Battaplébánia

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus visszautasította az égi jelet követelő farizeusokat, ma pedig arról, hogy a tanítványok látják ugyan a Mesterük által véghezvitt jeleket, de nem értik azokat. A farizeusok ebben az esetben kortársaikat, egy hitetlen nemzedéket jelképeznek, akik várják ugyan a Messiást, de nem ismerik fel őt eljövetelekor. Ugyanakkor a tanítványok sincsenek könnyű helyzetben, az értetlenség őket is megkísérti. Jézus feddése, számonkérése jogos. Ha korábban a tanítványok két alkalommal is megtapasztalták a kenyerek megszaporítását, miért jelenthet most gondot számukra az a tény, hogy csupán egy kenyerük van? Ha előzőleg láthatták, hogy az isteni gondviselés képes segíteni bármilyen szükséghelyzetben, akkor most miért tölti el őket az aggodalom?

Jézus számszerűen felidézi, hogy az első kenyérszaporítás alkalmával mindössze öt kenyér volt, de ötezren jóllaktak, a másodiknál pedig a hét kenyér volt elég négyezer embernek. E számokra a tanítványok is pontosan emlékeztek, de a csoda lényegét mégsem értették meg. Jézus nem emberi hatalommal cselekszik, hanem isteni erejének birtokában tud csodákat tenni. Ezt kellene megértenie minden tanítványának, nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy minden nap irgalmas karjaidba veszel minket. És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai rövid evangéliumi szakasz azzal kezdődik, hogy farizeusok jönnek Jézushoz. Jövetelük egyáltalán nem jószándékból fakad, hanem vallási kérdésekben akarnak vitatkozni Jézussal, további jelet kértek tőle. Vélhetően olyan jelről van szó, amellyel Jézus egyértelműen bizonyítja, hogy ő a Messiás. A farizeusoknak minden bizonnyal tudomásuk volt a kenyérszaporítás csodájáról. Ennek azért van jelentősége, mert a korabeli gondolkodás szerint a világba érkező Messiás úgy fog kenyeret adni a népnek, ahogyan az ószövetségi időben Isten manna kenyérrel táplálta a pusztában vándorló népet. De a farizeusok mégsem elégedettek ezzel a jellel, a kenyérszaporítással, hanem újabb jelet, bizonyítékot kérnek Jézustól, aki viszont nem teljesíti kérésüket. Csodás módon segített a szükséghelyzetben lévő embereken, de nem tesz csodát azért, hogy bárki számára is bizonyítsa isteni hatalmát.

A jelenet egy érdekes kifejezése megvilágítja Jézus érzületét: a farizeusok kérése hallatán „lelke mélyéből felsóhajtott.” Megérintette őt ezeknek az embereknek a hitetlensége. Megrendülten hallgatja a kérést, lelke legmélyén érzi, hogy nem szabad azt teljesíteni, mert szinte olyan ez a kérés, mint amikor megkísértése alkalmával a sátán kéri őt a pusztában, hogy a köveket változtassa kenyérré.

A jelenet figyelmeztessen minket arra, hogy nagyon fontoljuk meg, mit kérünk Istentől!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik”. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

Irgalomból fakadó tett

Jézus nyilvános működésének első napjait Márk evangélista meglehetősen sűrítve közli. Az események gyorsan következnek egymás után. Jézus meghívja az első tanítványokat, kiűzi az ördögöt egy megszállottból, betegeket gyógyít, köztük Péter anyósát, majd pedig sietve továbbindul, hogy máshol is tanítsa az embereket. Ezek után az evangélista kissé lelassítja az események menetét, több időt szentel azok bemutatására. A leprás ember meggyógyítása már ezt a jellegzetességet hordozza magán, hiszen itt már a beteg és Jézus beszélgetését is közli. Természetesen a korábbi gyógyítások alkalmával is beszélhetett Jézus a gyógyulni kívánó személyekkel, csupán az evangélista nem rögzítette ezeket. Most végre nagyobb jelentőséget tulajdonít e párbeszédeknek, hiszen belőlük megismerheti az olvasó a betegek indítékait és hitét, amelyek tanulságként szolgálnak számára.

A leprás ember meggyógyítása az első olyan csoda, amely már egészen részletes. A bibliai időkben mindenféle súlyos bőrbetegséget leprának neveztek, ezek abban a korban gyógyíthatatlannak számítottak. A leprás beteg a zsidó törvények szerint tisztátalan volt, azaz nem vehetett részt az istentiszteleteken, valamint nem érintkezhetett a társadalom többi tagjával. Ennek nyilvánvalóan elsősorban egészségügyi oka volt, ilyen módon igyekeztek megakadályozni a betegség terjedését, a további fertőzéseket. A beteg elszigeteltségének valós helyzetét jól jellemzi, hogy egyedül megy Jézushoz, őt tehát nem a rokonai vagy a barátai viszik, mint némely más esetben. Ez egyúttal az akkori leprás betegek helyzetét is jelzi, senki nem törődött velük, senki támogatására nem számíthattak.

A történetben szereplő leprás, amikor Jézushoz ér, azonnal térdre borul előtte és így adja elő kérését. Leborulásában észrevesszük az alázat, a gyenge ember alázatát a hatalommal rendelkező Isten előtt. Szavaival azt fejezi ki, hogy hisz, mégpedig feltétel nélkül hisz Jézus gyógyító hatalmában, erejében. Ezt mondja az Úrnak: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!”

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, ahogyan az evangélista jelzi Jézus reakcióját. Az Úr még nem mond semmit, nem kérdez semmit, nem tesz semmit, hanem „megesett rajta a szíve.” Több ez, mint szánalom vagy együttérzés. Ez irgalom, amely teljes mélységében átérzi a beteg nyomorúságát. Irgalom, amellyel Isten fordul az ember felé. Irgalom, amely képes szabadulást hozni annak, aki hisz. Irgalom, amely Isten ingyenes ajándéka. Irgalom, amely nem szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánul meg. Ez az irgalom indítja Jézust arra, hogy csodát tegyen a leprással, megszabadítsa őt betegségétől.

A gyógyító érintés után Jézus kettős parancsa következik. Ez egyrészt azt tartalmazza, hogy az immár meggyógyult ember menjen el a paphoz, akinek a törvény által biztosított feladata, hogy egészségesnek nyilvánítsa őt és ezzel visszafogadja, visszaengedje a társadalomba, az egészséges emberek közösségébe. A parancs másik része arra irányul, hogy a beteg ne beszéljen senkinek arról, hogy mi módon gyógyult meg, kinek köszönheti a leprától való megszabadulását.

Jézus szándéka azonban meghiúsul, mert az illető mindenkinek híreszteli, hogy Jézus tett vele csodát. Cselekedetében ne azt lássuk, hogy megszegi Jézus kifejezett parancsát, hanem azt, hogy Isten országa nem marad rejtve: aki megtapasztalta Isten irgalmát, az hirdetni fogja azt, s ennek köszönhetően növekszik az Isten országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!