Battaplébánia

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

A szabadító csodák sorozata folytatódik a mai evangéliumban két újabb jelenettel, a vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyításával és az elöljáró lányának feltámasztásával. A két történetnek több közös eleme van. Jézus megszólítása az egyik: A feltámasztott leányt értelemszerűen „kislánynak” szólítja, az asszonyt pedig, aki nyilvánvalóan idősebb lehetett „leányomnak.” A kislány tizenkét éves volt, az asszony pedig ugyanennyi ideje szenvedett betegségében. Mindkét esetben olyan határhelyzetről van szó, amikor Jézus úgy jelenik meg, mint aki egyedül képes segíteni. Mindezeknél azonban fontosabb a hit, az Úr segítsége tulajdonképpen a hitre adott válasz. Az elöljáró ugyanis hittel kéri Jézus segítségét, és kifejezi, hogy Jézus érintése újra életet hoz halálán lévő lányába. Az asszony pedig hisz abban, hogy ha megérinti Jézusnak akár csak a ruháját, meggyógyulhat.

Mindkét történetnél érdekes a tömeg jelenléte, amely Jézus körül gyűlt össze, és amely akár meg is akadályozhatta volna az elöljárót és az asszonyt céljuk elérésében. Ebből a tömegből kellett kiemelkednie, kiválnia a két szereplőnek, hogy közvetlenül találkozhassanak az Úrral.

Számomra sem elegendő együtt haladni a lelkes tömeggel, érdemes Jézushoz lépnem és kérnem tőle a múlt bűneitől való szabadítást, hogy új életet kezdhessek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

Az ördögűzések sorában egészen különleges és érdekes az az eset, amit a mai evangéliumban olvasunk. Különleges, mert Márk evangélista részletesen bemutatja a körülményeket, mindazt, amit a gonosz lélek művel az általa megszállott emberrel, más esetekben csak egészen röviden tesz erről említést. Különleges abból a szempontból is, hogy a gonosz azonnal felismeri Jézust, az Isten Fiának szólítja őt, emberek erre eddig még nem voltak képesek, bár az Úr több csodájának is szemtanúi lehettek. Érdekes az is, hogy bár Jézus nem tűr semmiféle ellenállást a gonosztól és hatalma egyértelműen nagyobb a gonosz erejénél, mégis teljesíti annak kérését, azaz megszállhatja a közelben lévő állatokat. Az eset további sajátossága, hogy az a csoda már nem a zsidók által lakott területen, hanem a pogányok, a nem zsidók vidékén történt. Jézus azt mutatja ilyen módon, hogy az Isten országának örömhíre nem csupán az ószövetségi választott nép tagjaihoz szól, hanem minden néphez, Isten országa nem csak a zsidók körében valósul meg, hanem minden ember számára elérhető valóság.

A jelenet során nagyon látványos az ördög távozása a megszállott emberből, majd a sertések tóba rohanása, de ez ne vonja el figyelmünket az emberről, akinek érdekében a csoda történt és aki Jézus tettének köszönhetően megszabadult a gonosz befolyásától. Őt az Úr megajándékozta a szabadsággal és immár szabadon tehet tanúságot arról, hogy kinek köszönheti szabadulását.

Hirdetem-e, tanúságot teszek-e Isten szabadító tetteiről?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Szabadító hatalom

Az elmúlt vasárnap az első tanítványok meghívásáról olvastunk. Ezt a részt követi Jézus fellépése a kafarnaumi zsinagógában, ezt olvastuk a mai evangéliumban. A tanításából egyetlen szót sem idéz Márk evangélista, inkább figyelmét az itt történt csodának, az ördögűzésnek szenteli. Márknál ez az első csoda. János evangélista műve szerint a kánai menyegzőn történt az első csoda, amikor Jézus a vizet borrá változtatta. Ő ünnepélyesen fejezi be a csoda leírását: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Márk evangélistánál is hasonló az első csoda lezárása, de itt nem egy ünnepélyes hitvallást hallunk, hanem csak az emberek kérdését: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” E kérdés egyáltalán nem utal arra, hogy a jelenlévők, a csodát megtapasztalók hittek volna Jézus isteni hatalmában.

A jelenlévők hitvallása tehát elmarad, emiatt nem lehet jelentősége annak, hogy Márk éppen ezt a csodát írja le elsőként. Az evangélista szándéka inkább annak jelzése lehetett, hogy Jézus képes megtörni a gonosz emberek feletti hatalmát, képes megszabadítani az embereket a gonosz lélek ártó befolyásától. Az Úr fellépésétől kezdődően a gonosznak nincs többé hatalma az emberen, eljött az üdvösség korszaka, eljött az Isten országának és uralmának az ideje, amelyről Jézus nem csak beszél, hanem cselekedeteivel ki is nyilvánítja annak megvalósulását. A jelenet „tisztátalan léleknek” nevezi az embert megszálló gonoszt. A bibliai szóhasználat szerint az a „tisztátalan”, ami szemben áll Istennel és az ő tisztaságával, szentségével, elszakad vagy elszakít tőle. A gonosz szembefordulása nem Istent közvetlenül fenyegeti, hanem az embert veszélyezteti, aki vagy Isten uralmát engedi érvényesülni életében, vagy a gonosz befolyását. Harmadik lehetőség nincs. Ha az ember el akar indulni a hit útján Isten felé, akkor ennek felismerése az első lépések egyike. Ezt nem lehet későbbre halasztani, mindjárt az út elején dönteni kell arról, ki lesz életem Ura.

Jézus megszabadítja az embert a tisztátalan lélektől, a gonosztól. Jól láthatjuk az ellentétes irányú törekvéseket. A gonosz fogva akarja tartani az embert, mintegy rabszolgává teszi, nem engedi, hogy szabadon cselekedjen. Jézus viszont felszabadít, megajándékozza az embert a szabadsággal, hogy szabad és felelős döntést hozhasson. Ez a megváltás lényege. A megváltás minden rosszból kiemeli, megszabadítja az embert és lehetővé teszi számára, hogy Istennel élve megtalálja boldogságát. E csoda esetében és minden hasonló ördögűzésnél lényeges, hogy a gonosz nem tud ellenállni Jézus parancsoló szavának. Mert Jézus hatalma nagyobb, mint az övé. Jézus ereje képes legyőzni minden gonosz erőt. Ennek tudata nagy vigasztalást jelent számunkra a kísértések idején. Jézus segítségével van lehetőségünk arra, hogy visszautasítsuk a gonosz kísértéseit és szabadon Istennek szenteljük életünket.

A történet kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen hatást vált ki belőlünk Jézus isteni erejének megtapasztalása? Megelégszünk a csodálkozással, az ámulattal, mint az egykori emberek a kafarnaumi zsinagógában? Csupán kérdések merülnek fel bennünk? Milyen cselekvésre indít minket, amikor megérezzük Jézus szabadító hatalmát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanítványaid a te életmódodat akarták elsajátítani, ezért elhagyták otthonukat és családjukat, hogy állandóan veled legyenek. Ők nem váltak önálló tanítókká, hanem mindenkor téged képviseltek, a te küldetésedben részesültek, a te tanításodat adták tovább, megélve annak igazságát, hogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél.” Segíts minket, hogy a te követődként az evangéliumot olvasva és élve, hozzád kössük életünket! Segíts, hogy szavaidban felismerjük az örök élet igéit, amelyeket senki másnál nem találhatunk meg.