Archives for Elgondolkodtató - Page 598
Nincsenek elvek, melyeket nem lehet gyakorlatba ültetni
Lehetőségem volt nemrég időt tölteni Alberttel, egy régi barátommal, aki éveken keresztül vezetőként szolgált a CBMC-ben. Vendégelőadó volt egy konferencián, és néhány olyan dologról beszélt, amit a bibliai elvek gyakorlatba…
Szabadon oda menni, ahova nem akarunk
Az Apostolok Cselekedeteiben többször találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a Szentlélek mintegy keresztülhúzza Szent Pál útiterveit, számításait és olyan utakra hívja, amelyekre nem is ; A legérdekesebb, amikor Pál úgy…
2017. június 27. – Kedd, Szent László király (Mt 22,34-40)
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik…
Az örömtelenség igazi oka
Korunkban könnyen kapható a testi intimitás, mégis sok a boldogtalan kapcsolat és a magányos, örömtelen ember. Az ok felismerése fél gyógyulás. Az öröm nem átmeneti feldobottság, hanem tartós lelki derű.…
2017. június 26. – Hétfő (Mt 7,1-5)
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.…

A megújulás első követelménye
Jeff Mirus, a online magazin szerkesztőségi elnöke kétrészes elemzésben vállalkozik arra, hogy felvázolja napjaink egyházi megújulásának irányát és követelményeit. Az első részben arra a korszellem-idegen lépésre szólítja fel testvéreit, hogy…

Harry Potter 20 éve
Köszönet Sajó Tamásnak és a csapatnak, hogy írásuk közreadását felajánlottták. A szerk. Bővebben ...
Harry Potter 20 éve
Köszönet Sajó Tamásnak és a csapatnak, hogy írásuk közreadását felajánlottták. A szerk. Bővebben ...