Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az én Atyám az, aki megdicsőít engem – mondja Jézus a mai evangéliumban. Jézus meg van győződve róla, hogy Isten végső közbelépése elnémítja majd az ellenfeleket és kinyilvánítja hamisságukat. A végső közbelépés az Úr halálból való feltámasztása, ekkor dicsőíti meg az Atya a Fiút. Az alázatosságot vállaló Jézust az Atya a feltámadás által felemeli, felmagasztalja. Az élet elvesztése, azaz a halál a feltámadás által az örök élet megnyerését jelenti Jézus számára és a mi számunkra is, ha őt követjük.

Vajon a mi életünk megdicsőíti-e Jézust? Vallásos életünk és elkötelezettségünk legfőbb célja a lelkünk üdvössége. Azért imádkozunk, azért bánjuk meg és ismerjük be bűneinket a szentgyónásban, hogy az üdvösségre, az örök boldogságra eljussunk. Az üdvösség, az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz, amikor szentáldozáshoz járulunk. De emellett ne feledkezzünk el arról, hogy hitből fakadó cselekedeteink egyúttal az Atyának szereznek dicsőséget. Minden jócselekedetünk, amit szeretetből, irgalmasságból a szegényeknek, a rászorulóknak, az elesetteknek teszünk, Isten dicsőségéről tanúskodik. A mi szóbeli dicsőítésünk nem teszi nagyobbá Istent, de valóban lelkünk üdvösségére szolgál. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Hiszem, hogy te az üdvösségre vezetsz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert én a tied vagyok, benned, Szabadítómban, dicsekszem mindörökké. Minden szomorúságomban te vidítasz fel ünnepi terített asztaloddal. És hol is volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene?

Nagy Szent Gertrúd

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” A jelenlévők nem értik szavait, nem értik, hogy milyen szolgaságról beszél. Ők csak arra a zsidó meggyőződésre tudnak gondolni a szolgasággal kapcsolatban, hogy Isten választott népe nem lehet senkinek, egyetlen más népnek sem a szolgája. A történelem persze erre több alkalommal rácáfolt, kénytelenek voltak eltűrni más népek fennhatóságát, Jézus korában például a rómaiakét. Az Úr viszont a bűnös életet nevezi szolgaságnak, rabságnak, ami méltatlan az emberhez.

Az üdvösség evangéliumának egyik legjelentősebb eleme, hogy Jézus azért jött el a világba, hogy megszabadítson minket a bűntől, kiszabadítson a bűn szolgaságából. Ő szabadságra hív minket, azaz arra, hogy szabadon döntsünk Isten ránk vonatkozó tervéről. A szabad döntés lehetőségét Krisztus kegyelme adja meg nekünk. Általa jutunk el Isten fiainak igazi, lelki szabadságára. Krisztusban olyan bensőséges kapcsolatba tudunk kerülni az Atyával, amelyet már nem bénít meg a félelem, a bűn vagy az önző emberi természet. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran Atyánknak merjük szólítani Istent, felemeljük hozzá lelkünket, hiszen ő is ilyen félelem nélküli kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Rombold le bennünk azt az ingatag építményt, amelyet bűneink köveiből emelünk! Rombolj le bennünk mindent, amit a magunk dicsőségére építettünk! Te építsd fel ezután lelkünk templomát, amely a te szereteted hajléka. Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben és újítsa meg életünket, hogy az örömhír továbbadásával és feltámadásod hirdetésével újjáépítsük az Egyházat.

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés

Jézus mindvégig tisztában van származásával és küldetésével, s erről több alkalommal beszél tanítványainak és a népnek. A mai evangéliumban az írástudók támadásaira válaszolva tesz tanúságot saját küldetéséről. Ő a mennyei Atya küldötte, ezért mindig azt hirdeti és teszi, amit rábízott az Atya. Természetes, hogy az Atya tetszését találja ebben az engedelmességben, amint ezt az emberek előtt is kinyilvánította, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyó vizében.

A kereszten, a halál pillanatában úgy tűnik, hogy az Atya is elhagyta, magára hagyta Jézust, erre utal az Úr felkiáltása: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Most viszont határozottan kijelenti, hogy az Atya soha nem hagyja magára, mert ez az engedelmesség jutalma. S valóban, a kereszthalált követően az Atya közbelép, feltámasztja Jézust a halálból.
Mi akkor válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé, ha életünkre úgy tekintünk, mint amit Isten követségében, az ő szolgálatában kell leélnünk. Azt kell megmutatnunk az embereknek, hogy a Szentlélek segítségével végrehajtható az Atya terve a világban. Azt kell hirdetnünk, hogy a megváltó Krisztus minden ember számára elhozta a bűntől való szabadulás lehetőségét. Arról kell tanúságot tennünk, hogy Jézusban, az Isten Fiában mutatkozik meg leginkább az Atya minden ember felé kiáradó irgalma és szeretete.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, bocsásd meg gyermekkorom sértéseit, felnőttkorom sok rettenetes bűnét, mindazt, amit a mai napig elkövettem a jelen pillanatig. Segíts, Istenem, ítéld bennem halálra a régi gonosz, langyos, hűtlen, gyönge, határozatlan, elbágyadt embert, és „teremts bennem új szívet”! Neked szentelem életem második felének minden pillanatát. Add, hogy jövőm teljes ellentétben legyen múltammal, hogy jövőm fizessen a múltért, hogy mindig a te akaratodat tegyem, hogy minden pillanatban megdicsőítselek a te akaratod mértéke szerint.

Boldog Charles de Foucauld

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet azt mutatja be, hogy Jézus hogyan találkozik a bűnös emberrel, és hogyan ad számára új lehetőséget az élethez. Jelen esetben a bűnös ember, a házasságtörő asszony nem kezdeményezi ezt a találkozást, de a törvénytudók olyan helyzetbe kényszerítik őt, hogy Jézus elé kerül. Jézus sem kezdeményezte ezt a találkozást, de alkalom számára, hogy kimutassa irgalmát és tanúságot tegyen arról, hogy Isten valóban irgalmas az emberhez. Az írástudók, az asszony vádlói röviden ismertetik Jézussal a tényállást, elmondják, hogy ilyen esetekben mi a teendő a törvény szerint és várják Jézus ítéletét. Az asszony ezalatt csendben van, nem hagyják védekezni, talán nem is akar, ő is várja az ítéletet, amely a törvény szerint halál. Jézus viszont nem ítélkezik az asszony felett, hanem bölcsességével elnémítja a vádlókat.

A történetben nincs szó az asszony bűnbánatáról, mert az evangélista számára itt fontosabb az Isten részéről megmutatkozó irgalom, amely felemeli és új úton indítja el az embert.
A történet arra is figyelmeztet minket, hogy nincs jogunk ítéletet mondani embertársunk felett. Az ember cselekedeteinek, egész életének megítélése Isten joga. Ő a bűnbánatunkat várja és kimutatja irántunk irgalmát. A bűnből tehát fel lehet emelkedni. Kérjük ehhez Isten kegyelmét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én csak szegény bűnös vagyok, Uram, de mihelyt szólítalak, kegyelmeddel és irgalmaddal egészen elárasztasz engem. Legnagyobb boldogságomról mondanék le, ha nem törekednék arra, hogy mindig csodálatos jelenlétedben éljek! Ámen.

Kolumbusz Kristóf