Archives for Elgondolkodtató - Page 631
Krisztust Úrnak hirdetni, egyenértékű az egyedüliségével
A Pápai Ház szónokának első nagyböjti prédikációja Nagyböjt első hetének péntekén, március 10-én tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka első prédikációját a Redemptoris Mater kápolnában a…
2017. március 18. – Szombat (Lk 15,1-3.11-32)
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre…
Országos Lelkipásztori Napok – Székely János
Püspök atya előadásának címe: "Ti keressétek először Isten országát és annak igazságá" (2017. február)
Országos Lelkipásztori Napok – Székely János
Püspök atya előadásának címe: "Ti keressétek először Isten országát és annak igazságá" (2017. február)
A katolikus oltár
1. A szent liturgia az első évszázadokban A hagyományos római rítusban a celebráns a szentmisét szent helyen – a szentélyben vagy presbitériumban - mutatja be, mely el van különítve a…

2017. március 17. – Péntek (Mt 21,33-43.45-46)
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és…
2017. március 16. – Csütörtök (Lk 16,19-31)
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott…
2017. március 15. – Szerda (Mt 20,17-28)
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak,…