Battaplébánia

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

A farizeusok szüntelen hibakereséséről és Jézussal való szembefordulásáról ejtettünk szót a tegnapi elmélkedésben. Ehhez kapcsolódik a mai evangélium is, amely szerint a farizeusok keresik az alkalmat, hogy belekössenek Jézusba. Nem kell sokáig várniuk. Egy megbénult kezű ember áll Jézus elé, s a farizeusok figyelik, hogy Jézus meggyógyítja-e őt. Éppen szombat van. A farizeusi törvényértelmezés szerint ezen a napon nem szabad munkát végezni, a gyógyító tevékenyég pedig munkának számít, tehát szombaton nem végezhető. Álnokságukat és alantas szándékukat nyilvánvalóan jelzi, hogy nem felelnek, némán hallgatnak, amikor Jézus megkérdezi őket, hogy vajon szabad-e gyógyítani ebben az időben?

Jézus persze válaszuk nélkül is jól ismeri gondolataikat, törvényértelmezésüket, s jól tudja, hogy helytelennek tartják, ha meggyógyítja a béna embert. A gyógyítással nem még jobban felbőszíteni akarja őket, hanem azt akarja megmutatni, hogy Isten irgalmasságát, melynek jele a gyógyulás, nem korlátozhatják az emberi vélekedések.

A Jézussal való szembefordulás fokozódását jelzi, hogy a farizeusok itt már nem csupán szóban feltett kérdések formájában fejezik ki nemtetszésüket, hanem gyilkos szándék fogalmazódik meg bennük. A gyógyítást követően ugyanis arról kezdenek egymás között tanakodni, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6).

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatos felvetés, amiről tegnap olvastunk, vélhetően a vámos Lévi házában az ünnepi étkezés alkalmával vagy azt követően hangzott el, hiszen ezt az eseményt követi Márk írásában. A mai részletben hirtelen váltással a mezőn, a vetések között találjuk Jézust és tanítványait, amint éppen úton vannak. Az új jelenetet az köti az előzményekhez, hogy ismét előállnak a farizeusok egy olyan felvetéssel, amely helyteleníti a tanítványok magatartását és amely szerint Jézus, a Mester számára nem fontos, hogy tanítványait a törvények megtartására tanítsa, nevelje.

Itt már nem egy általános kérdésről van szó és a kérdező sem burkolózik ismeretlenségbe. A farizeusok állnak Jézus elé, akik a szombati nyugalom megszegését látják abban, hogy a tanítványok letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket. A kérdezők megütköznek a tanítványok viselkedésén és botránkozva kérik számon Mesterüket. Már itt Jézus ellenfeleiként tűnnek fel, akik lépten-nyomon hibát keresnek és persze találnak is, hiszen az ő elképzeléseik szerint minősítik mások cselekedeteit.

Mondhatjuk azt, hogy fellépésük, állandó hibakeresésük és kérdéseik nagyon hasznosak, hiszen alkalmat adnak Jézusnak, hogy kifejtse nézeteit és elmondja nem csak nekik, hanem a nagyobb néptömegnek, hogy miért fontos a törvények helyes értelmezése és a vallási életben való megújulás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

Jézus úton levésével kapcsolatban már szó volt arról, hogy új utakat keres az emberi szívekhez. Fellépésével a vallásosság új formája kezdődik el, vagy legalábbis felkínálja mindenki számára a vallási életben való megújulást. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangéliumi részlet, amely a vallási élet egyik jellegzetes cselekedetéről, a böjtölésről szól.
A jelenet annak tényszerű megállapításával kezdődik, hogy Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtölnek. Keresztelő János életmódjával kapcsolatban Márk evangélista ezt jegyzi le: „Sáskát és vadmézet evett” (Mk 1,6). Máté írása szerint egy alkalommal maga Jézus tesz említést a Keresztelő böjtöléséről: „Eljött János, nem evett és nem ivott” (Mt 11,18). Lukács evangélista pedig ugyanezt a rész így jegyzi le: „Eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik” (Lk 7,33). Az ő szigorú életmódjához és böjtöléséhez tehát nem fér kétség, miként annak céljához sem: prófétai életmódja hitelesíti prófétai szavait, tanítását.

A farizeusok szigorúan vették a böjti fegyelmet. Nem csak a kötelező böjtöket tartották meg, hanem egyéni vallási buzgóságból önként is vállaltak további böjtöket. Helytelen szándékukat Jézus leplezi le, amikor azt állítja, hogy nem Isten tetszését, hanem az emberek elismerését keresik böjtölésükkel (vö. Mt 6,16).

Jézus nem utasítja el a böjtöt, mint a vallásosság egyik hagyományos formáját, de sürgeti annak megújítását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1-11

Elmélkedés

Megszólítás és megerősítés

A mai evangéliumban a kánai menyegzőn történt csodáról, a víz borrá változtatásáról olvasunk, amely Szent János szerint Jézus első csodája volt. Az esemény helyszíne egy lakodalmas ház, ünneplők sokaságával és túlcsorduló örömmel. Abban az időben a lakodalmak egy hétig tartottak, tehát nem egyetlen napra, hanem hosszabb időre kellett gondoskodni elegendő élelemről az ünneplők számára. Szegényebb családoknál bizony ez gondot jelenthetett, azaz előfordulhatott, hogy nem volt mindenből elegendő, s emiatt megszakadt az ünnepség. Egy ilyen váratlan helyzet történt Kánában is, elfogyott a bor. Édesanyja, Mária közbenjárására Jézus csodát tesz, a vizet átváltoztatja borrá, s ezzel a tettével megóvja a családot a szégyentől, tovább folytatódhat az örömteli ünneplés.

Érdemes felfigyelnünk Mária figyelmes magatartására és cselekedetére. Észreveszi a bajt és tudja, hogy ki képes segíteni egy ilyen nehéz helyzetben. Lényeges üzenete van ennek: Jézus édesanyja figyel életünkre, észreveszi, ha olyan szükséghelyzetbe kerülünk, amit a magunk erejével nem tudunk megoldani. Látja gondjainkat és küzdelmeinket, észreveszi, ha emberi segítségre már nem számíthatunk. Mária az ő fiához, Jézushoz fordul a mi érdekünkben, azt kérve tőle, hogy segítsen rajtunk isteni erejével. Égi édesanyánknak e közbenjárása nagy segítséget jelent számunkra, és arra bátorít, hogy közbenjárását kérjük, mert fia meghallgatja őt.

A csodák felismerése és a csodákban való hit a mai ember számára nem olyan természetes, mint a korábbi idők emberei számára. Fontos tisztáznunk, hogy a csoda nem varázslat, nem bűvész trükk, nem szemünk elkápráztatása. Jézus valamennyi csodája az ő személyéhez és tanításához kapcsolódik. Igazolják, hogy valóban Isten és igazolják tanításának igazságát. Lényeges továbbá, hogy a csodák nem öncélúak és nem is céltalanok. Mindig valakihez szólnak, valakinek a javára, érdekében történnek. A csoda nem szórakoztatja az embereket, mint az ügyes bűvészmutatványok, hanem Isten segítségének a megnyilvánulása egy olyan helyzetben, amikor az ember már tehetetlen és a maga erejével nem talál megoldást. A csoda mindig hitet ébreszt abban, akinek a javára történik, vagy akik azt megtapasztalják. Ki kell még emelnünk azt is, hogy Isten csodái nem a természeti törvények felfüggesztését jelentik. Ha így lenne, akkor Isten teljesen önkényesen bánna a világgal, törvényeket hozna, amelyek alapul szolgálnak a világban uralkodó rendnek és rendezettségnek, de ezeket bármikor félre is tehetné.

Hogyan tekintsünk tehát a csodákra? A csoda megszólítás és megerősítés. Csodáival, közbelépéseivel Isten megszólít minket, jelet mutat. Isten nem a végtelenből figyeli életünk küzdelmeit, hanem bizonyos helyzetekben segítségünkre siet. Nem azért, mert méltók vagyunk erre vagy kiérdemelhetnénk segítségét, hanem azért, mert jóságos és ki akarja mutatni felénk szeretetét. A csoda mindig akkor történik, amikor már nem magunkban bízunk, hanem nagy bizalommal a gondviselő Isten kezébe helyezzük életünket. Tőle várjuk a megoldást, elfogadjuk akaratát. A csoda megerősítés, hogy érdemes hinnünk és érdemes imádságban Istenhez folyamodnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.