Battaplébánia

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

A mennyország vonzásában

A hittanórákon szívesen rajzoltatok a gyerekekkel, főként a kisebbekkel. A rajzokkal, a rajzolással könnyebben megjegyzik a bibliai történeteket és kifejezhetik érzéseiket. Az egyik kislány minden rajzát azzal kezdi, hogy felülre rajzol egy kék vonalat vagy foltot, alulra pedig egy zöldet. Mindegy, hogy a csodálatos kenyérszaporítást, a tékozló fiú esetét vagy a keresztút egy állomását kell éppen lerajzolni, nála elmaradhatatlan a kék és a zöld színű vonal a kép tetején és alján. Mert minden az ég és a föld között történik. Minden esemény helyszínét alulról a föld, felülről az ég határolja. Egyszer a mennyországot kellett a gyerekeknek lerajzolni, mert éppen arról tanultunk, beszélgettünk az órán. Kíváncsi voltam, hogyan kezd most neki a rajznak, figyeltem munkáját. Felülre, szinte gondolkodás nélkül megrajzolta a kék vonalat, ahogyan máskor is szokta. Kezébe vette a zöld ceruzát, hogy megrajzolja az alsó vonalat is, de megállt, elgondolkodott, magában rájött, hogy ez így nem lesz teljesen jó, mert a mennyország nem az ég és a föld között helyezkedik el. Letette a zöld színest, gyorsan fordított egyet a lapon, hogy a kék vonal kerüljön alulra, és aztán az ég fölé elkezdte megrajzolni az általa elképzelt mennyországot.

Önmagunkat és szűkebb környezetünket mindig viszonyítva, a nagyobb világ kereteihez viszonyítva helyezzük el az ég és a föld között. Ettől az elképzeléstől felnőtt korunkban sem tudunk szabadulni, s nem is kell. De mi lesz a viszonyítási pont a túlvilágon? Elég-e annyi, hogy valahol az ég felett található a mennyország? Egy gyermeknek elég. A felnőtt már tudja, hogy a menny esetében nem helyről beszélünk, amelynek elhelyezkedését bejelölhetjük a csillagászati térképeken valahol a csillagok között fényévnyi távolságra. Mert a mennyország, az üdvösség, az örökké tartó boldogság nem hely, hanem állapot, amelynek viszonyítási pontja Isten. A hitében fejlődő ember nem ragad le a gyermekkori elképzelésnél, az ég és föld közti létezésnél, hanem már földi életében is Istent tekinti a viszonyítási pontnak és megérzi Isten vonzását, felébred szívében a vágy, hogy a mennybe jusson.

Ma, mindenszentek ünnepén, azért érdemes elgondolkodnunk ezeken a dolgokon, mert a szentek erre mutatnak példát. Két lábbal a földön járó emberek voltak ők, de megérezték az ég, a menny vonzását és arra törekedtek, hogy eljussanak Istenhez az örökkévalóságba. A mai evangélium arra ad választ, hogy milyen út vezet a mennybe. Jézus a hegyi beszédben, a nyolc boldogság-mondásban foglalta össze tanításának lényegét. Boldognak nevezve a szegényeket, a sírókat, a szelídeket, az igazságra éhezőket, az irgalmasokat, a tisztaszívűeket, a békességszerzőket és a hitükért üldözötteket. A mennybe az az ember vágyakozik, aki minden evilági nyomorúság és szenvedés közepette is hisz abban, hogy Isten meg fogja őt jutalmazni, s ettől a hittől semmiféle veszedelem nem tudja őt eltántorítani. A szentek hitték, hogy ha rálépnek a Krisztus által ajánlott, különleges és olykor érthetetlennek tűnő boldogságok útjára, akkor teljes lesz az életük, beteljesül legfőbb vágyuk. Mi pedig hisszük, hogy ők valóban eljutottak a mennybe és hisszük, hogy követhetjük őket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te a szeretet mindennapi megélésére hívsz minket. Segíts, hogy szeretettel, irgalommal forduljunk a szenvedőkhöz, a bajba jutottakhoz, a nélkülözőkhöz és a szükséget szenvedőkhöz, és bennük Krisztust vegyük észre. Segíts elkerülni azokat a veszélyeket, amelyek elvonják figyelmünket tőled, a te szeretetedtől. Adj erőt rálépnünk a szeretetnek arra az útjára, amely a sírást, a szelídséget, az éhezést és a szomjazást, az irgalmasságot, a tisztaszívűséget, a békességes lelkületet és az üldözések elviselését olyan értéknek tekinti, amely tehozzád vezet.

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Lk 13,22-30

Elmélkedés

Lukács evangélista újra és újra arra irányítja figyelmünket, hogy Jézus útban van Jeruzsálem felé, ahol majd küldetése beteljesedik az ő halálával és feltámadásával. Útközben valaki hozzá lép és ezt a kérdést teszi fel: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” A kérdés általános jellegű, az üdvösségre jutók száma a kérdés, vajon sokan vagy kevesen vannak. Jézus viszont úgy felel, hogy a kérdést személyessé akarja tenni. Nem az a fontos, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, hanem hogy az ember, történetesen a kérdező, vagy a XXI. században evangéliumot olvasó mit tesz saját üdvössége érdekében? Törekszik-e egyáltalán arra, hogy eljusson az örök életre? Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kérdés elméleti, de Jézus válasza gyakorlati. Az embernek nem elég elméletben ismernie az üdvösség feltételeit, hanem konkrét cselekedeteket kell tennie saját üdvössége érdekében.

A Jézus által példaként említett szűk, majd idővel bezáruló ajtó képe kissé félelmet kelt bennünk. Mi lesz, ha az ajtón kívül maradunk? A kint rekedők számára a bíró kimondja az ítéletet: Most már túl késő! Távozzatok! Nem fogtok bebocsátást nyerni! Ezt olvasván persze, hogy elfog minket a félelem és az aggodalom. Ugyanakkor jusson eszünkbe az is, hogy az irgalmas Isten nem vesztünket akarja, hanem üdvösségünket. Törekedjünk hát eljutni az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21

Elmélkedés

Jézus két rövid példabeszédét olvashatjuk a mai evangéliumban az Isten országáról. Mindkettő azt szemlélteti, hogy egészen kicsiny dolgokból is kifejlődhet valami nagy. A kicsiny mustármag ha nem is hatalmas, de kisebb fává terebélyesedik. A kevéske kovász (élesztő) megkeleszti, többszörösére dagasztja a tésztát, amibe belekeverik. Jézus egészen hétköznapi példákat használ, hogy az egyszerű emberek is megérthessék Isten országának titkát, amelyet bölcselkedő emberi szavakkal nem lehet elmondani.

Ezekben a példabeszédekben érdemes észrevennünk azok prófétai jellegét. Jézus előre megjövendöli, hogy az Isten országa, amelynek meghirdetése éppen hogy csak elkezdődött, idővel növekedni fog. Példái a jövőt, a szüntelenül növekvő krisztusi közösséget szemléltetik, amely közösségben megnyilvánul Isten országa. Az örömhír terjedését, az Egyház növekedését nem lehet megállítani, ahogyan a növények fejlődését sem.

És tanuljunk még Jézus optimizmusából is! Most nem törődik a közösség tagjait érő és a közösséget hátráltató veszélyekkel, fenyegetésekkel. Az Úr biztos abban, hogy Isten országa megállíthatatlanul növekszik az idők folyamán. Én teszek-e valamit ennek érdekében? Isten nem azt kéri, hogy ültessek egy hatalmas fát, hanem hogy ültessek el egy kicsiny mustármagot, s ő majd gondoskodik annak növekedéséről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, te indítottál el a hit útján, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!