudunk magyarázatot találni. De volna számukra másik út is, amely talán felülmúlja az emberi ésszerűséget, ez a hit útja. Talán előbbre jutnék, ha nem bűneimet kezdeném magyarázni, kifehéríteni, elfogadtatni, hanem túllépve mindezen elfogadnám Isten megbocsátását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés

18 ember

Napjaink történései jól mutatják, hogy Jézus Krisztus tanítása, az evangélium üzenete mennyire aktuális. Ha a mi Urunk belépne ma templomainkba, bizonyára nem a Siloámban egykor történt esetet idézné, hanem ezt mondaná: „Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akik az Egyiptomban lezuhant hőlégballon utasai voltak, lezuhantak és életüket vesztették, bűnösebbek voltak a világon élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”

De térjünk vissza a szentírási szöveghez! A két tragikus esetet és a fügefáról szóló beszédet a bűnbánattartás gondolata kapcsolja össze a mai evangéliumban. Hallgatósága számára Jézus elmondja véleményét Pilátus cselekedetéről. Éppen hírt hoznak arról, hogy a római helytartó a jeruzsálemi templomban Galileából érkező zarándokokat öletett meg, de az evangélista nem írja le részletesen ennek okát, valószínűleg egy lázadás lehetett. A korabeli közfelfogás szerint szenvedések vagy váratlan halál azért ért valakit, mert bűnös volt, s ez volt számára az isteni büntetés. Amikor az emberek meghallották a hírt Pilátus katonáinak mészárlásáról, azt gondolták magukban, hogy az áldozatok bűneik miatt haltak meg. Ezt a hiedelmet, téves felfogást oszlatja el Jézus, aki szerint az áldozatok nem emiatt, nem nyilvános vagy titkolt bűneik miatt vesztették életüket. Egy másik esetet is felidéz Jézus, amikor egy torony összedőlése miatt 18 ember vesztette életét, de ennél az esetnél sem arról volt szó, hogy bűneik miatt sújtotta volna őket Isten ilyen szörnyű halállal. Jézus szavai nem zárják ki azt, hogy valamiféle kapcsolat van a szörnyű tragédia és a bűn között, de azt határozottan kizárják, hogy a bűn közvetlen következménye volna az embert váratlanul érő szerencsétlenség.

A két tragédia hírét Jézus arra használja fel, hogy bűnbánatra szólítsa fel az embereket, miként a gyümölcsöt nem termő fügefáról is ezzel a céllal kezd beszélni. A fügefa évek óta nem terem, feleslegesen foglalja a helyet. Mégsem kerül azonnali kivágásra, hanem kap egy új esélyt.

Azt könnyen beláthatjuk, hogy szükségünk van a lelki megújulásra, s ennek éppen a nagyböjt az ideje. A magunk erejéből azonban aligha jutunk eredményre. Engednünk kell, hogy Isten irgalma megérintsen minket, s ő hozza meg nekünk a lelki újjászületést. Krisztus örömhíre a megbocsátásról szól, az irgalmas Istenről, aki új lehetőséget ad nekünk. A bűnbánat Jézus tanításának központi eleme, ezért az igehirdetésnek is ezt kell a szívünkbe helyezni. Miként Jézus bemutatja számunkra az irgalmas és megbocsátani kész Atyát, ugyanúgy az igehirdetésnek is arról kell szólnia, hogy Isten megbocsát minden bűnösnek.

Az evangéliumban szereplő fügefa mást is üzen nekünk. Ha egy évekig nem termő fa egyszer csak gyümölcsöt érlel, az szinte egy valóságos csoda. Amit Isten kegyelme a bűnbánó emberrel tesz, az valóságos csoda. Akarom-e ezt a csodát? Szeretném-e, hogy Isten kegyelme élettelen tagjaimat életre keltse? Isten valóban türelmes, türelemmel várja a bűnbánatot. Oktalanság volna visszaélni türelmével!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Az egyik legismertebb szentírási történetet, a tékozló fiúról és az irgalmas atyáról szóló példabeszédet olvassuk a mai evangéliumban. Jézus hasonlata bemutatja, hogy milyen képtelen gondolatokkal indul el valaki a bűn útján. Miért volt elégedetlen, miért vágyott többre a fiú, aki mindent megkaphatott családjától? Miért gondolta, hogy otthonától és családjától távol majd megtalálja az „igazi” boldogságot? Miért gondolta azt, hogy munka nélkül is élete végéig elég lesz számára az örökölt vagyona? Miért nem számolt cselekedetének következményeivel? Honnan volt bátorsága ahhoz, hogy örökségét követelje, amit amúgy is megkapott volna apja halála után?
Ezekre a kérdésekre valójában nincs válasz. Mert a bűnre nincs magyarázat. Az ember fejében megszületik egy valóságtól elrugaszkodott gondolat, ezt újabb lehetetlen elképzelések követik, és az ember kezébe veszi a maga sorsát. Mert úgy véli, hogy Isten nélkül is boldog tud lenni. És hová jut? A történet szerint a disznók közé. Egy emberhez méltatlan helyzetbe. A bűn emberi méltóságunkat süllyeszti a mocsokba. De ezzel mégsem ér véget a történet. Isten visszaadja emberi méltóságunkat, istengyermeki méltóságunkat azáltal, hogy megbocsátja bűneinket. Bármilyen mélyre süllyedtünk, Isten felemel minket. Bármilyen messze is távolodtunk el tőle, mindig visszavár minket. A nagyböjt a visszatérés lehetőségének ideje számomra. Alkalom, hogy bűnbánatot tartsak és Isten új ruhába öltöztessen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt, amin úgysem változtathatok! Adj bátorságot, hogy változtassak azon, aminek megváltoztatására képes vagyok! És adj bölcsességet, hogy mindig tudjam, mi a különbség a kettő között.

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista írásában két példabeszéd található szőlőmunkásokról, más-más mondanivalóval. Az egyik szerint a szőlőskert gazdája a nap különböző időszakaiban fogad fel munkásokat, akiket a szőlőbe küld dolgozni. Este, a munka befejeztével mindenki megkapja munkabérét (vö. Mt 20, 1-16). A történet Isten nagylelkűségét mutatja be, amelynek köszönhetjük, hogy az örök életre juthatunk.
A másik példabeszéd a gonosz szőlőmunkásokról szól, ezt olvassuk a mai napon. A munkások sorra bántalmazzák és megölik azokat a szolgákat, akiket a gazda küld hozzájuk, végül a gazda fiával is ugyanígy bánnak, őt is megölik. A példabeszédet Jézus jeruzsálemi bevonulása után, a kereskedők templomból való kiűzését követően mondta, tehát néhány nappal elfogása és elítélése előtt. Ez az időbeli elhelyezés a kulcs a hasonlat megértéséhez, amely az üdvösségtörténetet mutatja be. Isten a gazda, aki az emberekre bízza a világot. Azok, akiknek kötelessége volna az Istennel való együttműködés, a szolgákat, a prófétákat megölték, de nem számoltak a következményekkel. Az idők teljességében a mennyei Atya saját Fiát, Jézust küldte el a világba, de őt is megölték. Cselekedetük következményeként a gonosz munkások elveszítik Isten országát, s helyettük egy új nép, Isten újszövetségi népe kapja meg, azok, akik engedelmeskednek Istennek és készek őt szolgálni.
Az Istennel való szembefordulás esztelen cselekedet. A gonoszságot Isten nem tűri örökké, a bűnösök felelősségre vonása nem marad el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Az adakozást, a szegények segítését, mint a nagyböjt fontos cselekedetét állítja elénk az evangélium. Jézus példabeszédet mond egy szegény és egy gazdag emberről. A gazdagnak mindene megvolt, amit a földi élet nyújthat. Úgy gondolta, hogy a javak birtoklása teszi boldoggá az életét és egész életében élvezte az anyagi javak által nyújtott előnyöket. Lázárnak, a szegény embernek csak a nehézségek, a nélkülözés, a betegség jutott földi életében. Sorsuk ellentétes, s ha csak a földi életre gondolunk, s tovább nem látunk, akkor igazságtalannak tűnik. Ezt a látszólagos igazságtalanságot oldja fel a túlvilági élet, hiszen haláluk után fordul meg sorsuk. A gazdagnak a pokol szenvedései jutnak, a szegény ember a túlvilági jót nyeri el. A gazdag azért kapott büntetést, mert – bár lett volna rá lehetősége – vagyonából nem segítette a szegényt, s azt csak saját jólétére fordította.

Tévedés volna azt hinnünk, csak a tehetősek, a gazdagok tudnak segíteni a szegényeken. A tapasztalatok szerint a szegényebbek, mivel jobban átérzik a nélkülözők nyomorát, sokkal szívesebben adakoznak, mint a gazdagok, akik nem ismerik a hiányt, a nélkülözést. Isten azért adja nekünk a földön az anyagi javakat, hogy azokat helyesen használjuk fel, s ennek része az is, hogy segítjük a nálunk szegényebbeket. Figyeljünk oda mások gondjára a nagyböjti időben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nem tudom, hogy milyen megpróbáltatások és nehézségek várnak ma rám, de azt tudom, hogy minden a Te akaratodból történik Uram, s ez elég nekem. Kérlek, adj erőt, türelmet és alázatot, hogy a rám váró nehézségekkel szeretetedhez méltón nézhessek szembe, s így áldozatomat egyesíthessem Szent Fiad Krisztusi áldozatával.

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Elmélkedés

A kísértés még Jézus apostolait sem kerülte el, miként erről a mai evangéliumi részben olvasunk. A kísértés lényege, hogy ne Isten legyen a középpontban, hanem az ember. Jakab és János apostolok anyja kér kiváltságos helyet fiai számára. A gondolat valószínűleg nem csak az anya fejében fordult meg, hanem a két fiúéban is. Miközben Jézus a reá váró szenvedésekre próbálja felkészíteni tanítványait, ők hatalomra vágyakoznak. Ez kísértés.

Válaszában Jézus a szolgálatról beszél: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok” (Mt 20,26) – mondja. Az a tény, hogy a válasz nem csak kettejüknek, hanem valamennyi apostolnak szól, azt jelzi, hogy a többiek is hasonlóan gondolkodhattak, ők sem maradtak volna le a dicsőségről.

Talán engem is megkísért a gondolat, hogy részem legyen a dicsőségben. De csak abban. A szenvedéseket szívesen elkerülném, a kereszthordozásról lemondanék, a szűk ösvény helyett a kényelmes, széles utat választanám. Ez kísértés, amit észre kell vennem, s ami ellen küzdenem kell.

Emberi vágyaim, elképzeléseim, ambícióim mennyire felelnek meg Isten akaratának? Jézus minden tekintetben szolga volt, aki azt cselekedte, amit az Atya kívánt tőle. Engedelmessége akkor érte el teljességét, amikor a kereszten odaadta életét az emberek üdvösségéért, mert ezt az áldozatot és szolgálatot kérte tőle Atyja. Így lett megváltásunk és üdvösségünk szolgája. A hatalom kísértését a szolgálat gyakorlásával győzhetem le. Legyen ebben példaképem a szolgáló Jézus!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a Te szereteted megvalósul. Boldog II. János Pál pápa

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Elmélkedés

A nagyböjti időben szeretnénk figyelni arra, hogy vallási életünk ne legyen felszínes, hanem valóban hitünkből fakadjon. A vallásosság nem elmélet, a vallási ismeretek megismerése, megtanulása még nem jelent feltétlenül vallásos lelkületet is. Hiába tudja valaki egy vallási témájú kérdésre a helyes választ például egy vetélkedő során, azzal továbbjuthat a következő fordulóra, de az üdvösséghez kevés. Hiába kap jó jegyet a hittanórán egy tanuló azért, ha elmondja, hogy az Úr napját azzal szenteljük meg, hogy pihenünk és elmegyünk szentmisére, ha vasárnaponként nincs ott a szentmisén. Mit jelent a gyakorlatban a vallásosság? Attól nem jár el a gyerek szívesen a misére, ha hetente elmondatjuk vele a feleletet. De ha hiszi, hogy a szentmisén Isten szól hozzá és Jézus van jelen, akkor szívesen eljön.

Jézus azt szeretné velünk megértetni, hogy egy törvény teljesítése még nem elegendő. Ez amúgy is teher, kényszer az ember számára. De egy törvény hitből fakadó teljesítése már nem nehezedik teherként senkire, hanem szívesen, Isten iránti szeretetből megteszi azt. A farizeusok és írástudók tanítását követendőnek tartja Jézus, de cselekedeteiket már nem. Tanításuk alapja ugyanis a mózesi törvény, amelyet Isten adott, de amelyet ők nem tartottak be. A vallási tanítás és a gyakorlat azért szakadhatott el egymástól, mert hiányzott a hit, a meggyőződés. A megtérés, amelyre a nagyböjti idő jó alkalmat ad, a gondolkodásmódunk, az életformánk gyakorlati megváltoztatását jelenti, a kettő összhangba hozását. Vallásos cselekedetekkel legfeljebb az embereket lehet megtéveszteni, Istent nem. Ő ismeri szívünk szándékait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,36-38

Elmélkedés

„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36) – szól egykori hallgatóságához és hozzánk is Jézus. Az irgalmasság témája újból előkerül a nagyböjti időben. Most annak mércéjét és okát jelöli meg Jézus. Amikor embertársaink felé gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteit, annak az Istennek a cselekedeteit utánozzuk, aki irgalommal fordul felénk. Az Istenből áradó irgalom egyik jellegzetessége a hűség, amelyre Jézus példabeszédei szépen rávilágítanak. A tékozló fiú például nem volt hűséges atyja szeretetéhez. Hűtlen lett az atyai házhoz, a családhoz, mindahhoz, amitől ő szeretetet kapott. Megtagadta a szeretetet, hűtlenné vált, kegyetlen módon viselkedett, amikor örökségét kikérve távozott. Atyját végtelenül bántotta fiának cselekedete, de mégsem akadályozta meg abban, meghagyta szabadságát. De az apa még a fiú hűtlensége ellenére sem tagadta meg tőle atyai szeretetét, hűséges maradt ahhoz a szeretethez és irgalmához, ami korábban is jellemezte. Amikor a fiú megbánta tettét, irgalommal fogadta vissza.

A nagyböjtben különösen is figyelünk az irgalmas Istenre. Az irgalom, a megbocsátás, a könyörület Isten tulajdonsága és nem pillanatnyi fellángolás benne. Amikor az Atyáéhoz hasonló irgalomra buzdít minket Jézus, akkor azt kéri, hogy legyünk hűségesek az irgalmasságban. Ne tagadjuk meg senkitől a megbocsátást! Engedjük, hogy Isten megérintsen bennünket és sugározzuk azt tovább a megbocsátásra vágyó emberek felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben nem elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!