Archives for Elgondolkodtató - Page 643
2017. február 4. – Szombat (Mk 6,30-34)
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy…
Miért szeretik a fiatalok a régi rítust?
Igen, a régi mise „rideg” – ezért is szeretjük, mi fiatalok. Egy nemrégiben megjelent interjúban, Ferenc pápa kifejezte tanácstalanságát azokkal a fiatalokkal szemben, akik vonzódnak a hagyományos latin misé; Bővebben…
Te mit tennél?
Egy házaspárról van szó, a férj asztmás, a feleség tuberkolózisban szenved, négy gyermekük van: az első vak, a második siket, a harmadik halva született, a negyedik pedig örökölte apja betegségét.…
2017. február 3. – Péntek (Mk 6,14-29)
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban,…
Keresztes Szent János aranymondásai az év minden napjára – február
FEBRUÁ; Szükséges, hogy mindenben Krisztusnak és Egyházának tanítása szerint éljünk. Ezen az úton kell szellemi tudatlanságunkra és gyengeségünkre gyógyulást keresnünk. ; Csak abban az esetben szabad valamely dolognak, mely természetfölötti…
Ha le kell győznöd az aggódást
„Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” (Mt 6,27 UF) Aggódásból olimpiai érmet szerezhetnék. Ami nem meglepő, mert felmenőim igencsak jártasak voltak az aggódásban. Nagyszüleim viszik…
2017. február 2. – Csütörtök, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Lk 2,22-40)
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának,…
Mitől boldog az Úti Boldogasszony?
Aldrich világhírű regényének (És lámpást adott kezembe az Úr) főhőse egy asszony, akinek a sorsát a vad préri viszontagságain keresztül vezeti az író, a hősnő kora gyermekkorától késő öregségéig. Csodálatos,…
2017. február 1. – Szerda (Mk 6,1-6)
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki…
2017. február 1. – Szerda (Mk 6,1-6)
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki…
