Battaplébánia

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus útjának végső állomásához, Jeruzsálemhez érkezünk a mai evangéliummal. Az Úr próféta módon előre meglátja a most virágzó város közeli pusztulását. Szomorúság tölti el lelkét, megsiratja a várost és lakóit. Itt áll a szent város közelében, amelyben a templom, az Isten lakóhelye van. Hívők sokasága érkezik vele, de rajta kívül senki nem sejti a katasztrófát, a város pusztulását, amely néhány évtizeddel később valóban bekövetkezik: a zsidó háborúban a rómaiak lerombolják. Jézus szavaiból úgy tűnik, hogy a várost és lakosságát hitetlenségük és Jézus elutasítása miatt éri utol az isteni büntetés. Nem ismerték fel a messiási idők jeleit, nem tértek meg.

Bárcsak felismernéd te is, ami üdvösségedre szolgál – mondja Jézus, s ezen szavai nem csupán Jeruzsálem egykori lakóinak, hanem minden idők emberének is szólnak. Bárcsak minden ember szerte a világon felismerné, ami üdvösségére szolgál! Nem attól kell félnünk, aki elveheti életünket, hanem attól, aki lelkünket a kárhozatra taszíthatja, azaz meghiúsítja üdvösségünket. Ha szeretnénk elkerülni a kárhozatot, akkor fel kell ismernünk Jézus Krisztus személyében az egyedüli Üdvözítőt! El kell fogadnunk, hogy nincs üdvösség senki másban, csak őbenne! Ma gondolkozzunk el azon, hová vezet életünk? Felismerjük-e azokat a jeleket, amelyekkel Isten vezet minket az üdvösség útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Lk 19,11-28

Elmélkedés

Lukács evangélista írásában megfigyelhetjük, hogy Jézus Jeruzsálemhez közeledtével egyre több szó esik a végső időkről. Bizonyára egyre többen voltak olyanok, akik felismerték benne a Messiást és azt képzelték, hogy a fővárosba érve megvalósítja messiási uralmát. Jézus azonban nem uralkodni akar, hanem szolgálni.

A végső időkről azzal a szándékkal beszél, hogy felkészítse tanítványait és követőit a várakozásra. Küldetése befejeztével ő el fog távozni ebből a világból, de egyszer vissza fog térni. A példabeszéd értelme ennek fényében a következő: az előkelő ember Jézust jelképezi, aki távozik övéi köréből, de vissza fog egyszer térni. Visszatérésének idejét nem tudja senki. Távollétének idejére javait szolgáira bízza. Akik felelősen kamatoztatják azt, jutalomban részesülnek a visszatérés napján, akik viszont elmulasztották ezt, azok büntetést kapnak a számonkérés napján.

Érdekes kijelentés hangzik el a példabeszéd tanulságaként: „Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.” Aki saját lustasága miatt nem kezdett nyereséget hozó tevékenységbe, az elveszíti az Úr bizalmát, aki a jövőben nem fog semmit rábízni. Aki viszont szorgalmával és leleményességével bizonyítja rátermettségét, arra még többet lehet bízni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, hálát adunk az egész teremtett világért, amelyet atyai jóságodból ránk bíztál, hogy otthonunk legyen benne. Hálát adunk, mert minket, esendő embereket a te Fiad által felemelsz, mert úgy szeretted a világot, hogy Egyszülöttedet küldted közénk, hogy a hit által életünk legyen.

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

A jerikói vak meggyógyítása kapcsán tegnapi elmélkedésünket azzal zártuk, hogy a csodás gyógyítás gyökeresen megváltoztatta Bartimeus életét. A mai evangéliumban szintén a változás mozzanatára érdemes odafigyelnünk. Zakeus nem beteg, hanem egy egészséges, életerős ember. Alacsony termete miatt ugyan sokszor gúnyolják, de ez őt nem zavarja. Az ő figyelmét is az érkező sokaság kelti fel és irányítja Jézusra. Őt, a Jézust látni akaró embert a tömeg éppúgy elválasztja Jézustól, mint a jerikói vakot. Ahogyan a vak gyors megoldást talált arra, hogy felhívja magára Jézus figyelmét, ezért kiáltozni kezdett, ugyanúgy Zakeus is azonnal cselekszik, felmászik egy fára, hogy a tömeg ne akadályozza őt vágya teljesülésében. Megelégedett volna azzal, ha megpillanthatja Jézust, de még ennél is nagyobb dolog történik, az Úr veszi őt észre, hívja magához és tér be a házába.

A találkozás Zakeus életébe is változást hoz. Korábban vámszedőként állandóan becsapta az embereket, így tett szert nagy vagyonra. Most viszont elhatározza, hogy mindenkit kárpótolni fog. Jézus így dicséri meg őt: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.”

A Jézussal való személyes találkozás változást, megújulást, lelki újjászületést hoz életembe. Érdemes keresnem a találkozás lehetőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg.

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista úgy írja le Jézus Jerikóba érkezését, hogy az elbeszéléssel előkészíti a jeruzsálemi bevonulást. Az Úr nem egyedül zarándokol Jeruzsálem felé, hanem tanítványai és nagyszámú nép kíséretében. Az úton vonuló sokaság megérkezik Jerikó kapuihoz, s érkezésük zaját meghallja a vak koldus. Látszik, hogy Jézus a sokaság középpontjában áll, személyéről beszélgetnek egymással az útitársak, mintegy ő mozgatja a sokaságot. Útközben egyre többen csatlakoznak hozzá. Amikor a vak megtudja, hogy Jézus közeledik, a segítségét kéri: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” A „Dávid fia” megnevezés Jézus messiási küldetésére utal. Amit most a vak koldus kijelent, hogy tudniillik Jézus a Messiás, azt az egész sokaság fennhangon fogja kiáltani, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe.

A jerikói vak bizonyos szempontból élesebben lát, mint a sokaság, akiknek semmi baj nem volt a szemével. A vak meglátta Jézus személyében az egész emberiség Messiását és személyes szabadítóját, gyógyítóját. Ezt a különleges látást a hite tette lehetővé és ezt a hitet jutalmazta meg Jézus a gyógyítással. A csoda változást hoz az ember életébe, már nem ül többé az út mellett, hogy alamizsnáért könyörögjön, hanem követi Jézust, aki minden más alamizsnánál értékesebbet adott neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Tudjuk, hogy az életszentség útja a szeretet útja, a szeretet megélésének útja. Segíts minket abban, hogy egyre jobban törekedjünk akaratod megismerésére és teljesítésére! Segíts bennünket a szeretet gyakorlásában mindenki felé! Segíts minket szentté válni!

Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: „Én vagyok”. És: „Elérkezett az idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,5-19

Elmélkedés

A végső idők megújulása

Az egyházi év hamarosan véget ér, és adventtel elkezdődik az új. A mai vasárnap evangéliuma a végső időket vetíti elénk, amely valamikor a jövőben fog bekövetkezni. A jelképek, amelyekről Jézus beszél, azt sugallják, hogy a világ véget fog érni, de el fog kezdődni egy új világ, s e megújulás az isteni tevékenységnek köszönhető. A megújulás az egész teremtett világot és az emberiséget is érinti.

Egyes keresztények nagyon szeretnek rettegni és félni. Önkínzó élvezettel olvassák újra és újra Jézus jövendöléseit a világ végéről, az emberi gonoszság elszabadulásáról és a természeti csapásokról. Mintha csak örömüket lelnék a félelemben és borzongásban, közben pedig magukban ismételgetik: „Igen, ez a világ megérett a pusztulásra! Bárcsak Isten haragja minél előbb elpusztítaná a világot!” Lehet, hogy valakinek a lelki világában nagy sötétség uralkodik és lehet, hogy gondolatai állandóan a káosz és a pusztítás körül járnak, de ne várja senki azt, hogy Isten az ő legsötétebb vágyait fogja megvalósítani a végső időkben!

Évekkel ezelőtt egy újságban olvastam egy Jézus életét bemutató színdarabról. A darab hagyományos módon mutatta be Jézus alakját, születésétől egészen a haláláig. A végén keresztre feszítették a Golgotán, majd halála után testét levették a keresztről és egy hegyoldal barlangjában eltemették. A színpad elnéptelenedett, a zene elhalkult, a világítás is a minimálisra csökkent. A nézőközönség feszült csendben várta, hogy a feltámadt Jézus megjelenik a dicsőség fényében, de nem ez történt. Egyszer csak a hegyoldal és a színfalak mögül hétköznapi ruhába öltözve léptek elő a színészek, gyerekek, felnőtt férfiak és nők, idősebbek, de nem felsorakoztak a színpadon, hogy meghajoljanak, hanem a nézőközönség közé indultak leültek az üres székekre vagy a sorok közti lépcsőkre. Ezzel fejeződött be az előadás.

Megjegyeztem ezt a jelképet. Jézus feltámad az egész emberiségben. Bennünk, emberekben él tovább a világ végéig. Mennybemenetele után is köztünk van Jézus. Jelen van a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben, jelen van tanításában, jelen van Szentlelke által, jelen van a közösségben, az Egyházban, jelen van bennünk. Amikor a „végső időkre” gondolunk, akkor ne úgy képzeljük el azt, hogy majd Isten mindent elpusztít, hanem egészen egyszerű módon megújít mindent. Mi pedig „felállunk az egyik asztaltól és leülünk egy másikhoz.”

A végső időkről szóló látomását Szent János apostol így fogalmazza meg a Jelenések könyvében: „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől” (Jel 21,1-2). Miként az idők kezdetén a teremtés és az idők teljességében a megváltás, ugyanúgy az idők végén az újjászületés, a megújulás is Isten műve. A megújulást hozó Isten bevezet a feltámadás által az új világba, ahol örökké együtt élhetek vele. Ostobaság volna félelemmel várni, rettegéssel készülni erre a napra, amikor örömmel is várhatom, hiszen ez lesz újjászületésem kezdete.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való hűséges kitartás és a hitben való növekedés az üdvösség feltétele. Segítsd tanítványaidat, hogy senki és semmi, se a fizikai erőszak vagy a lelki kényszer ne tántorítsa el őket hitüktől és hitük megvallásától és vallásuk gyakorlásától. Tudjuk, hogy akinek felszínes és nem a veled való személyes kapcsolatból forrásozik hite, bizony könnyen meginoghat. Segíts minket kegyelmeddel, hogy hűséges és tanúságtevő követőid legyünk!