Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

Elmélkedés

A mennyei Atya szüntelen munkálkodásáról beszél Jézus a mai evangéliumban. Tanítását ahhoz kapcsolja, hogy az írástudók helytelennek minősítették, hogy a szombaton meggyógyított béna ember a nyugalom napján ágyát cipelve indult haza, illetve azt is törvényszegésnek tartották, hogy Jézus meggyógyította őt. A csodák és a gyógyítások Isten munkálkodásának a jelei. Semmiféle szabály vagy törvény nem korlátozhatja Istent, hogy jóságát bármikor megmutassa az emberek felé.

Az Atya és a Fiú együttes munkálkodása az emberek üdvösségét szolgálja, de ez nem kényszerként nehezedik ránk, azaz üdvösségünk egyrészt Isten irgalmától, másrészt saját magunktól függ. A döntést, hogy az örök életre vagy a kárhozatra akarunk kerülni, mi magunk hozzuk meg életünk tetteivel. Tehát nem arról van szó, hogy az ítéletkor halljuk majd először Isten szavát és tudatja velünk elvárásait és törvényeit. Már most, azaz földi életünk során halljuk Isten Fiának szavát, és rajtunk áll, hogy elfogadjuk azt vagy nem. Mi döntünk arról, hogy aszerint akarunk élni az örök boldogság felé haladva vagy inkább a kárhozat boldogtalanságát választjuk. Az evangélium arra szólít fel bennünket, hogy Jézus munkálkodjon bennünk és ne tegyünk semmit nélküle. Az Istennek való engedelmesség és az ő akarata szerinti élet jelenti a boldogságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztus Jézus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az evangéliumból, bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Nincs emberem – mondja Jézusnak a béna. Az „irgalom házában” (ez a jelentése a Beteszda szónak) nincs ember, aki irgalmas lenne hozzá. És a nyomorék ember szavaiban érezzük az elkeseredettséget, mert immár évtizedek óta senki sincs segítségére. Láthatott már itt gyógyulásokat, amelyek másokkal történtek. Ő mindennap itt van és vár. Miért nem adja fel, mire vár? Mit remél azok után, hogy harmincnyolc éve nem történt vele semmi? A béna ember a csodára vár, hogy valaki segítsen rajta, amikor végre megmozdul a víz. Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a vizet és levihetné a beteget, de ő másként tesz csodát: mozgásba hozza a beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét mozdítja meg a bűntelen élet felé.

Az isteni nagylelkűség ezen megmutatkozása után az emberi kicsinyesség megnyilvánulása következik. A farizeusok és írástudók nehezményezik, hogy az immár meggyógyult ember viszi saját ágyát, azaz tulajdonképpen munkát végez, ezt pedig tilos szombaton, a nyugalom napján. Amikor pedig megtudják, hogy az ember azért cipeli az ágyát hazafelé, mert valaki meggyógyította őt, akkor meg akarják tudni, hogy ki végezte a gyógyítást, mert véleményük szerint ő is munkát végzett, ő is megszegte a szombati nyugalomra vonatkozó törvényeket.
Tudok-e kitartóan imádkozni? Tudok-e türelmesen várni Isten segítségére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám, hozzád jövök; amikor hív szavad, befogadom lelkembe szavadat és igazságodat, magamba foglalom mint ajándékodat. És kérlek téged, Istennek tűzzel lángoló szeretete, amelyet Jézus Krisztus új szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra ezzel a szeretettel az én szegény lelkemet is, hogy új életet nyerjen, új akaratra kapjon, és megmeneküljön a haláltól.

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Jn 4,43-54

Elmélkedés

„Hitt az ember Jézus szavának” – és ebben a pillanatban megtörtént a csoda. Csak annyi kellett hozzá, hogy a tisztviselő odalépjen Jézushoz és hittel elmondja kérését. Megszólította az Urat, hogy jöjjön és segítsen, mert bízott abban, hogy Jézus tud segíteni. Jézus pedig észrevette a kérés mögött ezt a bizalmat.

Hányszor előfordul velünk, hogy minden erőnket latba vetjük a jó ügy érdekében, de nem tudunk eredményt elérni. Megmozgatjuk kapcsolatainkat, mások segítségét kérjük, de nem jutunk közelebb célunkhoz. Pedig talán nekünk sem kellene egyebet tennünk, mint ahhoz fordulni, aki valóban tud segíteni. Hittel odajárulni Jézushoz, aki képes csodát tenni velünk is. Ez a bizalom, ráhagyatkozás, hit hiányzik sokszor belőlünk. Hányszor kell megkérdeznie Jézusnak tőlünk, hogy hol van a mi hitünk? Az evangélium számos csodája azt tanítja nekünk, hogy a mustármagnyi, kicsiny hit is elég ahhoz, hogy „megmozduljanak a hegyek”, azaz létrejöjjön a nagy változás az emberi szívekben. Csak oda kell lépnem az Úr elé és el kell neki mondanom, hogy hiszek az ő segítségében. Hiszek az ő mindenhatóságában. Hiszek jóságában és gondviselő szeretetében. A hit által feltétel nélkül egyesülök Isten akaratával, mert bízom abban, hogy jót akar és jót tesz nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják mindig a remény forrását.

Szent II. János Pál pápa