Battaplébánia

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A korábbiakban Márk evangélista Jézus olyan csodáit mutatta be, amikor betegeket gyógyított vagy gonosz lelkeket űzött ki emberekből. A mai evangéliumban olvasott jelenet, a tengeri vihar lecsendesítése az első „természeti” csoda, azaz nem közvetlenül egy emberen nyilvánul meg isteni ereje, hanem a természet erőinek legyőzésében. Cselekedete azonban itt is az emberek, a bárkában vele tartó apostolok megmentésére irányul.

Felmerül a kérdés: Miért tett Jézus csodákat? Nyilvánvalóan nem magamutogatásból és nem is a feltűnést keresve. E rendkívüli cselekedetei azt igazolták, hogy elkezdődött Isten országának megvalósulása, amit hirdetett. Ahol ugyanis megvalósul az Isten országa, ott megmutatkozik Isten szabadító ereje, azaz az emberek megszabadulnak a betegségektől a gyógyítások eredményeként, a megszállottak megszabadulnak az őket fogva tartó gonosztól, erre példa az ördögűzések esetei, és megszabadulnak a félelemtől, miként a vihar lecsendesítésekor az apostolok félelmét is megszünteti az Úr.

Ez a csoda abból a szempontból is különleges, hogy megjelenik a hit eleme: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” – kérdezi Jézus. A csodák hitet ébresztenek, illetve megerősítik a hitet az emberekben. A hit és a félelem ellentétben áll egymással. Az Úr közelében nincs okom félelemre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon Szent Pál apostol két hűséges munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük, akik a missziós utak során voltak segítségére. Timóteus és Titusz személyesen megtapasztalhatták, hogy Pál mennyire szívén viseli az általa alapított közösségek sorsát. Látták belső vívódásait, aggodalmait, féltő szeretetét, amikor egy-egy közösség letért a krisztusi útról vagy egyesek hatására elpártolt az igaz tanítástól. Jól ismerték Pál apostol fáradozásait, amelyek a közösségekben felmerülő békétlenségek megszüntetésére irányultak. És láthatták Pál felismerését: bár nem felesleges a válságkezelés és a közösségek sorsának irányítása, mégis fontosabb, gyümölcsözőbb az igehirdetés. E felismerés hatására még buzgóbban hirdette a Krisztus feltámadásáról szóló örömhírt, s buzgósága, lelkesedése munkatársaira is átragadt.

A három hitterjesztőnek és igehirdetőnek, Pálnak, Timóteusnak és Titusznak a példája arra ösztönöz minket, hogy felélesszük magunkban az apostoli buzgóságot. Az bizonyára nem arra hív minket, hogy országokat és földrészeket bejárva terjesszük a keresztény hitet, de arra mindannyiunkat meghív, hogy naponta legalább egy embernek elmondjuk az evangélium üzenetét. Induljunk mi is Krisztustól, akit imádunk, s akit imádságban szemlélünk! Induljunk Krisztustól és vigyük az emberekhez az ő igaz tanításának fényét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

A mai napon Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük. A keresztényeket üldöző Pált a Krisztussal való látomásszerű találkozás tette Krisztus követőjévé. Pál nem azért kezdte üldözni a keresztényeket, mert nem tudott semmit az új vallási mozgalom alapítójáról, Jézusról és az ő követőiről. És nem is azért, mert a vallást, a hitet feleslegesnek, butaságnak tartotta. Éppen ellenkezőleg! Farizeusként, azaz a legbuzgóbb zsidó vallási csoport tagjaként Pál számára a vallás, a hit megélése volt a legfontosabb. Farizeusként ő is azt gondolta, hogy a mózesi törvények pontos megtartása teszi igazzá az embert Isten előtt. Ugyanakkor úgy értelmezte, hogy Jézus a törvények és a hagyományok ellen beszél, amikor az Úr valójában azok megújítását szorgalmazta. A szadduceusok vallási csoportjával ellentétben a farizeusok hittek a halál utáni életben, a test feltámadásában. Pál is hitt a feltámadásban, de túlzás volna azt állítani, hogy hitt abban, amit az első keresztények meggyőződéssel hirdettek: a keresztre feszített Jézus feltámadt a halálból. Megtérése előtt Pál egyetlen szót sem hitt el abból, amit hallhatott Jézusról, a Messiásról és a feltámadt Üdvözítőről.

Pál vélekedése azonban gyökeresen megváltozott és élete teljes fordulatot vett a Damaszkusz felé vezető úton, amikor megjelent neki Jézus. E találkozás során meggyőződött arról, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él. Feltámadása nem minősíthető csalásnak, a halálból való feltámadásáról szóló tanítás valóban igaz. Ez az élmény azt eredményezte, hogy Pál is Krisztus feltámadásának hirdetője lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20

Elmélkedés

A korábbiakban meglehetősen gyorsan változtak az evangéliumi történetek helyszínei, az események gyors váltásokban követték egymást. Jézus bejárta a Galileai-tenger környékét, gyógyította a betegeket, csodákat tett és tanítványi közösséget gyűjtött maga köré, de tanításáról mindeddig keveset hallottunk.

Az evangélista most lelassítja az elbeszélés folyamatát, hogy rátérhessen a tanítás ismertetésére. Jézus megáll, hajóba száll és a hajóból tanítja az embereket. A magvetőről szóló példabeszéd egyrészt Isten országának terjedését szemlélteti, másrészt Jézus küldetésére világít rá. Maga Jézus a magvető, aki hirdeti az Isten országáról szóló örömhírt. A példázat bemutatja a hallgatóságot is, mindazokat, akik nyitott szívvel hallgatják az örömhírt, de nem hallgat a nehézségekről, a terjedés akadályairól sem. A hitetlenség, a türelmetlenség, a figyelmetlenség, az Istennel szembeni bizalmatlanság, a keményszívűség és a gazdagság szeretete mind-mind megakadályozzák az embereket abban, hogy a tanítást megszívleljék és ahhoz igazítsák életüket. Aki viszont felismeri a krisztusi szóban az üdvösség igazságát és kész arra, hogy megvalósítsa azt, annak életében megvalósul az Isten országa.

Van-e időm nap mint nap Jézus szavát megismerni? Kész vagyok-e a befogadott üzenet szerint élni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, te kezdettől fogva az Atyánál voltál, amikor eljöttél az emberek közé, elérhetővé tetted a hit alázatos bizalmát. És eljön a nap, amikor ezt mondhatjuk: Krisztushoz tartozom, elszakíthatatlanul az övé vagyok!