Battaplébánia

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”
Mt 21,1-11

Elmélkedés

Előrelátás és rögtönzés

A virágvasárnapi szentmise a barkaszenteléssel és a körmenettel kezdődik, amely szertartás keretében felolvassuk az evangéliumból Jézus jeruzsálemi bevonulásának eseményét. A szentmise további részében, az evangélium helyén pedig Jézus szenvedésének története hangzik el, az idei évben Szent Máté írásából. Mostani elmélkedésünk az előbbihez kapcsolódik.

A jeruzsálemi bevonulás történései magukon hordozzák az előre eltervezés és a rögtönzés jegyeit. Az előbbi inkább Jézusra, az utóbbi pedig inkább a tömegre jellemző. Jeruzsálemhez közeledve Jézus nagyon előrelátóan, megfontoltan cselekszik. Viselkedésében nincs semmi kapkodás, semmi váratlan. Az eseményeket nem akarja sem siettetni, sem lassítani. Nem az események vagy a körülmények irányítják, hanem mindent megfontoltan tesz. Ennek fényében adja tanítványainak utasításait, miszerint a közeli faluból hozzanak egy szamarat. Előre látja, hogy a szamár gazdái nem fogják szó nélkül tűrni, hogy a tanítványok elvigyék az állatot, és azt is, hogy nem fogják megakadályozni cselekedetüket, amikor megtudják, hogy az Úrnak van szüksége rá. Tudatában van messiási küldetésének, de ez nem egyezik a nép elképzeléseivel. Nem lóháton, győzedelmes hadvezérként vagy királyként érkezik a városba, hanem szamárháton, s ezzel kimutatja alázatát, mert ő Isten szolgája, aki Isten iránti engedelmességből vállalja a szenvedő szolga szerepét. Jézus tehát tudatosan cselekszik, amely annak a jele, hogy jól tudja, milyen sors vár rá a városban. Küldetésétől nem térítheti el senki. Tudja, hogy a főtanács már határozott arról, hogy elfogják és elítélik, és semmi kétsége nincs afelől, hogy mi lesz az ítélet. Volna rá lehetősége, hogy elmeneküljön, ne menjen a városba, de ő nem ezt választja, mert tudja, hogy a Jeruzsálemben rá váró szenvedéssel és halállal fogja beteljesíteni küldetését, a megváltást.

Jézus tudatos, megfontolt cselekedeteitől elkülönül a nép rögtönzése. Ők nem Jeruzsálemből jönnek az Úr elé, hanem zarándokok nagy tömege érkezik a húsvéti ünnepre a városokból és a falvakból. Megismerik a velük együtt megérkező Jézust, és szamárháton érkezésében felismerik a messiási idők jelképes cselekedetét. Messiásként köszöntik őt, örömükben egyesek még a ruháikat is leterítik elé az útra, mások pedig lombos faágakat szórnak elé az út porába. Köszöntésük az érkező messiáskirálynak szól: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!” A népet magával ragadja az ünnepi hangulat, ösztönösen, mindenféle mesterkéltség nélkül cselekszenek. A tömeget nem irányítja senki, nem befolyásolja cselekedetüket senki, nincsenek köztük szószólók vagy hangadók, mindenki felszabadultan, örömmel köszönti Jézust. Érdemes erre a mozzanatra odafigyelnünk, mert meglehetősen elítélő módon azt szoktuk mondani, hogy az a nép, amely ujjongva köszöntötte a Jeruzsálembe érkező Jézust, néhány nappal később ordítva, dühösen fogja követelni keresztre feszítését. Ez igaz ugyan, de akkor nem ösztönösen, rögtönözve, szívük indíttatásából cselekszenek, hanem a vezetők hergelik fel a népet, hogy halálbüntetést követeljenek Pilátustól Jézusra.

Induljunk lélekben mi is Jézussal és kísérjük őt szenvedésének útján a nagyhét folyamán!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen beszámol írásában Lázár betegségének és halálának híréről, Jézus kis késlekedéséről és indulásáról, megérkezvén Betániába beszélgetéséről Mártával és Máriával, majd pedig Lázár feltámasztásáról (vö. Jn 11,1-44). A mai evangélium ennek következményeit mondja el. Úgy tűnik számunkra, hogy Lázár feltámasztása fordulópontot jelent Jézus ellenfelei számára. Mivel az eset hatására sokan hittek Jézusban, a vezetők elhatározták, hogy megölik. Tanítása és cselekedetei miatt eddig is fokozódott a feszültség Jézus és a vallási vezetők között, mostanra viszont „betelt náluk a pohár.” Eddig is próbálták már őt lehetetlenné tenni körülményes és vádaskodó kérdéseikkel, megvádolták már az ördöggel való szövetkezéssel, nehezményezték, hogy nem tartja tiszteletben és tanítványaival nem tartatja meg a mózesi törvényeket, most viszont új szintre emelkedik a vele való szembefordulás, a „Jézus-ügy” miatt összehívják a főtanácsot, amelynek tagjai döntést hoznak arról, hogy meg kell halnia. A törvényesség látszatának fenntartása érdekében rendeletet, elfogatóparancsot adnak ki ellene, hogy hivatalos tárgyalás keretében mondhassák majd ki a halálos ítéletet.

Azt is gondolhatnánk, hogy ettől kezdve az eseményeket végig Jézus ellenfelei irányítják. A hit szemével azonban az események mögött megláthatjuk a mennyei Atya üdvözítő szándékát, a megváltó isteni akaratot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. Egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézust meg akarják kövezni ellenfelei. Az előzőekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról beszélt, majd kijelentette: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). E kijelentését a zsidók istenkáromlásnak vagy önistenítésnek vették, ezért tör fel belőlük a megkövezés szándéka. Indulatukat látván és szándékukat felismervén Jézus azt kérdezi tőlük, hogy melyik jócselekedetéért akarják őt megkövezni? Válaszukban a zsidók megfogalmazzák az istenkáromlás vádját, amely a mózesi törvény szerint valóban halálbüntetést érdemelt. Válaszuk azért érdekes, mert megérzik ugyan Jézus kijelentésének súlyát, de cselekedeteinek, azaz mindazoknak a jótetteknek, amelyeket a mennyei Atya segítségével tesz semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak. Márpedig Jézus rendkívüli cselekedetei azt igazolják, hogy ő valóban az Isten küldötte, aki olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs birtokában.

Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek.” E szavak alapján a hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük, elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján érthetjük meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.