Battaplébánia

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

A hit világossága

A vakon született ember meggyógyításának történetében megfigyelhetjük János evangélista azon szándékát, miszerint nem egyszerűen csak Jézusnak egy csodáját akarja bemutatni, hanem ehhez lényeges tanítást is kapcsol, s így az olvasó számára feltárul Jézus szavainak és tetteinek egysége. Ugyanez a szándék szintén megmutatkozik például a szamariai asszonnyal való találkozás történetében Jákob kútjánál, amit az elmúlt vasárnapon olvastunk vagy Lázár feltámasztásának elbeszélésében, ami a következő vasárnap evangéliuma lesz. A liturgia azért adja elénk e történeteket a nagyböjt folyamán, hogy e tanítások által vezessen minket a hit útján.

A mai csodaelbeszélés azzal kezdődik, hogy Jézus találkozik egy születése óta vak emberrel. Jézus látja meg, ő veszi észre ezt az embert és azonnal cselekszik. Más esetekben, például Bartimeus, a jerikói vak koldus esetében, a beteg ember kéri az Úr segítségét, amikor meghallja, hogy Jézus jön az úton. A mostani történetben nincs megnevezve a személy és nem is ő fejezi ki óhaját, miszerint szeretne látni, de még csak arra sincs szükség, hogy Jézus gyógyító csodákra képes isteni erejébe vetett hitét kifejezze, ez utóbbi csak a történet végén szerepel. Itt Jézus önállóan, saját elhatározásából cselekszik, s már ebből sejteni lehet, hogy cselekedetének milyen jelentősége van. Az illető születésétől fogva vak, gyógyíthatatlan beteg.

A csodát követően rögtön színre lépnek a farizeusok. Egyáltalán nem tetszik nekik, hogy valaki szombaton gyógyított, azaz munkát végzett, s ezzel törvényszegést követett el. Nemhogy örülnének tehát annak, hogy a vak megkapta a látást, hanem inkább a hibát keresik, azt, hogy mibe tudnak belekötni. Álláspontjuk azonban nem egységes. Egyesek közülük a vallási törvények megszegőjének, bűnös embernek tartják az akkor még ismeretlen gyógyítót, mások viszont elképzelhetetlennek tartják, hogy bűnös volna az, aki ilyen rendkívüli cselekedetre képes. Tanácstalanságukban a már meggyógyult személyt is megkérdezik, aki prófétának nevezi gyógyítóját, ami viszont egységes felháborodást váltott ki belőlük. Amikor pedig arról kezd nekik beszélni, hogy semmiképpen nem lehet bűnös az, aki vele ezt a csodát tette és kiemeli, hogy mióta világ a világ, még soha nem történt olyan, hogy valaki visszaadta volna a szemevilágát egy vakon született embernek, a farizeusok felháborodnak, kioktatásnak tartják a gyógyult ember véleményét, amely nem felel meg az ő elgondolásaiknak és kitaszítják őt.

A történet két rövid párbeszéddel zárul. Az első Jézus és a meggyógyult vak, a második Jézus és néhány jelenlévő farizeus között zajlik. A vak kettős ajándékot kap: testi szemeivel lát és részese lesz a lelki látásnak, eljut a hit világosságára. A farizeusok viszont megmaradnak bűneikben és nem nyerik el a hit ajándékát.

Amíg nem látjuk meg bűneinket, nem ismerjük fel és nem bánjuk meg azokat, addig nem indulhatunk el a hit útján. Segítsen minket a nagyböjti idő abban, hogy a bűn sötétségéből kilépve eljussunk a hit világosságára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai ünnepen az evangéliumi szakasz Jézus születése hírüladásának eseményét mondja el. Isten küldötte, Gábor angyal feltárja a názáreti lány előtt Isten megváltó tervét, amelyben ő azt a szerepet kapta, hogy a Megváltó anyja legyen. Sem Isten, sem bármilyen más erő nem kényszeríti Máriát a beleegyezésre, Isten akaratának elfogadására, hanem szabad akarattal vállalja feladatát az üdvösség megvalósulása érdekében. Lám, az ember képes szabad akarattal engedelmeskedni Istennek.

„Történjék velem szavaid szerint!” – olvassuk Mária visszavonhatatlanul elkötelező válaszát Isten szándékára, ezzel zárul az esemény. Ne gondoljuk, hogy Máriának olyan könnyű volt ezt kimondani, hiszen megelőzte a kérdezés, a csodálkozás, sőt, talán bizonyos értetlenség is. Isten titkát ő is fokozatosan ismerte fel. Nekünk sem egyszerű felismernünk és elfogadnunk Isten akaratát, mert megvannak a saját elképzeléseink. Bizonyos értelemben Isten valóban ismeretlen utakra hív minket és szándékai pillanatnyilag talán érthetetlenek számunkra. Egy azonban egészen biztos: ez az út jelenti a boldogságunkat az életben és ez vezet az üdvösségre. Máriához hasonlóan mi is bátran és engedelmes lélekkel válaszoljuk Isten akaratára: Történjék velem szavaid szerint!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, könyörülj azokon, akik fájdalmukat nem tudják legyőzni, akik szenvedésükben nem tudnak fölegyenesedni, akik a csapásoktól sújtva – mint vakok – kénytelenek tovább botorkálni! Uram, segítsd őket, hogy ki tudjanak egyenesedni, állj mellettük, mint legközelebbi barát, aki tud velük hallgatni, vigasztalni és keresztet viselni, hogy újból fényt lássanak, a Te fényedet! Páli Szent Vince

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A törvények helyes értelmezéséről kérdezik Jézust a mai evangéliumban: „Melyik az első a parancsok közül?” A korabeli írástudók igyekeztek a törvények és parancsok között valamiféle sorrendiséget felállítani, meghatározni azt, hogy melyik a fontosabb, melyiket kell mindenáron megtartani, és esetleg melyek a kevésbé jelentősek. Jézus válasza egyértelművé teszi, hogy a legfőbb parancs az Isten iránti szeretet, amelyhez szorosan kapcsolódik az emberek felé irányuló szeretet.

E kettős irányú szeretet azt feltételezi, hogy az ember kilép saját önzéséből és érdekvilágából. Sok mai ember világnézetében az ember áll a középpontban. Természetesen ilyenkor nem a másik emberre, nem a felebarátra gondolnak, hanem önmagukra. Olyan ez, mintha valaki napjainkban azt hirdetné, hogy mégis a Föld a világmindenség központja, s a Nap és a többi bolygó mind a Föld körül keringenek. Jó lenne megtenni a kopernikuszi-fordulatot az emberről alkotott gondolkodásunkban! Jó volna, ha helyreállítanánk a helyes sorrendet, és végre Isten és az ő törvényei kerülnének az első helyre! Ezután pedig az embertársaink felé irányuló szeretet következne, s csak legvégül gondolnánk önmagunkra. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy Isten jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat. Vagy az önszeretetünkkel is őt akarjuk felülmúlni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, Világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

Jézusnak egy ördögűző csodájáról olvasunk a mai evangéliumban. Az ember néma volt és azt gondolták róla, hogy betegségét a gonosz lélek okozza. Megszólalása annak egyértelmű jele, hogy eltávozott belőle az ördög. Lukács evangélista magát a csodát nagyon röviden említi csak meg, mert ez esetben sokkal fontosabbnak tartja a csodát követő vitát, amely rávilágít Jézus isteni hatalmára.

A gyógyítást követően a jelenlévő írástudók és farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy szövetkezik az ördöggel, s Belzebubnak, a gonosz lelkek fejedelmének segítségével tesz látványos dolgokat a betegekkel.

Képtelenségnek tűnik a vád, hiszen Jézus egész élete ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Az akkori közfelfogás szerint minden betegség a sátán hatalmának jele egy emberen. Jézus szembeszáll azokkal a gonosz szellemekkel, akik testileg-lelkileg fogva tartják az embereket, meggyógyítja őket, kiűzi belőlük a démonokat. A sátán hiába érezte magát erősnek, Jézus bebizonyítja, hogy legyőzhető. Isten segítségével meg lehet szabadulni az ártó szellemektől, mert Isten erősebb. Jézus e személyes harcát a sátánnal az emberek, mindannyiunk üdvössége érdekében vívja. E rendkívüli cselekedetei éppen a vád ellenkezőjét bizonyítják! Ő isteni erejével képes segíteni az emberen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Jézus korában a mózesi törvények szabályozták a zsidó emberek vallási és társadalmi életét. A törvények értelmezése és megtartásuk módja mindennapi beszélgetések és viták tárgya volt az írástudók és törvénymagyarázók között. Az ilyen vitákba Jézust is megpróbálják több alkalommal bevonni, gondoljunk csak például arra, amikor a legfőbb paranccsal, az adófizetéssel vagy a válással kapcsolatban kérdezik őt. Más alkalmakkor azzal vádolják, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket. A mai evangéliumban Jézus megfogalmazza a törvénytudók felelősségét: Megtartani és tanítani az Isten törvényeit – ez minden írástudó feladata.

Kijelentését azonban nem csak korának írástudóihoz címezte, hanem az őt követőkhöz is. Jézus e szavakkal kezünkbe adja a mennyországba jutás kulcsát. Látszólag egyszerű a feladatunk, a gyakorlatban azonban gondjaink vannak a megvalósítással, sőt nem is állunk neki a megvalósításnak. Gyakran azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk az isteni útmutatásokra és parancsokra, hiszen elboldogulunk azok nélkül is az életben. De hová vezet ez az élet? Hová jutunk, ha magunk akarjuk megszabni az emberek együttélésének közös szabályait s abból kihagyjuk az Istent? Mi marad meg egy istentelen világban az anyagi érdekek, a hatalom birtoklása és a mindenáron való érvényesülés mellett? Erről a szintről akar felemelni minket Isten a szeretet parancsával. Erre vonatkozik a megtartás és a tanítás. Éljünk a szeretet parancsa szerint és erre tanítsunk másokat is!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. És minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Assisi, 1986
Egy soha eddig nem volt esemény zajlott le 1986. október 27.-én Assisiben: egy rendkívüli, soha eddig nem volt, nagy visszhangot kiváltó esemény – egy „világtalálkozó a békéért”.
Hiszen a világon mindenki békére vágyik, és ha ez a béke…

Assisi, 1986
Egy soha eddig nem volt esemény zajlott le 1986. október 27.-én Assisiben: egy rendkívüli, soha eddig nem volt, nagy visszhangot kiváltó esemény – egy „világtalálkozó a békéért”.
Hiszen a világon mindenki békére vágyik, és ha ez a béke…