Battaplébánia

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Jézusnak, a bűnösök felé megmutatkozó nyitottsága, irgalma, szeretete sokszor megütközést váltott ki a farizeusokból és az írástudókból. Ők ugyanis abból indultak ki, hogy bűnös emberekkel semmiféle kapcsolatot nem szabad, nem érdemes fenntartani, ezért kerülték azok társaságát, akik nyilvános bűnösöknek számítottak, mint például a vámosok. A mai evangéliumi történet is a farizeusok és Jézus bűnösök iránti ellentétes gondolkodását szemlélteti.

Az elbeszélés egy vendéglátással indul. Az ünnepi étkezést azonban megzavarja a hívatlan vendég, a bűnös asszony megjelenése, s ettől kezdve az ő személye határozza meg az események alakulását. A köztudottan bűnös asszony sírni kezd, könnyei Jézus lábára hullanak, majd hajával megtörli és megcsókolja az Úr lábát, végül pedig az illatos olajjal megkeni. Cselekedeteit az evangélista nem minősíti, de világos számunkra, hogy bűnbánatának, alázatának és szeretetének megnyilvánulása mindez. A vendéglátó farizeus azonban mindebből semmit sem lát, az ő szemében az asszony továbbra is egy bűnös nő, aki illetlenül viselkedik. Gondolatait azonban Jézus jól ismeri, ezért arra akarja tanítani, hogy nézzen a cselekedetek mögé és fedezze fel az asszony szívének érzéseit.

A történet üzenete így hangzik: Ha kifejezem alázatomat és szeretetemet Isten iránt, a legnagyobb ajándékot, bűneim bocsánatát kapom tőle.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Jézusnak, a bűnösök felé megmutatkozó nyitottsága, irgalma, szeretete sokszor megütközést váltott ki a farizeusokból és az írástudókból. Ők ugyanis abból indultak ki, hogy bűnös emberekkel semmiféle kapcsolatot nem szabad, nem érdemes fenntartani, ezért kerülték azok társaságát, akik nyilvános bűnösöknek számítottak, mint például a vámosok. A mai evangéliumi történet is a farizeusok és Jézus bűnösök iránti ellentétes gondolkodását szemlélteti.

Az elbeszélés egy vendéglátással indul. Az ünnepi étkezést azonban megzavarja a hívatlan vendég, a bűnös asszony megjelenése, s ettől kezdve az ő személye határozza meg az események alakulását. A köztudottan bűnös asszony sírni kezd, könnyei Jézus lábára hullanak, majd hajával megtörli és megcsókolja az Úr lábát, végül pedig az illatos olajjal megkeni. Cselekedeteit az evangélista nem minősíti, de világos számunkra, hogy bűnbánatának, alázatának és szeretetének megnyilvánulása mindez. A vendéglátó farizeus azonban mindebből semmit sem lát, az ő szemében az asszony továbbra is egy bűnös nő, aki illetlenül viselkedik. Gondolatait azonban Jézus jól ismeri, ezért arra akarja tanítani, hogy nézzen a cselekedetek mögé és fedezze fel az asszony szívének érzéseit.

A történet üzenete így hangzik: Ha kifejezem alázatomat és szeretetemet Isten iránt, a legnagyobb ajándékot, bűneim bocsánatát kapom tőle.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!” Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.”
Lk 7,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet Jézus kérdésével kezdődik: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait?” Kire gondol? Vajon összes kortársára? A későbbiekben kiderül, hogy nem mindenkire, hanem azokra, akik elutasítóak Istennel szemben, azaz sem Keresztelő János, sem Jézus tanítására nem hallgattak. Az ő magatartásukat az utcán játszó gyermekek hasonlata világítja meg. A gyermekek egy csoportja hiába akarja furulyaszóval játékra hívni a többieket, ők nem hajlandóak a játékra, majd pedig a siránkozás sem váltott ki belőlük semmit. Kedvtelenségükből, semmittevésükből, unatkozásukból semmi nem tudta kimozdítani őket, közömbösek maradtak mindenféle üzenet, felhívás iránt.

A hasonlatban a furulyaszó és a siratóének kétféle hangnemet jelent. Az utóbbi Keresztelő János kemény beszédét, határozott fellépését szemlélteti, aki bűnbánatra szólította fel a népet és isteni büntetést helyezett kilátásba a megtérés elhalasztása vagy elmaradása esetére. Jézus más hangnemben beszélt, örömhírt hirdetett, meghívta az embereket az Isten országába, azt hirdette, hogy ez a meghívás mindenkinek, még a bűnösöknek is szól.

Jézus ítélete tehát azok felé hangzik el, akik nem hallgattak sem Jánosra, sem őrá, s ezzel magát Istent utasították el. Én hallgatok-e Isten küldötteinek figyelmeztető szavára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Lk 7,11-17

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Lukács írásában található meg a naimi ifjú feltámasztása, amiről a mai napon olvasunk. Az előzőekben a kafarnaumi százados „halálán lévő” szolgájának meggyógyítása szerepelt, ehhez képest fokozást jelent a halott fiú feltámasztása. Az elbeszélés szerint senki nem kéri Jézust arra, hogy tegyen valamit, hanem saját kezdeményezésére cselekszik. Arról sincs szó, hogy bárki is kifejezné hitét Jézus iránt, aki most nem imádkozik, mint sok más csodája előtt, hanem azonnal cselekszik. Az evangélista az Úr indíttatását így jelöli meg: amikor meglátta az özvegyasszonyt, „megesett rajta a szíve.” Jézus azonnal átlátja az özvegy helyzetét. Férje meghalt, idős korára egyetlen támasza, segítője a fia lett volna, de most őt is elveszítette.

A történet egyik kijelentése így hangzik: „Az édesanyát sokan kísérték a városból.” Ez annak a jele, hogy sokan osztoztak bánatában, részvétet éreztek iránta, mondhatjuk, hogy az ő szívük is megesett az asszonyon. Ők azonban nem tudtak segíteni, mert a halállal szemben az emberi erő mit sem ér. Jézus viszont képes segíteni, ezért amikor irgalommal tekint az özvegyre, már megszületik fejében a cselekvés gondolata. Az Úr együttérzésből, irgalomból cselekszik, feltámasztja a fiút az életre, visszaadja őt édesanyjának.

Az együttérzés, a szánalom ne maradjon csupán érzés bennünk, hanem indítson minket jócselekedetre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lk 7,1-10

Elmélkedés

A kafarnaumi százados esetét, amit a mai napon olvasunk, a Jézus csodáiról szóló történetek közé szokás sorolni, pedig valójában nem is csodaelbeszélésről van szó. Az evangéliumokban a gyógyító csodák leírásában sajátos elemekkel találkozunk, mint például a beteg találkozása Jézussal, betegségének leírása, kérésének kifejezése, amely hitéről tanúskodik, Jézus imája a gyógyítás előtt, sajátos mozdulata, cselekedete, ami a csodát eredményezi és a beteg személy gyógyulásának igazolása. Mindezek hiányoznak a mostani történetből, a beteg nincs is jelen. Az elbeszélésben tehát nem a gyógyítás, nem a csoda áll a középpontban, hanem a százados hite és alázata. A hit és az alázat fejeződik ki kérésében, Jézussal való rövid beszélgetésében és az Úr is e kettőt dicséri meg, illetve jutalmazza meg azzal, hogy a szolga meggyógyul.

Ez az eset nem azt akarja bemutatni, hogy milyen rendkívüli képességekkel rendelkezik Jézus, azaz még távolból is képes meggyógyítani egy halálán lévő embert, hanem a hit jelentőségét akarja kiemelni. Ebből a szempontból bátorítást jelent számunkra, hogy az Úrhoz forduljunk kéréseinkkel. Nem követelőzve, hanem alázattal, méltatlanságomat elismerve érdemes Jézushoz fordulnom. Nekem is elég „egy szót” kérnem, mert ha ezt hittel teszem, teljesülni fog.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.