Battaplébánia

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Jn 3,31-36

Elmélkedés

Jézusnak a mai evangéliumban olvasott szavai megvilágítják keresztény küldetésünket. Ezt mondja: „Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti.” Egyértelmű, hogy ez a kijelentés elsősorban magára Jézusra, a második isteni személyre vonatkozik. A Fiú azért jött a világba, hogy mindenkinek hirdesse az Isten országáról szóló örömhírt.

Másrészt vonatkozik Jézus követőire is. Feltámadása után, mennybemenetelét megelőzően azt a parancsot adta az apostoloknak, hogy folytassák, amit megkezdett, végezzék az evangélium hirdetését. Az Egyház minden korban az Úr parancsának igyekszik megfelelni. Ennek köszönhetően jutott el hozzánk a krisztusi tanítás, és most a mi kötelességünk az üdvösség örömhírének továbbadása a következő nemzedéknek.

A húsvéti időszak a hit útján vezet minket. A hithez nélkülözhetetlen, hogy helyes képünk legyen Istenről. Egy helytelen istenkép a hitetlenség veszélyét rejti magában. Istent mindenekelőtt Jézus Krisztus személye és tanítása által ismerjük meg. Az Úr tanúságtétele igaz. Egyszerűen, meggyőzően tanít minket a mennyei dolgokról, a lelki gazdagságról, Isten titkairól. Tanítása által a mennyei dolgok vonzáskörébe kerülünk és egyre közelebb kerülhetünk a minket szerető Istenhez. Segítsen minket a Szentlélek az igaz Isten megismerésében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21

Elmélkedés

A megváltás forrása Isten irántunk való szeretete, amelyet nem kiérdemlünk cselekedeteinkkel, hanem ajándékba kapjuk. A megváltás művében minden értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért történik. Erről a szeretetről tanított Jézus, ezt tanúsította a szenvedés vállalásával és halálával. Reményünk szerint ezzel az irgalmas szeretettel találkozunk majd halálunk és feltámadásunk után az örök életben. Isten nem akar minket elítélni bűneink és engedetlenségünk miatt, hanem a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentsen minket. A megváltás titkát így foglalja össze Jézus a mai evangéliumi részben: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A megváltás az isteni szeretet csodája, amellyel a mennyei Atya egyszülött Fiát adta a világnak, aki a keresztfán feláldozta életét az emberek megváltása érdekében. Jézus önfelajánlása és áldozata azt eredményezi, hogy új életet ad neki az Atya a feltámadásban. Ha hiszek Jézus feltámadásában és kész vagyok arra, hogy felajánljam életemet Istennek, akkor remélhetek abban, hogy feltámadok az örök életre.

A hit nem kényszer egyetlen ember számára sem, hanem Isten ajándéka, amelyet elfogadva boldoggá, teljessé és értékessé válik életünk. Elfogadom-e, hogy Isten teljessé tegye az életemet a hit által?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Jn 3,7-15

Elmélkedés

A Nikodémussal való beszélgetés második részletét olvassuk a mai napon az evangéliumban. János evangélista nem árulja el pontosan, hogy milyen céllal érkezik Jézushoz Nikodémus, aki írástudó volt és a farizeusok csoportjához tartozott. Bizonyára hallhatott Jézus csodáiról és arról, hogy a csodák láttán sokan hittek benne. Nikodémus még nem jutott el a hitre, és világosabban szeretne látni, többet szeretne megtudni Jézusról. Éjszaka keresi fel őt, aminek vélhetően az az oka, hogy a többi farizeus előtt szégyelli magát amiatt, hogy érdeklik a Jézus által véghezvitt csodák, illetve érdeklődést tanúsít tanítása iránt. Talán nem is számított arra, hogy a Jézussal való első találkozása során olyan komoly vallási kérdés kerül szóba, mint a lelki újjászületés, amely az Úr kijelentése szerint a hit által a Szentlélekben történik. Talán nem értett meg mindent világosan az elhangzottakból, de felébred benne egy jószándékú kíváncsiság. Engedi, hogy Jézus vezesse az ő gondolatait és tanítsa őt.

Ez a hozzáállás, Nikodémus magatartása nagyon tanulságos számunkra, mert nem csupán kíváncsiság vezeti, hanem lelkének nyitottsága, amely igazságra szomjazik. Nem a maga igazságát akarja Jézussal közölni, hanem kérdést tesz fel: Hogyan lehetséges az újjászületés?

Az örök élet igéit Jézus adja nekünk. Engedem-e, hogy neveljen, tanítson?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettel legyünk azzal, amit Te ad nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

A világban zajló események hasonlóképpen elmélkedésre, magunkba szállásra és komoly önvizsgálatra késztetnek. „Kemény dolgokat mutattál népednek” (Zsolt 59,5) – mondhatjuk a zsoltárossal mi is. Az emberiség a szenvedések útját járja. Bűneivel ácsolta…