Battaplébánia

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Jn 3,1-8

Elmélkedés

A mai evangéliumban ismét egy olyan személlyel találkozunk, aki a hit útját járja, bár ez a jelenet nem a feltámadt Krisztussal való találkozásról szól, hanem korábban játszódik. Nikodémus a lelki újjászületésről beszélget Jézussal, amely során felvetődik a vízből és a Szentlélekből való újjászületés gondolata. Ezt bátran vonatkoztathatjuk a keresztségre és a bérmálásra. A vízzel való keresztség, amelyet az Egyház húsvét éjszakáján szolgáltat ki a hittanulóknak, lelki újjászületést jelent. A megkeresztelt ember meghal a bűnnek és feltámad, újjászületik Krisztusban. A bérmálás szentsége, amely a Szentlélek ajándékának elnyerése, szintén újjászületést jelent: a megbérmált személy teljes felelősséggel kötelezi el magát a keresztény életre. A lelki újjászületés további lehetősége a bűnbocsánat szentsége, amelyben Isten eltörli a bűnbánó ember vétkeit. Éljünk rendszeresen ezzel a lehetőséggel, amely által az irgalmas Atya szeretett gyermekeiként fogad vissza minket szeretetébe.

A húsvét ünnepe és a feltámadás titkának megismerése a hit útján indít el mindannyiunkat, s ennek az útnak jelentős állomása a lelki újjászületés. Krisztus test szerinti feltámadásának egyik következménye az, hogy tanítványainak lelkileg kell újjászületniük, amit Isten Lelke kezdeményez bennük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés

Egy találkozás pillanata

Az egyik hittanórán a feltámadt Krisztus megjelenéseiről tanultunk, többek között arról, amit ma olvasunk az evangéliumban, Tamás apostol esetét. Amikor a következő órán visszakérdeztem a tanultakat, az egyik fiú így kezdte a történetet: „Az apostolok bezárkózva várták, hogy Jézus megjelenjen nekik.” Többen elcsodálkoztak a megfogalmazáson, én is meglepődtem, valaki meg is kérdezte: „Várták? Biztos, hogy várták?” A fiú elgondolkozott, aztán igyekezett kijavítani: „Tényleg nem várhatták, mert akkor kinyitották volna az ajtót és nem zárják be.”

Az esetet azért említem, mert gyermekként és felnőttként is könnyen fogalmazunk pontatlanul a feltámadás körüli eseményekkel kapcsolatban. Túlzás volna azt állítani, hogy az apostolok az első pillanattól fogva hittek Jézus feltámadásában, rögtön megértették az események jelentőségét és azonnal felfogták, hogy mi lesz az ő küldetésük. Az evangéliumi leírások nem is tartalmaznak ilyen túlzásokat, az evangélisták őszintén leírják, hogy az apostolok csak lassan jutottak el a hitre. Nem azért zárkóztak be, hogy így tegyék próbára Mesterüket, hogy képes-e megjelenni nekik, hanem félelmükben, féltek, hogy akik Jézust megölték, velük is hasonlóan fognak bánni. És egyáltalán nem várták Jézust, mert még elképzelni sem tudták, hogy valaha viszontlátják. Ekkor jelenik meg nekik a feltámadt Krisztus, aki számára nem akadály a bezárt ajtó. Csodálkozásukat, meglepettségüket, kételkedésüket látva az Úr megmutatja nekik a „kezét és az oldalát”, azaz azokat a sebhelyeket, amelyeket a keresztre feszítéskor szerzett, s amely sebek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. A jelenlévők csak ezek alapján, a sebhelyek láttán kezdenek el örvendezni, hinni abban, hogy van feltámadás, mert valóban a Feltámadott áll közöttük.

Nem érdemes csodálkoznunk azon, hogy a jelenéskor távollévő Tamás apostol hitetlenkedve, kételkedve hallgatja később apostoltársai beszámolóját. Ő ugyanúgy kételkedik, mint a többiek azelőtt, hogy megjelent volna nekik az Úr. Tamás csupán annyit szeretne látni, mint a többiek, nem többet, de nem is kevesebbet. Ezt a vágyát, ezt a kívánságát teljesíti Jézus, amikor a következő megjelenésekor ezt mondja neki: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!”

A találkozás pillanata, a felismerés élménye Tamás apostol lelkében óriási változást eredményez, ahogyan mindazoknál, akiknek megmutatta magát a feltámadt Úr. És ez a változás nem hosszas szemlélődés vagy gondolkodás eredménye, hanem egyik pillanatról a másikra történik. A lelkében végbemenő változást fejezi ki hitvallása: „Én Uram, én Istenem!” A többi apostolnál is megfigyelhetjük, hogy Jézus kereszthalálát követően szívükön eluralkodik a kétségbeesés, lelkükön a bizonytalanság, eltölti őket a félelem, ezért is zárkóznak be, de mindez megszűnik, amikor megjelenik a Feltámadott. Szívüket újra eltölti a lelkesedés, a bátorság, most már kezdik megérteni az eseményeket, kezdik megérteni küldetésüket, és elindulnak, hogy akár életük kockáztatásával, a vértanúság vállalásával is hirdessék: Krisztus valóban feltámadt a halálból!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus, te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Úgy szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Mk 16,9-15

Elmélkedés

A feltámadás első hirdetői Mária Magdolna és az asszonyok voltak. Hiába mondták el az apostoloknak találkozásukat az Úrral, ők nem hittek nekik. E hitetlenség miatt kapnak szemrehányást Jézustól, amikor végre nekik is személyesen jelenik meg. Erről olvasunk a mai evangéliumi részben. Úgy tűnik, hogy az emberi tanúságtétel segíthet másokat a hit útján, de a személyes találkozás nélkülözhetetlen. Később Tamás sem hisz apostoltársainak, és saját szemével szeretné látni a Feltámadottat, meg akar győződni arról, hogy az Úr valóban él. Talán érthető számunkra ez a hitetlenség, Jézus számára mégis elfogadhatatlan. A hit azt kívánja tőlünk, hogy biztos ismeretek és tudás nélkül is bízzunk a másik félben és az ő szavának igazságában. A bizalom azt feltételezi, hogy igazmondónak tartjuk a másik személyt. Ugyanakkor még a hívő embert is megkísérti időnként a hitetlenség, a kételkedés, a bizonytalanság. Ezért kell szüntelenül kérnünk Jézust: Növeld bennünk a hitet! Ezt kérték egykor az apostolok is, kérjük mi is!

Elfogadom-e, elhiszem-e mások tanúságtételét Jézusról? Törekszem-e a rendszeres találkozásra Jézussal az imádságban és a szentáldozásban? Tanúságot teszek-e hitemről, hogy mások is eljussanak a hitre? Indulok-e hirdetni Krisztus örömhírét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!