Archives for Elgondolkodtató - Page 492
2018. július 22. – Évközi 16. vasárnap (Mk 6,30-34)
Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy…
A növekvő gyermek
„A Gyermek pedig növekedett.” (Lk 2,52) Margharita nővér egyik lelkigyakorlatán történt néhány éve azon az estén, amikor a Nővér a szívek gyógyulásáért, szívcseréért imádkozott, Huber atya pedig egyenként megáldott minket…
Miért baj a „kronológiai sznobizmus”?
Olvasok egy könyvet, amelyben a szerző az egyháztörténet fontosságát hangsúlyozza, és azt írja: „egyszerű tény, hogy nem mi vagyunk az első, és biztosan nem a legbölcsebb generáció, amely a Szentírás…
2018. július 21. – Szombat (Mt 12,14-21)
A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban…
Okosabb vagy-e mint a vized?
Felhő, okosizé - mi más jutna a ember eszébe, mint valamilyen csúcstechnológiával előállított, modern termék? A marketingesek is jól tudják ezt - nem véletlen, hogy ezek a kulcsszavak jelentik egy elsőre…
2018. július 20. – Péntek (Mt 12,1-8)
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton…
Megszégyenítő Pride
Még egy poszt erejéig a Pride témájánál és Balavány Gyuri cikkénél maradok, mert egy fontos gondolatot szeretnék megfogalmazni a Pride és a szégyen kapcsolatáról. A szégyenérzet az egyik kulcsa a jelenség megértésének,…
Keresztyén rock
Kiss Tamás ref. lelkész bizonyságtétele Akik nem ismernek engem, szeretnék nagyon röviden bemutatkozni, Kiss Tamás ref. lelkész vagyok, és a lelkészi szolgálatom és a megtérésem előtt 11 évet játszottam…
2018. július 19. – Csütörtök (Mt 11,28-30)
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok…
