Battaplébánia

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”
Lk 14,15-24

Elmélkedés

Jézus a mai evangéliumban szemléletes példázatot mond arról, hogy Isten országába minden ember meghívást kap. Olcsó kifogások keresése és ostoba mentegetőzés jellemzi a meghívottakat, akik nem akarnak részt venni az ünnepségen. Mindez mögött visszautasítás húzódik meg, mert a szeretetteljes hívásnak nem kell feltétlenül engedelmeskedni. A lakomán való részvétel nem kötelező senki számára. Szabadon el lehet fogadni, de akár vissza is lehet utasítani. Nem arról van szó tehát, hogy valaki eleve méltatlan és ezért nem is kap meghívást, hanem arról, hogy mindenki meghívott, de egyesek méltatlanná teszik saját magukat. Kivonják magukat Isten uralma alól és hűtlen módon elhagyják őt. Nem egyszerűen tapintatlanság, tiszteletlenség ez az ember részéről, hanem állásfoglalás Istennel szemben, amelynek sokan nem látják a következményeit. Nem Isten zár ki tehát egyeseket az ő országából és az üdvösségből, hanem az ember zárja ki saját magát mindebből azáltal, hogy nem követi az isteni hívást.

Az elutasításnak következménye van, amelyet a szabadon döntést hozó személynek vállalnia kell. A hívás elfogadása tesz vendéggé az Isten által rendezett lakomán. Valóban boldog az, aki meghallja a hívást és eleget tesz annak, mert Isten szeretete fogja örökre körülvenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az Evangéliumból – bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14

Elmélkedés

A múlt szombati evangéliumi szakasz folytatását olvassuk a mai napon. Akkor a vendégekhez intézte szavait Jézus, figyelmeztetvén őket, hogy legyenek alázatosak, ne törekedjenek az első helyekre. Ma pedig a vendéglátó számára fogalmazza meg intelmeit. Abban az időben szokás volt az étkezésekre vendégeket hívni, főként rokonokat és barátokat. Rendszerint érvényesült a kölcsönösség elve: aki meghívott volt, igyekezett mielőbb viszonozni a meghívást. Jézus azt ajánlja, hogy a vendéglátáskor lépjünk túl ezen a megszokott vendégkörön és olyanokat lássunk vendégül, akik élethelyzetüknél fogva nem tudják azt viszonozni. Ne a viszonzás reményében tegyünk jót, mert a jócselekedetek értéke az önzetlenségben és az ingyenességben van.

Jézus tanácsának azonban van egy másik szintje is. A példázat házigazdájában magát Istent ismerhetjük fel, aki meghív minket a vele való szeretetközösségre. Isten jóságát aligha tudjuk emberként viszonozni. Isten jól látja szegénységünket, lelki bénaságunkat és vakságunkat, mégsem fordul el tőlünk, ahogyan sok jómódban élő személy elfordul szükséget szenvedő embertársától. Isten lehajol hozzám, irgalmával gyógyítani akar minket, vendégül akar látni, ünnepelni szeretne velünk, örömmel szeretne minket megajándékozni. Boldogok vagyunk, ha elfogadjuk hívását és vendégei lehetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják mindig a remény forrását.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Elmélkedés

Isten képmása

Régi ballagási meghívó kerül a kezembe. Már nem emlékszem, kitől kaphattam, ezért végigolvasom a névsort. A nevek alapján 20 évvel ezelőtti tanítványaim egy részének arca rögtön bevillan, de a többségre már alig emlékszem. Azóta valamennyien felnőttek, talán családot is alapítottak. Végül elolvasom a ballagási meghívók elmaradhatatlan idézetét, amely ebben az esetben Arany János: Domokos napra című versének egy részlete. „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” Az ismert idézet kiváló útravaló az iskolát befejező és új életszakaszba lépő fiatalok számára. Kicsit eltűnődök a sorokon. Emberré lenni, emberré válni, ez a legfőbb életcél. Miért? Nem vagyunk emberek, amióta megszülettünk? De igen, emberek vagyunk! Ragaszkodunk emberi méltóságunkhoz. Ismerjük emberi jogainkat, és talán emberi kötelességeinket is. De azt is őszintén elismerhetjük, hogy nem minden élethelyzetben, nem „mindég” viselkedünk emberségesen. Olykor emberi mivoltunkat megtagadva beszélünk embertársainkkal vagy embertelenül viselkedünk velük. Hogyan válhatunk emberré? És milyen emberré kell, kellene válnunk?

Keresztény hitünk és a kinyilatkoztatás szerint Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ez az istenképiség, az Istenhez való hasonlóság jelenti emberségünk alapjait. Erre emlékeztet minket az emberré lett Isten, Jézus Krisztus. Akkor vagyunk valóban emberek, ha Istent hordozzuk magunkon és magunkban, arcunkon és szívünkben. Minden más csak képmutatás, az emberség megtagadása. Az evangéliumokat olvasva szépen kirajzolódik előttünk Jézus embersége, emberi jelleme, emberséges viselkedése. Emberséges hozzáállása főként a bűnösökkel, a mások által megvetettekkel, a szegényekkel való találkozásaiban mutatkozik meg, akiket sosem ítél el, hanem elindítja őket egy új élet útján.

Jézusban nem volt képmutatás. Az írástudókban és a farizeusokban viszont éppen a képmutatást nem szívlelte. Véleményét nem titkolta, hanem nyíltan kimondta, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvassuk: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.” E kijelentésével Jézus elismeri, hogy a farizeusok és írástudók tanításával nincs gond, azaz Istenről alkotott nézetük és a vallásossággal kapcsolatos tanításuk helyes. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy eltorzult bennük az istenképiség. Másként viselkednek, másként élnek, mint amit tanítanak. Más arcot mutatnak kifelé, mint amit befelé megélnek. Imádkozásukban és más vallási cselekedeteikben nem igazi arcukat, nem valódi énjüket mutatják, hanem csak a látszatra törekszenek. Önmagukat magasztalják, de tetteikkel nem Istent magasztalják, nem neki akarnak dicsőséget szerezni. Vallásosságuk valójában nem az Isten iránti szeretetből és tiszteletből fakadt, hanem csupán az emberek tetszését, elismerését kereső magamutogatás volt.

Törekedjünk arra, hogy napról napra egyre tökéletesebb képmásai legyünk Istennek, s ezáltal Istennek tetsző emberekké váljunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy! Te vagy az irgalom kimeríthetetlen forrása. Te vagy Megváltóm, aki megszabadítasz bűneimtől. Alázattal és bűnbánattal járulok eléd. Segíts, hogy bűneimben se felejtsem: van kiút számomra a bűnből, mert te új lehetőséget adsz. Légy hozzám és minden emberhez irgalmas! Taníts őszinte bűnbánatra és alázatra, hogy beismerjem bűneimet! Vedd le rólam a bűnös élet rongyait és öltöztess engem újra a lelki tisztaság ruhájába!