Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétely, oda hitet,
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21
Elmélkedés
Isten Anyja
A mai napon Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepeljük. A Máriáról szóló hitigazságok, hittételek közül ez a legrégebbi. A 431-ben Efezusban tartott egyetemes zsinat atyái ünnepélyes formában nyilatkoztak arról, hogy Mária Istenszülő, azaz Isten Anyja, hiszen ő foganta méhében a Szentlélektől és ő szülte a világra Isten Fiát, Jézus Krisztust, akiről valljuk, hogy valóságos Isten és valóságos ember. Jézus személyében megkülönböztetjük az isteni és az emberi személyt, de mivel ez a kettő egymástól elválaszthatatlan, ezért Mária nem csak az ember Jézus anyja, hanem Isten Anyjának is neveznünk kell őt.
Mivel az evangéliumok elsősorban Jézus életét és művét igyekeznek bemutatni, ezért édesanyjáról, Máriáról viszonylag keveset írnak, abban viszont egyetértenek, hogy Mária Jézus anyja. Ő szülte a világra az ember Jézust, amikor be akart lépni az emberiség történelmébe. Mivel az öröktől fogva létező Fiúisten azonos az emberi testet öltött Jézus Krisztussal, ezért jogosan tartjuk Máriát Isten Anyjának.
A Fiúisten megtestesülése az üdvösség művéhez tartozó esemény, amelyet Isten visz végbe, az emberek javára, az emberiség megváltása érdekében. A megtestesülés pillanatában, amikor Mária elfogadja Isten vele kapcsolatos tervét és igent mond arra, hogy a Megváltó anyja legyen, nem passzív szereplő csupán, hanem aktívan, egész személyiségével részt vesz az üdvösség művében, mégpedig, mint anya. Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében így írja le Mária szerepét az üdvtörténet rendjében: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4).
Az anyaság minden esetben az élet szolgálata. Bár van ebben a megfogalmazásban némi belső ellentmondás, hiszen minden élet halálra van szánva. Aki egyszer egy édesanyának köszönhetően megszületik a földre, annak egyszer távoznia is kell a földi életből, meg kell halnia. Mária életében végigkövethető a fiához, Jézushoz kötődő testi és lelki kapcsolat, kezdve attól, hogy a betlehemi istállóban a szülés pillanatai után kezében tarthatta őt, egészen addig, hogy a Golgotán az Úr kereszthalála után az ölébe fektették fiának holttestét. Mária anyaságára úgy tekinthetünk, mint aki legyőzte ezt az ellentmondást, mert magát az életet, az emberré lett, ugyanakkor örökkön élő Istent szülte meg, bár a keresztről való levételkor még nem tudhatja, hogy az Úr teste hamarosan fel fog támadni az életre.
A mai ünnep evangéliuma visszavezet minket a betlehemi jászolhoz, amelyben karácsony ünnepe óta minden nap megcsodáljuk a Gyermeket s akiben felismerjük Isten Fiát. A jelenet azzal kezdődik, hogy a pásztorok a betlehemi istállóban megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. A felsoroltak között Mária szerepel az első helyen, amellyel Lukács evangélista az ő kiemelkedő személyét hangsúlyozza, de ez természetesen nem jelent elsőbbséget Jézushoz viszonyítva. Az evangéliumi jelenet arra ösztönöz minket, hogy egy kis időre emeljük fel tekintetünket, nézzünk a Gyermek édesanyjára, akinek annak idején a pásztorok lelkesen mesélték el, hogy az angyali jelenés indította őket útnak, az isteni hírnöktől tudták meg azt, hogy megszületett a világ Megváltója. Isten Anyjához hasonlóan mi is véssük jól a szívünkbe mindazt, amit Jézusról megtudunk! Jézus iránti szeretete legyen számunkra példa, hogy az előttünk álló esztendő minden napján kimutassuk szeretetünket az Úr iránt!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, hálát kell adnunk, hogy Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária felénk nyújtja Jézust, nekünk adja, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket, hogy a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.
Domonkos nővérek válaszai a kérdésre. A szerk.
„Nem csupán az ajándékokért, amikkel Isten elhalmoz, bár az is van bőven – ajándékot máshol is tud adni az Úr. Az én válaszom nagyon rövid: nekem azért jó, mert egyáltalán nem szeretnék másképpen élni (tudnék, de nem szeretnék). Bővebben: számomra ez az az élet, amelyre Jézus hívott, amelyben otthon érzem magam, legmélyebb vágyaim teljesülnek, ezen az úton látom legjobban elérhetőnek számomra azt, amit az Úr elképzelt rólam. Ebben van a békém, a reményem és a biztonságom.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Elmélkedés
Mit várunk a családtól?
Az államtól elvárjuk, hogy biztosítsa minden állampolgára számára a jólétet és az ország biztonságát. Az ország választott vezetőitől elvárjuk, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek érvényre juttatják az igazságosságot, biztosítják az egyenlőséget és védik mindenki szabadságát. Az orvostól elvárjuk, hogy legjobb tudása szerint gyógyítsa a betegeket. A tanártól elvárjuk, hogy használható tudást adjon a következő nemzedéknek. A munkástól elvárjuk a becsületes munkát. Az Egyháztól és szolgálattevőitől elvárjuk, hogy Istent tegyék jelenvalóvá életünkben. A családtól elvárjuk, hogy … Tényleg, mit is várunk a családtól?
Ne adjunk felületes és elhamarkodott választ erre a kérdésre! Ma, a Szent család, Jézus, Mária és József ünnepén gondolkozzunk el egy kicsit a család hivatásáról és feladatáról! Mit várunk a családtól? És most ne a családtagok, a szülők és a gyermekek feladatára gondoljunk, hanem a család sajátos küldetésére! Amikor most a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk összegyűjteni a családdal szembeni elvárásainkat, akkor nem tekinthetünk el attól, hogy Istennek mi a terve a családdal, a család intézményével és a családi közösséggel, a férfi és a nő szeretetkapcsolatával. Valójában sokkal helyesebb volna azt a kérdést feltennünk, hogy Istennek milyen elvárása van a családoktól, mi volt az ő eredeti terve, szándéka a családdal, milyen küldetést adott a családnak?
Elsőként a házastársak egységét, szeretetben kibontakozó közösségét kell megemlítenünk. A házasságban a férfi és a nő közösségre lép egymással, közösséget teremtenek, amelynek alapja a szeretet, és amely az egész életre szól. Értelmetlen volna bármiféle kapcsolat a férfi és a nő között, ha abban nem a szeretet mindennapi megélése volna a cél. Mégpedig a minőségi szereteté, amely nem elégszik meg a szeretet érzésének hangoztatásával, hanem konkrét tettekben mutatkozik meg a házastársak részéről. Ebből a kölcsönös szeretetből fakad a házastársak egysége és hűsége.
Második elvárásként, isteni szándékként az élet szolgálatát, az élet továbbadását kell megneveznünk. A teremtő Isten, az embert férfinak és nőnek megalkotó Isten arra hívja teremtményeit, hogy legyenek munkatársai az életadásban. A férfi és a nő, egymás házastársaiként szabadon és tudatosan vállaljanak szerepet az élet továbbadásában. Az emberi szabadságnak és a tudatosságnak itt különösen nagy szerepe van, amely egyúttal az ember felelősségét is jelenti. A házastársi szeretet és szerelem gyümölcse a gyermekek világrahozatala és felnevelése a család szeretetteljes légkörében. A férfi és a nő egymás iránti szeretete így nyílik ki gyermekeik felé.
Harmadikként azt érdemes megfogalmaznunk, hogy a családok nem élhetnek egymástól elszigetelten, egymástól függetlenül, hanem nagyobb közösséggé, társadalommá kell formálódniuk. Ez nem csak egy bizonyos területen, például egy ország területén belül való egyszerű együttélést jelent, hanem a családok együttműködését, közös értékek képviseletét és közös célok megvalósítását. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy a családok együtt küzdjenek a családokat támogató döntésekért és a családok szabad vallásgyakorlásáért.
A szabad vallásgyakorlat említésével, a hit megélésével már meg is érkeztünk a negyedik elváráshoz. A keresztény családnak az is feladata, hogy miközben előmozdítja a társadalom céljait, az Egyházat is építse, Isten országát is megvalósítsa. Ez a pont tulajdonképpen összefoglalja mindazt, amit az előző három tartalmaz, azaz a családnak fel kell fedeznie, hogy mi az Istentől kapott küldetése és azt meg kell valósítania. Legyen minden család a hit megélésének és továbbadásának helye!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mennyei Atyánk, te úgy rendelted, hogy egyszülött Fiad egy szegényes istállóban jöjjön e világra, egy üres istálló legyen a Szent Család menedéke. Tudom és érzem, hogy helyet kérsz számukra az én szívemben, az én életemben is. Talán még van egy parányi hely a lelkemben, amit fel tudok ajánlani, amit nem foglalnak le evilági gondjaim, talán még akad egy üres lap életem naplójában, ahova beírhatod nevedet és igazságodat. Jézus, Mária és József, foglaljatok lakást a szívemben és vezessetek a mennyei Atyához!
Be kell vallanom, hogy nagy lelkesedéssel faltam Sabrina Covic Radojicic könyvét. Ennek oka elsősorban a könyv témájában keresendő, nem pedig a szerzőhöz fűződő barátságomban. Ez a kiadvány, interjú formájában mutatja be Szűz Mária egyik medjugorjei látnokát, Mirjana Dragicevic Soldot.
Milyen sok sötét órát kell átélnünk támadásokon, szükségeken, nehézségeken, betegségeken, vagy egyéb fájdalmas eseményeken keresztül! Ezeket tapasztaljuk saját életünkben is, de erőteljesebben érezhető ez az egyre sötétebbé váló világban. A jövőben pedig még nagyobb szenvedések várhatók. Ennek a fényében szeretnék arról bizonyságot tenni, hogy három ígéret hogyan vált erős támaszommá, amelyeknek segítségével már sokszor győzelmesen mentem keresztül a „könnyek völgyén”. Talán némelyek számára ez segítség lehet.
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40
Elmélkedés
Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom, ahol Mária és József bemutatja az Úrnak az újszülött Jézust. Simeon után egy másik személy is megjelenik, egy idős asszony, akit Annának hívnak. A Messiásra való csendes várakozás, a templomban való szüntelen tartózkodás, az imádság jellemzi őt. Eddig talán senki sem vette észre, hogy mennyit imádkozik a templomban, vagy talán furcsállották, hogy állandóan ott van. Most megmozdul körülötte minden, érzi, hogy eljött a beteljesedés napja. A mindenható Istent dicsőíti, mert megérte a várakozás, eredményt hozott a szüntelen ima.
Érdemes elgondolkodnunk imádságunk módján. Sokszor azonnali választ várunk kérdéseinkre. Sokszor azonnali megvalósulását várjuk annak, amit Istentől kérünk. Sokszor azonnali megvilágosodást várunk, a számunkra pillanatnyilag érthetetlen dolgok azonnali megértését.
Meg kell tanulnunk a türelmes várakozást. El kell sajátítanunk a türelmes imádságot. Sőt, imáinknak el kell jutnia ahhoz a bizalomhoz, hogy már nem is kérünk, hiszen Isten jól tudja, még nálunk is jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mi szolgája lelkünk fejlődését és üdvösségünket.
Ebben segítsen minket Anna példája. És abban is, hogy felismerjük a hozzánk érkező Istent, a mi Megváltónkat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének. Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatván a családi életközösség igazi értékét.
„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Mk 1,3)
Elérkezve Karácsony ünnepéhez, eszünkbe jut 2014 karácsonya, melyet az iraki Ankawa keresztény menekülttáborban töltöttünk, ahol az ISIS elöl menekülő emberek akkor egy sátorban adtak helyet a születés jelenetének. Most, három évvel később, sok menekült visszatért otthonába a Ninivei síkságra, hogy ott ünnepelje a Karácsonyt. Az emberek már hónapokkal ezelőtt visszatértek, és azonnal megkezdték a háború romjainak eltakarítását, házaik újjáépítését, templomaik megtisztítását, utcáik rendbetételét. Ezt hatalmas lelkesedéssel tették, hogy így:
Édes jó Istenem, te mindig szívesen bocsátod meg bűneinket s irgalmas jósággal fogadod vissza a bűnös embert kegyelmedbe; tekints nagy könyörületességgel az én szegény lelkemre.
Sokszor és sokat vétettem ellened és most ismét visszatérek hozzád, hogy a bűnbánat szentségében bűneim bocsánatát megnyerhessem. Segíts Uram, hogy e nagy kegyelemhez kellően előkészüljek; világosítsd meg értelmemet, hogy minden bűnömet megismerjem; indítsd meg szívemet és akaratomat, hogy minden bűnömet irántad való szeretetből megbánjam; vezéreld nyelvemet, hogy minden megismert és megbánt bűnömet őszintén és teljesen meggyónjam, hogy megtisztult lélekkel szeretetedbe ismét visszajuthassak.
