Battaplébánia

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után, tehát azt követően, hogy az emberek jóllaktak a Jézus által adott földi kenyérrel, az Úr az élet kenyeréről tanít. Mondanivalójának megértéséhez a kenyérszaporítással kapcsolatban nem a csodára kell összpontosítanunk, azaz nem arra a mozzanatra, hogy miként válik a kevés táplálékból annyira sok, hogy több ezer ember jóllakhat belőle, hanem arra a tényre, hogy Jézus ad kenyeret az éhező embereknek. A mai evangéliumban ugyanis a beszédnek ahhoz a részéhez érünk, amikor a mi Urunk világosan kimondja, hogy az általa adott kenyér az ő teste. Ezzel az Eucharisztia titkára akarja előkészíteni tanítványait és az embereket. Arra a titokra, amit az utolsó vacsorán tesz, amikor a kenyeret és bort saját testévé és vérévé változtatva adja oda az apostoloknak. Ez a csoda ismétlődik meg minden szentmisében. A kenyér Krisztus testévé, a bor az ő vérévé változik át, majd a pap rámutat, és ezt mondja: „Íme hitünk szent titka.” Ennek a titoknak válunk részeseivé, amikor a szentáldozáskor Krisztus szent testét, az Eucharisztiát magunkhoz vesszük.

Elfogadom-e hittel, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában? Élek-e a szentáldozás lehetőségével, hogy az Úr Jézus bennem éljen? A kenyér, amelyet ad, az ő teste a világ életéért és értem. Uram, add nekem magadat az örök élet kenyerében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40

Elmélkedés

A keresztény élet Istennel egyesült élet. Ha nem erre, azaz az Istennel való egyesülésre törekednénk vallási cselekedeteinkkel és nem ez a vágy vezetne bennünket, akkor alapvetően félreértenénk a vallásosság lényegét. Az Istennel való élet a keresztséggel kezdődik, és folyamatosan megújul az Oltáriszentségben való részesedés által. Ennek fényében érdemes olvasnunk és értelmeznünk Jézus kijelentését a mai evangéliumban: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Azért állíthatjuk, hogy az Oltáriszentség által állandóan megújul és erősödik a kapcsolatunk Krisztussal, mert nem egyoldalú közeledésről, hanem kölcsönös önátadásról van szó. Egyrészt mi vesszük magunkhoz Krisztust, az ő testét az átváltoztatott kenyérben, másrészt ő is magához vesz, önmagához kapcsol minket.

Itt értjük meg az Egyház küldetését, azt, hogy miért bízta az Oltáriszentséget Krisztus közösségére, az Egyházra. Az evangelizációnak és a szentségek kiszolgáltatásának az a célja, hogy az emberek egyesüljenek Krisztussal. Mindannyian személyes, kegyelmi ajándékként kapjuk Krisztus testét, ugyanakkor ez az ajándék egyesít minket egymással és az Egyház közösségével is. Jó nekünk az Úrnál lennünk, keblére hajolnunk és vele időznünk egy szentséglátogatás vagy szentségimádás alkalmával, de lelkünk számára még gyümölcsözőbb a vele való egyesülés a szentáldozásban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.

Boldog Kalkuttai Teréz

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40

Elmélkedés

A keresztény élet Istennel egyesült élet. Ha nem erre, azaz az Istennel való egyesülésre törekednénk vallási cselekedeteinkkel és nem ez a vágy vezetne bennünket, akkor alapvetően félreértenénk a vallásosság lényegét. Az Istennel való élet a keresztséggel kezdődik, és folyamatosan megújul az Oltáriszentségben való részesedés által. Ennek fényében érdemes olvasnunk és értelmeznünk Jézus kijelentését a mai evangéliumban: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Azért állíthatjuk, hogy az Oltáriszentség által állandóan megújul és erősödik a kapcsolatunk Krisztussal, mert nem egyoldalú közeledésről, hanem kölcsönös önátadásról van szó. Egyrészt mi vesszük magunkhoz Krisztust, az ő testét az átváltoztatott kenyérben, másrészt ő is magához vesz, önmagához kapcsol minket.

Itt értjük meg az Egyház küldetését, azt, hogy miért bízta az Oltáriszentséget Krisztus közösségére, az Egyházra. Az evangelizációnak és a szentségek kiszolgáltatásának az a célja, hogy az emberek egyesüljenek Krisztussal. Mindannyian személyes, kegyelmi ajándékként kapjuk Krisztus testét, ugyanakkor ez az ajándék egyesít minket egymással és az Egyház közösségével is. Jó nekünk az Úrnál lennünk, keblére hajolnunk és vele időznünk egy szentséglátogatás vagy szentségimádás alkalmával, de lelkünk számára még gyümölcsözőbb a vele való egyesülés a szentáldozásban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.

Boldog Kalkuttai Teréz

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Jn 6,30-35

Elmélkedés

Én vagyok az élet kenyere – tanítja Jézus. Az Oltáriszentség nem csupán Krisztus halálának misztériumát, titkát jeleníti meg, hanem feltámadásának titkát is. A feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus az örök élet kenyere. De ez nem csak általánosságban igaz. Keresztény életünkben előrehaladván és a lelki fejlődés útján el kell jutnunk arra a szintre, amikor ugyanezt személyes formában is megvalljuk: Krisztus a mi életünk kenyere, ő az én örök életem. Akarok-e Krisztusból élni? Szeretném-e, hogy szüntelenül bennem éljen? Az Úr aligha adhatott volna nagyobb ajándékot önmagánál.

Az önmegvalósítás fontosságát hirdető korunkban az Eucharisztia, a benne jelenlévő Krisztus arra figyelmeztet minket, hogy személyiségem kibontakoztatásának van egy magasabb szintje, tudniillik az, amikor meghalok önmagam számára és Krisztusnak élek. Alázat és önátadás nélkül ez nem lehetséges. Szent Pál apostol így foglalja ezt össze: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Jézus, az örök élet kenyere, mindenekelőtt az Oltáriszentség által szeretne bennem élni! Ezért válik jelenvalóvá a szentmisében, ezért történik meg az átváltozás csodája, azaz változik át a kenyér az ő testévé, a bor az ő vérévé. Minden nap önmagát adja nekem, hogy Isten után vágyakozó és a vele egyesülni vágyó lelkem szomjúságát oltsa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten! Te akkor is bennem és velem voltál, amikor nem is tudtam rólad. Te akkor is mellettem álltál, amikor azt hittem, mindenki elhagyott. Te akkor is bennem imádkoztál, amikor nem tudtam szólásra nyitni ajkamat. Jöjj, töltsd el szomjazó lelkem a te igazságod teljességével, és így vezess el a teljes szabadságra, mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.