Battaplébánia

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

A Keresztelő János sorsát bemutató kitérő után Márk evangélista visszatér Jézus útjához. Galilea és a Genezáreti-tó környékének falvait és városait járva mindenütt tanítja az embereket. Tevékenységének másik lényeges eleme a gyógyítás, hiszen egyre több beteget visznek hozzá a gyógyulás reményében. Jézus azt szeretné, hogy tanítása még szélesebb körben elterjedjen, ezért a korábban kiválasztott tizenkettőt hatalommal ruházza fel és megbízza őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. A misszióba küldésről szóló részletet csütörtökön olvastuk volna, de Urunk bemutatásának ünnepe miatt más szöveg szerepelt.

A mai evangélium pedig már azt beszéli el, hogy az apostolok visszatérnek útjukról és elmondják Mesterüknek tapasztalataikat. Bár semmilyen konkrét információt nem tudunk meg azzal kapcsolatban, hogy merre jártak, mennyi ideig voltak távol, mi volt a szolgálatuk eredménye, mégis jogosan feltételezzük, hogy az Úrtól kapott erő birtokában eredményes volt tevékenységük. Az is biztos, hogy nem tétlenkedtek, hanem lelkesen teljesítették, amivel Mesterük megbízta őket, s erre az ő kimerültségükből, fáradtságukból következtethetünk. Jézus is észreveszi fáradtságukat, és gondoskodó szeretettel javasolja nekik a pihenést.

Örömmel indulok-e arra a szolgálatra, amire az Úr küld? Fáradhatatlanul dolgozok-e Isten országa növekedéséért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

Szent Márk evangélista következetesen jegyzi le Jézus útját, illetve az úton történt találkozásait, csodáit és tanításait. Most mégis egy kitérőt olvasunk a mai evangéliumban Keresztelő János elfogásával és kivégzésével kapcsolatban. Bár a jelenet nem illeszkedik az események sorába, annak beillesztése azonban nagyon is tudatos az evangélista részéről. Korábban részletesen bemutatta az előfutárnak, Keresztelő Jánosnak és a Messiásnak, Jézusnak a születése körüli csodás eseményeket. E párhuzamból megtudtuk, hogy János az Isten küldötte, Jézus pedig az Isten Fia. Amikor most bemutatásra kerül János halála és annak körülményei, akkor ezzel az evangélista mintegy előre jelzi Jézus sorsát is. A hitetlenségből és az előítéletekből fakadó elutasításra már korábban is láttunk példákat a jeruzsálemből érkező, Jézust az ördögökkel és gonosz lelkekkel való szövetkezéssel megvádoló írástudók vagy éppen a názáretiek részéről. Az elutasítás most még csak szóbeli formában jelentkezik, amely az idő előrehaladtával fokozódik és Jézus elfogásával, elítélésével és keresztre feszítésével végződik.

Ha engedek a kísértéseknek, akkor könnyen eluralkodik bennem a rosszindulat, az irigység, a gyűlölet. De ha elutasítom azokat, akkor Isten kegyelme és szeretete fog bennem növekedni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

A mai ünnep hivatalos elnevezése: Urunk bemutatása. A név arra utal, hogy negyven nappal Jézus születése, azaz karácsony után a mózesi törvények szerint Mária és József elvitték az újszülöttet a jeruzsálemi templomba, hogy ott bemutassák Istennek, hálát adjanak születéséért és egyúttal bemutassák az ilyenkor szokásos áldozatot. Az ünnep sajátos magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony, amely név inkább azt sugallja, hogy Mária-ünnepről van szó. Természetesen értelmetlen volna vitát kezdeni arról, hogy akkor most valójában Jézust ünnepeljük vagy Máriát ezen a napon, hiszen vallásos tiszteletünk, imánk és hálaadásunk mindkettőjük felé száll.

Lukács evangélista, aki írását elsősorban nem a zsidóságból, hanem a pogányságból a krisztusi hitre térteknek szánja, részletesen leírja a bemutatás okát és megmagyarázza a zsidó törvényeket, hiszen művének címzettjei nem ismerhették ezeket. Ezt követően tér rá Simeon és Anna prófétanő jelenlétére. Mindketten azokat a nemzedékeket képviselik, akik az ószövetségi időkben a megváltó jövetelére vártak. Hálaadásuk most azért szól a mindenható Isten felé, mert nem csupán várhatták, hanem meg is pillanthatták a megváltót, ezért is örvendeznek nagy örömmel az isteni ígéret beteljesedésén.

A mai ünnep erősíti bennünk a hitet, hogy Isten ígéretei mindig valóra válnak a történelemben és a személyek életében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Szent Márk evangélista leírása szerint Jézus, miután megkeresztelkedett, a kafarnaumi zsinagógában kezdi el működését, ahol egy szombati napon tanít, majd ördögöt űz egy megszállottból. A következő időszakban Kafarnaumból indulva körbejárja a Genezáreti-tavat, ellátogat Galilea több településére és pogányok lakta vidékekre is eljut. Útja során visszatér abba a városba, ahol nevelkedett. Világos számunkra, hogy Názáret városáról van szó, bár a helység nevét egyedül Lukács evangélista jegyzi le a zsinagógai fellépéssel kapcsolatban. A helyszínt Márk evangélista így jelöli meg: „Jézus megérkezett saját városába.” A szentmisén való felolvasásra szánt szövegünk első mondata a könnyebb érthetőség érdekében a „saját város” kifejezést már helyettesíti a Názáret névvel, most mégis inkább az eredeti kifejezéshez kapcsoljuk gondolatainkat.

Jézus a saját városának tekinti Názáretet, ahol felnevelkedett. Éppen e városból való származása miatt szokás őt názáreti Jézusnak hívni. A názáretiek is úgy gondolják, hogy Jézus egy közülük való ember, jól ismerik őt gyermekkorától fogva, illetve családját is. Ezért sorolják fel családtagjainak nevét, illetve nevezik meg őt „Mária fiaként.” Úgy tűnik azonban, hogy Jézus földi származásának ismerete megakadályozza a názáretieket abban, hogy felismerjék isteni származását, s ezt abból látjuk, hogy hitetlenül, kételkedve fogadják őt, majd pedig elutasítják.

Hitetlenségükön maga Jézus is elcsodálkozott, miként az enyémen is, ha előítéletekkel vagyok iránta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Szent Márk evangélista leírása szerint Jézus, miután megkeresztelkedett, a kafarnaumi zsinagógában kezdi el működését, ahol egy szombati napon tanít, majd ördögöt űz egy megszállottból. A következő időszakban Kafarnaumból indulva körbejárja a Genezáreti-tavat, ellátogat Galilea több településére és pogányok lakta vidékekre is eljut. Útja során visszatér abba a városba, ahol nevelkedett. Világos számunkra, hogy Názáret városáról van szó, bár a helység nevét egyedül Lukács evangélista jegyzi le a zsinagógai fellépéssel kapcsolatban. A helyszínt Márk evangélista így jelöli meg: „Jézus megérkezett saját városába.” A szentmisén való felolvasásra szánt szövegünk első mondata a könnyebb érthetőség érdekében a „saját város” kifejezést már helyettesíti a Názáret névvel, most mégis inkább az eredeti kifejezéshez kapcsoljuk gondolatainkat.

Jézus a saját városának tekinti Názáretet, ahol felnevelkedett. Éppen e városból való származása miatt szokás őt názáreti Jézusnak hívni. A názáretiek is úgy gondolják, hogy Jézus egy közülük való ember, jól ismerik őt gyermekkorától fogva, illetve családját is. Ezért sorolják fel családtagjainak nevét, illetve nevezik meg őt „Mária fiaként.” Úgy tűnik azonban, hogy Jézus földi származásának ismerete megakadályozza a názáretieket abban, hogy felismerjék isteni származását, s ezt abból látjuk, hogy hitetlenül, kételkedve fogadják őt, majd pedig elutasítják.

Hitetlenségükön maga Jézus is elcsodálkozott, miként az enyémen is, ha előítéletekkel vagyok iránta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!