Battaplébánia

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Márk evangélista beszámolója szerint Keresztelő János küldetése azzal ért véget, hogy megkeresztelte Jézust. A megkeresztelkedés eseményét követően kezdődik Jézus nyilvános működése, amelyről a következő időszakban fogunk olvasni. Mielőtt azonban az evangélista elkezdené részletesen ismertetni az útnak induló Jézus tanítását és a tanító utak eseményeit, mintegy összefoglaló jelleggel az olvasók elé tárja ezen utak lényegét és célját: Jézus azért jött el a világba, hogy Isten országának evangéliumát hirdesse. Az örömhír azért hangzik el, hogy az emberek megtérjenek, azaz rátaláljanak az irgalmas Istenre.

Jézus felhívása így hangzik: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus tehát az Istennel való kapcsolat megújítására hív minket. Lényeges, hogy a hívás azt követően hangzik el, hogy a megkeresztelkedéskor fény derült arra, hogy Jézus milyen kapcsolatban van az Atyával, tudniillik ő a mennyei Atya szeretett Fia. A későbbiekben ugyanis ki fog derülni, hogy Jézus tulajdonképpen abban látja az említett új kapcsolat lényegét, hogy az ember úgy nézzen Istenre, mint az ő szerető Atyjára és tekintse önmagát Isten gyermekének. Jézus elhozza közénk Isten országát, egészen közel hozza hozzánk az Istent, ővele elindulhatunk a hit útján, amely az irgalmas Atyához vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11

Elmélkedés

Isten gyermeke

Jézus megkeresztelkedésének jelenetét olvassuk a mai evangéliumban. A leírás szerint a Jordán folyónál Keresztelő János és Jézus áll egymással szemben. Amikor még meg sem születtek, tehát még mindkettőjük édesanyja méhében volt, akkor már találkoztak egymással, ahogyan erről Szent Lukács evangélista beszámol Mária Erzsébetnél tett látogatása alkalmával (vö. Lk 1,39-56). Ezen kívül most találkoznak először. De hallottak már egymásról. Jézus értesülhetett János életviteléről és tevékenységéről. Tud arról, hogy János a bűnbánat keresztségét hirdeti és megkereszteli az embereket, mert az emberek elvitték hozzá János hírét. János is tud Jézusról, de nem az emberi beszámolókból, hanem az isteni kinyilatkoztatásból. Isten személyesen vele közli küldetését, hogy készítse elő a Messiás, a Megváltó érkezését a nép körében. János tudja, hogy az ő fellépése után olyan személy jön, aki nagyobb lesz nála.

Most tehát találkoznak. Jézus János előtt áll, akinek eljövetelét ezidáig hirdette. És Jézus előtt áll az, akinek különleges életvitele sokak érdeklődését felkelti. Most végre találkoznak, az előfutár és a Messiás, a Keresztelő és aki keresztelkedni akar. János már sokakat megkeresztelt, de most olyat tapasztal, amit korábban sosem. Amikor Jézus megkeresztelkedik és felemelkedik a vízből, a megnyíló égből a Szentlélek ereszkedik le rá galamb alakjában. Eközben az égből a mennyei Atya szava, tanúságtétele hangzik Jézus személyére vonatkozóan: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Nem tudjuk biztosan, hogy a jelenlévők közül mások is látták-e ezt és hallották-e az égi hangot, de az biztos, hogy János látta és hallotta. János ebből tudja, hogy ez a találkozás fordulatot jelent. Az ő küldetése véget ért, most kezdődik Jézus fellépése. Milyen megnyugtató lehetett János számára, hogy láthatta azt, akinek jövetelét hirdette! Milyen megnyugtató volt, hogy saját küldetését teljesítette, megtette mindazt, amit Isten kívánt tőle! Milyen öröm töltötte el Jánost! Ez a beteljesedett élet öröme. Az Isten szolgálatában álló ember öröme. A küldetését hűséggel teljesítő ember öröme. Az isteni ígéret megvalósulását megélő ember öröme.

Nem tudjuk biztosan, hogy a későbbiekben találkoztak-e még személyesen. Az biztos, hogy hallottak egymásról, figyelemmel kísérték egymás tevékenységét. Amikor János már börtönbe került, akkor onnét küldi el tanítványait ezzel a kérdéssel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,20). És Jézus sem feledkezik meg az előfutárról. A küldöttek távozása után így beszél a népnek róla: „Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta mint Keresztelő János” (Lk 7,28). Azt biztosan állíthatjuk, hogy János befejezettnek tekinti küldetését, a háttérbe vonul, hogy átadja a helyet Jézusnak. Így valósul meg, amit ki is mondott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30).

Elmélkedésünk befejezéseként fogalmazzuk meg röviden a mai ünnep üzenetét! A keresztség szentségében való részesedés a hit kifejezése, az ember válasza Istennek. Amikor a húsvéti szertartás keretében évente megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, akkor megerősítjük Istenbe vetett hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neki. Ugyanakkor a keresztségben Isten gyermekévé fogadja a megkeresztelt embert. Életünk minden napján éljünk úgy, hogy méltók legyünk Istennek a szeretetére, aki gyermekévé fogadott minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az emberek megtérésére irányul, arra, hogy szakítsunk bűnös életünkkel, lélekben újjászülessünk és a mennyei Atya kedves gyermekei legyünk. Amikor megkereszteltek minket, akkor a mennyei Atya gyermekei lettünk, de azóta bűneinkkel újra és újra kiszakítjuk magunkat az ő szerető karjaiból. Amikor viszont bűnbánatot tartunk, akkor mindig engedjük, hogy az irgalmas Isten átöleljen minket. Vezess minket őszinte, az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra!

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Mindenki Megváltója

Az ószövetségi iratok arról tanúskodnak, hogy a választott nép, a zsidóság Isten ígérete alapján évszázadokon keresztül várta a Messiást, a Megváltót. Amikor pedig a Messiás eljött ebbe a világba, akkor mindenki számára elhozta a megváltást. Jézus személyében a zsidók nem ismerték fel a Messiást, ők tovább várják azóta is érkezését. Keresztény hitünk szerint Jézus mindenki, minden nép számára Megváltó.

A három napkeleti bölcs, akikről ma, Urunk megjelenésének ünnepén az evangéliumban olvasunk, nem voltak zsidó származásúak. Ők nem ismerték azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiásról szóltak, nekik nem voltak elképzeléseik arról, hogy ki lesz a Megváltó. Ők csupán egy különleges égi jelenségre lesznek figyelmesek, amelyben jelet látnak, és követni kezdik a fényes csillagot. Igyekezetük és lelkesedésük, amely a hosszú és minden bizonnyal viszontagságos út során sem lankad, meghozza gyümölcsét, eljutnak Betlehembe, ahol megtalálják a kis Jézust.

Előtte azonban az ország fővárosába, Jeruzsálembe mennek, egyenesen Heródes királyhoz, mert úgy gondolják, hogy egy újszülött királyt nyilvánvalóan a királyi udvarban érdemes keresniük. Egy királyt, pontosabban egy leendő királyt keresnek. Ezért kérdezik: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Erre Heródes, aki rögtön úgy érzi, hogy uralkodása veszélybe került, hívatja az írástudókat és ezt kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?” De ki beszélt itt Messiásról? A bölcsek csak egy újszülött királyt említettek, de nem állították róla, hogy ő a Messiás. Az a tény, hogy egy újszülött király említése rögtön a Messiást juttatja a megkérdezett főpapok és írástudók eszébe, azt igazolja, hogy ebben a korban nagyon fokozott volt a messiási várakozás Izraelben. Ennek azonban nem lelki okai voltak elsősorban, hanem politikai. A zsidó nép ugyanis római fennhatóság alá tartozott és azt remélték, hogy az eljövendő Messiás majd ettől fogja őket felszabadítani és visszaadja a nép önállóságát. Ezeket az elképzeléseket azonban a napkeleti bölcsek szerencsére nem ismerik. Ők azért jöttek, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, akiről már most hiszik, hogy nem csak a zsidó nép számára lesz király, hanem minden ember számára.

A keresztény hagyomány és igehirdetés az évszázadok folyamán meglehetősen kiszínezte a napkeleti bölcsek történetét, amelyhez még a művészet is hozzájárult a maga lehetőségeivel. Ennek köszönhetően nem könnyű megmaradni az evangéliumi üzenetnél, de mégis tegyünk erre kísérletet. Három dolgot emeljünk ki, amit valóban tartalmaz az evangélium. Az első, hogy a napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelhették az égi jeleket. A második, hogy felismerték a jelet és követték azt, semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak. A harmadik, hogy kifejezték hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Ez az a három lépés, amelyet nekünk is érdemes megtennünk. Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen vágyak élnek bennünk? Kitől várjuk életünk jobbá fordulását? Miért van szükségünk Istenre? Aztán keresnünk kell azokat a jeleket, amelyek által maga Isten vezet minket. Nem szabad megállnunk ezen az úton és nem engedhetjük azt sem, hogy mások letérítsenek minket erről az útról. Ha pedig megérkezünk oda, ahová az isteni jel vezet minket, legyen nyitott ne csak a szemünk, hanem a szívünk is! Ismerjük fel mi is a betlehemi Gyermekben, Jézusban, hogy egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója. Mindenki Megváltója, az enyém is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Nem a fényes betlehemi csillag a fény igazi forrása, hanem a te Fiad, Jézus, aki meggyújtja a hit fényét mindannyiunk lelkében. Krisztus fénye különleges vonzerővel rendelkezik, távolról észrevehetjük és elindulhatunk felé. Segíts, hogy megszülessen bennem a hit fénye! Segíts, hogy kövessem a csillag fényét, az égi jelet, amely nem csak az egykori bölcseket, hanem engem is Isten Fiához vezet. Segíts, hogy tanúskodjak én is arról, hogy Jézus az igazi világosság!

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Keresztelő Szent János személyéről János evangélista nagyon ügyesen Jézus személyére tereli a figyelmünket. A Keresztelő tanúságtételének eredményeként két tanítványa Jézus követője lesz, akik aztán újabb személyeket vezetnek hozzá. Így vitte András a testvérét, Simon Pétert Jézushoz, és így vezeti Fülöp Jézushoz Nátánáelt, akit Bertalan apostol személyével azonosíthatunk. Ismét azt láthatjuk ebből, hogy a tanúságtétel olyan folyamat, amely során új emberek ismerik meg Jézust és lesznek követőivé, új személyek jutnak el a benne való hitre.

Nátánáel is a korabeli elképzelések rabja, ő is ugyanúgy gondolkodik, mint a többi zsidó ember, ő is dicsőséges királyként, uralkodóként képzeli el a Messiást, aki aligha származhat a vidéki kisvárosból, Názáretből. Kezdeti kételkedése ellenére mégis elindul, hogy találkozzon Jézussal és ez a személyes találkozás fordulatot hoz számára. Beszélgetésük során felébred benne a hit, felismeri és megvallja, hogy Jézus az Isten Fia.

A jelenet kapcsán érdemes Fülöp apostoltól is tanulnunk valamit, ami hasznos lehet tanúságtételünk során. Fülöp nem kezd el magyarázkodni, amikor hallja Nátánáel kételkedő kérdését. Nem akarja őt meggyőzni, hanem azt szeretné csupán elérni, hogy Nátánáel induljon el maga és győződjön meg személyesen arról, amiben most még kételkedik. Nem feltétlenül a mi tanúságtételünk fog valakiben hitet ébreszteni, hanem az Úrral való találkozás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!