Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.

Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.

Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Mk 1,12-15

Elmélkedés

A megtérés útja

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértését tárja elénk az evangélium. A Márk evangélista szerinti változat meglehetősen szűkszavú, amelyből annyit tudunk meg, hogy negyven napos pusztai tartózkodása idején a sátán megkísértette Jézust. A Máté szerinti változat már részletesebben írja le az eseményt, érdemes azt röviden felidéznünk. Ő három kísértést említ, a gonosz három próbálkozását. Először a sátán azt kéri Jézustól, hogy a köveket változtassa kenyérré, mert a pusztában nincs más étele. A második kísértésnél azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát Jézus és mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá. A harmadik próbálkozásnál a világ gazdagságát ajánlja fel Jézusnak, ha őt és nem az egyetlen Istent imádja. Lukács evangélista szintén ezt a három kísértést sorolja fel.

Krisztus mindannyiszor visszautasítja a kísértéseket, legyőzi azokat, s ezzel reményt ad számunkra, hogy a gonosz csábításait mi is vissza tudjuk utasítani. Miért fontos ez? A keresztény hit nem diadalmenet, hanem küzdelem a gonosszal szemben. A sátán nem fárad bele, hogy megkísértse, azaz az isteni törvények útjáról eltérítse, az egyetlen Isten imádásától eltávolítsa az embert. Fel kell ismernünk ezeket a kísértéseket és el kell utasítanunk azokat!

A pusztai jelenet után megkezdődik Jézus nyilvános fellépése. A gonosz tehát nem tudta eltéríteni őt küldetésétől, elkezdi megvalósítani azt, amit az Atya kér tőle. Keresztelő János működése véget ért, most kezdődik Jézusé. Az evangélista két mondatba sűríti bele azt, amit az Úr hirdetni fog három éven keresztül tanító útja során az embereknek: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus egész működése során találkozni fogunk az Isten országának meghirdetésével és megvalósulásával. Az ország annak köszönhetően terjed, hogy az emberek bűnbánatot tartanak, elfogadják az Isten irgalmasságáról szóló örömhírt.

„Betelt az idő” – mondja Jézus. Eljött az üdvösség ideje. Ami Isten üdvözítő tervében szerepelt, amit a próféták által az idők folyamán többször megerősített és amit Keresztelő János hirdetett, az most megvalósul. Isten most valósítja meg azt, amit régtől tervezett, az emberek megváltását. Mivel az üdvösség csak Istentől jöhet, ezért annak idejét is csak ő határozhatja meg. A nagyböjti időszak mindannyiunk számára Istentől kapott kegyelmi idő.

„Térjetek meg!” – hirdeti Jézus, s ez a felszólítás minden kor emberének, nekünk is szól. A nagyböjt ugyanis a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Isten megbocsát nekünk. Lehetetlen, hogy az ember egyedül, csak a maga erejével megszabaduljon a bűntől. A bűntől Isten szabadít meg minket. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban a vámos Lévi meghívásáról és megtéréséről olvasunk, akinek személye azonos Máté apostol és evangélista személyével. Az eset azt mutatja, hogy nem önmagában az Úr hívása, hanem annak elfogadása eredményezi az élet megújulását. Lévi elfogadja ezt a hívást, megérzi egy új, teljesebb élet lehetőségét és nagylelkűen elindul a tanítványi úton. Kész mindenét elhagyni, hogy Jézus követője legyen. Ez megtérésének csalhatatlan jele.

A nagyböjti idő az Úr felé fordítja tekintetünket. Megértjük, hogy Krisztus személyében jött el közénk a Megváltó és önfeláldozásának köszönhetően nyertük el a megváltást. Remélhetőleg megértjük azt is, hogy felesleges igaz voltunkat hangoztatni Isten előtt, hiábavaló dicsekednünk vallási cselekedeteinkkel, hiszen akkor nem tudja felkínálni nekünk gyógyító, lélektisztító segítségét. Jézus ezt mondja ugyanis: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Őszinte bűnbánattal fordítsuk tehát tekintetünket az Úr felé! Isten végtelen irgalommal tekint ránk és nem nézi sorozatos lázadásainkat, engedetlenségeinket, hanem újra és újra szeretetének jelét mutatja. Engedjük, hogy a gyengeségeink felé forduló Isten meggyógyítsa bűntől sebzett szívünket, megerősítse lelkünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!