Battaplébánia

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

Az örök élet vágya

A japán író, Abe Kóbó leghíresebb regénye A homok asszonya. A történet szerint egy nagyvárosban élő tanár, aki szenvedélyes rovargyűjtő, tengerparti útja során egy különleges bogarat szeretne begyűjteni. Így kerül egy olyan faluba, amelynek házai egy homokkráter mélyén vannak. A falu férfi lakói fogságba ejtik őt és arra kényszerítik, hogy egy özvegyasszonnyal éljen. A felsőbb szintekről folyamatosan pereg lefelé a homok, el is temetné a házat, ha nem távolítanák el. A főszereplő hétköznapjai így a homok állandó lapátolásával telnek, a csordogáló homok állandó munkára kényszeríti őt, végül ebben a munkában találja meg élete értelmét. A küzdelem teljesen hiábavaló, ezért terveket szövöget, hogyan lehetne megállítani a homokot, amely megállíthatatlanul akarja eltemetni az embereket. Többször is hiába próbálkozik, hogy megszökjön, minden kísérlete kudarcba fullad. Egy idő után a homok lapátolása, az életben maradásért vívott küzdelem olyannyira a férfi életének részévé válik, hogy amikor végre elengednék, akkor is inkább ott marad. A regény sajátos megfogalmazása a magányos, elidegenedett, a hétköznapi küzdelembe merült embernek, aki saját élete foglyává válik.

Emberi életünket nem kell börtönnek vagy rabságnak tekintenünk, és nem is hiábavaló, felesleges küzdelem. Isten szabadnak teremtett minket és megad nekünk mindent ahhoz, hogy boldogságban, szeretetben teljenek földi életünk évei. Dolgozni kell, ez a legtöbb esetben bizony fáradsággal jár, de munkánknak van értelme, mert munkánk által a teremtő Isten munkatársaivá válunk és jobbá tudjuk tenni embertársaink életét. Azonban megtapasztaljuk emberi képességeink és vágyaink végességét, korlátozottságát, és vágyakozunk az örökké tartó boldogságra. Szeretnénk kiszabadulni az élet lehatároltságából, s ez a vágy is annak köszönhető bennünk, hogy az örökkévaló Isten a saját hasonlatosságára teremtett meg minket. Nagy hibát követünk el akkor, ha kialszik szívünkben az örökkévalóság utáni vágyakozás és megelégszünk azzal, hogy a földön néhány évtizedig élhetünk. Hiba volna beletörődnünk abba, hogy életünk értelme csak a küzdelem és a létfenntartás.

Hitünk szerint életünk igazi értelme, hogy keressük és megtaláljuk Istent. Akkor válik értelmessé és boldoggá az életünk, ha rátalálunk Istenre, megismerjük velünk kapcsolatos akaratát és engedelmesen megtesszük azt, amit kér tőlünk. Isten velünk kapcsolatos szándéka azonban ezzel nem ér véget. Ő többet akar nekünk adni: az örök életet, az örökké tartó boldogságot. Ehhez a halálon és a feltámadáson át vezet az út.

A mai evangéliumban Lázár feltámasztásáról olvasunk. A történet azt igazolja, hogy Jézusnak hatalma van életet ajándékozni. Embernek ehhez nincs hatalma, de Jézus isteni erejével képes erre. Isten az élet Ura, ő az élet ajándékozója, ő az, aki képes új életre kelteni a meghaltakat. Ezt igazolja Jézus Krisztus feltámadása, amelyet hamarosan, húsvétkor fogunk ünnepelni. Az ő feltámadása annak a reményünknek az alapja, hogy a mennyei Atya minden embert fel fog támasztani az örök életre. Bármennyire is sok küzdelmet, nehézséget, fájdalmat és szenvedést hoz számunkra az élet, higgyünk abban, hogy mindezek az örök élet felé vezetnek minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz, örökké élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az életbe. Te felébresztetted Márta szívében a hitet, és megerősítetted őt, hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is hittel valljuk, hogy te vagy az élet forrása, te vagy az élet Ura, te vagy az Üdvözítő. Nem földi életünket akarod a végtelenségig meghosszabbítani, hanem az örök élettel akarsz minket megajándékozni. Vezess minket a feltámadás által az Atyához, akinek szeretetében örökké élhetünk a mennyben.

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53

Elmélkedés

Ember így még nem beszélt! – mondják a farizeusoknak a szolgák visszatérve, akiket azért küldtek, hogy elfogják Jézust. Megjegyzésüket kritikaként is minősíthették az írástudók, azaz ők nem tudnak olyan hatással beszélni a néphez, mint Jézus. Könnyen azt gondolhatnánk, hogy Jézus csak a szavak embere, aki szép beszédeivel lenyűgözi az egyszerű embereket, de a tanult írástudók nem hatódnak meg szavaitól. Kétségtelen, hogy Jézus jól, néha keményen, máskor irgalommal és jóságosan beszél. Vannak, akik elfogadják tanítását, de olyanokról is olvashatunk az evangéliumokban, akik elutasítják azt. Szavainak ereje és hatása azonban nem azok szépségében, hanem a tanítás igazságában rejlik. Sőt, szavai és cselekedetei nem választhatók el egymástól, mert egységet alkotnak. A szó és a tett egysége Isten országának megvalósulásáról, az üdvösségről tanúskodik.

A mai szövegrészlet bemutatja az írástudók ellenállását. Azt gondolják magukról, hogy egyedül ők értenek a tanításhoz, a törvénymagyarázathoz. Lenézik az egyszerű népet, amely megítélésük szerint nem ismeri a törvényeket. A törvények említése jól jön Nikodémusnak, aki arra hivatkozik, hogy Jézussal szemben is törvényesen kell eljárni, de szavai még jobban felszítják az indulatokat. Aki előítéletekkel közeledik Jézushoz, abban nem hit, hanem indulat és ellenszenv ébred.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Némelyek azt gondolják, hogy jól ismerik Jézust, pedig talán csak annyit tudnak róla, hogy hol született, melyik városban nevelkedett, esetleg van még valamilyen információjuk családjáról. Jézus pedig megérteti velük, hogy hiába ismerik földi származását, tulajdonképpen nem tudnak róla semmit. Hiszen nem ismerik az Atyát, akinek a küldötte és nem ismerik küldetésének, evilági jelenlétének célját.

Az evangéliumok szépen bemutatják, hogy az emberek fokozatosan ismerik meg Jézus természetfeletti erejét és isteni származását. Cselekedetei és tanítása lassacskán feltárják mindenkinek, hogy ki ő valójában. S végül kereszthalálában mutatkozik meg, hogy ő az Isten engedelmes Fia, és feltámadásában válik nyilvánvalóvá, hogy ő az Üdvözítő, az örök élet szerzője.

Vajon mi ismerjük Jézust? Mit tudunk róla? A hittanórákon tanult vagy a prédikációkban hallott vallási ismereteink elegendőek ahhoz, hogy ne mutatkozzunk műveletlennek, amikor egy beszélgetés során vallási téma kerül elő. Talán ismerünk jónéhány csodát Jézus életéből vagy tudjuk idézni egy-egy mondását, esetleg példabeszédét. De elég ez számunkra? Elég ez ahhoz, hogy hiteles tanúságot tegyünk az embereknek arról, hogy a követői vagyunk? Az elméleti ismeretek nem elegendőek. A mi Urunk vele való személyes kapcsolatban mutatja meg igazi arcát és ezáltal ismerjük meg őt. Jézus pedig elvezet bennünket az Atyához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való megerősödés és megújulás kegyelméért fordulunk hozzád. Elismerjük, hogy erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy bátran teljesítsük azt a küldetést, amit te adsz nekünk. Rólad, életünk értelméről, középpontjáról és végső céljáról akarunk tanúságot tenni a világban, hiszen az embereknek szüksége van szereteted megismerésére és megtapasztalására.

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

Jézus nyilvános működésének kezdetén az első emberek Keresztelő János tanúskodására kezdenek el hinni, aki az Úr megkeresztelkedésének jelenetére utalva azt mondta, hogy látta, amint a Lélek leszáll rá. János határozottan mondja, hogy tanúskodik róla, hogy Jézus az Isten Fia. Az evangéliumokból ismerjük még többek között Péter apostol vallomását, aki isteni sugallatra Messiásnak, az Isten Fölkentjének nevezi Jézust, és Szent Tamás hitvallását, aki az Úr sebeit látva fejezi ki a feltámadt Krisztusba vetett hitét. A csodák esetében szintén többször találkozunk azzal, hogy az emberek kifejezik Jézus gyógyító hatalmába és isteni erejébe vetett hitüket, gondoljunk csak Jairusra, a zsinagóga elöljárójára, aki lányáért könyörög vagy Bartimeusra, aki a látás ajándékát kéri az Úrtól.

Ezek mind emberi vallomások, ugyanúgy, mint az egyháztörténelem sok-sok szentjének tanúságtétele. Az emberi tanúskodások mellett azonban minket legfőképpen a mennyei Atya tanúsága erősít meg, aki feltámasztotta Jézust a halálból, valamint a Szentlélek Jézusról szóló tanúságtétele. Az Atya tanúskodásáról beszél Jézus a mai evangéliumban, hiszen minden csoda, minden gyógyítás, amit Jézus véghezvisz, az Atya jóságának köszönhető. E jelekkel igazolja az Atya, hogy Jézus valóban az ő Fia, az ő küldötte.

Vajon tud-e Isten Lelke bennünk és általunk tanúságot tenni Krisztusról és az ő szeretetéről?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.