Battaplébánia

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés

Szent János evangéliumában háromszor találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy Jézus „a lelke mélyéig megrendült.” Első alkalommal akkor fordul elő, amikor barátját, Lázárt feltámasztja a halálból. A halálhírről értesülve kis késlekedéssel indul el Jézus Betániába, ahol Lázár élt nővéreivel, Máriával és Mártával. Amikor végre Jézus megérkezik, Mária leborulva mondja neki fájdalmát: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (Jn 11,32). Elkeseredését és szomorúságát látva Jézus „a lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd a sírhoz vezetik és visszaszólítja az életbe a négy napja sírban fekvő Lázárt.

Az említett kifejezéssel másodszor a jeruzsálemi bevonulást követően találkozunk, Jézus utolsó nyilvános beszéde során. Az Úr érzi, hogy hamarosan elérkezik szenvedésének órája, ezért így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28).

Harmadszor pedig akkor rendül meg Jézus a lelke mélyéig, amikor az utolsó vacsora termét Júdás azzal a szándékkal hagyja el, hogy elárulja őt (vö. Jn 13,21). Itt talán nem csupán az áruló szándéka miatt rendül meg Jézus, hanem amiatt is, hogy tudja, elérkezett szenvedésének ideje.

Vajon megrendül a lelkem, amikor Jézus szenvedésére gondolok? Megrendül-e lelkem, amikor kereszthalálát szemlélem? Megrendül-e a lelkem, amikor arra gondolok, hogy Jézus mindezt a megváltásomért vállalta? Megrendül-e a lelkem, amikor bűneim elszakítanak az élet Urától?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés

Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával vezeti be. A Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Lázár, akit Jézus korábban feltámasztott a halálból, illetve az ő két testvére, Mária és Márta. Az étkezés közben Mária szokatlan cselekedetet tesz, drága olajjal keni meg Jézus lábát, majd pedig a hajával törli meg. Cselekedete Júdás rosszallását váltja ki, de ennek hangoztatása miatt sem tiltja meg neki Jézus. Mária tette felülmúlja a vendégszeretet szokásos formáját, a szeretet jele ez.

A történet Mária és Júdás személyén keresztül mutatja be az igaz és hamis tanítvány jellemét. Mária cselekedete szeretetből, barátságból fakad, ami az igazi tanítvány jellemzője. Nem sajnál semmit az Úrtól, nem számolgat, hogy mennyire drága a nárduszolaj, amit Jézus lábára önt. Júdás, az áruló, a hamis tanítvány mindezt pazarlásnak gondolja, és úgy tesz, mintha a szegényeket akarná támogatni az olaj árából. Az evangélista megjegyzése szerint valójában nem a szegényekkel törődik, s neki nem Jézus a fontos, hanem önmaga és az, hogy lophatott volna a pénzből.

Jézus úgy értékeli Mária cselekedetét, hogy az előkészület az ő temetésére. Néhány nappal később nem lesz arra idő, hogy Jézus holttestét a sírba helyezés előtt a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák. Mária mintegy előre megteszi ezt. Húsvét hajnalban az asszonyok azért indulnak Jézus sírjához, hogy a pénteken elmaradt megkenést, balzsamozást elvégezzék, de ekkor már felesleges a szándékuk, hiszen nem találják az Úr testét a sírban, hanem magával a Feltámadottal fognak találkozni.

Mária és Júdás személye elgondolkoztat. Aki Jézus közelében van, nem biztos, hogy igaz barát, igaz tanítvány. Cselekedeteim megmutatják, hogy mi lakik a szívemben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.”
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”
Lk 19,28-40

Elmélkedés

Önként vállalta

A gyerekekkel a keresztúti szertartásra, imádságra készültünk az egyik nagyböjti pénteken. Az életkoruknak megfelelő szövegeket előkészítettem kis lapokra és kértem őket, hogy mindenki válasszon magának egyet. Máskor néha előfordult kisebb vita köztük, hogy ki olvassa a hosszabb vagy rövidebb szövegeket, ez alkalommal nem történt ilyesmi. Mindenki a saját lelkivilágának megfelelő állomást választotta. Örültem ennek az önkéntes és szabad választásnak a gyerekek részéről, mert magához a kereszthordozáshoz is az önkéntes és szabad vállalás illik, miként erre Krisztus Urunk példát adott keresztútján. Önként, szabadon, mindenféle kényszertől mentesen vállalta a kereszthordozást. Értünk, megváltásunkért, üdvösségünkért.

A virágvasárnapi szentmisében az evangélium helyén a passió, Jézus szenvedéstörténete hangzik el énekelt vagy felolvasott formában. Idén a Szent Lukács evangélista szerinti változatot vesszük (vö. Lk 22,11-23,56). Az alábbi elmélkedés Jézus jeruzsálemi bevonulásának eseményéhez kötődik, amelyre a mai napon emlékezünk. Az evangéliumi részletet (vö. Lk 19,28-40) a szentmisét megelőző körmenet során olvassuk.

Az ünnepre Jeruzsálembe érkező Jézust ujjongva fogadja a nép, a messiás-királynak kijáró tisztelettel köszöntik őt. A köszöntés hátterében az a remény húzódik meg a nép részéről, hogy Jézus hamarosan kinyilvánítja majd mindenki előtt, hogy ő a Messiás. Elképzelésükben azonban inkább az él, hogy földi, királyi hatalmat szerez magának. Ruháikat a föld porába terítik sokan a szamárháton érkező Jézus előtt és királyként dicsőítik. A vallási vezetők rossz szemmel nézik mindezt, s arra kérik Jézus, hogy hallgattassa el tanítványait és az őt éljenzőket, de ő nem teljesíti kérésüket.

Jeruzsálemi bevonulásával elkezdődik Jézus életének utolsó szakasza. Az események váratlanul felgyorsulnak. Nagycsütörtökön az apostolokkal együtt lélekben leülünk az utolsó vacsora termében, majd elkísérjük az Urat az Olajfák hegyére, ahol Júdás vezetésével a katonák elfogják. A főtanács kihallgatja, majd Pilátusból kikényszerítik a halálos ítélet kimondását. Elkísérjük Jézust a Golgotára és döbbenten szemléljük, hogy az emberi gonoszság megöli a szent Istent. Harmadnapra váratlan fordulat történik, a keresztre feszített Krisztus élőként mutatkozik övéinek, feltámadt a halálból.

Nincs hatékonyabb eszköze a szívbéli megtérésnek és a hitre jutásnak, mint a Krisztus szenvedéséről és haláláról való elmélkedés. Nézhetjük akár az Egyház nagy szentjeit és tanúságtevőit, akár a környezetünkben élő valóban vallásos embereket, mind-mind Krisztus szenvedésének megértése, a Megváltó halálának szemlélése és a feltámadás titka vezette el őket a hitre.

Nagypénteken szeretnénk odaállni Krisztus keresztje alá és a római századossal együtt kimondani: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). Húsvétvasárnap pedig szeretnénk az apostolokkal együtt szaladni Jézus üres sírjához és szeretnénk találkozni a Feltámadottal, hogy megszülessen bennünk a hit.

Emberként végtelenül gyengének érezzük magunkat a halállal szemben. Érthetetlen, legyőzhetetlen erőnek tűnik számunkra, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk. Jézus is megtapasztalhatta ezt. Emberként viselte el a halált. Nem akadályozta meg isteni erejével az emberi gonoszságot. Nem menekült el a szenvedés elől és nem akarta elkerülni a halált sem. Mi indította őt erre? Az irántunk való szeretet. A szenvedést és a megaláztatást vállaló szeretet. Az emberek üdvösségért munkálkodó szeretet. E szeretet megtapasztalása nélkül nincs hit. Jézus szeretetének megérzése nélkül nem juthatok el a hitre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés

János evangélista szerint Jézus megölésének közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Lázár feltámasztása miatt sokan hittek benne. Ezt megelőzően Jézus kijelentéseket tett arról, hogy ő az Isten Fia, amelyet sokan hittel fogadtak. Ez vezetett ahhoz, hogy a zsidó főtanács ülést tartson. Erről a tanácskozásról számol be részletesen a mai evangélium. Döntésükkel valójában megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és maguk elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust, akiben egyre többen hisznek, akkor ennek a vizsgálatnak egyetlen kimenetele lehet: Jézusnak meg kell halnia.

Az evangélista úgy írja le a halálos ítélet kimondását, hogy közben tanítást ad Jézus halálának értelméről. Ezek szerint ő az egész népért és az egész emberiségért hal meg. A hitet elutasítók döntésükkel Jézus földi életének utolsó szakaszát nyitják meg, s ettől kezdve már csak az alkalmat várják, hogy elfoghassák, elítélhessék és megölhessék. Ide vezet a hitetlenség útja. Az ügyet politikai síkra terelik azzal, hogy Jézust a nép lázítójaként kezelik, aki elutasítja a római fennhatóságot. Inkább ő haljon meg egyedül, minthogy lázadás törjön ki, s a rómaiak az egész zsidó népet elpusztítsák egy ilyen lázadás leverésével.

Az ítéletet követően megindul Jézus keresése. A húsvét előtti napok mozgalmasságát ez a keresés adja. A főtanács azért keresteti, mert halálát akarják, a másik oldalról a nép azért keresi, mert hisz benne és hallgatni szeretné tanítását. Én miért keresem Jézust? Keresem-e őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám. Boldog Kalkuttai Teréz

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mennyei Atyával való kapcsolatáról tett kijelentései közül az egyik legfontosabb így hangzik Jézustól: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Később azt is hozzáteszi, hogy ő az Isten Fia. E kijelentései miatt a zsidók meg akarják kövezni őt, mert szavait káromkodásnak tartják, s ezért halálbüntetés jár törvényeik szerint.

Érdekes, hogy a zsidó vezetők, akik más esetekben nem értik Jézus szavait, most azonnal megértik, hogy miről beszél. Ha arról van szó, hogy Jézust káromkodás vádjával halálra lehet ítélni tanítása miatt, akkor nem kell megismételni szavait. A zsidók azonnal felfogják kijelentésének értelmét, s mindjárt köveket ragadnak, hogy megkövezzék. Közhely, hogy mindenki azt ért meg, amit hallani szeretne. Ha a megtérés volna a szándékuk, akkor megértenék Jézus bűnbánatra hívó szavát, ezt azonban elengedik a fülük mellett. Ha a megbocsátás élne bennük, akkor megértenék az isteni irgalmasságról szóló tanítást. De mivel Jézus vesztét szeretnék, ezért csak azt értik meg, ami halálbüntetést érdemlő káromkodásnak tűnik számunkra.

Jézus tudatában van annak, hogy ő az Isten Fia. Péter vallomása arról tanúskodik, hogy az apostolok és a tanítványok számára egyre világosabbá válik az ő istensége. Tanítását hallgatva és csodáit látva az emberek kezdik elhinni, hogy igazak Jézus állításai arra vonatkozóan, hogy Isten az ő Atyja. Jézus a kihallgatása során a főpap előtt is megvallja, hogy ő az Isten Fia. Haláláig ragaszkodik ehhez az igazsághoz, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy még az Atya is magára hagyta őt a szenvedésben, a kereszten. Az Atyának való engedelmessége és halála minden kételyt eloszlat. A kereszthalált látva a római százados megvallja, hogy ő valóban Isten Fia.

A kereszt az Isten Fiában való hit forrása. Nagyböjti utam a kereszthez vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az előző napon arról olvastunk az evangéliumban, hogy Jézus tanítása igazság, amelynek megismerése szabaddá tesz bennünket, azaz képessé válunk arra, hogy szabadon, a bűn kényszere nélkül Istent válasszuk, neki engedelmeskedjünk.

Ezt folytatja a mai rész azzal, hogy Krisztus tanítása az örök életet jelenti azok számára, akik hisznek benne. Jézus tanítása túlmutat a földi életen, átlépi az evilági élet végső határpontját, a halált, és felszabadít bennünket az örök életre. Ez a feltámadás. Miként az igazi szabadságot egyedül Krisztus személyében és általa ismerhetjük meg, ugyanúgy a feltámadásunk is csak Krisztusban lehetséges. Amilyen a halálunk, olyan lesz utána az örök életünk. Ha Krisztussal élünk ebben a világban és Krisztussal halunk meg, akkor vele együtt támadunk fel az örök életre.

Bár Jézus érzékeli az ellenszenv fokozódását, mégsem hallgat, hanem még részletesebben beszél az Atyával való kapcsolatáról. Azt reméli, hogy ez talán hitre ébreszti az embereket. Ábrahám példáját és az ő hitét említi, akit jól ismerhettek hallgatói. Ábrahám idős kora miatt emberileg már nem remélhette, hogy gyermeke szülessen, mégis hitt az isteni ígéret beteljesedésében. Ezért Ábrahámot a hit atyjaként emlegetjük. Ámbár sokszor hihetetlennek tűnik, amit Jézus tanít, mégis azt szeretné, hogy higgyenek benne, ahogyan Ábrahám is hitt Istenben.

Ha megtartom Krisztus tanítását, azaz hittel elfogadom azt, elnyerem az örök életet. A nagyböjt, amelynek végéhez közeledünk, a hit útját jelenti számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

Elmélkedés

Jézus mindent az Atya megbízásából tesz, s akkor is neki engedelmeskedik, amikor a kereszten feláldozza életét. Mindenki, aki körülötte áll – farizeusok is és a nép is – ugyanazt hallják. A hallgatóság reakciója mégis kétféle. Az egyik csoportról azt írja az evangélista, hogy „nem értették meg szavait,” a másik oldalon viszont azok vannak, akik „e szavak után hittek Jézusban.” Az írástudók és a farizeusok nem arra törekszenek, hogy megértsék az Isten akaratát, hanem a maguk szándékait akarják ráerőltetni Istenre. Helytelenül értelmezett emberi szabadság az, ha valaki Istentől akarja függetleníteni magát. Aki állandóan csak a maga érdekeinek megvalósítására törekszik, sosem fogja megérteni és elfogadni Isten akaratát.

A mai evangéliumban a szabadság lényegét tárja fel nekünk Jézus. Arról beszél, hogy aki hűséges marad tanításához, az „megismeri az igazságot, és ez az igazság szabaddá teszi” (Jn 8,32). Az ő szava ugyanis igazság, sőt, Jézus személye az Igazság. Egyedül Jézus és az ő igazsága képes szabaddá tenni bennünket. Ezt erősíti meg Szent Pál apostol, amikor a következőket írja a galatákhoz szóló levelében: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk” (Gal 5,1). A szabadság tehát nem Krisztustól való függetlenséget és elszakadást jelent, hanem annak elfogadását, hogy ő szabadít meg bennünket bűneinktől és ő vált meg bennünket.

Krisztus megváltó halálának és az ő kegyelmének köszönhetően képes vagyok szabad döntést hozni Isten mellett. Ha a szabadságot szeretném választani, Krisztust kell választanom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefnek, a názáreti ácsnak, Mária jegyesének és Jézus nevelőapjának mai ünnepén az ő látomásáról olvasunk az evangéliumban. Amikor kiderül, hogy még házasságkötésük előtt Mária gyermeket vár, József azon kezd gondolkodni, hogy nem veszi feleségül őt. A születendő gyermek kilétéről csak Máriának van tudomása az angyali üdvözletből, Gábor angyaltól. Mivel ő sem értette egészen a vele történteket, valószínűleg nem beszélhetett erről Józsefnek. József tehát nem tudja még, hogy jegyesének a Szentlélek erejéből lesz gyermeke.

József emberi módon gondolkozik, amikor jegyeséről kiderül, hogy áldott állapotban van, s emiatt meg akarja szakítani a jegyességet. Talán a csalódottság készteti őt erre vagy azt hiszi, hogy Mária hűtlenséget követett el. József emberiességéről tanúskodik, hogy nem szeretné Máriát nyilvánosan szégyenbe hozni, mert ismervén a zsidó törvényeket tudja, hogy biztos halál, megkövezés vár jegyesére, mint házasságtörőre.

Ekkor történik József látomása. Egy angyal jelenik meg neki, hogy beavassa őt a titokba, a megváltás tervébe, a hamarosan bekövetkező eseményekbe. József szándékát megváltoztatja ez a jelenés, ez az isteni közbeavatkozás, és az álmában kapott utasításnak megfelelően magához veszi jegyesét és később saját családja tagjaként neveli fel Jézust.

József hisz és engedelmeskedik az isteni útmutatásnak, s ezáltal megváltásunk csendes szolgája lesz, vállalja, hogy a születendő gyermeknek nevelője legyen. Isten akaratának elfogadásával és engedelmeskedésemmel én is a hit útján indulok el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ima Ferenc pápáért – Mindenható Istenünk, aki folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban Ferencet adtad Egyházad élére. Add, hogy Ferenc pápa legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy az új pápa minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket. Ajándékozd meg őt bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy az örök élet felé vezessen minket szavával és példájával!

Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 8,12-20

Elmélkedés

Amikor Szent János evangélista évtizedekkel Jézus élete, halála és feltámadása után leírja a farizeusokkal folytatott vitákat, a visszaemlékezésen túl új szempontok jelennek meg. E szövegeket olvasva olyan érzésünk támad, mintha a Jézus által mondottak már nem csak egykori vitapartnereinek szólnának, hanem az egyházi közösségnek és mindazoknak, akik az üdvösséget keresik. Erről lehet szó a mai evangéliumi szakaszban is, amely Jézus kilétét, az Atyával való kapcsolatát tárja fel.

A farizeusok ellenvetésére Jézus igaznak és elfogadhatónak tartja saját tanúságtételét, amelyet még az Atya tanúsága is megerősít. Önmagát az Atya küldöttének nevezi. Jézus azt szeretné elfogadtatni az emberekkel, hogy a mennyből jött, az Atya küldte őt, ő az Isten Fia. Neki tudomása van minderről, de azt is szeretné, hogy az emberek megtudnák ezt az igazságot és el is fogadnák, azaz hinnének benne. Ez a lépés, a hitre jutás, nem egyszerű az emberek számára. Vannak jelek, amelyek segíthetnek, de nem mindenki ismeri fel ezeket. Tanításában, szavaiban olyan erő rejlik, amely más tanítóknál nem érezhető. Csodái olyan hatalomról tanúskodnak, amely embernek nem áll rendelkezésére. Aki felismeri ezeket a jeleket, eljut a hitre, hinni fog Jézusban. Aki pedig Jézust megismeri és hisz benne, az a mennyei Atyát is ismerni fogja.

Hitemnek az ad szilárdságot, biztos alapot, hogy Jézus szavai, cselekedetei és egész viselkedése mögött észrevehetően meghúzódik az Atya bölcsessége, hatalma és szentsége. Jézus tanítását azért követhetem, mert felfedezhetem benne az Isten megfellebbezhetetlen igazságát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés

Lehajol, hogy felemeljen

Jézus életében többször előfordult, hogy az írástudók és a farizeusok próbára akarják tenni. Nehéz helyzetbe hozzák egy-egy olyan kérdéssel, amire nem lehet helyes választ adni, mert akármi is a felelet, abba bele lehet kötni. Jézus viszont még ezekben a rendkívül nehéz helyzetekből is bölcsességről tanúskodó válasszal tud kikerülni, gondoljunk csak például arra, amikor az adószedéssel kapcsolatban kérdezik őt.

A házasságtörésen ért asszony esetében is nehéz helyzet elé állítják. Jézus véleményét kérik, hogy mi történjen a bűnös asszonnyal. A csapda tökéletesnek tűnik. A mózesi törvények szerint az asszony halált érdemelt, mert házasságtörésen érték, azonnal meg kell kövezni őt. Amennyiben Jézus ellenzi az asszony megkövezését, úgy semmibe veszi a törvényeket. Ha ellenben úgy foglal állást, hogy a törvényt ebben az esetben is meg kell tartani és halálra kell kövezni az asszonyt, akkor könyörtelennek, szívtelennek mondhatnák: lám, most, ebben a gyakorlati esetben nem ragaszkodik az irgalmassághoz, amiről oly csodálatosan szokott beszélni. Jézus bölcs válasza kikerüli a csapdahelyzetet: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” (Jn 8,7).

Istenhez méltó válasz ez. Isten irgalmáról tanúskodó felelet ez. Az emberi rosszindulatot, a mások feletti ítélkezést, a könyörtelen megtorlást háttérbe szorító felelet ez, amely utat enged a megbocsátásnak. Olyan válasz ez, amelynek hatására a kézbe vett kődarabok kiesnek a kezekből, az ítélkezés szikladarabjai a földre hullnak.

Érdemes szentelnünk egy gondolatot annak, hogy a jelenet során Jézus kétszer lehajol és kétszer felegyenesedik. Szent Jeromos magyarázata alapján elterjedt, hogy talán a vádlók bűneit írhatta a porba, s bűneikkel szembesülve távoztak el sorra, de ezt nem tudhatjuk. A szöveg szerint a vádlók nem törődtek azzal, hogy Jézus mit ír a porba, hanem megerősítették kérdésüket. Ha a porba írt szavak tartalmát nem is tudjuk megfejteni, Jézus lehajlásában mégis felfedezhetjük a bűnnel való szembesítést. Isten emberré lett, emberi testet vett fel, lehajolt emberségünkhöz, de szent maradt, s ezzel szembesít minket azzal, hogy bűnösök vagyunk, pedig Isten képére lettünk teremtve. A szent Isten magára vette bűneinket és meghalt a kereszten, hogy nekünk megváltást szerezzen. Jézus felegyenesedése is sokatmondó lehet, mert ezzel mintegy felemeli a bűnöst. Nem alázza a porba, nem bünteti meg, hanem felemeli, kiemeli a bűnből. Jézus az asszony életét menti meg. A bűn örök halált jelent az ember számára, de Isten megbocsátása megment minket a kárhozattól és biztosítja az örök életet.

A vádlók távozásával nem ér véget a történet, Jézus és a bűnös asszony rövid párbeszéde következik, amelyből megértjük Jézus cselekedetének jelentőségét. Ő nem szemet huny az asszony bűne felett, és nem is arról van szó, hogy most megúszta az asszony a büntetést. Jézus a bűnösök megmentésére jött. Ennek köszönheti az asszony az életét, a megmenekülését. Jézus elindítja őt egy új úton: „Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11).

A nagyböjt a bűnbánat ideje. Nem más személyek rángatnak az Isten elé, hanem az Isten iránti szeretet, bűneim őszinte megbánása indít el a gyóntatószék felé, ahol az irgalmas Istennel találkozok. Ő nem elítél, hanem kiemel bűneimből és elindít egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Isten feltétel nélkül megbocsát mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Ébredjen szívemben őszinte bűnbánat, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így szóltál a bűnös asszonyhoz: Menj és többé ne vétkezz! Szavad azt bizonyítja, hogy a bűnt tartottad rossznak, de nem az embert. Te magát a bűnt ítélted el, de megbocsátottál az embernek. Tudom, hogy csak akkor lehet a bűnökből felemelkedni, ha a bűn elkerülésének szándékával indulok el egy új úton. Taníts engem arra, hogy a te tekinteteddel nézzek minden bűnösre! Segíts engem, hogy ha bűnös emberekkel találkozom, gyakorolni tudjam ezt a tőled tanult és igazi irgalomból fakadó megbocsátást! Segíts, hogy ne ítélkezzek embertársaim felett! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!