Battaplébánia

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az első tanítványok

Az evangéliumi jelenetben Keresztelő János mellett két tanítványa áll. A történetből kiderül, hogy egyikük András, Simon Péter testvére. A másik személy nincs megemlítve név szerint, de ő az, aki „másik tanítvány” vagy „szeretett tanítvány” megjelöléssel többször is felbukkan. A hagyomány János apostolt ismeri fel benne, a negyedik evangélium szerzőjét, aki érthető módon, szerényen nem nevezi meg önmagát saját írásában. Ezt a nézetet megerősíti, hogy ez a bizonyos tanítvány pontos adatokkal rendelkezik az események helyére és idejére vonatkozóan, például a mostani részben is rögzítésre kerül, hogy „a tízedik óra körül” történt a két tanítvány találkozása Jézussal. Nyilvánvalóan csak egy személyes tanú emlékezhet ennyire pontosan az eseményekre.

A két tanítvány, tehát András és János annak hatására szegődik Jézus nyomába, hogy ezt a tanúságtételt hallják Keresztelő Jánostól, aki Jézusra mutat: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E jelképes kifejezés arra utal, hogy Jézus ártatlan bárányként feláldozza magát annak érdekében, hogy az emberek bűnét eltörölje, az embereket megváltsa. Mindketten felismerik János szavaiban, hogy azt állítja Jézusról: ő a Messiás, ő a Megváltó, ezért akarnak mostantól az ő tanítványai lenni.
Itt érdemes megállnunk gondolatban annál, hogy Keresztelő János egyáltalán nem bánja, hogy elhagyják őt tanítványai Jézus miatt. Esze ágában sincs megakadályozni ezt, nem marasztalja őket, hanem engedi, hogy azonnal induljanak, hiszen éppen az volt az ő küldetése, hogy Jézusra irányítsa az emberek figyelmét.

A két tanítvány indulásában a hit kezdetét kell meglátnunk. Kapnak egy jelet, egy szóbeli tanúskodást, amely felkelti érdeklődésüket és felkelti bennük a vágyat, hogy új Mesterük legyen. Az első kezdeti néhány lépés után azonban megtorpannak, amikor Jézus megfordul és szándékukról kérdezi őket. Az első szó, az első megszólítás, az első kérdés meglepetésként éri őket, ezért nem is tudják, nem is merik elmondani, hogy Jézus tanítványai szeretnének lenni, zavarukban ezt kérdezik: „Mester, hol laksz?” Kérdéseikben rabbinak, azaz Mesternek szólítják Jézust, és tulajdonképpen ezzel árulják el vágyukat, hogy szeretnének Jézustól tanulni, szeretnék, ha Jézus lenne a mesterük. Talán nekünk is hasonló érzésekkel és ilyen szerénységgel kellene Jézus nyomába indulnunk. Lehet, hogy nem is tudjuk azonnal pontosan megfogalmazni mit szeretnénk tőle, de valamilyen módon fejezzük ki, hogy készek vagyunk követni őt, készek vagyunk iránymutatása szerint élni.

A történet azzal folytatódik, hogy betérnek Jézus házába és „aznap nála maradtak.” Ebből láthatjuk, hogy nem a házra voltak kíváncsiak, ahol Jézus lakik, hanem magára Jézusra. Az imént azt kérdezték, hogy hol lakik Jézus, de ha csak a lakóhelyére lettek volna kíváncsiak, akkor megnézik a házat és szépen hazamennek még sötétedés előtt, mert ez a ház is éppen olyan lehetett, mint Palesztína más házai abban az időben. Mondok egy példát: Az ausztriai Salzburgban naponta sok ezren keresik fel a híres zeneszerző, Mozart szülőházát. A zenekedvelő turisták megnézik a házat, aztán hazamennek, de egyiküknek sem jut eszébe, hogy rögtön beiratkozzanak egy három éves kurzusra annak érdekében, hogy megtanuljanak zongorázni. Jézus tanítványainál más a helyzet, mert ők nem a turisták kíváncsiságával térnek be Jézus házába, hanem azért, hogy megismerjék az ő személyét, életformáját. Ez a tanítványi élet lényege: megismerni az Urat és elsajátítani az ő életformáját. Jézus engem is erre hív. Akarok-e az ő tanítványa lenni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az első tanítványok benned találták meg és ismerték fel a Megváltót. Mi is kereső emberek vagyunk. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást. Keressük azokat az embereket, akiknek tanúságtétele hiteles. Keressük azokat az embereket, akik elvezetnek minket hozzád. Mert minden keresésünk mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az irgalmasan felénk forduló Istent. Boldogok vagyunk, ha benned megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzád vezetjük embertársainkat!

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

Ezekben a napokban az Isten országát meghirdető és azt cselekedeteiben megvalósító Jézussal találkozunk az evangéliumokban. Az Úr üzenete, örömhíre mindenkinek szól, de nem tudja azt mindenki hittel elfogadni. A mai evangélium egy pozitív példát, Lévi meghívását mutatja be. A vámos foglalkozású Lévi személye azonosítható Máté apostol és evangélista alakjával. A megtérés szükségességét hirdető Jézussal már találkoztunk. Küldetése a bűnösökhöz is szól, illetve jócselekedeteiből a bűnösök sincsenek kizárva, miként a béna meggyógyításának története jól mutatta ezt. Lévi meghívásánál is megfigyelhető ez az elem, hiszen foglalkozása miatt bűnösnek tekintette őt mindenki. Míg az előző jelenet annak igazolására szolgált, hogy Jézus bűnbocsátó hatalommal rendelkezik, addig a mostani esetnél inkább a bűnösök felé megnyilvánuló jóakarata, jóindulata kerül előtérbe.

Jézus a kezdeményező, ő az, aki megszólítja és új útra hívja az embert. A barátságos megszólítás és meghívás oly erővel ragadja meg Lévit, hogy felhagy eddigi foglalkozásával és életmódjával, és azonnal Jézus követőjévé, tanítványává válik. Itt is láthatjuk az Úr szavának erejét, amely nem csak a betegségeket képes megszüntetni, hanem képes eltörölni az ember bűneit és elindítani őt egy új életúton. Én miért késlekednék, ha Jézus engem hív követésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Mk 2,1-12

Elmélkedés

A leprás beteg meggyógyítása, amiről tegnap olvastunk, lezárja Jézus első csodáinak sorozatát. Valamennyi csoda bemutatása annak igazolására történt, hogy Jézusban elérkezett a szabadító, cselekedeteivel megvalósul az Isten országa, gyógyításaiban megtapasztalhatóvá válik az irgalmas Isten jelenléte.

Írásának második fejezetében Márk evangélista újabb csodákat mutat be, de ezek már más színben tűnnek fel. Ezek már kérdéseket vetnek fel a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatban, illetve vitára adnak okot az írástudók számára, akik Jézus hatalmának eredetét akarják megismerni. E csodákról és vitákról lesz szó a következő napok evangéliumaiban és ennek része a béna meggyógyítása is a mai szövegben. A vita alapját az szolgáltatja, hogy a testi gyógyítást követően Jézus határozott kijelentést tesz arról, hogy a beteg lelkét is képes meggyógyítani, azaz hatalma van a bűnök megbocsátására. A testi betegség megszüntetése valójában csak bevezeti a bűnbocsátó hatalom témáját, amely egyértelműen a jelenet lényegesebb eleme. A látható és a láthatatlan elemek keverednek az eseménynél. A testi nyomorúság, a bénaság nyilvánvalóan látható, miként a béna barátainak igyekezete is. Nem látható viszont a béna bűnössége és a barátainak hite sem. Jézus gyógyító szavának eredménye egyrészt látható, mivel a beteg képes felállni és saját lábán távozni, másrészt láthatatlan az emberi szemek számára a bűntől való megszabadítás. Láthatatlan az írástudók gondolkodása azzal kapcsolatban, hogy egyedül Isten képes megbocsátani a bűnöket, Jézus azonban belelát szívükbe, jól tudja, mit gondolnak.

Akár belátom, akár nem, nekem is szükségem van Isten bűnbocsátó szavára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Egyik olvasóm jelezte, hogy nem volt egyértelmű a cikk, amit néhány napja hoztam előre a nyitóoldalra. Igaza volt. A hiányt enyhítendő, közreadok néhány érvet, egy ma már nem működő katolikus levelezőlistáról (Hagiosz, 2005), a témával kapcsolatban. …