Battaplébánia

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Jn 3,7-15

Elmélkedés

Nikodémust továbbra is a lelki újjászületés témája érdekli. Érdeklődését fokozták Jézus kijelentései az előzményekben. Kérdései személyes vágyakozásáról árulkodnak: át szeretné élni azt az újjászületést, amiről Jézus beszél neki. Jézus megérzi Nikodémus vágyakozását, észreveszi jószándékát, és látja, hogy szeretne megújulni vallásosságában. Ezért válasza arra irányul, hogy megnyissa ennek a jószándékú embernek az értelmét új dolgok felismerésére. Fel akarja emelni Nikodémus tekintetét, hogy ne a földi dolgok szintjén gondolkozzon, hanem felemelkedjen a mennyei dolgok szintjére.

Ugyanezt szeretné Jézus tenni velünk is. Korunk nemzedéke túlságosan bezárja magát a földi létezés határai közé, a születés és a halál eseménye közé. E határok között tervezzük saját életünket és e két határpont között tervezgetik a szülők gyermekeik életét. Az örökkévaló Istenre és a feltámadt Krisztusra tekintve ébred fel bennünk a vágy, hogy túllépjünk e határokon. És egyedül tőle, az öröktől fogva létező, de mégis időbeli létezést vállaló és e világra születő, valamint földi élete után a mennyországba, az örökkévalóságba visszatérő Jézus Krisztustól várhatjuk, hogy elvezet minket az örök életre. Hát emeljük fel fejünket, emeljük tekintetünket Krisztusra, fordítsuk gondolatainkat az örökkévalóság felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazok igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Jn 3,1-8

Elmélkedés

Isten szándéka szerint földi életünk minden napján egy-egy lépést teszünk halálunk, feltámadásunk, az örökkévalóság felé. Végső jövőnk felé tekintve azt várjuk, hogy eljussunk az üdvösségre. De nem tétlen várakozás ez, hanem folytonos előrehaladás azon az úton, melyen Krisztus vezet minket és az ő feltámadása erősít meg minket, hogy küzdelmeink és szenvedéseink ellenére is érdemes továbblépnünk.

Ez a zarándokút akkor kezdődött el, amikor a keresztség által újjászülettünk Krisztusban. A kereszteléskor a vízzel való leöntés szentségi jel, amely örökre Istenhez kapcsol minket. A keresztség szentségében való részesedés feltétele a hit, kisgyermekeknél szüleik hite, felnőtteknél a személyes hit. Az egykor kapott istengyermeki lelkületet újra és újra felélesztjük magunkban, amikor egy másik szentség, a bűnbocsánat szentségében Isten eltörli bűneinket, megtisztítja lelkünket, újra a lelki tisztaság ragyogó ruhájába öltöztet minket. Minden szentgyónás lelki újjászületés, Isten kiárasztja ránk a Szentlelket bűneink bocsánatára.

Nem kifejezetten a keresztség és a bűnbocsánat szentségéről, de azok lényegéről és kegyelmi hatásáról és a lelki újjászületésről beszélget Jézus Nikodémussal, miként a mai evangélium felidézi találkozásukat. A lelki újjászületés a feltámadt Krisztus egyik legszebb ajándéka számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés

Tamás apostol esete

A húsvét utáni vasárnapon minden esztendőben Tamás apostol történetét olvassuk az evangéliumban. S bár jól ismerjük a történetet és annak végkifejletét, minden évben izgalom és megdöbbenés tölti el szívünket már az első sorok hallatán. Látni a szegek helyét az Úr kezén és lábán, megérinteni oldalán a sebhelyet, ez Tamás apostol vágya. E sebhelyek a szeretet forrásai, hiszen Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, ezért a keresztből szeretet sugárzik az emberiség felé. E sebhelyek a szeretet bizonyítékai. A feltámadás után tehát nem csupán annak bizonyítékai, hogy valóban a keresztre feszített Jézus áll élőként az apostolok és tanítványok előtt, hanem a mennyei Atya megváltó szeretetének és a Fiú engedelmes szeretetének a bizonyítékai. Tamás nem apostoltársainak, az ő tanúságtételüknek akar hinni, hanem a saját szemének. Meg akar győződni személyesen arról, hogy Mestere feltámadt és meg akar győződni arról, hogy a többi apostol igazat beszél és nem csupán képzelődnek.

Nyolc nap telik el addig, amíg Tamás apostol vágya teljesül. A kételkedés, a bizonytalanság, a lelki nyugtalanság ideje ez, a hitetlenség és a feszült várakozás ideje. Magamban úgy képzelem el ezt a hetet, hogy Tamás apostol alig aludhatott. Gondolatai szüntelenül akörül forogtak, hogy mi történt az utolsó vacsorán, hogyan fogták el utána az Urat, hogyan futott el ő és a többiek, s aztán hogyan hallgatta másoktól, idegenektől, ismeretlenektől, hogy Jézust keresztre feszítették. És aztán jött a meglepetés, a hallatlan hír, amit már nem ismeretlenek közölnek vele, hanem olyan személyek, akikkel együtt Jézus tanítványa volt három évig, s akiknek a szavára adott, s ők most azt állítják, hogy feltámadt a halálból az Úr, látták őt. Ez idő alatt sokszor átgondolhatta a történteket, az apostolok talán többször is elmondták neki a feltámadt Úr megjelenését, de ő újra és újra ismételgette nekik vagy magának: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”

Nyolc nap múlva Jézus újra megjelenik és Tamáshoz fordul: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat!” Nem tudjuk biztosan, hogy ebben a helyzetben Tamás megérintette-e a sebeket vagy sem. A keresztény művészek sokszor úgy ábrázolták az esetet, hogy Tamás valóban megérinti ujjával az Úr oldalsebét, gondoljunk például Caravaggio híres festményére. Mások azt gondolják, hogy nem volt szükség tényleges érintésre és az evangélium sem tesz erről említést. Jézus, aki megengedte, hogy megérintse és drága olajjal kenje be lábát a bűnös asszony, más esetben megérintse őt a vérfolyásban szenvedő asszony, s aki gyógyításai alkalmával megérintette a betegeket, még a leprásokat is, miért ne engedte volna meg, hogy Tamás megérintse őt? Azt nem tudhatjuk, hogy történt-e érintés, de az biztos, hogy Tamás láthatta a sebeket és ez indította őt hitének megvallására: „Én Uram, én Istenem!” Érdemes hinnünk a korábbi hitetlenségét, kételkedését megbánó Tamás apostolnak! Mert boldogok mindazok, akik nem láthatták személyesen az Urat, de hisznek benne.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítod lelkünket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!