Battaplébánia

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

János evangélista jól tudja, hogy a hit természetfeletti jelek felismeréséből születik meg, ugyanakkor mindig van természetes, az ember számára megtapasztalható alapja is. Így kapcsolódik össze Isten kinyilatkoztatása azzal, amit magunk is megismerhetünk tapasztalataink alapján. Keresztelő János tanúságtételében is tetten érhető a természetfeletti világ és a természetes valóság érintkezése. János azt tudja meg az isteni kinyilatkoztatásból, hogy a leszálló galamb lesz a jele annak, hogy ki az Isten Fia. Amikor pedig ő látja ezt a jelet, akkor e jel alapján meggyőződhet arról, hogy mindaz igaz, amit a neki szóló kinyilatkoztatásból megtudott, az valóban igazság. A látható jel, a Jézusra leszálló galamb bizonyítékul szolgál a természetfeletti ismeret igazságáról, azaz, hogy Jézus az Isten Fia.

A mai evangélium arról számol be, hogy Keresztelő János tanúságtétele nem hatástalan, mert ennek eredményeként két tanítványa Jézust kezdi el követni. Lám, ők észreveszik azt, hogy mi a lényeges János szavaiban. A Keresztelő személye felől érdeklődő küldöttek, akikről hallottunk az előzményekben nem voltak erre nyitottak. De ez a két tanítvány rögtön abba az irányba fordul, ahová János irányítja tekintetüket, így látják meg Jézust, így lesznek az ő követőivé. Ha csak hallgatom a tanúságtételt, de nem indulok el ennek hatására, akkor sosem jutok el Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te Péter apostolt és halásztársait követésedre és emberhalászatra hívtad meg. Ők kezdetben nem értették pontosan mit jelent új feladatuk, az emberhalászat, mégis olyan erővel ragadta meg őket a te hívásod, hogy nem tiltakoztak és nem ellenkeztek, hanem rögtön indultak és tanítványaid lettek. Benned felismerték az Isten Fiát, akinek odaadhatják életüket, s akit érdemes szolgálniuk. Segíts minket, akiket szintén meghívsz követésedre és szolgálatodra, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Szent János evangélista, akinek könyvéből ezekben a napokban Keresztelő János tanúságtételét olvassuk, nem írja le Jézus megkeresztelkedésének eseményét, ez csak a másik három evangéliumban olvasható. Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a Jordán folyó vidéke, ahol Keresztelő János tartózkodott és keresztelt. Amikor Jézus közeledik felé, akkor János számára már nem idegen, hanem ismeri őt, amiből arra következtethetünk, hogy valamivel korábban történhetett Jézus megkeresztelkedése. János ezt mondja: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad.” Ez nyilvánvalóan a kereszteléskor történt, hiszen a másik három evangéliumban részletesen is olvashatunk a Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekről. A Keresztelő azt állítja Jézusról, hogy korábban őróla beszélt, mint utána jövő személyről, aki nagyobb lesz nála, s akinek a küldetése lesz igazán fontos, mert ő „az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”, azaz ő hozza el a bűntől való szabadulást, a megváltást. A jelenet végén hangzik el a Jézusról szóló legfontosabb kijelentés János részéről: „tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Felmerül bennünk a kérdés: Honnan tudta János, hogy Jézus a Megváltó, az Isten Fia? Nem a hitetlenség kérdezteti ezt, hanem a tanúságtétel alapját keressük. Maga János válaszol erre azzal, hogy aki őt küldte, mondta meg neki, hogy mi lesz az a jel, amiből felismeri az Isten Fiát, azaz egyértelműen Isten személyesen neki szóló kinyilatkoztatása az alapja tanúságtételének.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai és a következő napok evangéliumi részletei különböző tanúságtételeket tartalmaznak, amelyek mindegyike Jézusról szól, az ő megváltói titkát tárja fel. János evangélista gondolkodásában a hit és a hitről szóló tanúságtétel szorosan összetartozik. Az a személy, aki mások tanúságtételének köszönhetően megismert valamilyen igazságot és eljutott a hitre, az nem fog hallgatni arról, nem fogja ezt az igazságot magába zárni, hanem maga is tanúságot fog tenni arról mások előtt. A tanúságtételek folyamán terjed a hit, egyre többen jutnak el a hitre. A hiteles tanúságtétel az alapja annak, hogy a hit terjedése megállíthatatlan folyamat legyen az évszázadok során.

Mindezek ismeretében könnyen megérthetjük Keresztelő János tanúságtételének jelentőségét. A zsidó küldötteknek, akik személye és küldetése felől érdeklődnek nagyon határozottan kijelenti: „Nem én vagyok a Messiás.” Majd pedig a további kérdésekre is úgy válaszol, hogy visszautasítja a különféle feltételezéseket. Keresztelő János nagyon szerény, még prófétának sem nevezi magát, rögtön az utána jövő személyre akarja irányítani a kérdezők figyelmét, mi már tudjuk, hogy Jézusra, a Megváltóra, akinek János az előfutára. Itt rögtön észrevesszük a kérdezők hibáját, akik nem tudnak kilépni saját elképzeléseik és saját kérdéseik köréből. Bár Jánostól hallják, hogy egy fontos személy jövetelét hirdeti, ők nem kíváncsiak arra, hogy kiről beszél, hanem visszatérnek János személyéhez. Az ő hibájukból megtanulhatjuk, hogy a tanúságtétel akkor fog elvezetni a hitre, ha meghalljuk annak újdonságát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.

Szent Metód