Battaplébánia

Amikor Jézus befejezte a hegyi beszédet és lejött a hegyről, nagy sokaság követte. Ekkor odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Erre a leprás azonnal megtisztult. Akkor Jézus így szólt hozzá: „Nézd, ne mondd el ezt senkinek se, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl azt az áldozatot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul a gyógyulásról!”
Mt 8,1-4

Elmélkedés

Máté evangélista a hegyi beszédében részletesen leírta Jézus tanítását. Ezt követően új részt kezd művében: Jézus csodáinak ismertetését. Ahogyan az előzményekben az Úr tanítása döntési helyzetbe állította, állásfoglalásra késztette a hallgatóságot, ugyanúgy a csodák is ezt a hatást váltják ki azok szemlélőiből. Hatásukra egyesek eljutnak a hitre, míg mások továbbra is kételkednek Jézus isteni származásában és hatalmában.

A csodás gyógyítások sorozatát a leprás esete kezdi meg, erről olvasunk a mai napon. A beteg Jézus segítségét kéri gyógyulása érdekében. A magyar fordítás könnyen félreérthető. A kérésnek ugyanis nem az a lényege, hogy a leprás beteg Jézus akaratától, pillanatnyi hangulatától teszi függővé a gyógyítást, azaz ha akarja, megtisztíthatja, de ha nem akarja, akkor nem fogja meggyógyítani. A gyógyulni vágyó inkább ezt mondja: te képes vagy arra, hogy megtisztíts. Te rendelkezel azzal az erővel, amivel meg tudsz gyógyítani. Neked olyan hatalmad van, amely felülmúlja az emberi gyengeséget és ez a hatalom képes megszüntetni a betegségeket. Csak az te akaratodon, szándékodon múlik, hogy megteszed-e ezt a kérésemre.

A beteg tehát kifejezi hitét, hogy Jézusban olyan személyt lát, aki tud neki segíteni, mert isteni ereje van. Ezt a hitet jutalmazza meg Jézus azzal, hogy csodát tesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

A transzcendentális meditáció (TM) egyik mantrája a sátánizmushoz kapcsolódik. Ezt megerősíti Fr. Paolo Siano FI (szeplőtelen ferencesek rendje) kutatása a szabadkőművesekről. Ellentét a megvilágosodás keresése megközelítésében a TM és Keresztelő Sze…

A transzcendentális meditáció (TM) egyik mantrája a sátánizmushoz kapcsolódik. Ezt megerősíti Fr. Paolo Siano FI (szeplőtelen ferencesek rendje) kutatása a szabadkőművesekről. Ellentét a megvilágosodás keresése megközelítésében a TM és Keresztelő Sze…

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Tizenöt nap

Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelének elején beszámol arról, hogy a damaszkuszi úton történt megtérése után Arabiába indult. Ez az útja rendkívül rövid lehetett és nem sok eredménnyel járhatott, ezért hamarosan visszatért Damaszkuszba, ahol három évig tartózkodott. Ezt követően felment Jeruzsálembe, hogy meglátogassa Péter apostolt és nála maradt tizenöt napig (vö. Gal 1,18). Tizennégy évvel később újra találkozik a két apostol Jeruzsálemben, amikor az apostolok beleegyezésével Pál Barnabással együtt a pogányok térítésére indul, majd pedig Antióchiában is találkoznak, itt kisebb vita alakul ki köztük azzal kapcsolatban, hogy a pogányoknak meg kell-e tartaniuk a zsidó szokásokat.

De térjünk vissza ahhoz a tizenöt naphoz, amiről semmi többet nem tudunk. Mi történt, mi történhetett e két hét alatt? Biztosak lehetünk benne, hogy Pál nem anyósa hogyléte felől kérdezte Pétert, akit annak idején Jézus meggyógyított (vö. Mt 8,14), és nem is arról faggatta, hogy mi történt azzal a százötvenhárom nagy hallal, amelyeket Jézus segítségével fogtak az Úr feltámadása után (vö. Jn 21,11). Pál Jézus személyére volt kíváncsi és azért ment Jeruzsálembe Péter apostolhoz, hogy minél többet megtudjon Jézusról, aki megszólította őt a damaszkuszi úton és aki egészen új irányba állította az életét. Pál érezte, hogy többet kell tudnia az Úrról, akit eddig csak a különleges látomásából ismert. Mégpedig olyan személytől kell minél több ismeretet szereznie, aki mindvégig együtt volt vele. Többet kell tudnia Jézus személyéről, mert csak így indulhat a pogányok közé hirdetni az Úr tanítását. E tizenöt nap alatt Pál nem tett mást, csak hallgatta Pétert, esetleg kérdéseket tett fel neki, mert egyetlen szándéka volt: minél többet megtudni Jézusról egy valóban hiteles szemtanútól, egy olyan személytől, aki nyilvános működése évei alatt mindvégig elkísérte az Urat. És Péter ilyen személy volt, az apostolok között az első, aki a legnagyobb tekintélynek örvendett. Pál tizenöt napon keresztül hallgatta Péter elbeszéléseit a csodákról, a tanításokról, a tanító utakon történt eseményekről, az utolsó napokról, a szenvedésről és a kereszthalálról, a feltámadás utáni jelenésekről, mindarról, ami Jézus személyéhez köthető.

Egészen bizonyos, hogy Péter számára is nagy élmény lehetett a Pállal való találkozás, örömmel fogadta az újabb és újabb kérdéseket, amelyek segítségével talán már-már feledésbe merült részleteket idézett fel magában. Pál számára, aki korábban hívő zsidó ember, a farizeusok csoportjához tartozó írástudó volt, nagy problémát jelentett annak megválaszolása, hogy ha valóban Jézus volt a Messiás, akkor miért kellett meghalnia? Péter szavainak hatására Pál felismerte, hogy Jézus önként vállalta a halált, önként áldozta fel magát minden ember bűnéért. Pált nem a csodák és nem a rendkívüli tanítás ragadja meg igazán, hanem Jézus kereszthalálának eseménye, az Úr önfeláldozásának mozzanata. Ezért írja például a korintusiaknak: „Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről” (1Kor 2,2). Ezért Pál apostol igehirdetésében és leveleiben kiemelt helyet kap Jézus tanításának és tetteinek ismertetése, de a legfontosabb az Úr üdvösségszerző kereszthalála. A népek apostola számára ennek hirdetése a legfontosabb.

Legyen a mi életünk középpontja is a kereszt! A kereszt legyen hitünk erősödésének, keresztény életünknek és Krisztusról szóló tanúságtételünknek a forrása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.”
Mt 7,15-20

Elmélkedés

A szél, amely viszi a homokszemeket a sivatagban, az egyik helyről a másikra fújja azokat, itt rombolva, másutt építve. A tenger hullámai évszázadokon keresztül formálják a partot, s ezt az egyik ember pusztításnak, a másik építésnek nevezi. Most akkor épít vagy rombol a szél és a tenger?

Az emberi cselekedetek megítélésével is ugyanígy vagyunk. Nehezen tudjuk eldönteni mások tetteiről, hogy azok jók-e vagy rosszak. A magunk cselekedeteinek a következményeit sem tudjuk előre kiszámítani. De az idő múltával, a gyümölcsérés idején sok mindenre fény derül. Erre vonatkozik Jézus kijelentése a mai evangéliumban: „minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” Sokszor abba a hibába esünk, hogy türelmetlenek vagyunk. Nincs türelmünk ahhoz, hogy megvárjuk a gyümölcsérés idejét. Ilyenkor elhamarkodottan, meggondolatlanul ítélkezünk, nincs még rálátásunk az eseményekre és azok következményeire, nem látjuk még az összefüggéseket. Az Úr szava türelemre, higgadtságra int minket. Eljön majd az idő, amikor mindenkinek színt kell vallania, s mindenről kiderül az igazság.

Vezessen minket mindig jószándék, és a jó és a rossz megkülönböztetésének Szentlelke! Alapmagatartásunk ne a bizalmatlanság legyen, hanem igyekezzünk mindig a jót feltételezni mindenkiről!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!