Battaplébánia

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9,1-8

Elmélkedés

A béna meggyógyításának történetébe Máté evangélista nagyon ügyesen szövi bele a bűnbocsánatról szóló tanítást. A történetet tehát úgy érdemes olvasnunk, hogy mindkét szálat, azaz a testi és a lelki gyógyítást is figyelemmel kísérjük. Jézus számtalan csodát tett tanító útja során, és sokféle betegségből meggyógyította az embereket. Isteni hatalmáról és természetfeletti erejéről tanúskodnak ezek a gyógyulások.

A bűnbocsánat szentségében szintén Isten hatalmának, pontosabban irgalmának köszönhetően részesülünk. Az irgalmas Isten ugyanis képes eltörölni minden bűnünket, s új életet kezdhetünk vele. Igen, a szentgyónásban arról van szó, hogy a természetfeletti világ, az isteni kegyelem beavatkozik emberi életünkbe, hogy minket felemeljen. Ennek szép példája a béna esete, aki teljesen magatehetetlen, csak barátai segítségével kerülhet Jézus közelébe, de az isteni közbeavatkozásnak köszönhetően meggyógyul, s ennek bizonyítéka, hogy a saját lábán távozhat.

A csoda megtörténte után a meggyógyult béna hazamegy. Minden bűnbánat és megtérés valójában hazamenetel, olyan, mint a tékozló fiúé, aki szintén hazatért atyjához. A bűnbánatot hirdető Jézus ma hozzánk fordul: Hol jársz? Felismered-e bénaságodat és beismered-e bűnösségedet? Indulj el haza!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett. A kanászok elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Mt 8,28-34

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésének természeti csodáját követően Jézus gonosz lelkeket űz ki két emberből, s ezzel azt bizonyítja, hogy hatalma van felettük. Jézus azonnal felismeri, hogy kivel áll szemben, s rögtön tudja, hogy miként kell cselekednie. Egyetlen szavával szabadítja meg a két megszállottat a bennük lakó gonosztól. Az Urat az indítja erre a cselekvésre, hogy az embert az üdvösségre segítse, a gonosz lélek ugyanis éppen ezt szeretné megakadályozni. Segítsége minden embernek szól, s mindenkit az üdvösség felé vezet.

Érdekes, hogy a gonosz lelkek is azonnal felismerik Jézus kilétét és Isten Fiának nevezik. Természetesen jól tudjuk, hogy Jézust felismerni és nevén szólítani nem elegendő, hanem el is kell fogadni személyét, mint életünk Urát. A gonosz szellemek, bár ismerik Jézust, nincs hozzá semmi közük, nem akarnak személyes kapcsolatba kerülni vele. Az ördögűzés történetéből láthatjuk, hogy Jézus küldetése az emberekhez szól, azért jött, hogy megszabadítson minket a gonosz ártó befolyásától. Az üdvösséget és a szabadulást hozza el számunkra, hogy szabad lélekkel követhessük őt.

Felismerjük-e Jézust, amikor a hétköznapokban hozzánk jön? Van-e személyes kapcsolatom vele? Engedem-e, hogy ő legyen életem ura?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten! Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust örök főpappá és a mindenség Királyává tetted, hogy szeplőtelen áldozatként a kereszt oltárán engesztelésül odaadja önmagát, és véghez vigye az emberek megváltásának szent művét. Részesíts minket az ő országának lelkületéből, mert az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, az igazságosság, a szeretet és a béke.

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!” Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mt 8,23-27

Elmélkedés

Máté evangélista egészen röviden írja le a vihar lecsendesítésének történetét, és csak arra koncentrál, hogy az apostolok a halálveszélyben Jézushoz fordulnak, aki megdorgálja őket kishitűségük miatt. Jézus végig központi helyen áll. Az apostolokkal való párbeszéd nem a csoda után szerepel, mint Márknál (vö. Mk 4,35-41), hanem a természeti csodát megelőzően, s ezáltal nagyobb jelentőséget kap a Jézusban való hit és Jézus hitre tanító magatartása.

Ahogyan a vihar elnémítása is természetfeletti cselekedet, ugyanúgy a hitet sem tarthatjuk természetesnek, hanem Isten természetfeletti ajándékának kell tekintenünk. A hitre való eljutásban és az abban való megerősödésben mindig Jézus legyen a mi tanítómesterünk!

A leírást olvasva elcsodálkozunk a tanítványok halálos félelmén. Vajon miért érzik vesztüket? Mi okozhatta félelmüket? A válasz egyszerű: a viharra figyelnek és nem Jézusra. Hiába van velük Jézus, ők megrettennek a vihar erejétől. A mi félelmeinknek is sokszor az lehet az oka, hogy nem vesszük észre a közelünkben lévő Jézust. Vagy azt hisszük, hogy nem figyel a gondjainkra. Ő pedig egyetlen pillanat alatt legyőzi a természet erejét, legyőzi a félelmet, legyőzi a kicsinyhitűséget.

Engedem-e, hogy lecsendesítse háborgó szívemet, s megadja lelkem csendességét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, azt parancsoltad nekünk, hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint saját magunkat. Szerettél bennünket, ezért nem elégedtél meg azzal, hogy a biztos part felől csak tanácsokkal láss el minket. Nem is hagytál ránk kész receptgyűjteményt, hogy bármely szituációban gondolkodás nélkül kövessük azokat. Azt kívánod tőlünk, hogy téged követve, életünket megosszuk másokkal, mint ahogy te tetted, Királyunk.

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jn 20,24-29

Elmélkedés

Tamás apostol története kapcsán azt a titkot érdemes megközelítenünk, hogy mi hozta létre benne a változást? Mitől lett a hitetlenkedő vagy legalábbis kételkedő ember egyszer csak hívővé? Apostoltársai tanúságtétele egyáltalán nem volt meggyőző számára, sőt, ez váltotta ki belőle a kételkedést. A nyolc napig tartó gondolkodás, értelmi megfontolás szintén nem hozott eredményt számára, hanem inkább növelte hitetlenkedését. A leírásból úgy tűnik, hogy egyedül a feltámadt Krisztus személyes jelenléte, a vele való találkozás rombolja le Tamásban a hitetlenség falát.

A feltámadt Jézussal való személyes találkozás alkalmával szinte pillanatok alatt alakul át kételkedése lelkes hitté, amely annak megvallására készteti őt, hogy Jézust Urának és Istenének tekinti. Hasonló hitválságon néhány nappal korábban a többi apostol is átment, s bennük is az ébresztette fel a kereszthalál miatt szinte elhaló hitet, hogy Jézus újra él és találkozhatnak vele. Amikor a szokásosnál súlyosabban nehezedik vállunkra az élet keresztje, és amikor szenvedésekkel küzdünk vagy próbatételek érnek minket, a mi hitünk is meggyengülhet, megrendülhet. A feltámadt Jézus ekkor elindul, hogy újra az élő hit örömére és boldogságára ébresszen minket. Kérjük tőle a hit ajándékát és hitünk erősítését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amíg közénk nem jöttél, azt gondolhattuk, hogy Isten csak a fölöslegből adott nekünk. De amióta önmagadat kiüresítve közénk jöttél, egy lettél velünk, tudjuk, hogy a te lényegedhez tartozik ez a szeretetből fakadó szegénység: nemcsak valamit akarsz adni mérhetetlen gazdagságodból, mint a földi gazdagok, hanem mindenedet – önmagadat adod nekünk. Adj Uram, nekem is lelkületedből!