Battaplébánia

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A csodás gyógyítások és Jézus tanításának rövid, lényegre törő ismertetése után Márk evangélista egy természeti csodát ír le, Jézus lecsendesíti a tengeri vihart. Az esemény szintén azt bizonyítja, hogy az Úr isteni hatalommal rendelkezik, képes parancsolni a természet erőinek, s azok engedelmeskednek neki.

A történetben érdemes odafigyelnünk a szereplők kérdéseire. Párbeszédnek csak a legnagyobb jóindulattal nevezhetjük az elhangzottakat, mert tulajdonképpen egyetlen elhangzó kérdésre sincs szóbeli felelet. Az elbeszélés első kérdését az apostolok teszik fel, akiket halálfélelem tölt el a tengeri viharban és úgy érzik, hogy mindjárt elsüllyed a bárka. Ezt kérdezik Jézustól: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” De Jézus egyetlen szóval sem válaszol nekik, hanem felkel és egy határozott felszólítással, paranccsal elnémítja a vihart. Szóbeli választ ugyan nem ad, de cselekedete annak minősül. Ezt követően ő fordul kérdéssel tanítványaihoz, amelyből kiérezzük a számonkérést: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Az Úr kérdésére a tanítványok semmit sem tudnak felelni.

Majd a történet lezárásaként már nem Mesterükhöz, hanem egymáshoz fordulnak a tanítványok: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” E kérdésre sincs szóbeli válasz, de ez a kérdés már tulajdonképpen az evangélium olvasójához szól. Nekem kell választ adnom, nekem kell megvallanom, hogy mit gondolok Jézus személyéről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Miután az előzményekben Jézus számos cselekedetét és csodáját lejegyezte, Márk evangélista áttér az Úr tanítására. Írásában hiába is keresnénk olyan hosszúságú beszédeket, mint például Máté evangéliumában a hegyi beszéd. Márk nagyon röviden és tömören jegyzi le Jézus beszédét, s ennek oka nem az ő szűkszavúsága vagy tájékozatlansága, hanem egyszerűen az, hogy időben az ő műve előbb keletkezett, mint a többi evangélium. Máté és Lukács már évekkel később írja meg evangéliumát, amikor a jézusi tanítás már gazdagabban élt a szóbeli hagyományban.

A magvetőről szóló példabeszéd Isten országát, annak megvalósulását és növekedését szemlélteti. A szentírástudósok alapvetően két irányba indulnak el a történet értelmezése kapcsán. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a példázatban szereplő magvető Jézus, aki Isten országának örömhírét, tanítását, mint jó magot veti az emberek szívébe. A másik elképzelés szerint a magvető inkább Krisztus követőit, tanítványait jelképezi a történetben, azaz a keresztény embereknek minden korban azon kell fáradozniuk, hogy az Úr művét folytassák. Isten igéjét, az örök életre vezető igazságot nekünk kell elvetnünk a mai világ emberének szívébe, hogy Isten országa fennmaradjon és növekedjen. A növekedést ugyan maga Isten biztosítja kegyelme által, de a mi közreműködésünket és szolgálatunkat kéri, hogy országa, uralma jelen legyen a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Pál apostol tegnapi ünnepe után a mai napon az ő két buzgó munkatársára, Szent Timóteusra és Szent Tituszra emlékezünk. Pál apostol Timóteust a második missziós útja alkalmával vette maga mellé Lisztra városában. Az Apostolok Cselekedeteiben Pál választásának okát Lukács evangélista abban látja, hogy a helyi, lisztrai és az Ikóniumban élő keresztények „jó véleménnyel voltak róla” (ApCsel 16,2). A lisztrai és ikóniumi keresztény közösség tagjainak ez a véleménye mindenképpen igaznak bizonyult, hiszen Timóteus személyében Pál egy olyan, valóban elkötelezett útitársat kapott, akire később fontos küldetést, illetve az efezusi egyház vezetését, mint püspökre bízhatta. A filippieknek címzett levelében a népek apostola így dicséri munkatársát: „Senkim sincs ugyanis, aki lélekben annyira hozzám hasonló volna és olyan őszintén szívén viselné ügyeteket” (Fil 2,20), mint Timóteus, akit hozzájuk küld.

Szent Titusz szintén többször feltűnik Pál apostol mellett útjai során, elkíséri például Jeruzsálembe, az úgynevezett apostoli zsinatra. Később Pál kétszer is elküldi őt Korintusba, először a megbékélés érdekében, majd a jeruzsálemi hívek számára történő gyűjtés miatt. Feladatait Titusz hűséggel, nagy hozzáértéssel és buzgósággal teljesíti.

Pál apostol, Timóteus és Titusz példája egyaránt arra tanít minket, hogy apostoli buzgósággal, másokkal egyetértésben fáradozzunk Krisztus ügyéért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Pál apostol tegnapi ünnepe után a mai napon az ő két buzgó munkatársára, Szent Timóteusra és Szent Tituszra emlékezünk. Pál apostol Timóteust a második missziós útja alkalmával vette maga mellé Lisztra városában. Az Apostolok Cselekedeteiben Pál választásának okát Lukács evangélista abban látja, hogy a helyi, lisztrai és az Ikóniumban élő keresztények „jó véleménnyel voltak róla” (ApCsel 16,2). A lisztrai és ikóniumi keresztény közösség tagjainak ez a véleménye mindenképpen igaznak bizonyult, hiszen Timóteus személyében Pál egy olyan, valóban elkötelezett útitársat kapott, akire később fontos küldetést, illetve az efezusi egyház vezetését, mint püspökre bízhatta. A filippieknek címzett levelében a népek apostola így dicséri munkatársát: „Senkim sincs ugyanis, aki lélekben annyira hozzám hasonló volna és olyan őszintén szívén viselné ügyeteket” (Fil 2,20), mint Timóteus, akit hozzájuk küld.

Szent Titusz szintén többször feltűnik Pál apostol mellett útjai során, elkíséri például Jeruzsálembe, az úgynevezett apostoli zsinatra. Később Pál kétszer is elküldi őt Korintusba, először a megbékélés érdekében, majd a jeruzsálemi hívek számára történő gyűjtés miatt. Feladatait Titusz hűséggel, nagy hozzáértéssel és buzgósággal teljesíti.

Pál apostol, Timóteus és Titusz példája egyaránt arra tanít minket, hogy apostoli buzgósággal, másokkal egyetértésben fáradozzunk Krisztus ügyéért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet!

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

Pál apostol életének nagy fordulatára, a megtérésére emlékezünk a mai ünnepen. Azzal a szándékkal indult útnak Jeruzsálemből Damaszkusz városába, hogy ott elfogja az új vallás képviselőit, a keresztényeket. Az úton azonban Krisztus jelent meg neki egy látomásban, s e találkozásnak köszönhetően egészen új irányt vett Pál élete. Ettől kezdve ő is annak a vallásnak a követője és lelkes hirdetője lett, amelyet korábban elítélt és károsnak tartott.

Még a látványos damaszkuszi jelenetnél is izgalmasabb a Pál lelkében végbemenő változás. A zsidó vallásosság szerint az ember a törvénynek köszönhetően juthat el az üdvösségre. Isten éppen azzal a szándékkal adta a választott nép számára Mózes idejében a törvényt, hogy ezzel jelölje ki az üdvösség útját. A zsidó gondolkodás szerint egyedül a törvény, pontosabban annak megtartása üdvözítheti az embert. Pál is ezt a nézetet vallotta, hiszen zsidó származású volt, sőt, a vallásosság tekintetében a legszigorúbb irányzathoz, a farizeusokhoz tartozott. Az első keresztények közül talán sokakban nem is tudatosult, hogy amikor Jézust messiásnak és üdvözítőnek vallják, akkor szembekerülnek a zsidó vallásosság egyik alaptételével. Pál viszont megtérése pillanatától kezdve látta ezt az ellentmondást. Jól tudja, hogy vagy a törvény üdvözíti az embert vagy a messiásnak tartott Jézus Krisztus. Ennek felismerése választás elé állította Pált, s amikor ő a krisztusi hit mellett döntött, akkor ez egyúttal azt is jelentette, hogy elutasítja az ószövetségi törvényt, amit eddig üdvözítőnek tartott. Mindezek ismeretében könnyen megérthetjük Pál apostol lelkesedését. Korábban azért törekedett nagy buzgósággal a törvény lehető legpontosabb teljesítésére, mert úgy vélte, hogy ez adja az üdvösséget. Ha viszont nem a törvény, hanem Jézus Krisztus az üdvözítő, akkor az Urat kell követnie, mégpedig a legnagyobb buzgósággal! Korábban a törvény tanulmányozására tette fel életét, hogy azt minél tökéletesebben tudja megtartani. Ha viszont Jézus Krisztus az üdvözítő, akkor neki kell adni egész életét.

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te vagy az egyedüli üdvözítő. Vezess engem az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Pál apostol! Segíts, hogy életünket olyan becsülettel, tisztaságban és ártatlanságban éljük meg, hogy Isten trónja előtt ujjonghass, amikor imáidban ránk gondolsz. Mélyítsd el szeretetünket, növeld ismereteinket és élesítsd tisztánlátásunkat! Imáid támogassák Isten bennünk megkezdett művét, hogy napról napra növekedhessünk a kegyelemben, és hívő társainkkal egyetemben Isten szeretetének üzenetét terjeszthessük a földön.

5. FEJEZET
AZ ALAPOS, AZ IGAZÁN TISZTA ÉS HATÉKONY BŰNBÁNAT
továbbá ennek kapcsán a szent elítéltek élete és a „börtön”
       1. János egykor előbb futott a sírhoz, mint Péter; itt pedig az engedelmesség előzte meg a b…