Battaplébánia

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Jézus példabeszéde megrendítő módon mutatja be az ifjú lázadását apja iránt, felelőtlen döntését és könnyelmű távozását otthonából, vagyonának elpazarlását értelmetlen élettel, valamint az idegenség és a sötétség napjainak kilátástalanságát. Döbbenten figyelünk az események előrehaladtára, melynek során a fiú elveszíti emberi méltóságát és szégyellnivaló helyzetbe kerül. E mélypont, ahonnan már aligha lehet mélyebbre süllyedni, felébreszti benne a honvágyat, eszébe juttatja az atyai házat, ahol korábban biztonságban, szeretetben élhetett. Nem kis bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy útnak induljon hazafelé. Tudta, hogy örökségének kikövetelése és távozása arcátlan cselekedet volt, ezért már nem számított arra, hogy újra apjának fia lehet, megelégedett volna azzal is, ha szolgának, cselédnek visszafogadja őt apja.

És ekkor jön a történet második meglepő fordulata, az apa nem utasítja el fiát, aki korábban mélységesen tiszteletlen volt iránta, hanem visszafogadja őt. Az apa nem feledkezett meg fiáról, méltatlan elmenetele után is megtartotta őt szívének szeretetében.

Isten irgalmas Atyaként várja megtérésünket, bűneink megbánását. A kiengesztelődés, a fiúi méltóság nem a mi bűnbánatunk érdeme, hanem az irgalmas Isten ajándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

1. A szent liturgia az első évszázadokban
A hagyományos római rítusban a celebráns a szentmisét szent helyen – a szentélyben vagy presbitériumban – mutatja be, mely el van különítve a templom többi részétől az áldozat számára, hasonlóan a zsidó temp…

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd azt az Istennek adott lehetséges választ szemlélteti, miszerint szembe lehet fordulni vele, ahogyan a gonosz munkások szembeszálltak a szőlőskert urának szolgáival. Igen, a szabad akarattal rendelkező ember meg tudja tenni, hogy kezébe veszi a dolgok irányítását. Mindennek megvannak a következményei, s talán éppen ezzel nem számoltak a Jézus példabeszédében szereplő szőlőmunkások. Teljes esztelenségnek tűnik cselekedetük. Vajon arra számítottak, hogy a gazda vég nélkül eltűri majd gonoszságukat? Vagy talán abban reménykedtek, hogy elmarad a felelősségre vonás?

A szőlőmunkások gonoszsága nyilvánvaló, s nem csak szándékuk gonosz, hanem mindez megnyilvánul cselekedeteikben is. A gonosz emberi magatartás sérti Isten jóságát, aki ennek ellenére sem a gonoszok megbüntetésére figyel, hanem keresi az új lehetőséget. Új munkásokra akarja bízni tulajdonát, új emberekre akar építeni, olyanokra, akik engedelmesek iránta, elvégzik a rájuk bízott feladatot és teljesítik kérését. Isten azért küldi el Fiát, Jézust a világba, hogy ő mutasson nekünk példát az engedelmességre, a mennyei Atya akaratának tökéletes teljesítésére. A böjti időben Isten új lehetőséget kínál fel nekünk. A bűnbánat és a megtérés által meghív minket, hogy jó munkásai legyünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Jézus nagyon szemléletes példázatot mond a szegényről és a gazdagról. A szegény embert Lázárnak hívják, neve fel van tehát írva az élet könyvébe, a gazdag névtelenségben marad. Az Úr szavai alapján könnyen magunk elé képzelhetjük a jelenetet, amely lehet, hogy csak egy kitalált eset, de akár elő is fordulhatott, hiszen a régmúlt időkben is megvolt a szegények és gazdagok közti mérhetetlen különbség ugyanúgy, mint napjainkban. A példázat szerint a gazdag bővelkedik mindenféle evilági jóban, semmiben nem szenved hiányt, a szegény Lázár viszont teljes nélkülözésben él. Bár a két szereplő összekapcsolódik a történetben azáltal, hogy Lázár a gazdag házánál tengeti életét, kettejük között mégis láthatatlan határ húzódik, s ez a határ átjárhatatlan. A szegény Lázár számára nincs lehetőség arra, hogy kiemelkedjen sanyarú sorsából, a gazdag pedig nyilvánvalóan nem akarna szegénnyé válni, mert akkor nem élvezhetné tovább gazdagságának előnyeit.

A túlvilágon is éles határ húzódik kettejük között, amely szintén nem átjárható egyik oldalról sem. De itt már a szegénynek van jobb sora, élvezheti Isten jelenlétét, míg az, aki a földön dúsgazdag volt, most egészen szegény, nincstelen, mert nem részese az Istennel való közösségnek. A történet tanulsága az, hogy az evilági bővelkedés, a vagyonban való gyarapodás könnyen akadálya lehet az üdvösségnek, mert bezárja szívünket a szegények előtt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról beszél apostolainak, akik nem értik ezeket a szavakat. Ő nagyon céltudatosan halad szenvedésének városa felé, ahol küldetése kereszthalálával beteljesedik, de övéi értetlenül fogadják kijelentéseit. Főként azt nem érthetik, hogy ha Mesterük előre látja, hogy milyen sors vár rá, azaz szenvedni fog és meg fog halni, akkor miért mennek mégis Jeruzsálembe, miért nem próbálják elkerülni azt. Nem értik még, hogy a szenvedés és a halál vállalása Jézus részéről szolgálat. Egyrészt a mennyei Atyának tett szolgálat, akinek mindhalálig engedelmeskedik, másrészt a mi megváltásunk, üdvösségünk érdekében vállalt szolgálat.

Az apostolok értetlenségét jól jelzi, hogy ezt követően versengés alakul ki köztük. Arról vitatkoznak, ki a nagyobb közülük. Hatalomra, uralomra, evilági dicsőségre vágyakoznak, és ez nem csak Jakabra és Jánosra vonatkozik, akik kitüntetett helyre vágynak, hanem a többi tíz apostolra is, akik nem akarnak lemaradni a dicsőségről, ezért beszállnak a versengésbe. Ez jó alkalmat ad Jézusnak arra, hogy a szolgálatra, a szolgálat szellemére nevelje őket. Krisztus szolgálatához hasonlóan a mi szolgálatunk is legyen szabad! Gondoljunk mindig arra, hogy egyedül a szenvedésen keresztül vezet út a feltámadás dicsőségébe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.