Battaplébánia

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A szeretet a legfontosabb

Jézust a legfőbb törvényről, a főparancsról kérdezi egy írástudó a mai evangéliumban. Válaszként ő elmondja azt a parancsot, ami a megelőző évszázadokban is ismert volt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” És ezt a parancsot ma, mintegy kétezer esztendővel Jézus után is főparancsnak nevezzük. Miért érvényes ma is és miért örökérvényű ez a parancs? Talán azért, mert az ember ma is ugyanaz, mint a régmúlt időkben, és ugyanaz, mint a következő évszázadokban erre a világra születők: az ember Isten képmása. Szívünk és lelkünk mélyén ott hordozzuk a teremtő Istent, akinek életünket, létezésünket köszönhetjük. Szüntelenül őt keressük, és az jelenti számunkra a boldogságot, ha megtaláljuk őt vagy ő talál meg minket. E találkozásban megtapasztaljuk, átéljük, hogy Isten szeret minket és arra hív, hogy szeressük őt, valamint szeressük embertársunkat, aki szintén Isten képmása. Aki embertársában nem látja meg Isten képmását, az nem képes szeretni, tisztelni a másik embert.

Könnyen megérthetjük tehát, hogy miért a szeretet a legfőbb törvény az ember számára. Az ember Isten képmása, mégpedig azé az Istené, aki maga a szeretet. Isten minden tevékenységének mozgatója a szeretet, ezért az ő legfőbb teremtményének, az embernek is mindent szeretettől vezérelve kell tennie. A szeretet irányítja minden érzésünket, gondolatunkat és minden tettünket. Istentől megtanulhatjuk, hogy a szeretet nem önmaga felé fordul, nem zárkózik be, hanem mindig odafordul egy másik személy felé. Ez a másik felé forduló szeretet megfigyelhető a három isteni személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek viszonyában, valamint az ember felé irányultságban is. Az igazi szeretet tehát odafordul a másik felé, Isten felé vagy az embertárs felé.

A Jézushoz forduló írástudó tulajdonképpen nem hall semmi újdonságot az Úrtól, hiszen mind az istenszeretet, mind az emberszeretet parancsa megtalálható a mózesi törvénykönyvekben. Az Isten iránti szeretetről a Második Törvénykönyvben (vö. MTörv 6,4-5), a felebarát iránti szeretetről pedig a Leviták könyvében (vö. Lev 19,18) olvashatunk. Az viszont mindenképpen újdonságként hatott számára, hogy ezt a kettőt Jézus egymás mellé helyezi, összekapcsolja. S bár Jézus nem mond új dolgot kijelentésével, mégis észre kell vennünk egy jelentős különbséget. Jézus nem az írott törvényre, nem a parancsok betű szerinti értelmére helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy a szeretet törvényét Isten az emberi szívekbe írja, ezért az a lényeges, hogy a szeretet irányítja-e életünket és cselekedeteinket. A szeretet gyakorlati megvalósításában a szív szándékának, a lélek beleegyezésének, az értelmi belátásnak és az akarat erejének van jelentősége.

A Szentírás azt sugallja számunkra, hogy Isten mindent szeretetből alkotott, az ember is Isten szeretetének köszönheti létezését. Az ember ezt a szeretetet utasítja vissza, amikor bűnt követ el, engedetlen Istennel szemben. Az Istennel való szembefordulás következménye az, hogy embertársainkkal is megromlik a kapcsolatunk. Jézus azért jött el Megváltóként, hogy helyreállítsa megromlott kapcsolatainkat és új lehetőséget kapjunk és helyreállítsuk a szeretetkapcsolatot Istennel és embertársainkkal. Jézus megváltó küldetése azt bizonyítja, hogy Isten számára az a legfontosabb, hogy kimutassa szeretetét az ember felé. S ha neki ez a legfontosabb, akkor lehet-e annál fontosabb, minthogy mi is kimutassuk iránta szeretetünket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te felénk áradó szereteted arra ösztönöz minket, hogy szeretettel válaszoljunk rá, és arra sürget minket, hogy embertársainkat is szeressük. Te szeretetből minden emberért odaadtad önmagad, ezért mi sem zárkózhatunk el attól, hogy szeressük embertársainkat. Segíts, hogy szeretettel forduljunk minden emberhez, ahogyan te sem zársz ki senkit szeretetedből és jóságodból! Segíts minket, hogy embertársainkat ne csupán emberi méltóságuk alapján szeressük, hanem azért, mert ők is Isten képmásai, Isten teremtményei.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1.7-11

Elmélkedés

A bibliai idők lakomáinak, ünnepi étkezéseinek világába pillanthatunk bele a mai evangélium segítségével. Az ilyen alkalmakkor a szolgáknak többek között az volt a feladata, hogy mindenkinek a származása vagy társadalmi rangja alapján kijelöljék a helyét és gondoskodjanak róla, hogy mindenki ennek megfelelően foglaljon helyet. Lukács evangélistának görög származása miatt nincsenek pontos ismeretei a palesztínai szokásokról, ezért ő abban jelöli meg a problémát, hogy maguk a meghívottak törekszenek arra, hogy az első helyekre kerüljenek, ennek megfelelően hangzik el Jézus példabeszéde.

A történettel azonban Jézus nem csupán a lakoma résztvevőit akarta oktatni, hanem összes követőjének fel akarja hívni figyelmét az alázatosságra, a szerénységre. Mondását könnyű megjegyeznünk: „aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” A dicsekvés, az öndicséret a lelkileg üres emberekre jellemző. Amikor pedig saját vallási magatartását dicséri, az egyáltalán nem vonzó mások számára. E bűnökkel az a probléma, hogy természetesen lehetnek valakinek érdemei és jó tulajdonságai, de ezt a jót ne magunknak tulajdonítsuk, hanem Istennek. A szerénység azt jelenti, hogy minden jót Istennek köszönök meg, tudván, hogy az tőle származik és ő gondoskodik arról, hogy a jó kifejlődjön bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29

Elmélkedés

Az élet nem csak jó dolgokat hoz számunkra, hanem rosszakat is. Az egyik nap jót, a másik rosszat. Az egyik nap egészséget, a másik nap betegséget. Az egyik nevetést, a másik sírást. Az egyik örömöt, a másik szomorúságot. Az egyik boldogságot, a másik fájdalmat és csalódást. Lelki alkatunktól függően könnyebben vagy nehezebben tanuljuk meg, hogyan nézzünk szembe a rosszal, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek nyomasztóak, és hogyan felejtsük el idővel a rossz emlékeket. Amíg fiatalok vagyunk, reménnyel és bátorsággal tekintünk a jövőbe, aztán mire megöregszünk, már szinte csak a múltunkból, az emlékeinkből élünk. De miért ne tekinthetnénk előre idős korunkban is? Miért ne fordulhatnánk reménnyel a jövő felé? Miért ne gondolhatnánk örömmel arra a napra, amikor a földi életből átlépünk majd az örök életbe? Vajon mit fog hozni számunkra az a nap? Jót vagy rosszat? Üdvösséget vagy kárhozatot? Örökké tartó boldogságot Istennel vagy örökké tartó szenvedést Isten nélkül?

Ma, halottak napján, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban: „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.” Kárhozatra mutató ítélet vagy üdvösségre vezető örömhír lesz-e számunkra ez a szó? Azon a napon majd beteljesedik vágyunk és reményünk. Csak az a kérdés, hogy mi a vágyunk, mi a reményünk?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak. Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted. Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján.