Battaplébánia

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14

Elmélkedés

A Jézus halála utáni napokban az apostolok azt gondolták, hogy egyetlen lehetőség marad számukra: visszatérni eredeti foglalkozásukhoz. Az Úr halálát követően ott kell folytatniuk életüket és munkájukat, ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus meghívta őket követésére. A mai evangélium beszámolója szerint Péter és apostoltársai újra ott vannak a tavon, bárkába szállnak, halászni indulnak, valamiből meg kell élniük, dolgozniuk kell. Mintegy három évvel ezelőtt innen hívta el őket az Úr, s most talán el is akarják felejteni a szomorú eseményeket.
János evangélista részletesen leírja munkájukat. Egész éjszaka a vízen vannak, fáradozásuk mégsem hoz eredményt, egyetlen halat sem tudnak fogni. Gondolataik minden bizonnyal az Úr kereszthalála körül forognak. Ebben a sikertelen, csalódott helyzetben szólítja meg őket Jézus, de nem ismerik fel őt. Az emmauszi tanítványok esetében már találkoztunk azzal, hogy látásukban akadályozva vannak. Most az apostoloknál is erről van szó.

Jézus azt parancsolja nekik, hogy vessék ki a hálót halfogásra. Ne felejtsük, hogy ők nem tudják, hogy Jézus mondja ezt nekik. Ha felismerték volna őt, érthető volna azonnali engedelmességük. De miért fogadnak szót egy idegennek, aki parancsot ad nekik? Miért vetik ki mégis a hálót egy idegen kérésére? Mert halat akarnak fogni. Legalább ez adjon értelmet az életüknek.

Ha felismerjük, hogy Jézus velünk van, és engedelmeskedünk neki, akkor biztosan eredményes lesz szolgálatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

A húsvéti jelenések sorozata folytatódik a mai evangéliumban. A feltámadt Krisztus korábban megjelent az üres sírhoz érkező asszonyoknak, majd pedig az Emmausz felé tartó két tanítványnak útközben, akik a kenyértöréskor ismerték fel őt. Most pedig több személynek, az apostolok közösségének mutatja meg magát. Nem lehet szó itt már egyéni képzelődésről, hiszen a megjelenésnél egy nagyobb létszámú csoport van jelen, az apostolokon kívül számos más tanítvány is. A jelenés valódiságát Lukács evangélista azzal is igyekszik bizonyítani, hogy Jézus a jelenlévők szemeláttára eszik a halból és megmutatja a keresztre feszítéskor szerzett sebhelyeit, amelyek feltámadt testén is látszanak.

Az Úr cselekedetét és sebeit látva egyesek továbbra is csodálkoznak, nehezen mernek hinni, mert valóban példa nélküli esemény, hogy valaki visszatérjen a halálból az életbe. Láthatjuk, hogy a hit nem célba érkezést, hanem utat és előrehaladást jelent.

A feltámadt Krisztust nem azonnal ismerjük fel, ahogyan szenvedésének, halálának és feltámadásának értelmét is fokozatosan értjük meg. A felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek. Emellett annak megértése is időt igényel, hogy küldetésünket felismerve elinduljunk a Krisztusról szóló tanúságtétel útján. Kérem-e, engedem-e, hogy a Szentlélek fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát és felkészítsen a tanúságtételre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk! Te nem hagytad magára Tamás apostolt kételkedésében és nem engedted, hogy a hitetlenség eluralkodjék lelkén. Teljesítetted kérését, megengedted neki, hogy sebeidet megérintse. Nekünk is segítségünkre sietsz, amikor megrendül hitünk vagy kételkedni kezdünk. Erősítsd a mi hitünket! Vezess bennünket a hit útján! Segíts, hogy eljussunk a feltámadásba vetett hitre, s Tamással együtt valljuk meg hitünket: Én Uram, én Istenem! Hiszek feltámadásodban.

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés

A feltámadt Krisztus húsvéti megjelenései közül az egyik legrészletesebben leírt eset az emmauszi tanítványokkal való találkozás, amelyet a mai evangéliumban olvasunk. Jézus kereszthalálát követően reményvesztetten és csalódottan indulnak Jeruzsálemből a közeli faluba, Emmauszba, ahol laktak. Csalódottságuk okát ők maguk mondják el a hozzájuk csatlakozó személynek: az események nem úgy alakultak a Mesterrel, ahogyan ők elképzelték. Az illetőt idegennek nézik, nem is sejtik, hogy Jézus csatlakozott hozzájuk. Útközben ugyan lángoló szívvel hallgatják az idegen szavait, amely a szenvedő messiásról szóló jövendölések magyarázata, de nem ismerik fel, hogy az Úr tanítja őket. A kenyértörés sajátos cselekedete fordulópontot hoz a történetbe. Ekkor nyílik meg szemük és ismerik fel Jézust, aki azonban eltűnik előlük. A felismerést követően késlekedés nélkül indulnak vissza az apostolokhoz Jeruzsálembe, hogy elmondják nekik élményüket. A kenyértörés hitet ébresztett bennük és a feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.

A húsvéti ünnepek elmúltával visszatérünk a mindennapi életbe, napi teendőinkhez, munkánkhoz. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmisében, a kenyértöréskor felismerhetjük az Urat. Minden szentmise során Jézus megtöri a kenyeret számunkra és azt saját testeként adja nekünk. A szentmise különleges alkalom arra, hogy az ige liturgiájában lángoló szívvel hallgassuk tanítását, majd pedig az áldozat liturgiájában részesedjünk az ő áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazok igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,11-18
Jn 20,11-18

Elmélkedés

A húsvéti beszámolók nem titkolják el az apostolok, a tanítványok és az asszonyok félelmét. Mindenki bizonytalan, kétségek között vergődik, amíg nem találkozik a feltámadt Krisztussal. Ez a találkozás a hit forrása. Ez szünteti meg a félelmeket és oszlatja el a kételkedést. A találkozás ébreszti fel és növeli az örömöt. A találkozás indít a feltámadás örömhírének továbbadására. A húsvéti történetekből azt is megtudjuk, hogy a hit születése és erősödése az apostolok, a tanítványok és az asszonyok esetében egy folyamat, fokozatosan jutnak előre a hitben. A mai evangéliumi történet szerint Mária Magdolna sem az első pillanatban ismeri meg a feltámadt Urat, hanem csak azt követően, hogy beszél vele, és nevén szólítja őt Jézus. Valami elhomályosítja látását és azt gondolja, hogy a sírkert gondozásával megbízott kertésszel beszélget. A személyes hangvétel, a személyes megszólítás nyitja fel szemét, ennek köszönhetően ismeri fel Jézust. A személyes megszólítás teszi számára lehetővé, hogy a hit által lásson.

A hit út, amelyen lépésről lépésre haladunk. Ha az üres sír láttán sem adjuk fel a keresést, akkor biztosan találkozhatunk az Úrral. A keresés és a találkozás vágya a mi hitünknek, szeretetünknek és ragaszkodásunknak a jele. Boldogok vagyunk, ha találkozhatunk a feltámadt Krisztussal, és feltámadásának hirdetői lehetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.
Mt 28,8-15

Elmélkedés

A húsvéti időszak evangéliumi szakaszainak témája elsősorban a feltámadt Krisztussal való találkozás. Ezen elbeszélések bemutatják, hogy milyen fordulatot eredményez valakinek az életében, ha találkozik a Feltámadottal. A mai részletben asszonyokról olvasunk, akik vasárnap hajnalban Jézus sírjához mennek. Az a szándékuk, hogy a szokások szerint bebalzsamozzák a holttestet, mert pénteken, az ünnep közeledte miatt nem volt erre idő. Nagy meglepetést okoz nekik, hogy a sír üres. Ott egy angyalt látnak, aki hírül adja nekik az Úr feltámadását és azt kéri tőlük, hogy induljanak és vigyék meg ezt a hírt az apostoloknak. Útközben találkoznak a feltámadt Krisztussal, s ez a találkozás egészen váratlanul éri őket. Ő bátorítja az asszonyokat, eloszlatja félelmüket. E találkozásnak köszönhetően, amikor megérkeznek az apostolokhoz, már nem csak az üres sírról számolnak be és nem csak azt mondják el, amit az angyaltól hallottak, hanem személyes találkozásukról, élményükről is beszámolnak, arról, hogy láthatták a feltámadt Krisztust.

Ezzel egy időben a sír őrzésével megbízott katonák találkoznak a főtanács tagjaival, és közlik velük, hogy Jézus teste eltűnt a sírból, de ennek okát nem tudják. A tanács tagjai azt kérik tőlük, mondják azt, hogy elaludtak és eközben ellopták tanítványai Jézus holttestét. Ezzel a jelenettel az evangélista egy másik lehetséges magyarázatot ad arra, hogy miért üres a sír. A történet ezzel be is fejeződik. Számunkra marad annak megválaszolása, hogy melyik magyarázatot hisszük el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Mi a Húsvét? A megváltás örömhíre, a győzelem öröme, az örökélet reményének ragyogása… Honnan a Húsvét? Jézus Krisztustól. Ő a Győztes, Ő az első Feltámadott, Ő az Élet. De Húsvét előtt Nagypéntek van.
Mi a Nagypéntek? Szenvedéstörténet, keresztfa, …