Battaplébánia

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés

Szent Józsefnek, a munkás élet eszményképének ünnepén arra az emberre emlékezünk, aki munkájával gondoskodott a Szent Családról. A Szentírás meglehetősen szűkszavúan beszél személyéről, mindössze a Jézus gyermekkorával foglalkozó részekben tűnik fel, és a későbbiekben is kevés helyen történik rá utalás. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy mindennapi munkája szeretetének kifejezése volt Jézus és Szűz Mária iránt. Élete arra példa, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy valaki az Úr hiteles követője legyen és Istennek tetsző, igaz életet éljen. Egyszerű és hiteles életével, valamint szorgalmas munkájával szentelte meg mindennapjait s vált egyre tökéletesebbé Isten előtt.

A keresztény tanítás szerint az ember a munkájával bekapcsolódik a teremtő Isten munkájába. Ezt sokan nem látják be, ezért a munkát tehernek tekintik, és kényszerből, csupán a megélhetés biztosítása érdekében végzik. Mások a kétkezi vagy szellemi munka helyett inkább ügyeskedéssel és mások becsapásával igyekeznek nagy vagyont szerezni, s aztán felelőtlenül élvezik az általa nyújtott előnyt és kényelmet. Jó volna megtalálni a munka becsületét és értékét! Munkánkat tekintsük szolgálatnak és végezzük lehetőleg alázattal! Dolgozzunk annak tudatában, hogy szebbé tehetjük az Isten által teremtett és ránk bízott világot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés

Szent Józsefnek, a munkás élet eszményképének ünnepén arra az emberre emlékezünk, aki munkájával gondoskodott a Szent Családról. A Szentírás meglehetősen szűkszavúan beszél személyéről, mindössze a Jézus gyermekkorával foglalkozó részekben tűnik fel, és a későbbiekben is kevés helyen történik rá utalás. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy mindennapi munkája szeretetének kifejezése volt Jézus és Szűz Mária iránt. Élete arra példa, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy valaki az Úr hiteles követője legyen és Istennek tetsző, igaz életet éljen. Egyszerű és hiteles életével, valamint szorgalmas munkájával szentelte meg mindennapjait s vált egyre tökéletesebbé Isten előtt.

A keresztény tanítás szerint az ember a munkájával bekapcsolódik a teremtő Isten munkájába. Ezt sokan nem látják be, ezért a munkát tehernek tekintik, és kényszerből, csupán a megélhetés biztosítása érdekében végzik. Mások a kétkezi vagy szellemi munka helyett inkább ügyeskedéssel és mások becsapásával igyekeznek nagy vagyont szerezni, s aztán felelőtlenül élvezik az általa nyújtott előnyt és kényelmet. Jó volna megtalálni a munka becsületét és értékét! Munkánkat tekintsük szolgálatnak és végezzük lehetőleg alázattal! Dolgozzunk annak tudatában, hogy szebbé tehetjük az Isten által teremtett és ránk bízott világot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés

Megtört kenyér az asztalon

Az emmauszi tanítványok történetét érdemes összekapcsolnunk a múlt vasárnapi evangéliummal, Tamás apostol esetével, akinek Jézus a következőket mondta: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Szent Lukács evangélista soha nem látta Jézust, nem találkozott sem a földön járó, sem a feltámadt Úrral, mégis azt szeretné tanítani a két emmauszi tanítvány esetével, hogy találkozhatunk a Feltámadottal és eljuthatunk a hitre.

A világhírű festő, Rembrandt számos bibliai témájú alkotása közül több festménye is az emmauszi tanítványok történetét dolgozza fel, hol az Emmausz felé tartó tanítványokat, akikhez Jézus útközben csatlakozik, hol a vendéget házukba éppen behívó embereket. Legkedveltebb jelenete pedig a kenyértörés pillanata. Egyik ilyen művén Jézus éppen megtöri a kenyeret, ezt látva az egyik tanítvány kezét csodálkozva maga elé emeli, a másik megkapaszkodik az asztalban, így figyelik Jézus cselekedetét. A festményen a háttérben szerepel még egy fiú, talán egy szolga, aki tálcán hozza számukra a sült halat, de ő üres tekintettel, teljesen értetlenül néz az asztalnál ülőkre, semmit sem ért a látottakból. Egy másik művén, egy nagyon figyelemreméltó vázlatrajzán Rembrandt Jézus eltűnésének pillanatát próbálja megragadni a kenyértörést követően. Persze, ami éppen eltűnik és nem látható, azt meglehetősen nehéz ábrázolni, lefesteni. Ezen a képen arról a helyről, ahol Jézus ült az asztalnál, nagy fényesség, világosság árad és megvilágítja a két személyt.

E művészi ábrázolások segítenek minket az események megértésében. Látható, hogy a művészek valóban sokat gondolkodtak, elmélkedtek az evangéliumi jeleneteken és hittel közelítettek ahhoz. Nekünk is érdemes elmélkednünk a leírások egy-egy elemén, részletén, amelyek sajátos üzeneteket hordoznak. Az emmauszi történetben a következőt mondják a tanítványok a hozzájuk csatlakozó ismeretlennek: Jézus nagy hatású próféta volt, akit halálra ítéltek és keresztre feszítettek. „Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt.” Múlt időben beszélnek: mi azt reméltük. Most már nem remélnek, reményük meghalt, mert úgy gondolják, hogy az Úr halálával minden véget ért. Végtelenül csalódott és reményvesztett emberek ezek a tanítványok. Egy halott ember már nem tud csodát tenni, egy halott személytől már nem lehet megváltást várni. Emlékszünk még húsvéti elmélkedésünk üzenetére? A feltámadt Krisztus a mi reményünk! Ennek igazságát tapasztalják meg az emmauszi tanítványok is. Amikor felismerik az Urat a kenyértörésben, akkor egyetlen pillanat alatt újjáéled bennük a remény. Ettől kezdve már nyoma sincs a csalódottságnak, az elkeseredésnek, hanem nagy lelkesedéssel azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe az apostolokhoz, hogy elmondják nekik a velük történteket.

Szent Lukács leírása ugyan nem tesz róla említést, de minden bizonnyal az Úr eltűnését követően az általa megtört kenyér ott maradt az asztalon. A feltámadt Krisztus láthatatlan marad testi szemünk számára, de a hit által felismerhető. És bár ő eltűnik, rejtőzködik, láthatatlanul van jelen, mégis itt marad számunkra minden szentmisében az oltár asztalán a megtört kenyérben. Ismerjük fel jelenlétét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te betértél a két emmauszi tanítvány házába és szemük láttára megtörted a kenyeret. Cselekedeted fordulópontot jelentett a számukra, rögtön felismertek téged és azonnal visszaindultak Jeruzsálembe. Csalódottan jöttek, de most lelkesen mennek vissza. Kételkedve jöttek, de most már hit ébredt bennük. Nem értették hivatásukat, de most már tudják, hogy ők is a te feltámadásod tanúi és hirdetői. A veled való találkozás arra indítja őket, hogy visszatérjenek és elmondják a közösség többi tagjának élményüket. Bátoríts minket és adj nekünk erőt, hogy feltámadásod tanúi és örömhíred hirdetői legyünk!