Battaplébánia

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Mk 12,13-17

Elmélkedés

Az adófizetéssel kapcsolatos evangéliumi történetnél érdemes odafigyelnünk a kérdezőkre. A jelenetnél szereplő farizeusok, ahhoz a vallási csoporthoz tartoztak, akik határozottan elutasították a római fennhatóságot és az ország jövőjét a nemzeti függetlenségben látták. Politikailag ezzel ellentétes nézetet vallottak a Heródes-pártiak, akik a fennálló hatalmi rendszer haszonélvezői voltak, elfogadták és kiszolgálták a rómaiakat. A két csoport tagjai a Jézussal szembeni hatékony fellépés reményében most félreteszik ellentétes nézeteiket, és miután gyanúsan sok dicsérettel halmozzák el Jézust, közösen teszik fel a kérdést: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Ha Jézus ellenzi az adófizetést, akkor a Heródes-pártiakkal kerül szembe, ha helyesli a császárnak fizetett adót, akkor pedig a kérdező farizeusokkal.

Jézus rögtön átlátja a helyzetet, nem akar egyik csoport céltáblája sem lenni, ezért bölcs válaszával kikerül a kellemetlen helyzetből: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” A földi hatalommal szembeni, evilági kötelességeinket nem szabad szembeállítanunk Isten iránti kötelességeinkkel. Ha teljesítjük mindazt, amit Isten vár tőlünk, meg fogjuk találni az evilági dolgok helyes rendjét is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló tanítást Márk evangélista azzal a megjegyzéssel vezeti be, hogy Jézus ismét példabeszédekben kezdett tanítani. A történet során mindvégig érezzük, hogy nem egy alaptalan hasonlatról van szó, s ezt azok a főpapok és vallási elöljárók is rögtön megérezték, akikhez az Úr beszélt. A szőlő tulajdonosa maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép tagjai. Isten időnként elküldte szolgáit, a prófétákat, de nem hallgattak rájuk. Az elszámoltatás, a termés begyűjtése jogos elvárás a szőlő gazdájától, de ennek az elvárásnak a munkások egyáltalán nem akarnak megfelelni, fellázadnak a gazda ellen. Az ellentét az újabb szolgák küldésével folyamatosan fokozódik, végül a gazda fiának elküldésével és az ő megölésével éri el tetőpontját. Itt már nem Izrael történelmének múltjáról van szó, hanem utalás ez Jézus várható sorsára, halálára.

A példázatra nem érdemes úgy tekintenünk, mintha az események megmásíthatatlan, végzetszerű leírása volna, hanem inkább figyelmeztetésként és meghívásként kell értékelnünk. Egyrészt tehát figyelmeztetés, hogy ne képzeljük magunkat Istennek és ne akarjuk kezünkbe ragadni az események irányítását, mert Isten a történelem Ura. Másrészt meghívás, hogy Jézus személyében ismerjük fel Isten Fiát és éljünk szeretetközösségben Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Újjáteremtő Lélek

Mindaz, amit Jézus az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédében a Szentlélek elküldéséről mondott, pünkösd napján valósult meg. Az Úr nem felelőtlenül ígérgetett, hanem azzal a meggyőződéssel tette ígéretét, hogy köztünk akar maradni. A beteljesedés helyszíne ugyanaz, mint az ígéreté, az utolsó vacsora terme. Itt várják az apostolok összegyűlve és imádkozva, hogy teljesedjen az ígéret és eltöltse őket a Szentlélek. Mielőtt részletesebben rátérnénk a pünkösdi eseményre és annak jelentőségére, figyeljünk a mai evangélium üzenetére. A jelenet húsvétkor játszódik, az Úr feltámadása napján. Jézus megjelenik az apostoloknak és köszönti őket. Ezt követően „rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket!” Nagyon érdekes mozzanat itt ez a „rájuk lehelés.” Jézus a kereszten kilehelte lelkét. Ezt a kifejezést szoktuk mondani, amikor valaki meghal, távozik az életből, eltávozik belőle a lélek. Akiből távozik a lélek, abból távozik az élet is. A halottban nincs lélek, nincs benne élet, nem képes lehelni. Amikor a feltámadt Krisztus az apostolokra lehelve adja nekik a Szentlelket, akkor ezzel a leheléssel azt igazolja, hogy újra van benne élet, van benne lélek. A lehelés mintegy bizonyítéka annak, hogy Jézus feltámadt, valóban él.

A Szentlélek eljövetelének eseményét nem az evangéliumokban, hanem Szent Lukács evangélista másik írásában, az Apostolok Cselekedeteiben találjuk (vö. ApCsel 2,1-11), ezt a részt olvassuk a mai szentmise olvasmányában. A leírás az idő és a hely pontos megjelölésével kezdődik. Az esemény a feltámadás utáni ötvenedik napon történik. Az apostolok Jeruzsálemben maradtak, abban az emeleti teremben tartózkodnak és imádkoznak, ahol az utolsó vacsora történt. A Lélek közeledését szélviharszerű zúgás jelezte, majd lángnyelvek ereszkedtek le rájuk és eltöltötte őket a Szentlélek. A következő jelenetben már Jeruzsálem utcáin találjuk őket, Isten csodás tetteit hirdetik az embereknek, a Lélek indítására különféle nyelveken beszélnek, ezért a mindenfelől érkező zarándokok mindegyike megérti beszédüket.

A leírásból kiderül, hogy a Szentlélek eljövetele az első pillanattól fogva fordulatot hoz az apostolok életébe. Félelmük megszűnik, már nem zárkóznak be, hanem nagy bátorsággal kezdik hirdetni az Úr tanítását. A Szentlélek megvilágosítja számukra a Krisztussal történt események értelmét, megértik küldetésüket és erőt kapnak a tanúságtételhez.

A Szentlélek ajándék, adomány számunkra. A Szentlélekben Isten önmagát adja nekünk, benne Isten önközlése elér minket, embereket, és általa Isten felnyitja szemünket, megvilágosítja értelmünket annak felismerésére, hogy a Fiú, Jézus Krisztus személyében is önmagát nyilatkoztatja ki számunkra. A Szentlélek azért jön el, hogy a Krisztusban hívőket egy közösségbe kapcsolja és megteremtse köztük az egységet. A Lélek jövetelének és jelenlétének másik célja az emberek megszentelése. Isten újjá akar minket teremteni, hogy valóban lelki emberekké váljunk. Miként a Lélek jelen volt a teremtéskor, hiszen ott lebegett a vizek felett, ugyanúgy jelen van minden újjáteremtéskor is, neki köszönhetjük lelki újjászületésünket. A Szentlélek továbbá azért is jelen van, hogy az Egyházat az igazságról szóló tanításban, az igehirdetésben, az evangelizációban vezesse. Imádkozva várjuk, hogy a Szentlélek bennünket is eltöltsön!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz bennünket hitünk titkainak megértésére és indíts minket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!