Battaplébánia

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Elmélkedés

A farizeusi lelkület helytelenségének feltárása folytatódik a mai evangéliumban. Jézus jól látja, hogy a farizeusok gondolkodásának mélyén a hit hiánya húzódik meg. Úgy gondolják, hogy Isten iránti tiszteletüket azzal tudják kifejezni, ha ügyelnek arra, hogy elkerüljék a tisztátalannak minősített dolgokkal való érintkezést. Vallásosságuk másik lényeges eleme, hogy a törvényi előírások szerint mindenből tizedet adnak. A farizeusok annyira ügyelnek a törvények aprólékos megtartására, hogy a tized megfizetéséből nem maradhat ki még néhány szálnyi fűszernövény sem. Jézus szavaiból érezzük az iróniát. Vajon tényleg ez tetszik Istennek? Valóban értékes ez az adomány, ez a felajánlás? Vajon elfogadja-e Isten ezt az adományt olyan embertől, aki nem gyakorolja az igazságosságot és a szeretetet?

A vallási életben mindig megvan az a kísértés, hogy megelégedjünk bizonyos külső cselekedetekkel. Ez a kísértés nehezen észrevehető és nem könnyű ellene küzdeni. A vallásosság hamar kiüresedik, elveszíti lelki tartalmát, ha valaki csak a vallási, egyházi törvények megtartására törekszik, s a kötelességteljesítés szintjére csökken nála minden vallási megnyilvánulás. Vigyázzunk, mert a farizeus nagyon ügyesen elbújik lelkünk mélyén!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,37-41

Elmélkedés

Napjainkban természetesnek tartjuk, hogy étkezés előtt alaposan kezet mosunk, s ennek alapvetően egészségügyi oka van, így kerülhetjük el az esetleges fertőzéseket. A bibliai időkben a kézmosásnak az egészségügyi okon túl vallási indoklása is volt. A vallásos zsidó ember, és különösen is a farizeusok szigorúan ügyeltek lelkük tisztaságára és kerülték a tisztátalan dolgokkal való érintkezést. Úgy gondolták, hogy például az edények tisztogatásával eleget tehetnek az isteni akaratnak, s ezzel elkerülhetik, hogy tisztátalanná váljanak.

Ez a zsidó szokás, illetve farizeusi gyakorlat tükröződik a mai evangéliumi jelenetben. Jézus nem figyelt erre, s vendéglátója, egy farizeus számonkéri ezt a mulasztást vendégétől. Válaszában Jézus arra utal, hogy Isten számára nem a külső tisztaság a lényeges, hanem a belső tisztaság, a szív és a lélek tisztasága. Hiába mosogatja ugyanis valaki az étkezéshez használt edényeket, ha vallásossága kimerül ebben, és mit sem törődik például az irgalmasság gyakorlásával. A mi Urunk szerint az Isten iránti tisztelet és szeretet megnyilvánulása az, ha embertársunkkal irgalmat gyakorlunk. Az ilyen jócselekedetek teszik tisztává lelkünket, és tesznek minket Isten szeretett gyermekeivé. Fordulj irgalmas szívvel embertársadhoz és Isten is könyörülni fog rajtad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

A keresztény igehirdetés két szempontból szokta párhuzamba állítani Jónás prófétát és Jézust. Mindkettő alapjául Jézus beszéde szolgál. Egy alkalommal saját feltámadására utalva mondta: „Ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel” (Mt 12,40). A másik szempont pedig a bűnbánat, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jónás próféta Isten küldötteként érkezett meg a bűnös városba, Ninivébe, és hirdette, hogy Isten ítélete fogja elpusztítani a várost, ha lakói nem tartanak bűnbánatot. A niniveiek komolyan vették az isteni figyelmeztetést, bűnbánatot tartottak és ennek köszönhetően elkerülték az ítéletet.

Jézus szintén azzal kezdte nyilvános működését, hogy bűnbánatot hirdetett. Jónás és a niniveiek esetét felidézve egy pozitív példát említ, amely nemcsak szembesíti hitetlen kortársait saját bűnükkel, hanem egyúttal megmutatja a helyes emberi magatartás irányát. Az isteni akarattal való szembeszegülés, Isten parancsainak semmibe vétele, az Istennel szemben tanúsított engedetlenség következményekkel jár. Az ítéletet senki nem kerülheti el, s azok számíthatnak Isten irgalmára, akik bűnbánattal közelednek felé. Legyen a bűnbánat mindig Isten iránti szeretetünk kifejezése!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19

Elmélkedés

Az élet fordulata

A levelek Jákob tiszteletesnek című művészfilm két magányos ember különös találkozását mutatja be. Az életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélt nő tizenkét év raboskodás után váratlanul kegyelmet kap. Munkát is ajánlanak neki, egy Isten háta mögötti faluban kell segíteni egy atyának, aki szinte teljesen vak. Az idős pap számára a nap legboldogabb pillanata az, amikor a biciklis postás bekanyarodik az omladozó plébániához vezető útra és elkiáltja magát: „Levelek Jákob tiszteletesnek!” Az öreg évek óta abban leli örömét, hogy a neki író embereknek válaszol és imádkozik értük. Az asszony ebben a munkában segít neki, bár ő teljesen hiábavalónak tartja mind a levelezést, mind az imádkozást. Egy idő után elhatározza, hogy otthagyja az atyát, s ettől kezdve megszűnnek a levelek, nem ír többé senki Jákob atyának. A nő megsajnálja a papot és úgy tesz, mintha újra érkeznének levelek. Újságpapírokat tép szét, mintha a leveleket szakítaná fel és történeteket talál ki, hogy a pap újra örömét lelje abban a szolgálatban, amit korábban végzett. A történet érdekessége, hogy a börtönviselt asszony milyen lelki változáson megy át, a kezdeti érdektelensége elmúlik, s egy alkalommal saját élettörténetét mondja el Jákob atyának, mintha azt is valamelyik levélből olvasná fel. Kétségtelen, hogy az atya egyszerűsége, lényeglátása, hite változtatja meg őt.

A hit képes megváltoztatni az ember életét. A hitről való tanúságtétel pedig képes megváltoztatni a másik ember életét. Az elmúlt vasárnap a mustármagról szóló példázat kapcsán már elmélkedtünk a hitről, amely az ember pozitív válasza Isten felé. Szabad akaratunk miatt akár el is utasíthatjuk Istent, ez a hitetlenség. A mai evangéliumban szintén a hit kerül elő. Tíz leprás betegségben szenvedő ember kéri Jézus segítségét, aki valamennyiüket meggyógyította. Amikor egyikük visszatér, hogy kifejezze háláját, Jézus ezt mondja neki: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”

Jézus csodáinál mindig megfigyelhetjük, hogy a meggyógyított emberek élete megváltozik. A leprás betegeknél különösen is igaz ez. Abban a korban a betegség további terjedése érdekében a leprások elkülönülve voltak kénytelenek élni. Modern szóhasználattal élve a társadalom kitaszította őket. Amikor valakinél megszűnt ez a súlyos bőrbetegség, akkor a papok nyilvánították az illetőt tisztának, megtisztultnak, s ez a társadalom közösségébe való visszafogadást is jelentette. Ez a szokás mutatkozik meg a tíz leprás esetében is, akiket Jézus a paphoz küld, hogy ő nyilvánítsa ki, igazolja gyógyulásukat.

Nem csak a betegségből való gyógyulás, hanem maga a betegség is gyökeresen megváltoztatja az ember életét. Itt most ne a néhány napig tartó megfázásra, hanem komoly szenvedéssel járó betegségre gondoljunk. Némelyek ilyenkor Istent hibáztatják és elveszítik hitüket, mert nem akarják elfogadni a szenvedést. Úgy gondolják, hogy életük csak egészségesen lehet boldog. Mások elfogadják és türelmesen hordozzák a betegség keresztjét, amely egyáltalán nem gyengíti, hanem inkább megerősíti hitüket. Szenvedésüket, betegségüket felajánlják valamilyen jó célra. Imádkozzunk azért, hogy életünk váratlan helyzeteiben, fordulataiban is meg tudjuk őrizni hitünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

Ma Szűz Máriát, Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük. Az ünnep evangéliuma az angyali üdvözlet bevezető sorait tartalmazza, miszerint Isten küldötte, Gábor angyal ezekkel a szavakkal köszönti a názáreti szüzet: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” E köszöntésben az angyal „kegyelemmel teljesnek” és „áldottnak” nevezi Máriát.

A kegyelemmel való teljesség hangsúlyozása azért kap szerepet az angyali üdvözletben, hogy senki ne gondolhassa azt, hogy csupán valamiféle emberi kiválóságnak vagy érdemnek köszönhető az, hogy Mária lehetett a Megváltó édesanyja. Ahhoz, hogy ő alkalmas legyen ezen hivatás betöltésére, Isten kegyelmére volt szükség. Akit tehát Isten kiválaszt egy feladatra, azt kegyelmével alkalmassá is teszi a megbízás teljesítésére. Ez a kegyelmi segítség azonban nem rombolja le az emberi akaratot és nem teszi szükségtelenné az emberi közreműködést. Mária elfogadta Isten szándékát és együttműködött az isteni kegyelemmel.

Az angyal áldottnak nevezi köszöntésében Máriát. Ez a jelző ismétlődik meg Mária személyével kapcsolatban, akit Erzsébet, Keresztelő János anyja, így köszönt: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Isten áldása kíséri életük folyamán mindazokat, akik készek az ő szolgálatába állítani életüket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, a Magasságbelinek alázatos leánya, benned csodálatos módon beteljesedett az isteni hívás titka. Te képmása vagy annak, amit Isten véghezvisz abban, aki rábízza magát. Benned a Teremtő szabadsága felemelte a teremtmény szabadságát. Az, aki a te öledben megszületett, egyetlen akarással egyesítette Isten gyógyító szabadságát az engedelmes emberi követéssel. Hála a te igen-szavadnak, végérvényesen egyesült Isten megszólítása és az Isten-ember válasza. Te vagy az új élet zsengéje, te megőrzöd mindnyájunk számára az öröm és szeretet nagylelkű igenjét.

Szent II. János Pál pápa