Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?”
Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: „Az emberektől”, akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.”
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így” – felelte Jézus.
Mt 21,23-27

Elmélkedés

Az elmúlt héten már találkoztunk a hit és a hitetlenség, Isten elfogadása és elutasítása gondolatával. Ma Jézus egészen nyílt kérdése kapcsán szintén ez a téma kerül elő. Ha az égből volt Keresztelő János hatalma és az Isten küldötte volt, akkor miért nem hittek benne mégsem egyesek? Miért nem szívlelték meg bűnbánatra hívó szavát? A kérdéshez hozzátehetjük: Ha Jézust a mennyei Atya küldte el hozzánk a földre, és az Atyától kapta hatalmát, akkor miért nem hitt benne mégsem mindenki, s miért kételkednek benne napjainkban is sokan?

A hit Isten ajándéka, amelytől senki sincs elzárva és amelyre senki sem kényszeríthető. A hit megkívánja az ember részéről a szabad elfogadást, mert a hit Istennek való engedelmességet jelent. Jézus egész földi élete – megtestesülésétől feltámadásáig – jel az emberek számára, hogy hitre ébredjenek, hiszen Isten azért küldte el őt a világba, hogy mindenki higgyen általa. De a hit senkire nem nehezedik kényszerként. Isten meghagyja szabadságunkat ebben a kérdésben, hiszen szabadságunkat tőle kaptuk. Isten vállalja a kockázatot, hogy elutasítjuk őt s nem engedelmeskedünk neki. Szabadok vagyunk. Elindulhatunk a hit útján. Elindulhatunk Isten felé, hiszen adventben hittel várakozunk. Ez az időszak arra a napra irányítja figyelmünket, amelyet hittel várunk: Jézus születésének napjára. Gyújtsd meg bennünk, Urunk, a hit lángját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!

Granadai Szent Lajos

Ünnepi műsor keretében gyertyagyújtás, emléktábla leleplezés, majd áldás.

Szent István tér táblát és Mindszenty emléktáblát helyeztek el a bodajki kegytemplomnál.

Közel 10 órányi műsorfolyamban mutatják be a Karitász működését, szervezetét, támogatottjait és önkénteseit.

A cserkészek szeretettel várnak mindenkit.

 Egy olvasónk ragadott billentyűzetet, hogy megossza a gondolatait a témában. Kérdésemre megírta, hogy nem olvasta a Biztos út című könyvet.

Kedves Házasság Előtt Állók! Nem vagyok még éppenséggel öreg, a húszas éveimet taposom, és bevallom, én is a szexualitással kapcsolatos kettősségben nőttem fel.

Noha a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tételét IX. Piusz pápa 1854. december 8-án mondotta ki tanítóhivatala péteri magasából kötelező erővel, a dogmának hosszabb előtörténete van, mintsem gondolnánk. A szenthagyományban ez a hittétel is bejárta a dogmafejlődés útját, eleinte feltűnés nélkül, az egyéni jámborság, lelkiélet vidékein; majd amikor fontosabb személyiségek, püspökök, teológusok töprengtek rajta, mind többen érdeklődtek a megtestesülés e távoli előkészítésének misztériuma iránt, de nem kevesen akadtak olyanok is, akik vitatták, tagadták a Szeplőtelen Fogantatást.

Mit is jelent a lelki vezetés, milyen is legyen a lelki vezető és a lelki vezetett.

A lelkivezetést is tanulni kell, folyamatosan alakul ki és érződik hatása. Egész életre szól, mindenkinek ott, ahol és amilyen helyen van!

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt,
hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Mt 11,2-11

Elmélkedés

Mint a gyermekek

Miután az elmúlt vasárnapokon a gyermekségről és Jézus öntudatáról elmélkedtünk, folytassuk most azzal, miként látjuk felnőttként saját gyermekkorunkat, hogyan él emlékezetünkben ez az időszak, és miért lehet fontos, hogy megőrizzük, felélesszük magunkban a gyermeki lelkületet, s milyen értelemben tegyük ezt. Jézus egykor a versengő tanítványok elé egy kisgyermeket állított példaképként és ezt mondta: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). E kijelentése nélkül is él minden emberben az ártatlan gyermekkor és a fiatalság utáni vágy. A régi népmesékben felbukkannak az örök fiatalság italát kereső személyek, napjainkban pedig jó üzlet ránctalanító krémet gyártani vagy fiatalító kezeléseket tartani. Életútjuk feléhez érkezvén sokak számára megdicsőül, megszépül a gyermekkor, amikor pedig rádöbbennek múltbéli mulasztásaikra, s arra, hogy az időt nem lehet visszafordítani, kétségbeesetten keresik mégis valamiféle újrakezdés lehetőségét, de ez a legtöbb esetben kudarccal végződik. Karácsony táján különösen is jellemző, hogy az emberekre tör a nosztalgiázás: „Milyen szépek voltak a régi karácsonyok!” – hangzik sokaktól, ilyentájt előkerülnek a megfakult fényképalbumok és elhomályosult filmfelvételek, s az egykor alig szálingózó hó hirtelen embermagasságúra nő emlékezetükben. Az idősödő emberek erejük fogyatkozását megtapasztalván visszasírják életerős fiatalkorukat, a nyugdíjazás pedig kegyetlen pecsétként terheli meg sokak lelkivilágát. Kár volna tagadnunk: a személyi igazolvány kézhez vételétől a halálunkig nyomasztó érzésként nehezedik ránk az öregedés, nem csoda, hogy visszakívánjuk a gyermekkort.

Bocsánat a kissé ironikus hangvételért, de jó volna megértenünk, hogy Jézus nem infantilis múltidézésről beszélt. Jó volna egyszerűen elfogadni és azonosulni napról napra előrehaladó életkorunkkal. Jó volna fiatalon valóban fiatalként, felnőtt korban felnőttként, idős korban pedig idősként élni. Hiszen gyermekkorunkban oly természetes volt számunkra, hogy gyermekek vagyunk! Miért felejtettük el később, hogy életkorunknak megfelelően éljünk? Jó volna a világ dolgaihoz és az emberekhez életkorunknak és életállapotunknak megfelelően közeledni. Jó volna az értelmi és érzelmi fejlődés lépcsőfokait végigjárni, mégpedig úgy, hogy nem akarjuk siettetni az időt és nem is kívánkozunk vissza egy korábbi életszakaszba.

Mire gondolhatott Jézus, amikor a gyermeki lelkületet ajánlotta tanítványainak? Ahogyan a gyermek élete szülei gondoskodásától függ, ugyanúgy bízzuk életünket Isten gondviselésére! Miként a gyermek engedelmeskedik szüleinek, mert megbízik bennük, ugyanúgy engedelmeskedjünk felnőttként is Istennek, aki a boldogságunkat akarja! Ahogyan a gyermek elfogadja szüleitől a szeretetet, ugyanúgy éljünk Isten szeretetében!

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Keresztelő János küldetéséről beszél. Kérdések hangzanak a hallgatóság felé: Miért mentetek a pusztába? Mit akartatok látni? Miért mentetek Jánoshoz? Kétségtelen, hogy János kissé különös volt. Nem városban lakott, mint a többi ember, hanem a pusztában. Teveszőr ruhát viselt, sáska és vadméz volt az étele (vö. Mt 3,4). Egyesek talán különcnek neveznék őt, de helyesebb, ha e nem megszokott dolgokban jelet, Istentől kapott jelet ismernénk fel. Hiszen János személyét szintén jelnek tekintették egykor az emberek. A jelek miatt Isten emberének tartották őt, s emiatt hallgattak bűnbánatot és megtérést hirdető szavára s keresztelkedtek meg nála.

Egy-egy szentgyónás után szokták a gyerekek mondani: „Olyan tisztának érzem magam! Olyan jó, hogy most újra tiszta a lelkem.” A felnőttek ritkán mondanak ilyet, talán mert megszokottá válik számukra a szentgyónás, vagy sokan elhagyják a lelki megtisztulás e lehetőségét. Arra azért emlékeznek, hogy gyerekkorukban ők is átélték ezt az élményt, de felnőttként már nem érzik ugyanezt. Miért megyünk lélekben Betlehembe? Miért akarunk találkozni a kis Jézussal? A válasz talán ez lehet: Szeretnénk megtisztítani lelkünket. Szeretnénk gyermeki őszinteséggel kifejezni bűnbánatunkat. Szeretnénk újra tisztaszívűek lenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Szükségünk van rád. Elismerjük, hogy nélküled egyedül vagyunk, magányosak vagyunk és elhagyottnak érezzük magunkat. Életünk olyan vándorút, amelyen társakat, barátokat keresünk. De oly sok csalódás ér bennünket. Akiről azt hittük, hogy valóban szeret minket, az később elhagyott. Akit szerettünk, hűtlen vagy hálátlan lett. Újra és újra feléd indulunk. Te az adventi időben alkalmat adsz nekünk, hogy a megtérés útjára lépjünk. Adj nekünk őszinte bűnbánatot, amely irántad való szeretetből fakad! Segíts, hogy találkozhassunk veled, az emberré lett Istennel!