Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Jn 3,14-21

Elmélkedés

Isten irgalmas

Az emberi bűn mélységes titkára mutat rá Jézus kijelentése, amelyet ma, nagyböjt 4. vasárnapján olvasunk az evangéliumban: „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.” A bűn azt jelenti, hogy Isten világossága helyett a bűn sötétségét választjuk. Ebből persze könnyen felismerhetjük azt is, hogy a bűntől való szabadulás pedig azt jelenti, hogy Isten kivezet minket bűneink sötétségéből és újra ránk sugározza irgalmának és szeretetének fényét.

A bűnbánattal és annak gyakorlati megnyilvánulásával, a szentgyónással kapcsolatban érdemes tisztáznunk, hogy mi történik valójában. Abból kell kiindulnunk, hogy a szentgyónás arra szolgál, hogy Istentől bocsánatot kérjünk. Elismerjük, hogy ő a szent Isten, mi pedig a bűnös emberek. Elismerjük, hogy az ő teremtményei vagyunk, tehát nem vagyunk függetlenek tőle. Elismerjük továbbá, hogy azt kéri tőlünk, hogy parancsai szerint éljünk, de amikor megszegjük törvényeit, akkor szembefordulunk jóságával, megtagadjuk szeretetét, mintha nem volna arra többé szükségünk. Ha csak ennyi volna bocsánatkérésünk hátterében, akkor túlzottan leszűkítenénk annak hatását, hiszen minden fakadhatna egyszerűen csupán abból a félelmünkből, hogy bűneink miatt büntetésre számíthatunk az igazságos Istentől, de éppen ezt szeretnénk elkerülni bocsánatkérésünkkel. Mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy bűneink megbánásával és megvallásával együtt kifejezzük hálánkat azért, hogy Isten végtelenül irgalmas, kész megbocsátani minden eltévelyedésünket. Bármilyen távolra is kerülünk tehát tőle, ő mindig utánunk siet, mert emlékeztetni akar minket szeretetére és irgalmára. Amikor felébred bennünk a bánat érzése, akkor eszünkbe jut az irgalmas Isten, belátjuk, hogy megsértettük őt és annak reményében indulunk vissza hozzá, hogy ő nem fog minket elutasítani, nem fog minket megbüntetni, hanem visszafogad a vele való szeretetközösségbe.

A szentgyónással és a bűnbocsánattal kapcsolatban helytelennek tartom azt a szóhasználatot, hogy Isten eddig bűnösként tekintett ránk, de mostantól ismét úgy tekint ránk, mint szeretett gyermekeire. Valójában ő akkor is szeretett gyermekének tartott minket, amikor mi a bűneink miatt éppen távol voltunk tőle és nem láttuk az Atya arcát. Az ő véleménye tehát nem változott meg, bűneink ellenére sem feledkezik meg rólunk. A fordulatot nem az ő véleményének, rólunk alkotott képének megváltozásában kell látnunk, hiszen erről nincs is szó, hanem abban, hogy a mi véleményünk változik meg róla. Eddig elfordultunk tőle, mert nem vettük észre felénk sugárzó szeretetét, de mostantól ismét felismerjük azt és belátjuk, hogy szeretete nélkül nem élhetünk, nem találjuk meg a boldogságot.

Ahhoz, hogy valakit helyes szándék indítson bűneinek megbánására, azaz ne csupán félelemből, hanem Isten iránti szeretetből tegye ezt, feltétlenül szükséges, hogy helyes képünk legyen Istenről. Ha egy kegyetlenül büntető bírót vagy egy bosszúálló személyt látunk benne, akkor nagyon helytelen az elképzelésünk róla. Ki merne egy ilyen Isten elé állni bűneivel? Szerencsére Isten nem ilyen. Ő nem a bosszút és vétkeink könyörtelen megtorlását forgatja a fejében, hanem irgalmas szívvel közeledik hozzánk. A nagyböjti időszak lehetőség számunkra, hogy csendesen szemléljük az irgalmas Isten arcát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, tisztíts meg bűneimtől, amivel elcsúfítottam istengyermeki arcomat! Segíts felismerni és őszintén megbánni bűneimet, hogy a szentgyónás által újra tiszta arccal, szívvel és lélekkel tudjak eléd állni! Hiszem, hogy te vagy a világ Ura, akinek hatalma van ítélkezni mindenki felett. Hiszem, hogy te vagy lelkem gyógyítója. Kérlek, légy irgalmas hozzám, és add meg a bűnbocsánat tiszta örömét!

Az alábbi mondatokat Maria Valtorta jegyezte le, aki megdöbbentően részletes látomások sorozata alapján írta meg Krisztus életét.
XII. Piusz pápa oly nagyra tartotta Maria Valtorta írásait, hogy egy pápai kihallgatás alkalmával azt mondta: „Adjátok …

Az alábbi mondatokat Maria Valtorta jegyezte le, aki megdöbbentően részletes látomások sorozata alapján írta meg Krisztus életét.
XII. Piusz pápa oly nagyra tartotta Maria Valtorta írásait, hogy egy pápai kihallgatás alkalmával azt mondta: „Adjátok …

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14

Elmélkedés

Jézus példázata két személy magatartását állítja egymás mellé. Mindketten azzal a szándékkal lépnek a templomba, hogy imádkozzanak, de mégis van valami különbség a szándékukban. A történet folytatása éppen ezt a láthatatlan különbséget világítja meg. Külső cselekedetük csak abban hasonlít, hogy ugyanazt a helyet választják imájuk elmondására, az Isten lakóhelyét, a templomot. De már itt is különbség van, hiszen a farizeus magabiztosan áll Isten elé, miközben a vámos hátrébb áll meg, alig mer Isten elé járulni. Szavaik, gondolataik, Istenhez intézett fohászuk még nagyobb különbségről árulkodik, arról, ami a szívükben él. A farizeus szavai inkább dicsekvésnek tűnnek, felsorolja Istennek vallási érdemeit, illetve amit saját érdemének tart. A vámos alázatosan beismeri bűnösségét és Isten bocsánatáért könyörög.

Az öndicséret aligha tetszik Istennek, bűneink megvallása viszont igen. Aki tökéletesnek és bűntelennek tartja magát, azzal Isten nem tud mit kezdeni. Aki alázattal fordul felé, annak meg tudja adni az újjászületés kegyelmét. A farizeusi lelkületet ne másokban keressük, hanem elsősorban saját magunkban. Van miért bocsánatot kérnem Istentől. A nagyböjti idő erre ad lehetőséget. A szentgyónásban nem vallási érdemeimet kell felsorolnom, hanem a bűneimet. Tegyem ezt szerényen és alázattal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!